-Charles mit művelsz.-néztem rá a döbbenettől óriásira tágult pupilákkal és tenyeréhez nyúlva emeltem le azt arcomról.

-Elnézést.-szabadkozott azonnal. –Zsepi híján nem jutott más opció az eszembe.-magyarázta, hogy az esetleges félreértéseket elkerüljük, én pedig bólintva vettem tudomásul.

-Mit csinálsz itt Monacóban? Futamod lesz Magyarországon a hétvégén.-néztem rá döbbenten miután lenyugodva felmértem a szituációt.

-Cha-hoz jöttem haza.-pillantott oldalra, kerülve a tekintetem. -Te jössz. Te mit csinálsz itt?-nézett rám kutatóan.

-Majd, ha te is őszintén válaszoltál.-nevettem fel kínosan.

-Tessék?-nézett rám döbbenten miközben a korlát mellé sétált ahonnan tökéletes kilátás nyílt a kikötőre.

-Talán jó emberismerő vagyok.-rántottam meg a vállam nem törődöm stílusban.

-Gyászolni.-fonta össze ujjait miközben ráncolt homlokkal nézett rám beavatva engem az igazságba.

-Tessék?-néztem rá meghökkenve, mert a néhány héttel ezelőtti futam és történései után egyáltalán nem vártam, hogy tényleg megnyílik nekem.

-Te jössz.-kerülte ki a kérdést, majd várakozóan pillantott rám.

-A nővérem egy hete felhívott, hogy találkozzunk.-sóhajtottam nagyot miközben én is nyíltan belekezdtem. –Tudtam, hogy szeretne valamit. Oh és igazam lett, természetesen.-könyököltem én is a korlátra. –Daniil Kvyat, a férje, és jövőre egyáltalán nem biztos a helye az RB testvércsapatában, így nyilván helyet akart neki a Ferrariban. Úgy érzi neki kéne most a helyemen lennie és nos, elég sok mindent rám zúdított ma.-böktem ki miközben a vízen ringatózó hullámokat kémleltem. –Most azért nem szólalsz meg, mert olyan cifra gondolatok lepték el az agyadat, és ha hangot adnál neki félő lenne, hogy a főnököd főnökeként ajtót mutatnék és búcsút mondhatnál az évekre szóló biztos ülésednek?-fordultam felé halványan mosolyogva.

-Fején találtad a szöget.-forgatta meg szemgolyóit mosolyogva. –De komolyra fordítva a szót, Daniil egy ritka jó pilóta.-jelentette ki én pedig mélyet bólintva jeleztem egyetértésem. –A középmezőny végén.-tette hozzá kiegészítésül.

-Jézusom, de bunkó vagy.-nevettem fel hihetetlenkedve.

-Nem, csak kegyetlenül őszinte.-bólintott egyet, majd ismét a vízre fordította tekintetét.

-Igaz.-tűrtem fülem mögé egy hajtincset.

-Daniil-nek a Ferraihoz esélye sincs. És ezt most nem rosszból mondom. Ha bevásárolják, ha nem neki ott nem lenne jó. Vagy ő menne rá az egészre vagy a csapat. Esetleg egy Ferrarihoz kötött cégnél tudnám elképzelni, gondolok itt a Haas-ra vagy az Alfa Romeo-ra, de a Ferrari-ra semmiképp sem. Úgyhogy a nővéred tehet bármit Daniil-nek nem lenne jó a Ferrari ülése.-rázta meg a fejét lemondóan.

-Éppen a halálára készül.-húztam halvány mosolyra ajkaimat miközben szemeim megteltek könnyel.

-Tessék?-szólalt meg döbbenten.

-Kit gyászolsz?-hagytam figyelmen kívül kérdését pont, mint ő az előbb.

-A keresztapámat.-hajtotta le a fejét.

-Részvétem.-néztem rá.

-Kösz. De ő egy olyan veszteség volt amit nem nagyon tudok feldolgozni, sem én sem a királykategória.-rázta meg a fejét. –Ő össztökélt arra, hogy ott legyek ahol most vagyok, hogy küzdjek és ne adjam fel, neki köszönhetem, hogy a Ferrari-nál vagyok. Amekkora tehetség volt és amekkorának tartották ő is a Ferrari-val lett volna világbajnok, és egyszer érte én is a leszek.-jelentette ki eltökélten.

-A jövőben egy jobb Ferrari-val erre minden esélyed meglesz.-bólintottam.

-Igen.-helyeselt. –Jules egyébként csodás. Ő is autóversenyző növendék lesz?-váltott hirtelen témát.

-Valóban az.-mosolyodtam el a kisfiam említésére. –Nem erőltetem. Az lesz majd ami csak szeretne, én a lehetőségeket biztosítani fogom neki.-néztem rá Charles-ra.

-Ez teljesen jogos. Meg nem is szabad belehajszolni valami olyanba amit nem akar.-jelentette ki, és úgy éreztem, mintha tapasztalatból beszélne.

-Abszolút.-értettem egyet. –Hogy hívták a keresztapukád?-puhatolóztam, mert úgy éreztem az erőltetés témát erre kell keresnem.

-Jules Bianchi.-mondtam ki, egy ideig csak maga elé nézett majd felém fordította tekintetét, velem pedig egy világ fordult meg és el sem akartam hinni még azt sem, hogy egyáltalán jól hallottam. Aztán agyban elkezdtem összerakni a dolgokat és rájöttem ez mégsem annyira lehetetlen, mint gondoltam.

-Tényleg részvétem.-nyögtem ki. –És hűha, nekem most már mennem kell.-emeltem meg a telefonom, így láthatóvá vált a zárolt képernyőm és a pontos idő is.

-Szia.-szólt utánam ahogy elhaladtam mellette. Egyet intve a levegőben hagytam ott és rohantam haza. Annyira belevoltam merülve a gondolataimba és ebbe az egésznapba, a napba amikor a múltam, mint olyan rendesen kísért és nem ereszt el erős szorításából.

Jules Bianchi. Jules elhunyt édesapja. Charles Leclerc elhunyt keresztapuja. És akkor ezek után merje valaki azt mondani, hogy nem az élet a legjobb forgatókönyvíró.

El kellett volna mennem a magyar nagydíjra, igazából az összesen megjelenésem lenne, de csakúgy, mint Charles-nak ez a nap nekem is gyásznap, ha csak magamban is, de akkor is az. És, ha elmegyek egy futamra ahol azokat a kocsikat látom amikben életét vesztette a gyermekem édesapja, nem hiszem, hogy évek ide vagy oda, de egyszerű lenne mosolyogva az egészet végig néznem vagy kibírnom.

A sugárzó napot kémlelve sétáltam haza, és egyfolytában azon gondolatfoszlány tartotta fogva elmémet, miszerint kevesebb, mint két hónap alatt mennyire megváltozott az életem és ilyen rövid idő alatt mennyi minden változott, mennyi olyan dolog jött közbe amikről soha még csak álmodni sem mertem. Ezen gondolatoknak hála vettem elő telefonomat és mentem a hívás gombra.

-Esti.-szóltam bele a telefonba amikor fogadta a hívást. –Sajnálom. Én megpróbáltam.-gördült le egy könnycsepp az arcomon amit egy gyors mozdulattal letöröltem. –Szeretlek.-jelentettem ki, majd bontottam a vonalat.

Nem igaz, mert semmit nem tettem, tulajdonképpen csak egy hozzáértő személy véleményét megkapva döntöttem el, hogy ehhez én és egy Ferrari cég kevesek vagyunk, nekik ennél mélyebben szántó probléma van jelen a kapcsolatukban és, ha egyszer utol is éri a halál kegyetlen vasmarka akkor legalább nem úgy hagyja itt ezt a világot, hogy Daniil a Ferrari ülésében ült és annak szentelte az életét, ezért adta fel a kapcsolatukat, igen, talán ez az én lelkiismeretemért is szólt, de nem akartam én lenni az aki egy óriási szakadékot visz az amúgy is instabil kapcsolatukba. Én is így láttam napvilágot, nem szerelem gyerekként, hanem mentőöv lettem volna egy kihalófélben lévő kapcsolatban és ennek is meglett a végeredménye, szeretet és nagyrészben szülők nélkül nőttem fel, nem akartam, hogy az unokahúgom vagy öcsém csak megtapasztalja milyen érzés ez. Néha talán megéri hazudni, ha segítek azzal.

. ✿❀✿❀✿❀✿❀✿❀✿ .

Sziasztok! 💖
Annyira szerettem volna még ma kirakni a részeket, és nagyon úgy néz ki, hogy bár rettentően későn, de ki lettek rakva.

A kommenteket, egytől-egyig látom, csak általában későn, és egyben, így sokszor nincs már erőm válaszolni, de mindig elolvasom őket, és olyan jól esik minden kedves szó, főleg amikor arról van szó, hogy a kedvenc írónőim kommentelnek.
Érettségi után, vagy közben kikapcsolódásként mindenre válaszolni fogok! 💖
Illetve még egy közérdekű információ. A watty mostanság nem küld értesítést a privát üzenetekről, ezért aki ott szeretne írni, tegye inkább az insta oldalamon (@iroi_oldalam) mert gyakorlatilag 1 hete csak azt használom, így akinek a sima Instámon nem írtam vissza az ne haragudon meg! 🥺

De oké. Elég lesz belőlem!
Ti, hogy vagytok? Meséljetek! 💖