Egyre több időt töltöttünk együtt, amivel egyre több gond szakadt nyakunkba.
Többen úgy gondolták, hogy kívülállók lettünk, csak saját világunkban éltünk.
De ezzel nekem nem volt semmi bajom.
Mindig mosolyogva fogadtalak, várva arra, hogy megtudjam, ma milyen szendvicset hoztál ebédre, milyen üdítőt fogyasztasz, milyen gumicukor fog fogszabályzód közé akadni.
Pillanatról-pillanatra szerettem beléd, ami először nem is tudatosult bennem.
Azt gondoltam, még mindig csak lovagiasságból vagyok veled, de amikor megcsókoltál, rájöttem: soha többi nem akarlak elengedni.
Te csak mosolyogva bújtál nyakamba, ahogy könnyek között vallottál szerelmet nekem, melyet döbbenten viszonoztam.
Három méterrel a felhők felett lebegtem, amikor elmondtam anyáéknak, mi is történt velem.
Olyan boldog voltam, mint még soha.
Úgy éreztem, velem van a világ.

Te miért nem érezted azt, ami én, Jeongin?