Perselus Piton sóhajtva ült le a szobájában. Fáradtan dörgölte meg az arcát, hogy utána még rosszabbul érezze magát. Megint veszekedtek. A héten már hetedjére, pedig még csak szerda délután volt.

A kisfiú talán csak öt éves volt, de igazán tudta mit akar az apjával szemben, amiért Piton becsülte a kis apróságot, de az idegeire ment vele.

Éppen azon tanakodott, hogy talán bocsánatot kéne kérnie a kisfiától, akit alig másfél éve vett a szárnyai alá, mikor az ajtó óvatosan-halkan kitárult. Ott állt gondolatainak tárgya kék, felhőcskés pizsamában, mezítláb, arca pedig vörösebb volt egy érett almánál is. Kezében a kedvenc sárkánya volt, amit még az első túrájuk alkalmával vett neki. Egyben az első játéka is volt a fiúnak.

- Harry...

- Bocsánat, papa – motyogta lesütött szemekkel, miközben a könnyeit akarta visszatartani. – Nem akartam azt mondani, hogy utállak. Én nagyon szeretlek – nézett fel végül a padlóról. Eddig tudta visszatartani a könnyeit. – Kérlek, ne küldj el innen. Tudom, hogy rossz voltam. Én csak... csak... találkozni akartam Dracóval – suttogta egyre csak akadozva a szipogástól.

Perselus tekintete meglágyult és felkelve magához ölelte a remegő csöppséget. Szorosan tartotta az apró testet a karjai között és csak arra tudott gondolni, hogy mennyire megérte őt nevelni.

- Sohasem tudnálak elengedni. Akármennyire is haragszol rám, soha nem szabadulsz már meg tőlem. Ami pedig Dracót illeti... elmagyarázom újra. Nagyon beteg lett és sárkányhimlőt kapott. Nem akarom, hogy te is beteg legyél.

- De szüksége van rám és a sárkányomra – nézett fel könnyfátyolos arccal a kisfiú. – Én vagyok az egyetlen barátja. Támogatnom kell...

- Hol tanultad ezt a szót, te kis kópé?

- Tőled... - mondta büszkén, miközben élvezte apja ölelését. – Nagyon figyelek rád mindig, hogy olyan okos legyek, mint te vagy – magyarázta megfontoltan, miközben próbált nem ásítani.

- Jól van, talán meglátogatjuk holnap Dracót. Most irány az ágy, te vakarcs – kacagott fel mély, öblös hangján, ami megnyugtatta Harryt. Zöld szemei vidámságról tanúskodtak.

- Szeretlek, apa – suttogta szeretetteljesen, és el sem akarta engedni apja sötétkék ingjét. Perselus megállapította magában, hogy a gyerekek csodálatosak.