Gróf Farellnek van egy nagy birtoka,
a birtokon egy hatalmas kúria,
mögötte egy horgásztavacska,
nem messze egy öreg pajta.

A Gróf egyedül él,
bár sok cselédje kél,
esténként szörnyektől fél,
orvosa titkon őrületet vél.

Éjjel gyakran felriad,
uram, de hisz nem is virrad,
s ébren vergődve izzad,
homlokán az ér kiduzzad.

Az a horgásztó, nem is oly kicsi,
tán cápák nem találnak benne úszni,
belenyúl egy hosszú palló,
rajta széles, piros csík; azt mondják rá, alga.

Egyszer kínpad várja,
máskor fenevad marja,
olykor maga a nagy feketeség,
szegényt ilyen rémálmok gyötrik.

Ősz van, s az ég viharossá ötlik,
a Gróf a tóba egy követ próbál lökni,
fogait összeszorítja, izma megrendül,
a kő nagyot loccsanva a tóba borul.

Ősz van, a napokban hideg szél fúl,
az éjnek évadján a tóba egy test hull,
azon van a nehéz kő,
a holtat a tó fenekére húzza.

Így megy ez már évek óta,
még a cselédség sem tudja,
mind siratja a sok szolgája,
akik a családból elvesztek oda.

Gróf, kérem, segítsen rajtam,
mindig is szerény ember voltam,
lányomon segítsen gyorsan,
belefájdul szívem; beteg, de olyan,

Meglátja Gróf uram, meghálálom százszor,
hűbb leszek magához, mint nyájhoz a pásztor
kerítsen nekem orvost a házhoz,
had lehessen boldog háziasszony már most.

Ugyan Gróf úr kérem,
egy szamár kell csak nékem,
pénz nélkül nehézkesen élek,
hallottam hírét, hát bizonyítsa készen.

Az öreg Gróf vagyonát félti,
de a szegényeket mindig megsegíti,
fiatal még unokaöccse, egészen éretlen,
nem tudja még, hogy mi rá vár, el nem kerülhető.

Jön a sok szolga, rengeteg kéregető,
senki se tudja, honnan jöttek elő,
s az öreg Gróf üzletet köt,
egyszer itt, egyszer ott kell segítségük.

Jön az ifjú, a közeli, a távoli rokon, fehérnép imádkozzon értük,
mert a méreg kevés, az idő szűk,
vajon hány fog halni koldus keze alatt,
hány fogja végezni a tó alján kőre kötve.

De a Gróf hiába ölne,
véres keze őrületbe kergette,
minden, amit csak tett, ezt tette ővele,
kővel a kezében lépett a tó fele.

A súlytól nehézkesen csoszog,
szíve, majd kiugrik, úgy dobog,
lábára nehéz lánc jutott,
a Gróf kővel a lábán horgásztóba ugrott.

Gróf Farellel ezt tette birtoka,
nem ért az semmit, hisz jelleme volt ócska,
bele löké családját, nem maradt egy sem utána,
egy dolog maradt csak meg; a tükörsima tavacska.