Egy sötét árny jelent meg az erdő tölgyei nyújtotta takarásból. Tétova járással közelítette meg a kapu előtt álldogáló férfi társaságot. Fejét leszegte, eltakarva arcát a falusi emberek kíváncsi tekintete elől. 

- Hé, ki van ott? - vette észre a társaság legszélén álló férfiú. Kezei feszülten kaptak fegyvere után és csak akkor engedték el azt, mikor az ismeretlen a fáklyák fényébe ért. - Jonah? Te meg mit keresel itt? 

Az árny azonban nem válaszolt. Oldala mellett tartott kezei hevesen remegtek.

- Apád már keresett. Aggódott érted. A boszorkány kiszabadult a cellájából és megsebesítette két emberünket. - a fiú, látva a másik férfi közömbös magaviseletét, még hozzátette: - Édesapád félt, hogy téged is elkapott.

Az árny torkán halk, bosszús morgás tört fel.

- Jól vagy cimbora? - kérdezte idegesen egy másik férfi, hallva a nem emberi hangot. A társaság fürkésző tekintettel vette körbe a fáklyafényben álló, veszett állat módjára viselkedő férfit.

Türelem. - szólt rá a lágy hang. Az árny állatias vicsorgással ellenezte a kérelmet. Szájában nyál gyűlt össze, ahogy az eltelt másodpercekkel egyre csak növekvő éhségének csillapítására gondolt. A benne élő szörny sóvárogva várta a zamatos vér esszenciájának megízlelését, ahogy az kielégíti kiéhezett testének szükségleteit. - Hamarosan megkapod azt, amire vágysz.

- Minden rendben van, Jonah? - közelítette meg óvatosan az egyik őr.

Jonah kezei ökölbe szorultak.

Vedd el, mi téged illet.

És az árny így is tett.

A boszorkány komótos léptekkel indult meg a vérrontás helyszíne felé. Vérben vörös holttestek takarták el a falu bejáratát. A társaság utolsó élő embere fulladozva próbált meg kitépett gégéjén keresztül lélegzethez jutni, de küzdelme hiábavalónak számított. A vérszívó szörnyeteg piócaként tapadt a torkához, elvéve tőle életének vörös forrását. 

Kathryn büszkén vette szemügyre munkájuk foganatját. És ez még csak a kezdetnek számított.

Férje dühösen lökte arrébb a szárazra szívott tetemet, méltatlankodva el nem múló éhsége felett. 

- Nyugalom Jonah - hajolt le szerelméhez a lány. Ujjai kedves törődéssel simogatták a vérben mázolt arc hűvös bőrét. - Az éjszakának még koránt sincs vége.

Az éjt ma már másodjára töltötte meg a keserves siralmak és halálsikolyok dallamának közös egyvelege. A falu népe őrültek módjára próbált meg elmenekülni a vérszívó fenevad elől, sorsuk azonban már eldöntetettnek számított. Volt kit az ágyból ragadtak el, volt ki az utca egyik árnyékában próbált meg elbújni a veszély elől, sikertelenül. Mindenhol a halál borongós szimfóniájának bánatos dallama zengett, eloszlatva a keserű reményeket.

Kathryn némán kódorolt a fejetlenség büszke színterén. Bosszúja oly édes volt, hogy már szinte a nyelvén érezte magával ragadó bukéját. A saját maga által teremtett káoszon örvendezve érkezett meg a falu terére. Két fanyaláb magasodott az ég felé, melyek egy-egy megfeketedett csontokból álló ember sírhelyéül szolgáltak.

Nővérei állkapcsai még haláluk után is egy utolsó sikolyra meredtek tágra nyitva, könyörögve a meg nem kapott kegyelemért.

Kíméletlen végzetük okozója pedig most épp a lány háta mögött állt.

- El kellet volna menekülnöd mikor még volt rá alkalmad fúria. - az inkvizítor kezében tartott íjpuska nyilának hegyes vége szélsebesen közelítette meg a rendületlenül álló lány fedetlen hátát. A nyíl azonban sosem érte el Kathrynt. Egy váratlan szélfordulattól vezérelve irányt váltott, és a lány helyett a férfi térdének húsába mélyedt bele a hegye. Az inkvizítor sebesült lába a fájdalomtól nyögdécselve adta meg magát, lerántva őt a földre.

- Én nem menekülök a problémáim elől. - lépdelt az elesetthez a lány. 

Az idős férfi igyekezett minél messzebbre kúszni a démonfajzattól, amennyire csak tudott, a lány azonban követte, élvezkedve a másik szenvedésén.

- Nem tudod, mennyire jó érzés látni gyötrelmedet. - felelte végül, szájával egy gonosz mosolyt villantva. - Mond csak milyen érzés tehetetlennek lenni? Milyen érzés tudni, hogy kegyelem nélkül fogod leélni életed utolsó pillanatait?

- Az emberek tudni fogják, hogy maga a Sátán ellen küzdöttem. - gőgös válasza hallatán, Kathryn nem tudta megállni, hogy ne nevesen.

- Úgy gondolod? - földöntúli kacaja gúnyosan vetette meg az előtte fekvő férfit. - Senki sem lesz kíváncsi hősies tetteidre. Életed semmivé fog foszlani attól a pillanattól fogva, mikortól elhagyod e szánalmas világot. Az emberek elfelednek, emléked pedig hamuként fog elporladni a történelem vékony századainak fonalán. Egyedül én fogok emlékezni rád. Az emberre, ki megtörte szívemet.

Az árnyékokból egy véres alak bontakozott ki.

- Jonah? - képedt el az öregember, megismerve az alakban a tulajdon fiát. Az apa örömmel fogadta gyermeke visszatértét. Az árny vad tekintete azonban más érzelmekről árulkodott. 

 - Jonah, menj innen! Menekülj! - kiáltott rá az apja, a fiú azonban meg se hallotta. Kimért léptekkel közeledett feléjük, szemei éhes dühvel néztek szembe az öreggel. Az inkvizítor csak ekkor vette észre fia öltözetét. Vörös vér szennyezte be mindenét. 

Kathryn nyájas szelídséggel fordult szerelméhez, annak azonban minden figyelmét lekötötte a földön fekvő ereiben keringő vérének sebes áramlásának melódiája. Tűhegyes fogait csikorgatva mélázott el a puha hús átmetszésének gondolatán.

- Most már Jonah is megtanulta, hogy meneküléssel nem lehet megoldani a problémákat.

- Mit műveltél vele, te banya? Mit tettél a fiammal?! - ordította mérgében az öreg. Ráncos szemei kétségbeesetten szemlélték saját gyermekének üres testét, remélve, hogy fia lelke visszatér belé. Az elhagyatott testbe azonban már egy vérengző szörnyeteg költözött be, ki az életre éhezett, mely többé már nem lehetett az övé.

- Csupán átformáltam. Erősebbé tettem. Egy olyan lénnyé változtattam át, ki képes ezreket legyilkolni, ha ösztönei úgy kívánják. És egyedül az én szavamnak engedelmeskedik e világon. - mondta, majd egy halk sóhajt eresztett meg. - Elvégre, megígértük egymásnak az örök hűséget.

- Megölted a fiamat. Ezért megfizetsz te...

- Te legyilkoltad a fajomat. A családomat. A nővéreimet. - vékony ujjai gyöngéd szeretettel dédelgették a mellette álló rezzenéstelen arcot. - Nézz szembe tetteid következményével.

- Tudhattam volna, hogy mérgező leszel a számára. Már az első csókot meg kellett volna akadályoznom. - tekintete fájdalmasan rándult össze, ahogy szülői kudarcára eszmélt rá. - Sokkal több vagy, mint egy boszorkány Kathryn. Egy szörnyeteg lapul a szíved mélyén.

- Ezt a szörnyeteget te teremtetted.- szólt komoran a lány. - Nem én.

A fenevad nem hezitált, hogy teljesítse úrnője kívánságát. 

Egy ajtó halk nyikorgásának hangja szakította félbe az inkvizítor halállal küzdő kiáltozásait. Egy ártatlan gyermeki tekintet kémlelt kifelé. Szeplőtlen arca kíváncsian leselkedett ki a vékonyka nyíláson. Aprócska teste félelemben reszketett, látva a kegyetlenség valódi arcát, melyet a gyermeki elme még csak fel sem foghat igazából.

Kathryn egy halk fuvallattal reteszelte el az ajtót, elhatárolva az embert az embertelenségtől.

Minden történetnek megvan a maga boszorkánya.

De, hogy egy jó boszorkányra vagy éppen egy bosszúra éhes fúriára van-e szüksége, azt az ember teremti meg.

___________________________________________

3204 szó