A zenének nagyon tetszik az eredeti verziója is de ez a Road to Kingdom változata annyira varázslatos annyira imádom!

**Bang Chan**

A baleset óta pár hét eltelt. Én pedig egyre jobban idegeskedtem főleg azokon, amit Lino mondott. 
Yoonáht rendszeresen látogattam, de semmit nem mondtam neki az üggyel kapcsolatban, nem akartam, hogy idegeskedjen.
Szinte betegesen viselkedtem. Mellette voltam szinte a nap 0-24 órájában, illetve, ha nem engedhettem meg magamnak, hogy ott legyek valakit az ajtaja elé állítottam, de még így is kétségek között mentem a dolgomra.

Apámmal alig beszélek, csak ha fontos dolog van, akkor hívat be az irodába, de amit lehet ki is jövök onnan, az idegességemen nem segít az se, hogy Lee Know-ék alig haladtak az üggyel.

A mai nap végre elhozhattam Yoonáht a korházból, már annyira megkönnyebbültem. Már jobban volt, a karján és a lábán lévő égési folt alig akart múlni, de azonfelül teljesen rendbe jött.
- Édesem - mosolyogtam rá és végig simítottam az arcán - Gyere csak! - majd menyasszony pózba kaptam ahogy a ház ajtaján beléptünk, amit egy dobhártya szaggató sikkantással díjazott.
- Máskor szólj, hogy fel tudjak készülni! - ütött lágyan a vállamba.
- Legközelebb ne sikíts ekkorát. - majd megpusziltam a homlokát - ha csak nem alattam vagy!
- Christopher! - pirongott a karjaim között. Imádom mikor ennyire szégyellős. De tettére csak kuncogtam egyet és megindultam vele a kert felé.

Mivel tudtam, hogy ma fog hazajönni, készültem egy kis aprósággal. Kihasználjuk, végre azt, hogy együtt vagyunk. Annyira régen érintettem selymes bőrét... De mai este valami másra gondoltam. 
A hátsó kertben a filagóriába felhelyeztem apró égősorokat, megterítettem, meghitt romantikus vacsorával álltam elő.

- Remélem tetszeni fog az ajándékom.
- De én nem kértem semmit! 
- Shh! Ne aggódj, ennek örülni fogsz. - kiügyeskedtem, hogy a hátsó ajtót sikeresen kinyissam vele a kezembe, ügyelve arra, hogy a fejét be ne vágjam az ajtófélfába.
- Channie! Tudok sétálni is, nem kell fitogtatni azt, hogy elbírsz.
- Csak vigyázni akarok rád. - raktam le a pázsitra és a kivilágított filagória felé mentünk.
- Ez gyönyörű! - csillogott fel szeme, hol a megterített asztal, hol engem pásztázott gyönyörű borostyán szemeivel. Arcán pedig a mosoly levakarhatatlan volt. - Ezt miért?
- Mert végre itthon vagy. - hozzábújtam átöleltem - Hiányoztál. Nélküled ez a ház olyan üres. Ülj le. - segítettem odabicegni az asztalhoz és leültettem, majd befele néztem az ajtóüvegen, ahol kíváncsi szemekkel figyelt Seungmin, mire bólintottam. 
Kis vártatva kilépett a kezében egy pezsgővel és indult meg felénk.
- Seungmin? - nézett rá a lány. - Hát te?
- Tégy úgy mint, ha itt se lennék. Csak kiszolgállak titeket és már itt sem vagyok. - majd kezdte el tölteni a poharainkba a pezsgőt.
- De egy úri segged van Christopher! - mire Seungmin kuncogni kezdett.
- NANA! Te csak az italra figyelj oda! Nézd meg, majdnem kiöntötted! - rivaltam rá, mire emelt szemöldökkel rám vigyorgott és rázni kezdte a fejét.
- Igaza van! De hát... - a páromra nézett - hagyd rá, egész életében így nevelkedett. Nehezen tudná megszokni, ha mindent magának kellene csinálnia.
- Szerintem emiatt jöttem én ide, nem? - pimaszkodott és Seungminra emelte gyönyörű mosolyát.
- Lehetőleg ne előttem beszéljetek ki. Amúgy is, nem dolgod van?
- De-de... Hozom is már és itt se vagyok!

A házba szaladt majd kisvártatva kijött kezében két tányérral tele mindenfélével azokon és lerakta elénk.
- Jó étvágyat fiatalok! - majd rám nézett a kezembe csúsztatta észrevétlenül a kis dobozt a zsebéből - Én mentem, aztán Chan okosan! - kacsintott egyet és már el is tűnt.
- Mi ez az egész Chan? - nézett rám nagy szemekkel. - Mire készülsz?
- Áh, nagyon átlátsz rajtam...- majd a kézfejére simítottam. 
- Persze, mert egyre furcsábban viselkedsz. Mert értem én, hogy szerelmes vagy - kuncogott közben - de ennyire hülyítene is?
- Lehet... - majd a kis dobozt a kezembe szorongatva felálltam a székemről. - Mielőtt ennénk, valamit kérdezni szeretnék. - nagyot sóhajtottam - Tudom, manapság elég sok mindenen mentünk keresztül. Tudtam is már nagyon régóta, hogy szeretlek, de mióta azt éreztem, hogy elveszítettelek, úgy éreztem még közelebb kerültél a szívemhez. Mielőtt megjelentél volna az életemben, nem hittem volna, hogy valaki ennyi érzelmet kivált belőlem. De mióta te velem vagy, úgy érzem, nem csak a monoton napok léteznek, hanem a boldogság, amit te adsz nekem. Láttad te is... - mosolyodtam el, mikor ránéztem láttam csillogó szeméből egy könnycsepp kigurul, féltérdre ereszkedtem elé - Mikor nem voltál mellettem, elvesztettem az eszem. Nem voltál mellettem reggelente, nem voltál ott mikor elaludtam, fájt létezni azzal a tudattal, hogy nem vagy és nem leszel ott a reggelre. Bolond voltam, hogy akkor hagytalak elmenni. De ugyan akkor ráébresztett arra, hogy ezt a poklot sosem akarom még egyszer átélni. - kinyitottam a kis bársonybevonatú kis dobozkát és benne volt a gyűrű, amit még Busanban vettem és felé nyújtottam - Szeretnék veled lenni egy életen át, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz?
Yoo szeméből egyre jobban potyogtak a könnyek, de ugyan akkor láttam rajta, hogy mosolyog és heves bólogatással reagált. Mire felálltam, a gyűrűt kivettem és az ujjára húztam. Majd megcsókoltam kézfejét, és mosolyogva húztam egy hosszabb érzelmesebb táncra ajkunkat.
Két kezemmel arcáról simogattam le a könnyeket, majd elválva szájától az orrára és a homlokára pusziltam. 
- Ne tudd meg, mennyire boldoggá tettél. - és átöleltem.

Sokáig álltunk ott egymás karjaiban, mikor Yoo megszólalt halkan.
- Szeretlek. 
- Én is szívem. 
- Éreztem, hogy többre készülsz, mint egy egyszerű hazaváró vacsora. - mire felnevettem.
- Még pár hónapja azt terveztem, hogy megkérjelek, hogy költözz hozzám. De mivel közbejött ez a baleset...- szorítottam kicsit össze a fogaim - lepörgette az életemet előttem és elhatároztam, ha felgyógyulsz minél hamarabb el akarlak venni és megadni neked a boldogságot, amit érdemelsz! 
- De hát, én nem tudok neked mit adni...
- Ne mond ezt. Veled embernek érzem magam, sebezhetőnek, gyengédnek, élőnek és nem utolsó sorban boldognak. Halálosan szerelmes vagyok beléd jagia!

Nagy nehezen elengedtem jegyesemet, és leültünk. Az étel egy kicsit kihűlt már, mire odajutottunk, hogy fogyasszuk. De felemeltem a poharamat két falat között, mire Yoo is abbahagyta egy pillanatra az étkezést.
- Ezt rád szerelmem! - majd emeletem meg poharam, mire az az istenverte telefon elkezdett csörögni. - Ki lehet ilyenkor? - majd a képernyőre nézve megláttam Lee Minho nevét. - Ne haragudj, ezt fel kell vennem. - mire bólintott én pedig felálltam és a házba mentem.
- Halo?
- Bang, azt hiszem találtunk valamit!
- Mi? Mit? - szorítottam össze a másik öklöm.
- Be tudsz jönni az őrsre?
- Bent vagytok még?
- Persze - nevetett fel fájdalmasan - Jeongin szinte bent alszik annyira a végére akar járni, ahogy én is. Felváltva nézzük a felvételek.
- Rendben indulok.
- Bang, beugornál egy kávéért valahova?
- Már is indulok! Fél óra és ott vagyok! - Majd bontottam a hívást és szaladtam vissza a kertbe.

- El kell mennem az őrsre. Azt mondták, találtak valamit. - bólintott - Megleszel nélkülem?
- Persze Channie, menj csak. - intézte halvány mosolyát felém, mire oda léptem mellé.
- Pihenj le, ha nem érek haza egy órán belül. Majd máskor bepótoljuk az estét. - majd a homlokára pusziltam miközben ujjaimmal végig cirógattam oldalát, amibe beleremegett.
- Chan! - lökött meg játékosan - Ne menjek veled?
- Ne... Pihenned kell még. Maradj itt a házba.
- Hát jó... - sóhajtott fel egyet. - Vigyázz magadra! Ne hajts túl gyorsan!
- Úgy lesz! - majd indultam is a garázsba egyenest az autóhoz. A motor felbőgött és indultam is az őrsre...

Egyre idegesebb vagyok, ugyan Yoo észrevette rajtam?