**Park Yoonah**

Kissé összetörve mentem haza az apartmanból, egész végig a vonatúton próbáltam nem minden zsebkendőmet eláztatni...

Hogy miért is sírtam? Talán mert a munka ennyire jó volt?

Nem tudom, nem volt ellenemre, azt hittem az első héten bizonyítottam eleget, hogy maradjak.
Csalódott voltam...  Nem tudtam megbeszélni Channel mi volt ez a hétfői dolog... miért is csókolt meg? 

De már egyben biztos voltam. Beleszerettem. Abba a bolond szob fejébe... 

Donghaeba érve a szüleim étterem vettem az irányt, magamután húztam a bőröndömet kisírt szemekkel.
Ahogy benyitottam az kisütödébe, a szokásos ajtócsengő rázta meg a bent dolgozó családomat. Szüleim szeme felém szegeződött és anyám rohant oda hozzám.
- Yoonah, szivem! Mi történt? Miért jöttél haza? Mi a baj? - hallottam beleremegő hangját kérdéseibe.
- Kirúgtak... - sóhajtottam fel majd újabb könnycsepp fordult ki a szememből, mire édesanyám átölelt.
- Shh... Édesem. Tudod, hogy mi itt leszünk neked bármikor, bármi van. - majd a hajamba puszilt. 
Habár alig telt el egy hét mióta itthon voltam, de annyira hiányzott édesanyám ölelése, táskámat a földre leejtve öleltem vissza kétkezemmel.
Édesapám is odaszaladt, miután már ráért, és ő is átölelve, próbált lelket lehelni belém.
- Yoonaahh~! Gyere kiscsillagom főzök neked algalevest. Gyere picim! Ülj le!
- Jaj apa... most nem vagyok éhes. Majd máskor. Most inkább hazamennék a szobámba.
- Rendben, ha van valami, vagy ha megéheznél nyugodtan hívj! Akkor valakivel hazaküldetek valami kis nasit. 
Bólintottam majd mentem is csomagjaimmal haza. Szobámba érve, lehuppantam az ágyamra és a párnámat magamhoz ölelve pityeregtem tovább.

Miért is fáj ennyire? Hisz csak kirúgtak... Nem... nem csak kirúgtak... hanem Chris csak játszadozott volna velem... én... meg hagytam, hogy beleszeressek.

Gratulálok Chan. Még jó, hogy ennyinél megálltunk. Mi lett volna aznap tovább hagyom menni a dolgokat? 
Akkor is eldobott volna mint egy használt szatyrot?

Nem sok kedvvel de másnap úgy beálltam dolgozni itthon, ahogy eddig. Habár az arcomon látszott az előzőnapok sírása, arcom puffadtabb volt, ezért a konyhába tevékenykedtem csak és nem mentem az emberek közé. Anyám szerint amúgy is csak elijesztettem volna őket ezzel a haláli hangulatommal. De igaza volt...

A napok teltek, volt hogy könnyebben mentek, volt pedig hogy azthittem széjjel szaggatja a szívemet a fájdalom. Talán akkor jött elő, amikor takarítani kezdtem a szobámat és ahogy emeltem fel a különböző könyveket, ugyanoda raktam is vissza... " Chan észre vegye, hogy el lett mozdítva akár valami is a helyéről" ... aztán órákig csak sírtam. Hiányzott.

Egyik nap már nagyban tartott a délután mikor édesanyám szólított, hogy mennyek ki a konyhából, valaki keres.
Kicsit megcsóváltam a fejem ki kereshet. Majd a kötényemet lerakva előre mentem.
Egyszerre örültem és fájt az, amikor megláttam Kim titkárt az egyik asztalnál. 
- Kicsim, az a jólöltözött úriember keresett. - majd Seungminra mutatott.
Bólintottam. Majd nagyot sóhajtva odamentem.
- Mit akar tőlem? - támadtam meg egyből a kérdésemmel.
- Part Kisasszony. Üdvözlöm, jó látni. - emelte fel fejét a kávéja mögül. - Nos, nem tudom, még mindig szeretne-e Szöulba lakni...
- Igen, de nem megyek vissza. - csaptam le a kezem az asztalra.
- Kisasszony, hallgasson végig. Nos Bang Chan Úr... - igazított egyet a nyakkendőjén - nos eléggé forrófejű...
- Nem mondja? Vettem észre. - majd a karjaimat egymásba fontam magam elé.
- Tudja, az állás újra megüresedett, a főnököm nagy elvárásai miatt.- majd rám nézett egy kínos mosollyal - túlságosan is ragaszkodik a maga fősztjéhez, módszereihez, - majd sóhajtott - mosolyához.
- Mi? Mondja meg miért mondja ezt el?
- Rendben, akkor nem kertelek. A balfasz, tegnap leitta magát a sárga földig és csak magát akarta. Ma is úgy tudtam rávenni a munkára, hogy megigértem , hogy eljövök magáért.
- Balfasz? - kerekedett ki a szemem - Igen, ez egy jó szó rá. 
-  Kérem, jöjjön vissza velem Szöulba. Ilyen ajánlatot, amilyen a miénk volt máshol nem fog találni.
- De... mi van ha megint valamit megint elrontok?
- Akkor Chan türelmesebb lesz Önnel. Legalább is ajánlom neki, mert nem egy öt perc ide eljutni és nem akarok havonta több alkalommal is idejönni, mert maguk ketten összevesztek. - majd belekortyolt a kávéjába.
Hümmögtem egy nagyot majd megszólaltam.
- Egy feltétellel. 
- Hallgatom, nagyobb fizetés, apartman, esetleg valami különlegesebb kívánság?
- A főnöke kérjen bocsánatot. - mire felnevetett.- Komolyan mondtam, több dolog is van amiért muszáj lesz bocsánatot kérnie.
- Hm... ezesetben tehetek érte. - majd a telefonját előszedte. - Bocsásson meg nekem egy kicsit, megpróbálok vele beszélni. - mire bólintottam és kiment az étteremből. 

Percek teltek el, mire újra belépett az ajtón. 
- Nos kisasszony, a főnököm kész bocsánatot kérni Öntől. Illetve szeretné elvinni  étterembe is, hogy kifejezze bocsánatát.
- Rendben. - nyújtottam felé a kezem, majd belemarkolt és kezetfogott velem.
- Üdvözlöm újra nálunk. Hazaviszem, pakoljon be és indulunk. Hosszú az út még visszafele.
Mindenkinek szóltam, hogy újra visszamegyek Szöulba, édesanyám újra aggódni kezdett, de megigértem, hogy hívni fogom. Majd Kim titkárral hazamentem.
- Adjon legalább félórát. Addig üljön le, a fürdőszoba pedig ott lesz. Mindjárt jövök!
Biccentett egyet, mire felszaladtam a szobába, fénysebességgel pakoltam bele a bőröndbe.
Majd mikor végeztem, indultunk is Szöulba. 

Kim titkárral sokáig csak hang nélkül ültünk egymás mellett a kocsiba, végül pedig megérkeztünk Szöulba, már 6 óra fele állt. Seungmin pedig kirakott az apartman mellett, segített felhozni a cuccaim. Majd bementem az ajtón, minden úgy volt ahogy hagytam. A hálón belérve egy fekete ruhácska volt lefektetve az ágyra. Közelebb érve, egy kis cetlit pillantottam meg rajta

"Vedd fel, kérlek. 18:30 fele érted jövök - Chan"

Kikerekedtek a szemeim, amikor megláttam. Egyszerre voltam izgatott és féltem. Ránéztem az órára, 20 percem volt elkészülni. Kapkodva kaptam magamra a ruhát, ami meglehetősen jól állt. Elegáns volt inkább mint sexy mikor benéztem a tükörbe. Rohantam a fürdőszobába, kivettem a csattokat  a hajamból, és mindent ami a kontyom tartotta.
Kiengedtem a hajam és átfésültem, még annyi időm maradt, hogy egy kis sminket dobjak fel. Amint végeztem, szinte egyből az ajtózár csipogása hallatszódott, majd kiszaladtam a fürdőből. Chan állt ott öltönyben.
- Szia. Oh... - mosolyogott rám - hát felvetted. - nyelt egyet - Gyönyörű vagy így is.
- Szia. - megtorpantam hirtelen. - igen, de miért kellett felvennem?
- El szeretnélek vinni vacsorázni. Remélem nem bánod, hogy most nem várom meg, hogy főzz is valamit. - majd felém nyomott egy huncut mosolyt.
Bolintottam. Majd kimentünk már egy taxi állt a ház előtt. Beszálltunk és egy puccos étterem előtt szálltunk ki.

- Gyere - majd kinyitotta nekem az ajtót - Hölgyeké az elsőbség. - majd maga elé engedt és megráztam a fejem és mentem.
Beértünk és az előre lefoglalt asztalnál leültünk.
Chan mint egy gavallér úgy viselkedett, minden mozdulatom, rezzenésemet figyelte.
Mikor megláttam a menüt a szemem kikerekedett.
- Chan... Én ezt nem engedhetem meg. - néztem fel az étlapból.
- De én igen. Kérlek. Ne az árakat nézd hanem válassz valamit. - majd lágyan rám mosolygott.
- De ennek a felét se ismerem.
- Hm. Akkor mit szólnál ha én rendelnék neked?
- Megegyeztünk. - mosolyogtam rá.

A pincér felvette a rendelésünk és vártuk az ételt, hogy megérkezzen. Hoztak az ételeinkhez illő bort majd koccintottunk.
- Köszönöm, hogy visszajöttél. - láttam a szemébe a megkönnyebbülést.
- Igen, nos Kim titkár igért valamit tőled.
Megköszörülte a torkát.
- Igen, nos. Seungmin nem mondta ezt a szabályt el, ez az ő hibája is és nos, a tiéd is.
- Akkor állok is fel... - húztam ki a székem
- Ne... Kérlek!- nagyot sóhajtott- Yoonah. Ne haragudj, hogy ennyire hirtelen felbőszítettem magam. Nem tudtam, hogy ezt nem közölte... Egyszerűen sok volt akkor a hét és sajnos te rajtad csattant. Sajnálom.
- Hmm...
- Meg tudsz nekem bocsátani? - nézett rám kétségbe esetten.
- Chan.
- Igen?
- Beszélhetnénk arról az estéről, amikor apádék miatt haragudtál?
- Hm... Tudom miről akarsz. - a szemembe nézett - ha azt hiszed... Csak azért csókoltalak meg, mert ittam...
- Chan, nem vagyok a játékszered, akit kedvedre rángathatsz.
- Yoonah. Ne hidd, hogy játszadozok veled! - emelete fel jobban a hangját. Aztán mint ha észre vette volna magát - Kérlek. Hidd el. -lágyult meg újból a hangja majd a kezemre simított.
Érintésétől végigfutott a gerincemen egy jóleső borzongás.
Megfogta a bort és töltött nekem és magának. 
- Megpróbálom.

A szivem egyre hevesebben dobogott minden pillanattal mikor tekintetét éreztem magamon.

Chan mit művelsz velem?

Hellósztok babócák !

Eddig hogy tetszik a történet? 👀

Még a könyv felénél se járunk egyébként.💕
Tervezetten ezt végre befejezem mert már meg van a vázlatom hozzá 😏😇 és már elég sokat meg is írtam szóval türelem jönnek a részek szép sorjában! 🐺

Érdekesség képpen, próbálok mindegyik részhez, hozzáillő zenét választani, úgy hogy érdemes hallgatgatni közben/előtt, hogy meglegyen a kellő hangulat😊💞
Nem tudom, ez valakinek fel tűnt-e 😂

Addig is jók legyetek !🫰
💓💓💓

Vote-ot kommentet szívesen elfogadok
Eskü buszjegyre kell!!!

💓💓💓

Pusszancs!!

Angel Chan Lover