-Hetti, ezt hagyjuk inkább.-nevettem fel kínosan. –Mondd inkább minek köszönhetem ezt az invitálást.-néztem a nővéremre hitetlenkedve.

-Daniil-nek, illetve nekem itt is van házunk Monacóban, és igazából azt hiszem újra kéne építenünk a kapcsolatunkat.-fonta össze maga előtt ujjait miközben áthatóan méregetett barna szemeivel.

-Hogyne.-forgattam meg szemeimet. –Évekig – de legyünk pontosak, több, mint fél évtizedig - felém se néztél, pedig kitagadás ide vagy oda a testvérem voltál, és most érdekes módon hirtelen érdekelni kezdtelek. Mi van? Nem biztos Daniil helye jövőre és kéne egy biztos pont?-húztam gúnyos mosolyra ajkaimat miközben a tejeskávémat kavargattam és a szívószálam az ujjaim között ide-oda járt.

-Nem feltétlenül ez a fő ok, de igen természetesen ez is benne van a pakliban.-sütötte le szemeit.

-Egyből gondoltam.-bólintottam mélyet és nyugtáztam magamban a tényt, hogy igazam volt.

-Ha nem lenne életbevágó, soha, ismétlem soha nem kerestelek fel volna ezzel. Hülye lettem volna. Aztán amikor nekem is kisbabám született megértettem azt amit azt hiszem te már sokkal hamarabb tudtál, hogy a benned növekvő és belőled kiváló gyermekért mindent is megtennél, ezért hagytad ott a családod végül. Nekem Daniil egy kisbabát adott, az életemet és most várom a következőt, örökké hálás leszek neki és szeretni fogom őt ezért, és máshogy ezt viszonozni sem tudom neki. A férjem tehetséges, okkal a királykategória tagja évek óta, és az, hogy jövőre nem biztos a helye megbénít és félek, hogy, ha a szenvedélyét kis időre fel is kell adnia az a családi életünkre is rámehet, méginkább pedig a magánéletünk is kárát láthatná ennek.-nézett rám könyörgően, én pedig elfordulva tőle szemgolyóimmal pásztáztam az öblöt és csodáltam még a mai napig is a jachtok hadát, melyek be vagy éppen kifutottak a kikötőből.

Hetti, a nővérem volt, talán ő állt hozzám mondhatni a legközelebb, de ő is csak tűrte, hogy anyám milyen szavakat ordibál nekem. Ez a hat év pedig olyan mély sebeket ejtett tudatalatt is, hogy most érzem először azt, hogy ugyan miért segítsek neki mikor ő soha sem tett ezt.

-A Ferrai cég, mit olyan nem képezi csere tárgyát.-jelentettem ki kíméletlenül. –Nem azért, mert kegyetlen vagyok és nem hatottak meg a szavaid, hanem pont ez az, nálam a fordított pszichológia nem sűrűn hat, a múltunkkal egyvelegben pedig rám nézve a egész még hatástalanabb. Esti pszichológus vagy, megoldod, ha fellép köztetek egy zűr. Meg fogod oldani. De egy végrendeletet nem írhatok felül, sajnálom.-tártam szét a kezeimet. A feszültséget szinte tapintani lehetett a levegőben és ahogy izzó szemeibe néztem csak azt láttam, hogy nagyon küzdd magával, nem is tudom mi ellen, hogy áthajoljon az asztal felett és megtépjen vagy cifrábbnál cifrább szavakkal lásson el? -De tudod mi izgatja igazán a fantáziámat?-szólaltam meg hirtelen, ő pedig érdeklődve kapta felém zaklatott fejét. -Ti ott voltatok apának, mindig. Fiú unokát te is tudtál adni neki. A férjed jelenleg a világ húsz legjobb pilótája között tengeti a mindennapjait és sorra veti bele magát a versenyhétvégékbe, hogy megmutassa mégis mire képes. Hogy az Istenbe van akkor az hogy nem én kaptam a milliárdokat, ti pedig a céget. Hogy van a, hogy az én tulajdonomban van milliárdokat érő cég nagy része? Ez itt a kérdés Hetti. És szerintem te pontosan tudod a választ.-hajoltam közelebb hozzá.

-Ügyvédnek kellett volna menned, nincs mese.-nevetett fel kínosan. –A tiltott gyümölcs, tudod az izgatja mindig az ember fantáziáját. Te szó szerint tabu téma voltál a családban, apa pedig, mint kiderült igenis foglalkozott veled, de igen, valóban váratlanul ért, hogy a családi céget nem mi kaptunk, én voltam az aki mindig mellette álltam, segítettem neki és készültem arra, hogy egy nap majd én vegyem át a céget vagy csak lépjek a helyébe és legyek vezető, nő akinek szava an. Többet tudok a motorokról, mint te valaha is fogsz és jobban ismerem a kocsit, mint te valaha is fogod.-nézett rám széttárt kezekkel miközben élvezte, hogy előnyben van.

-Felmerül akkor a kérdés.-húztam mosolyra ajkaimat miközben a kávézó üvegasztalára könyököltem és összekulcsolt ujjaimra fektettem államat. –Miszerint apa nem félt attól, hogy ezen tudásokat az ellenfél csapatának, vagy a férjednek tovább adod, több pontszerzés reményében, Daniil javára természetesen?-néztem rá.

-Szerinted ide jöttem volna ha nem lenne életbevágóan fontos ez az egész?-csattant fel amikor úgy tűnt már minden lapját kijátszotta. –Évekig nem beszéltünk azt se tudom már ki vagy. De a családom valószínűleg el fog veszíteni én pedig gondoskodni akarok a jövőjükről.-eresztett meg egy könnycseppet.

-Tessék?-néztem rá döbbenten, és, ha valamivel hatni tudott rám akkor ez az volt. Nem akartam több embert a mennyben tudni, mint amennyi mellettem van a földön. -Hogy segíthetek?-hunytam be a szemeimet előre félve a választól.

-Írasd rám a részvényeidet.-jelentette ki.

-Bármit kérhetsz tőlem.-jelentettem ki halványan elmosolyodva miközben a asztal tetején nyugvó kézfejére tettem ujjaimat. –De ezt az egyet nem.-csüggedtem el. –Ez az én örökségem, a fiamé, sajnálom.-hajtottam le a fejemet.

-Akkor dugd fel magadnak.-rántotta ki a kezét ujjaim közül.

-Mindenképpen.-bólintottam mélyet. –Egyébként honnan tudod, hogy meg fogsz halni?-tereltem a beszélgetést a téma felé ami jelenleg lefoglalta az agyamat.

-Amikor a kisfiam megszületett az orvosok megmondták már akkor, hogy nem vagyok megfelelő alany egy újabb kisbaba kihordására. Én viszont nemrég vállaltam a kockázatot, mert Daniil és én, nos, mi nem a legszebb napjainkat éljük együtt. És azt hittem, ha jön egy új gólyahír akkor megint olyan törődő férj lesz, mint régen. Érdekházasság volt a miénk, ez tény, de én tényleg megszerettem őt, bár tudom ő csak kényszerből van mellettem mégis imádom amikor apuka és szerető férj.-gördült le egy könnycsepp az arcáról. -Anya mindannyiunkat tönkretett nem igaz?-nevetett fel kínosan én pedig egyetértően bólintottam.

Hetti csörgő telefonját felkapva hagyott ott a kávézóban, ott ahol valami bennem ismét megtört, kávém megivása után én is otthagytam a helyszínt.

Ma nem kellett bemennem a virágboltba, bár most őszintén kedvem sem lett volna. Így átadva magam az érzelmeimnek könnyes szemmel sétáltam Monaco utcáin.

-Lábad elé nézni luxus?-csattantam fel amikor valaki belém jött.

-Ugyanezt kérdezhetném én is Ferrari.-forgatta meg szemeit Charles miközben kiszedte füleiből a vezetéknélküli fülhallgatóit. –Miért sírsz?-döbbent le teljesen.

-Közöd?-nevettem fel hihetetlenül.

-Lis.-lépett egyet felém én pedig automatikusan hátráltam.

-Csak egy kérdés és már itt sem vagyok.-fordultam vissza az öböl felé, mert nem akartam ránézni.

-Seb jövőre már nem lesz a csapattársad, mennyire biztos már az új tag helye?-néztem rá könyörgő tekintettel és nagyon koncentrálva, hátha nem azt mondja amitől előre félek.

-Eléggé.-húzta el ajkait kínosan. –Miért?-nézett rám kutatóan miközben én lehunyt szemekkel tűrtem, hogy egyre több könnycsepp lepi el az arcom. Én megtettem amit tudtam.

Arcomat hirtelen egy meleg tenyér fogta közre és egy ujj törölte le a kicsorduló könnycseppjeimet.

Döbbenten nyitottam ki a szemeimet és néztem fel a nálam egy fejjel magasabb férfire miközben meleg tenyere még mindig az arcomon pihent.

. ✿❀✿❀✿❀✿❀✿❀✿ .

S

ziasztok!💖

Futam hétvége van!!!

Tippek? Érzések amik bennetek tombolnak?!

Írjátok le nyugodtan!

És vigyázzatok magatokra!💖

U. I.: Tudom, az értesítésekkel (kommentekre válaszolgatás) nagyon le vagyok maradva, de igyekszem pótolni.