A barna hajú lányt nem a fiúk zajongása vagy a telefonján beállított ébresztője keltette, mint ahogyan azt ő remélte. Ehelyett arra ébredt meg, hogy a szemeit kisüti a Nap a helyéről, hasa pedig szinkronban ezzel hatalmasat kordult. Nyöszörögve tolta fel magát ülő pozícióba, s szemeit dörzsölgetve ásított egy nagyot. Nyammogva pillogott körbe álmosan, de azonnal minden fáradtsága elhagyta, amikor az üres teremben találta magát. Nem értette, hogy merre vannak a fiúk vagy a Fukurodanis lányok, s miért csak ő van egyedül a tornateremben. A matracok egy része megvetve, másik felük csak úgy otthagyva hevert a földön, ahogy kiszálltak belőle a srácok. Telefonja után kapva ellenőrizte az időt; a kijelző 9:26-ot mutatott, ami miatt a lány olyan fal fehér lett, hogy csoda, hogy nem ájult el ott menten. Mit sem törődve pizsamájával vagy kócos hajával, átszaladt a másik terembe, ahol kicsapva az ajtót, megpillantotta a fiúkat. 

A két csapatnyi hím már pakolt a reggeli edzés után. Ahogy meglátták a Nekoma menedzserét, mindenki megmosolyogta a látványt; tekintete rémült volt, testtartásából ítélve megijedt, szinte a sírás határát súrolta a barna hajú, de olyannyira egy védtelen kisállat látszatát keltette, hogy nem bírták elnyomni mosolyukat. Tora csak vidáman odaintett húgának, akkor először kelt fel hamarabb, mint húga, ami piszkosul növelte az egóját. Tetsuro már készült volna mézes-mázasan köszönteni szeretett menedzserüket a szokásos becenevét használva, miközben szélesen mosolyog, s kihasználhatja a reggelt arra, hogy magához ölelje az alacsony Yamamotót. Azonban terve meghiúsult, amikor legjobb barátja, a baglyok kapitánya feliáltott a terem másik végéből, s nekiállt a lány felé rohanni.

- Hey hey hey~!- sietett az alacsonyabbikhoz vigyorogva az életkedvvel teli fiú, mire [Név] picit megnyugodva elengedte a terem ajtaját.- Jó reggelt Yamma-chan!- fékezett le közvetlenül a lány előtt, aki megszeppenve nézett fel a magasra.- Jól aludtál?

- Öhm.. I-igen.- biccentett.- De miért most ébredtem csak fel?

- Oh, igaz is! Megszavaztuk, hogy hagyunk aludni, senkinek nem volt szíve felkelteni, miután átaludtad az ébresztőd. Olyan kis aranyos voltál, kegyetlenség lett volna felébreszteni. Legalább kipihenhetted magad rendesen, nem?- kérdezett rá gyermeki ártatlansággal, mire [Név] arca egyre vörösebbre fordult. 

- Legközelebb keltsetek majd fel.. j-jó?- nézett az arany szempárba összevont szemöldökkel a zavartságtól, mire Bokuto nevetve átkarolta.

- Ahogy szeretnéd!- vigyorgott szélesen a fiú, így [Név] is ellazulva ölelte át az idősebbik derekát, majd egy szép nagy ásítást követve elmosolyodott.

- Mellesleg neked is jó reggelt, Bokuto-san. Jó reggelt mindenkinek, sajnálom, hogy elaludtam.- hajolt meg, mire mindenki csak felkuncogott, senkinek nem volt esze ágában sem lehurrogni az elsőévest, amit tudott is a lány, de már csak tiszteletből is elnézést kért.

- Hamarosan reggeli, ki megy majd boltba?- kérdezte Yaku, miközben összehajtogatta a hálót Lev segítségével.

- Én elmegyek!- jelentkezett azonnal [Név].- Ez a legkevesebb, ha már nem voltam az edzésen itt.

- Megyek akkor én is, ne cipekedj egyedül.- dobott be egy labdát Tetsuro a tárolójukba.

- Besegítek.- szólalt meg Bokuto is, ami a colos fekete hajú macskának nem éppen volt ínyére, de nem mondhatta azt ellenérvnek, hogy "Bocs tesó, de én hajtok a csajra és láthatóan bejössz neki, úgyhogy foglalkozz inkább a pasiddal".

Miután mindenki elpakolt sikeresen, a három önként vállalkozó el is indult a legközelebbi közértbe. Az a nagyjából tizenöt perces odaút egyszerre volt jó hangulatú és feszültséggel teli. Igyekezett Kuroo ugyanúgy viselkedni, ahogy azt megszokták tőle mindketten, mégis zavarta, hogy Bokuto egyre közelebb került [Név]-hez. Mindezt Kotaro nem szándékosan csinálta, legalábbis nem akart tőle túl sok mindent, csak meg akarta ismerni a lányt. Nem volt hátsó szándéka, nem új jelöltet keresett Akaashi helyére, egyszerűen csak felkeltette az érdeklődését a barna hajú, így szeretett volna minél többett megtudni róla, persze barátkozás szintjén. Szerette Akaashit, legalábbis nagyon azon volt, hogy újra úgy lássa, mint a legelején, így nem engedte még csak megfordulni sem a fejében, hogy a lány igenis tökéletes barátnő lenne. Ebben egyezett a véleményük a fiúknak: [Név] olyan személyiség volt a szemükben, akit nehezen lehetne elfelejteni, még akkor is, ha csendes vagy félénk. Az ilyen emberek hamar kiesnek az emberek emlékezetéből, ő mégsem ilyen volt. Sokkal inkább hagyott maradandó benyomást. Az, hogy már-már kínosan odafigyelt arra, hogy ne legyen túlontúl illedelmes és formális a fiúk társaságában, mégis akárki kéri a segítségét, azonnal ugrik; hogy még ha kicsit nehezen is, de feltalálja magát minden helyzetben, s nem adja fel; hogy akárki szól hozzá, mindig mosolyogva válaszol rá; hogy a szemei sosem hazudtak, mindig elárulták az érzelmeit, ezek mind különlegesség tették a lányt a fiúk szemében. S míg Tetsuro pontosan jól tudta, hogy ezek a gondolatok minek voltak köszönhetőek részéről, addig Bokuto magának sem akarta bevallani, egyenesen kézzel-lábbal és körömmel kapaszkodott abba, hogy neki aztán nem keltette fel úgy az érdeklődését [Név], mint egy férfinak, csak mint egy új barátjelöltnek. 

A bevásárlás viszonylag hamar lezajlott, nem vettek meg minden felesleges dolgot, csak tényleg azt, ami még aznap elfogy. Ha pedig túlköltekezés lett volna a következmény, [Név] csendesen ugyan, de lebeszélte a srácokat az adott dologról. Végül öt szatyorral jöttek ki a nagy üvegajtón, a fiúknál volt két-két szatyor, míg a lányéban az utolsó és persze a legkönnyebb. Hiába szeretett volna [Név] egy kicsit nehezebbet cipelni, a kapitányok nem tágítottak az elképzelésüktől. A visszaúton a fiatalabbik rengetegszer megkérdezte őket, hogy nem kell-e segítség, ne álljanak-e meg pihenni, de a fiúk csak vigyorogva rázták a fejüket, s bizonygatták, hogy ők elég erősek ahhoz, hogy ezeket a pehely súlyokat elvigyék a suliba. 

Ahogy megérkeztek, neki is álltak kipakolni a parkettára mindent, amit hűteni kellett azt pedig a mini hűtőbe pakolták be. Mindenki azonnal megrohamozta a túlcukrozott szénsavas üdítőket, s azonnal el is fogyasztottak két és fél liternyi hűsítőt. [Név] csak legyezővel a kezében elvonult a matracára, ahol elnyúlva, lehunyt szemekkel próbálta kicsit lehűteni magát. Áprilisi időhöz képest rettenet nagy meleg volt, ami az amúgy is meleg ellenes lányt kicsit megviselte. Tetsuro kapott is az alkalmon, s odakocogva hozzá, mosolyogva nyújtott a lánynak egy pálcikás jégkrémet.

- Chibi-chan~!- szólította meg, hogy felfigyeljen rá a fiatalabbik.

- Hm?- nyitotta ki [Szemszín] íriszeit [Név], majd mikor meglátta a fekete hajú mosolygós arcát, majd a kezében a hideg finomságot, így az ő ajkai is felfelé görbültek.- Ezt mikor vetted?

- Amikor épp nem velem foglalkoztál. Na vedd el, neked vettem.- tartotta közelebb hozzá, mire a lány mosolyogva elvette, s kibontotta a [Kedvenc ízű] jégkrémet.

- Köszi! Gyere.- ült fel, s kúszott arrébb, hogy a fiú is felférjen a matracra. Tetsuro komótosan ledobta magát a lány mellé a világosbarna matracra, s mélyről felsóhajtott.- Mi az?- kérdezte [Név] teli száját kezével eltakarva, ahogy a fiúra nézett. A fekete hajú arcvonásai folyamatosan változtak. Egyik pillanatban rosszallóan ráncolta szemöldökét, majd ellazult, aztán megint összevonta szemöldökeit, mintha valamin gondolkodna, megint abbahagyta, s elmosolyodott kissé, majd megint ellazultak arcizmai és már csak nyugodtság tükröződött rajta. Úgy nézett ki, mint aki épp valami nagyon komoly csatát vív magában, s nem lelne nyugalomra.

- Semmi, mi lenne?- kapta rá tekintetét a kapitány, idegességében elmosolyodva, s pár gyorsat pislogva. A lány arcára azonban kiült, hogy kicsit sem hitt neki, sántított neki ez a gyors válasz, szóban mégsem fejezte ki aggodalmát, nem vonta kérdőre.- Ne aggódj, tényleg minden okés.- nevetett fel harsányan, s hatalmas tenyerét a lány combjára tette, s megpaskolta kicsit.- Minden okés, Chibi-chan!- vigyorgott. Valójában a mosolya nem volt hamis. Hiába zakatolt fejében, hogy mi várja majd otthon, hogy egy egész hétvégén egyedül hagyta az öregét, mégis csak rá kellett néznie a barna hajú lányra, hogy jobb kedve legyen. Előtte nagyon ritkán mosolygott hamisan, mert ő mindig kihozta belőle a valód boldogságot. Még akkor is, ha a lány nem volt az övé, nem nevezhette barátnőjének, így is hatalmas boldogsággal töltötte el, hogy egyáltalán beszélgetnek és hozzá érhet anélkül, hogy csattanna egy pofon az arcán.

- Ha te mondod, elhiszem.- bólintott rá lassan a lány, noha nem volt teljesen biztos abban, hogy igazat mond-e a fiú. Tekintetét a jégkrémre vezette, ami már olvadozott, így gyorsan lenyalta a cukros és ízesített, fagyott vizet, hogy ne csöppenjen sem magára, sem a fiúra esetleg. Noha a mozdulat teljesen normális volt, a fiúnak mégis piros lett az arca, s halkan köhintve kellett odébb néznie, mielőtt még valami baj történne. [...]

A nap zajlott tovább, ahogy annak lennie kellett. Az utolsó edzésnek délután fél ötkor lett vége. Mindenki fáradt volt, s míg egyesek fellélegeztek, addig mások csalódottak voltak. Elvégre már csak a közös társasozás maradt hátra és mehetett mindenki haza, elvégre másnap iskola volt. A csalódottak között volt [Név] is, még nagyon szívesen maradt volna a fiúk között. Ez volt az első hétvégéje egy idő után, amikor nem hánytatta meg magát, amiért egyszerre érezte magát büszkének és egy hatalmas  undormány alaknak. De az tény és való volt, hogy nagyon megkedvelte a fiúkat és a két menedzser lányt, úgy érezte hosszú évek óta először, hogy tényleg keresik a társaságát és nem csak azért, hogy ne depressziózzon egyedül egy sarokban. Igaz, hogy Tetsuroval volt pár programja, valamint Lev is elhívta egyszer kávézni, de valahogy akkor sem érezte teljesen jól. Tetsuro mellett is sokszor eszébe jutott a szigorú diétája, Shino és a szorongása, persze nem nagy romboló hatással, de érezte a mellkasán azt a kellemetlen nyomást. 

A barna hajú lány leszegett fejjel pakolgatott serényen, igyekezett nem hátráltatni a többiket azzal, hogy kicsit elszontyolodott. Tudta, hogy hiányozni fognak neki a másik csapatból a fiúk és a lányok is. Nem sokszor tapasztalta meg, hogy ennyire befogadóak voltak vele, hogy mindenki egyből barátként kezelte, senki nem nézte le azért mert kis esetlen volt és bénácska. Ehelyett inkább mindenki igyekezett segíteni neki, ami melegséggel töltötte el mellkasát. Ha be sem vallotta szóban, hogy jól estek neki a kedves szavak, az odafigyelés, jó szándékú cselekedetek, minden kiült az arcára, ami viszont a többieket dobta fel, a lány tudta nélkül is. Észre sem vette, hogy nem csak a környezete volt hatással rá, de ő is befolyásolta a körülötte lévőket. Mivel mindenki aranyosnak tartotta - nem romantikus módon, csak mint egy édes kis mókust vagy imádni való állatkát -, így hamar mosolyra görbült a többiek szája, ha a lányt is mosolygni látták vagy éppen azon kapták, hogy már megint kiteszi a lelkét is azért, hogy valakinek segíthessen. Néha úgy rohangált mint valami mérgezett egér, párszor pedig épp "töltőre tette magát" és csak lehunyt szemekkel lazult vagy csak pár percig, vagy ha mindenkinek szólt a pihenő, akkor akár pár órára is elvolt így. Néhány alkalommal megesett, hogy amíg [Név] Levvel beszélgetett, akivel kialakulóban volt egy remek barátságuk, addig Tetsuro minden nyűgjét, baját és gondját elfeledve elveszett a lány mosolygós arcának látványában. 

- Na akkor már csak egy dolog van hátra..- porolta le kezeit Yaku, mire minden másodikos és harmadikos szeme felcsillant.

- Monopoly!- kiáltotta majdnem mindenki, szinte teljesen egyszerre. [Név] arca gyenge mosolyba fordult, ahogy meglátta a bezsongott fiúkat. 

A srácok ledobtak a földre két helyre egy-egy játék dobozt, majd mindenki körbe ülte  a dobozokat és neki is álltak civakodni, hogy kinek melyik legyen a bábúja. [Név] leült Lev mellé, a lány baljára pedig ledobta magát a Fukurodani ásza, hatalmas vigyorral az arcán, s cinkosan összemosolygott a lánnyal, majd egyszerre nyúltak a bábukhoz, a lány kivette a kalapot, Bokuto pedig lecsapott a gyűszűre. 

- Héé!- csattant fel Komi, a harmadéves libero, mire Bokuto eszelősen felröhögve szorította magához a kis műanyag figurát.- Azzal mindig én vagyok, add vissza!- lökött rajta egyet, de mindenki felnevetett, vele együtt. 

- Barátom, ezt többet nem látod a kezedben!- nevetett Bokuto, ahogy próbálta megvédeni a kis gyűszűt a vele egyidős fiú karmai elől.- Már lebeszéltem Yamma-channal, hogy az övé lesz a kalap, szóval nekem is kellett egy új bábu!

- Ha gond, akkor visszaadhatom.- szabadkozott egyből a fiatal lány, mire Komi vigyorogva hátba veregette.

- Ugyan már, hagyd csak. Csak igazán választhatott volna mást a mi drága, imádott kapitányunk. Majd játszok valamelyik másik körben én ezzel a szarral, ne aggódj ilyesmi miatt Yamamoto-chan!- legyintett mosolyogva, mire [Név] fellélegzett a megnyugvástól.

- Mondtam már, ne vegyél mindent véresen komolyan Chibi-chan.- vigyorgott Kuroo, ahogy letette a táblára a saját figuráját.- Lehet, hogy a lányoknál nagyrészt mindent komolyan gondolnak és napokig hiszti van, de ez egy majdnem teljes egészében kan barlang, itt az a furcsa, ha valaki komolyan kiakad ilyen apróság miatt valakire. Nincs gáz, mi itt mind seggfej pasik vagyunk csak, semmi nincs, amitől félned kéne, apróság.- küldött a lány felé egy megnyugtató mosolyt, aki erre csak aprót biccentve elmosolyodott.

- Köszi.- tátogta Tetsuronak, aki szélesebben vigyorogva fordult a játéktábla felé, mivel megkezdődtek a meccsek.

A játék szoros volt, az egész iskola környék tőlük volt hangos. Az indulatok eluralkodtak a csapatokon, mindenki nyerni akart, ezért pedig gyakoriak voltak a kiabálások, a papucs dobálások, mások szidása, de persze mindezeket nevetés követte. [Név] nem is emlékezett nagyon ilyen esetre, amikor ennyire felszabadultan elvolt akárkivel is, nemhogy még egy csapatnyi fiúval, akik csakúgy mint ő, a győzelemre törekedtek. Persze annyi erőt nem adott neki a fellélegzés, hogy ő is neki álljon raplizni és baszogatni a másikat, hogyha megszívatták, de mindenesetre a mosoly letörölhetetlen volt az arcáról, amit mindenki boldogan fogadott. Testvére, Taketora széles vigyorral figyelte húgát -hihetetlenül örült annak, hogy húgát sikerült egy kicsit kiszakítani a monotonításból, s vigyorogva beszél a srácokhoz; hogy vidámnak láthatta-, két kezén meg bírta volna számolni, hogy hányszor látta ennyire felszabadultnak a középső testvért, amióta betöltötte a lány is a tizedik életévét. 

A hatodik kör végén a barna hajú Yamamoto vigyorogva ugrott fel helyéről, s a levegőbe boxolt. Míg páran fájdalmasan nyögtek fel, hisz elpáholta őket egy lány, addig négyen lepacsiztak a lánnyal. Név szerint természetesen ezek Tetsuro, Kotaro, Taketora és Lev voltak. A colos félvérű még fel is kapta a kisnövésűt és elkezdett körbesétálni vele a teremben, miközben vigyorogva kántálta, hogy "Új királynője van a Monopolynak!", amit hallva mindenki nevetve tapsolni kezdett. [Név] arca lángolt, hogy hirtelen mindenki rá figyelt, de azért kuncogva kapaszkodott a vele egyidős nyakába. Miután visszaért vele a kis csapatukhoz, nekiálltak összepakolgatni. Beletelt két órába bőven, mire elfogadhatóra kipucolták a tornatermet, de senkinek nem volt kedve elindulni haza. 

- Yamma-chan!- hallott meg [Név] egy ismerős hangot maga mögül, mikor épp pakolászott a nagy táskájában, így felegyenesedve megfordult, szembe találva magát a kapitánnyal. Arca kisebb mosolyba fordult, ahogy az aranysárgán csillogó szemekbe nézett.

- Segíthetek valamiben, Bokuto?- kérdezett rá az első dologra, ami eszébe jutott, elvégre nyilván az egyetlen olyan dolognak, amiért felkereste őt, azt tartotta, hogy valamiben kellene a segítsége. Esetleg eltömődött a férfi mosdóban a vécé, vagy valaki nem talál valamit és kereső expedíciót indítottak a megtalálására, esetleg csak ő hagyott el valamit, amit a fiú megtalált.

- Csak vissza szerettem volna adni a töltőd. Illetve meg szerettem volna köszönni, hogy használhattam bármikor.- nyújtotta át az idősebbik a díszekkel tele aggatott kábelt és a töltő fejet.

- Oh, igazán semmiség.- kapta ki [Név] a kezéből. Tudta, hogy valami hiányzik a pakkból, de csak ekkor jött rá, hogy bizony a telefon töltője nem volt egyedül benne a táskában.- És köszönöm szépen, el is felejtettem, hogy kölcsön adtam.- nevetett fel kissé kínosan, amit Bokuto megmosolygott.- Lassan ti is mentek már, igaz?

- Aha, hamarosan indulunk.- bólintott fancsali arccal, amit meglátva a lány apró kuncogást engedett el.- Vagyis hacsak nem futunk össze, egy ideig nem találkozunk..- mondta kissé szomorkásan Bokuto. Valójában nagyon is örült volna annak, ha még tovább tartanak az edzések, mert a hétvége alatt egészen megkedvelte [Név]-et. Hasonlított valamennyire Akaashihoz, amikor épp komoly volt, vagy csak halványan mosolygott, hogy csak az vegye észre, aki igazán odafigyel rá. Talán ez keltette fel jobban az érdeklődését. Mindezek ellenére azonban mégis örült annak, hogy a lányból nem volt nehéz kicsavarni egy kisebb vagy nagyobb mosolyt, gyakrabban is nevetett, mint a fiú és jó volt látni, hogy nem használta ki a helyzetet, hogy azzal hencegjen, hogy ő a menedzser, mert a bátyja a csapat tagja. 

- Hát igen..- nézett oldalra a lány, ahogy érezte, hogy mellkasa lassan elnehezedik, s fájdalmasan szorítani kezdte tüdejét a bordája. Olyan volt, mintha lassacskán szakítanának ki belőle egy kis darabot, ettől pedig kissé meg is ijedt, elvégre még nem tapasztalta ezt az érzést.- De a legközelebbi alkalomig is, vigyázz majd magadra.- utalt a fiú karján lévő kisebb karcolásra, amit az egyik vetődése során szerzett.

- Igyekszem majd.- vigyorodott el a fiú, majd hirtelen megölelte. El akart tényleg búcsúzni a lánytól arra az esetre, ha legközelebb tényleg csak hónapok elteltével találkoznának. [Név] csakúgy, mint az eddigi összes öleléskor, amit tőle kapott, ismét lefagyott pár röpke pillanatra, mielőtt karjait óvatosan a fiú viszonylag vékony csípője köré fonta, s fejét neki döntötte a mellkasának.- De te is figyelj oda magadra. Kuroo mesélte az első napod suli után, nehogy a végén még valami bajod essen.

- Majd én is odafigyelek.- kuncogott halkan a lány, s elengedve Bokutot, hátrébb lépett egyet, nehogy miatta legyenek közte, meg Akaashi között gondok, azt nem bírta volna megbocsátani magának. Pláne, hogy teljesen félre lenne értve a helyzet, hiszen Bokuto nem kezdett ki vele, ahogy ő sem a bagollyal.

- Helyes.- biccentett mosolyogva csípőre tett kezekkel, majd integetve elindult.- Szia Yamma-chan! Szevasztok srácok!

- Szia!- intett mosolyogva a barna hajú, s amint már minden bent volt a táskájában, magára kapta, s a testvéréhez sétált.

Akaashi párjához sietve megfogta a kezét, s a csapat pár tagjával el is indultak. A Nekomások sem tétlenkedtek sokáig, sorra búcsúztak el az emberek a többiektől, így a Yamamoto testvérek sem maradtak sokáig. Elköszöntek mindenkitől, s megindultak hazafelé. Taketora be sem fogta a lepénylesőjét, csak arról áradozott, hogy mennyire fáradt és ez a fajta fáradtság mennyire jól esik neki, valamint arról, hogy mennyire örül neki, hogy [Név] is láthatóan jól érezte magát a fiúkkal és a két másik menedzserrel. Húga csak mosolyogva hallgatta a fiú agymenését, bele se szólva a mondandóba, csak ha épp kikérte valamiről a véleményét az idősebbik. A kora esti levegő kellemesen meleg volt, pont olyan, hogy ne csöpögjenek az izzadságtól, de ne is fagyoskodjanak a rövid ruhákban -mégha [Név] számára a rövid ruhák így is hatalmasak volak, hogy majdnem kétszer elférhetett volna bennük-, így kiélvezték a gyenge szellő adta hűsebb levegőt. Mire hazaértek, csak ketten voltak ébren, a szüleik már aludtak, tekintve, hogy ők még korábban keltek fel, mint a gyerekeik. Bepakoltak a szobába, pizsamába öltöztek, s elbúcsúzva egymástól bedőltek az ágyba.

Bokuto áthívta magához aludni barátját, ha már a héten nem volt idejük arra, hogy túl sokat foglalkozzanak egymással. Nem akarta veszni hagyni a dolgokat, s azt sem, hogy a fekete hajú azt higgye, kerüli őt, úgyhogy jól esett neki, mikor Akaashi boldogan elmosolyodva fogadta el a meghívást. Kotaro anyja azonban még ébren volt, mikor felértek, de mosolyogva köszöntötte fiát, s annak kedvesét. Kipakolni nem is volt ereje egyiknek sem, ahogy beértek egy kisebb vacsora után a fiú szobájába. Bedőltek az ágyba egy szál alsóban, s Bokutot már nyomta is el az álom. Akaashi azonban közelebb kúszott párjához, zavarta minden egyes miliméternyi távolság közte, s a másik fiú között. Valóban féltékeny volt [Név]-re, még ha ezt senki előtt be sem akarta ismerni. Féltette a státuszát, félt attól, hogy elveszti majd szerelmét. Gyomrából azonban a gombóc el is tűnt, ahogy Bokuto izmos karjaival átölelte a fiú szálkásan izmos alakját, s puszit hintett fekete tincsei közé. Talán csak feleslegesen aggódik, gondolta magában; azonban a kétség sosem tűnt el teljesen.

Tetsu: Chibi-chan, kellene a segítséged.. Itt vagyok az ajtó előtt, engedj be kérlek, ha nem alszol :c