Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

1. fejezet

Félix másodjára járta végig a Gárda épületét, amikor rátalált Gideonra: az alacsony fiúcska szemei csillogtak, miközben a mellette haladó gárdistának magyarázott. Félix árnyékként szegődött a nyomukba, és már velük együtt fordult be a következő folyosóra.

- Egy igazi harcos! Hősiesen küzdött Hamvasvölgynél, és sikeresen leverte a rabszolgák felkelését! - Félix nem tudta nem meghallani a hangos beszélgetésük foszlányait. Az egész emelet tőlük zengett.

- Ezek szerint a nagybátyád nem volt mindig irodista, cukorfalat? - az ismeretlen Gideon vállán pihentette a kezét, miközben figyelmesen hallgatta az elbeszélést.

- Nyem - rázta meg a fejét a fiú. - Fiatalabb volt nálam, amikor besorozták katonának, a te korodban pedig már kapitány volt.

Félix egy ügyes mozdulattal átcsusszant két oszlop között, és előrébb lopakodott, hogy szemügyre vehesse az idegen arcát is: a maszkot viselő tisztaságmániás férfi volt az, akit a főnöke lassan két hete figyeltetett vele, de Félix még mindig képtelen volt megjegyezni a nevét.

- Értem. Tehát ezért dicsőíted annyira, édesem.

- Ő a példaképem! - bólogatott Gideon - Ha felnövök, olyan szeretnék lenni, mint ő!

Az elég nagy baj, gondolta Félix. A fiú nagybátyja valóban óriási legendának számított a háború ideje alatt, azonban manapság már csak hadirokkant irodistaként tartották számon. Félix számára viszont nem csupán sebesült obsitos volt: olyan ember volt, aki fogyatékosságával is többet ért, mint bárki hozzá hasonló épen. Évekkel ezelőtt szegődött Xavér mellé, és azóta hűségesen segítette és támogatta. Már-már a főnökének tekintette.

Félix egy gyors lépéssel Gideon mögött termett, és megragadta a fiút a kapucnijánal fogva. - Gideon Sandoval! Mit mondtam neked arról, hogy ne beszélgess idegenekkel?

A hirtelen szidás hasznosnak bizonyult: Gideon először megszeppent, majd magyarázkodni kezdett. Félix karon ragadta, hogy visszavihesse nagybátyjához, azonban az ő csuklóját is megfogták.

- A Gárdában mindenki ismer mindenkit. Nem igaz, Félix? - amikor hátrafordult, a maszkost pillantotta meg, aki alig két hete lehetett a Gárdánál, de jelenléte máris nagy port kavart. Bár a halványkék maszkján keresztül Félix érezte, hogy egész lénye sötét energiát árasztott, bár a maszk mögött rejtőző vérfagyasztó mosolyt még nem is láthatta. Biztos volt benne, hogy a férfinak valami másik síkról szerzett hatalma van: varázslóként értett ahhoz, hogy ráleljen az erre utaló jelekre.

- Tüntesd el a rontó aurádat a védencem közeléből! - Félix felszisszent, majd elrángatta Gideont, és a lépcsőfordulóig húzta. Ott mély levegőt vett, elengedte a fiú kezét, és a korlátra támaszkodva szuszogott. Nem volt hozzászokva a nagyobb mértékű fizikai megerőltetéshez: a Tanok Tornyában varázslótanoncként nem kellett ide-oda futkorásznia és engedetlen kisgyerekeket hazacipelnie. Intett "védencének", hogy kövesse, majd bicegve indult el lefelé.

- Tehát a nagybátyámhoz viszel - állapította meg Gideon, amikor a varázsló a "Xavér Sandoval, irodista" feliratú ajtó előtt állt meg, és megmarkolta a kilincset. - Mit szeretne mondani nekem?

- Azt derítsd ki te! - vont vállat Félix, és benyitott.

A szoba szokatlanul komor és sötét volt, a berendezés a szépérzék hiányát és lakója igénytelenségét tükrözte. A poros, rozoga bútorok a múlt századból valók lehettek, de azt sem lehetett kizárni, hogy több ezer éve, a Gárda alapítása óta ebben a helyiségben álltak. A falat nem díszítették festmények, csak egy törött tükör. A gárdisták között számtalan legenda keringett a tárgy eredetét magyarázva. Egyesek szerint gazdája szándékosan törte szilánkokra -haragból vagy szerelmi csalódásból-, mások azt állították, tulajdonosa egyszer belenézett, és a tükör végzett önmagával.

A íróasztal sem nyújtotta a legszebb látványt. Iratok és felbontatlan levelek hevertek rajta, az egészet belepve, ugyanakkor a szürke szoba egyetlen színes eleme is itt hevert: ez egy aprócska festmény, ami az alig kétéves Gideont, és a fiatal, akkor még jóképű és vidám nagybátyját ábrázolta. A sorozatos csermelyentúli háborúk előtt készülhetett, nem sokkal azután, hogy Gideon szülei egy tűzvészben meghaltak, Xavér pedig maga mellé vette a fiút, és a Gárdában nevelte fel.

- Félix, az új fiú nyugtalanító - a kimerült hang az ablak felől jött, kizökkentve a varázslót gondolataiból. Félix felnézett, és meglátta Őt. A férfit, akit csak néhány éve ismert, de sokkal jobban tisztelt, mint bárki mást. Foltokban szürkés, fehér selyemnadrágot és gyűrött, karmazsinvörös kabátot viselt, amire a Gárda jelvényét varrták. Göndör, sötétbarna haja ápolatlanul omlott vállára. Bőre napperzselt volt, sötétebb mint a legtöbb gárdistáé.

Félix bólintott, miközben gyengéden oldalba bökte Gideont, hogy köszönjön ő is nagybátyjának.

- Bólintottál, ugye? - Xavér Sandoval továbbra is merengve bámult ki az ablakon. - Megtennéd, hogy beszélsz is, vagy emlékeztesselek, hogy rémes a térlátásom?

Félix hátán felállt a szőr, amikor főnöke felé fordult. Bal szemét szemkötő fedte, ugyanakkor az ép jobbal is képes volt megrémiszteni az embert. Az a tipikus lélekig-hatoló-majd-élve-megnyúzó nézése volt. Sokáig néztek farkasszemet, kedvenc időtöltésük volt kettejüknek ez a rémes móka: mint általában, most is Félix adta fel először.

Xavér elvigyorodott - Kezdő.

- Nyugdíjazott kalóz.

Xavér színpadiasan leugrott az ablakból, Gideonhoz lépett. - Nehogy elmondd bárkinek, hogy engedem ennek a pórnak, hogy ilyeneket mondjon rólam - szavalta, majd a varázsló felé fordult. - Szavaid szívemig hatolnak, mint egy életlen tőr, drága társam.

- Ezek szerint elértem a célomat - Félix intett, hogy részéről lezárult a szócsata. - Rátérhetnénk végre arra a fickóra? Hogy is nevezik...? Ludomér, nem is, László, esetleg Lambert..?

- Larion - felelte Xavér, és arca elkomorult. - Érkezése óta utána kutakodsz, de még mindig nem tudod a nevét? - kérdezte szemrehányóan.

- A Kicsi Gideon szimpatizál vele. Jobb lenne rövidebb pórázon tartanod, mielőtt véletlenül belekeveredik egy szektába - Félix is visszavett jókedvéből, részben főnöke kioktatása miatt.

Gideon a kanapén ült, és hallgatta a felnőtteket. Hozzá volt szokva, hogy neveléséről úgy beszélnek, hogy közben ő is hallja komolytalan szemrehányásokat. Néha még az is felmerült benne, hogy szándékosan csinálják ezt vele.

Xavér Gideon felé fordult, tekintete keménnyé vált, barna szemei haragos szikrákat vetettek. - Távol tartod magad Lariontól! Nem fogadsz el tőle semmit! Nem szólsz hozzá! Nem kommunikálsz vele kézjelekkel! Elkerülöd, rá se nézel! Érthető voltam?

Gideon szólásra nyitotta a száját, utána mégis elhallgatott. Bizonytalanul bólintott. Sosem érte meg az, hogy feleseljen a nagybátyjával.

Xavér az ajtó felé indult, de egy pillanatra mégis megtorpant. - Ma ne gyere be a tanács ülésére! Menj az Arénába, gyakorold a kardforgatást Titusz mesterrel és a többi fiatallal! - összeráncolta szemöldökét, a homlokán lévő ráncok kirajzolódtak. Nem várta meg a választ, kilépett az ajtón, és becsapta maga mögött.

Félix a szemeit forgatta, majd megpaskolta Gideon vállát - Hidd el, még akkor is izgalmasabb a vívás a politikánál, ha szétvernek a gyakorlókardokkal - egy egyszerű kézmozdulattal megidézett egy fuvallatot, ami kitárta előtte az ajtót, és a tanácsterem felé indult. Nem sietett, ezért főnökét sem érte utol a folyosón, Xavér már a tanácstagok asztalánál ült, és haragos szócsatát folytatott a szónoki emelvényen álló figurával, amikor ő is helyet foglalt.

- Lukács, miért nem érted meg, hogy a válaszom nem?

A pódiumon álló Lukács érdekes figura volt. Mint a legtöbb gárdistának, neki is volt valami maradandó sérülése, amit a harcmezőn szerzett: Xavér fél szemére vak volt, ő pedig sánta. Pasztellszínű felöltőt és sálat viselt, kezét sakálmintás sétapálcáján nyugtatta. Úgy tekintett végig a termen, mintha övé lenne az egész világ - ez majdnem igaz is volt, mivel a Gárda vezérének, vén Alfrédnak a jobbkeze volt.

- Larion megérdemelne egy saját tárcát. Két hete van itt, de keményebben dolgozik, mint bármelyikünk. Lelkesen végzi az aljamunkát, elvégzi helyettünk az iratok rendszerezését, és segít Titusznak a fiatalok képzésében.

Xavér felsóhajtott, majd felállt az asztaltól, és a pódiumhoz lépett - Két hete, jól hallottam?

- Pontosan! - Larion is előtűnt Lukács takarásából.

Xavér szeme megvillant, ahogy egyre közelebb ért a pároshoz. Valamit tervezett, látszott rajta. - Felteszem, szép kis kapcsolatokat építgettél az alatt a két hét alatt. Lukács mentorál, a többi marha szeret, mert dolgozol helyettük. De honnan is indultál?

- Onnan, ahonnan a legtöbb hozzátok hasonló, drága. A mélyből kúsztam fel, hogy itt lehessek ma - Larion elmosolyodott. - Ezt értékelni kellene, nem gondolod?

- A Csermely vizéből úsztál ki! Át voltál fagyva, és segítségért könyörögtél! Azt mondtad, nem emlékszel semmire, csak arra, hogy mi a neved! Mit gondolsz, mi van a Csermely túloldalán, ha nem az Ellenség és az Elfajzottak?

Xavér hirtelen haragú és kiszámíthatatlan ember volt, aki nem bízott senkiben, ezt Félix gyakran tapasztalta, arra azonban még ő sem számított, amit főnöke ezután tett. Xavér megragadta Larion nyakkendőjét, lerántotta a férfit a földre, majd öklével orrba verte. - Engem nem tudsz megvenni magadnak, mert én átlátok rajtad! Mocskos csermelyentúli! Ameddig én itt vagyok, addig nem kaphatsz saját tárcát!

- Xavér, elég ebből! - a Félixszel szemben ülő hölgy -Aliz, a Légió szószólója- felállt, majd egy gyors mozdulattal kettejük közé lépett, kezét Xavér mellkasára tette. - Nyugalom, lehet ezt civilizáltabban is megbeszélni!

Xavér hátrébb lépett, és ellenségesen figyelte Lariont, aki vérző orrát törölgetve kelt fel a földről.

- Szerintem le is zárhatjuk az ülést, ha csak ennyi a mai téma- bátorkodott felszólalni Félix, de Lukács megrázta a fejét, és leintette. Xavér felé fordult, mintha mi sem történt volna az előbb.

- Xavér barátom, teljes mértékben megértem kételyeidet, viszont a probléma az, hogy a Gárda nem lesz hosszú életű tárcavezetők nélkül. Hogyha valahonnan szerzel nekem fiatal és ereje teljében lévő pénzmestert, külügyminisztert, hajózási szakembert és egy munkájához értő felcsert, békén is hagylak! - krákogta az emelvényről.

A Gárda nem volt túl népszerű munkahely a fiatalok körében. Tagjainak nagy részét az öregek tették ki, ifjak csak elvétve bukkantak fel, mivel a gárdisták életmódja szerzetesinek tűnhetett a kívülállók számára. A Gallyas nevezetű erdő közepén volt a bázisuk, elzárva éltek a külvilágtól. Ritkán mutatkoztak társasági rendezvényeken, csupán a határokat őrizték a Csermelyre néző erődítményükben. A Fővárosban történő eseményeket általában vándoroktól hallották, akiknek ideiglenesen otthont adtak, más összeköttetéseik nem igazán voltak.

- Mióta nincsen felcserünk? - Félixnek új volt a hír. A minap még beszélgetett Igorral, a Gárda orvosával. Összefutottak a folyosón, és a doktor panaszkodott neki a kellemetlen hidegről.

Lukács ideges pillantást vetett a Lariont támogató Alizra, majd megköszörülte a torkát - Nem a témába vágó, majd máskor beszélünk róla.

Xavér a kijárat felé vette az irányt - Lukács, ha szerzek neked négy alkalmas tárcavezetőt, elhallgatsz végre?

- Persze, természetesen - vont vállat Lukács - Egy hetet kapsz, ha addig összeverbuválsz egy csapatot, minden elismerésem a tiéd, és nem vetem fel Larion kinevezését soha többé. Ha azonban kudarcot vallasz, Larion megkapja a te tárcádat, a hadügyet.

Xavér keze ökölbe szorult, egy pillanatra megtorpant. Átgondolta az előbbieket. Két nap, ameddig gyalogszerrel eljut a legelső emberlakta faluig, Pilácsig, onnan lovaskocsin újabb egy Artéz kikötővárosába, ahol kevesebb mint két nap alatt négy olyan embert kell találnia, akik elég elvetemültek, hataloméhesek vagy idióták ahhoz, hogy csatlakozzanak a Gárdához. Onnan fognia kell egy hajót, ami a Csermely felé hajózik, és imádkoznia kell, hogy a szél kedvező legyen, és két nap alatt hazaérjen, nehogy elveszítse rangját. Lehetetlen küldetésnek tűnt. Xavér pedig hozzászokott már az esélytelen helyzetekhez.

- Áll az alku. Most azonnal indulok.

Xavér Sandoval megfordult, egy utolsó szúrós pillantást vetett Larionra, majd kilépett a terem ajtaján. A folyosóról áradó fény megvilágította kitárt kezeit, és a csúnyán behegedt égési sérüléseket rajtuk. - Ciao, talpnyalók!

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro