Elvezette őt a kedvenc cukrászdájukhoz, ahol a hosszú időnek tűnő, csupán pár perces úton végig beszélgetett a fiúval. Meglepte, hogy alig bírta abbahagyni a csacsogást, holott alapvetően szinte sosem volt túlzottan beszédes olyan társaságában, akit alig ismert, vele valahogy viszont természetesen jöttek a szavak a szájára. Kuroo mindvégig mosolyogva hallgatta a lányt, egyszerűen úgy érezte muszáj követnie mert túl érdekes számára ahhoz, hogy lemaradjon valamiről.

- Te chibi, ez a cucc egész jó.- bökött vigyorogva a tányérján lévő islerre.

- Itt minden isteni!- vigyorgott vidáman a lány és bekapott egy nagy falatot a [kedvenc süti]-ből, majd le sem nyelve azt, folytatta mondanivalóját, miközben kezét szája elé tartotta. Mozdulata, amíg ajkai elé emelte a vékonykás ujjait, akaratlanul is kecsesnek látszódott.- Nem véletlen szeretek ide járni ám.

- Legalább az egyik Taketorának van ízlése.- nevetett fel gonoszul.

- Ahogy mondod.- kacagott fel.- A bátyám egy retardált, de imádom, mert remek testvér... Mondjuk ezt ne mondd vissza neki, mert ezzel fog cukkolni..- húzta el száját és a fehér, vékonyka tányérján kezdett kocogtatni a villájával.

- Hallgatok mint a sír. De annak ára van.- gonoszul elmosolyodott miközben az asztalra könyökölve a tenyerébe ejtette állát, akárcsak az ördög mikor alkut ajánl. [Név] egy pillanatra megdermedt, de felvette azt az idegesítő, flegma mosolyát, amit a testvérei utáltak mindig is, hátradőlt a székén, s jobb karját a támlára tette, miközben bal lábát átdobta jobbján az asztal alatt.

- Hallgatlak.

- Ígérd meg, hogy megismételjük ezt.- a flegmatikus mosolyát leváltotta egy szempillantás alatt a jókedv széles mosolya, szemeiben vidámság csillant.

- Én benne vagyok.- tartotta Tetsuro felé kezét, hogy megpecsételhessék az esküt, miközben végig az arany barna szempárba nézett.

- Éljen. És nem kell a Kuroo-san, elég lesz a Tetsu is.

- Biztos?- vonta fel szemöldökeit.- Nem szeretnék tiszteletlen lenni.

- Jézus Mária, túl formális vagy. Én nem vagyok Hitler, te meg nem vagy náci, nem kell ennyire befeszülve lenned. Haverok vagyunk nem? Biztos elég lesz a Tetsu.- halkan felnevetett a mondanivalója végén. A leányzó vállait leengedte, észre sem vette, hogy megfeszült. Ajkaira apró, kedves mosoly kúszott fel, s egy halk kuncogást hallatott.

- Rendben, Tetsu.

- Végre.- elmosolyodva rázta meg a lány kezét. Az a pici mosoly, ami eddig arcát tette vidámmá, most hatalmas, boldog vigyorba fordult át, ahogy visszahúzta apró kezét a kézfogás után.

- Bocsi, csak a szociális készségeim elég apadtak. Egész életemben csak a testvéreim voltak nekem és Shino, s legjobb barátnőm, senki más.

- Na most van egy igazi haverod. És csak mondom, én vagyok a böfögő király.- a lány elnevette magát a kijelentés hallatán.

- Akkor már két bajnokot is ismerek, mert Tora a fingó bajnok a családban. Habár apu szorosan felzárkózott, de tagadhatatlanul a bátyám a király a családban.

- Egyszer Yakkun megverte fingásban amikor edzőtáborban káposztás kukoricás konzerv volt a vacsi.

- Jézusom!- nevetett arcát kezébe temetve.- Bele sem merek gondolni a szagokba!

- Soha életemben nem láttam még úgy futni Kenmát.

- Meg is értem szegénykémet... Miknek ki nem teszitek ti csóró fiút..- csóválta fejét mosolyogva és beletúrt a hajába, hogy ne az arcába lógjon, majd bekapott egy újabb falat sütit, rá pedig kortyolt egy kicsit a forró csokijából.

- Áh, szeretjük mi Kenmát.- megcsóválva a fejét, észre sem vette, hogy mennyire ellágyult a hangja egy percre amikor kiejtette a puding cica nevét.

- Te főleg, huh? Aranyosak vagytok.- mosolygott kedvesen rá, teljesen abban a hiszemben élve, hogy együtt vannak.

- Kikérem magamnak, én a szexiség istene vagyok, Kenma meg a nyomi haverom.

- Oh, akkor ti- ne haragudj!- próbálta nem elnevetni magát kínjában, de vett egy mély levegőt és elhatározta, hogy cukkolni fogja egy kicsit a fiút.- De szerény személyem szerint, Kenma szexibb nálad, csípőből buknék rá.- a játékos füllentés olyan könnyedén hagyta el száját, hogy igazságnak csengett. Tenyerébe fektette állát, ahogy ártatlan pillantásokkal vett egy villányi sütit a szájába és várta a vele szembe ülő válaszát. Valójában tényleg aranyosnak tartotta a csendesebbik fiút, de arról szó sem volt, hogy tetszett volna neki, csak kíváncsi volt arra, hogy hogyan reagál a fekete hajú.

- Eh, már elnézést! De kérlek szépen, Kenma maximum cuki. Én, vagyok a tökéletesség megtestesülése!- [Név] visszafojtotta magába a kitörni kívánkozó nevetést, és inkább nagy levegőt vett, amíg lenyelte a szájában a falatot, hogy tökéletesen tudja játszani a szerepét.

- Hát... Valóban nem nézel ki rosszul, de Kenma-san megelőzött.- vont vállat, viszont belül már odibálni kezdett szinte magával, hogy elkezdte ezt a játékot, így némi pír ült ki arcára a zavartságtól.

- Ne bassz már, hogy neked Kenma tetszik...- elkerekedett szemekkel nézett a lányra.

- Hát...- nézett oldalra, de elkuncogta magát- Nem amúgy, csak húzom az agyad.- vigyorgott rá.- Tényleg aranyos és nem csúnya, kifejezetten helyes, de nem az esetem.

- Hál istennek.- elvéve a lány szalvétáját megtörölgette a szeme sarkát.- Yakuval nem állunk rá készen, hogy a mi Kenmánk felnőjön, és elhagyja a macskaalmot.- a lány felnevetve nyújtózkodott egyet, szórakoztatónak találta a csapat összetartását.- A kiscica sokáig a nyakatokon lesz.

- Ajánlom is, kell valaki akit csesztethetek.- elvékonyított hangon rázogatta ide oda a szalvétát- Mit kezdenék a fiacskám nélkül?

- Pfff!- nevetése hangosodott, mire pár szúrós szemmel kellett találkoznia, így magába fojtotta a kacagását és fejet biccentve, szégenlősen kért elnézést.

- Miért vagy ilyen szégyenlős..?

- Hát... Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy rám terelődik a figyelem, szóval..- száját elhúzva, kicsit összébb kuporodott- csak fura és nem szeretem, ha ennyien figyelnek engem. Pláne ha olyan morcosan, mint az előbb...- kínosan elmosolyodva pillantott lassan fel a fiú aranysárga szemeibe. Az idegességtől a pír még mindig rajta volt, arca mindig vörösbe váltott hasonló, számára kínos pillanatokban.

- Csak szard le.- felemelve a sütijét újból beleharapott.- Az vagy ami lenni akarsz, apache helikopter is lehetnél, akkor is bírnálak.- halvány, valódi mosoly jelent meg a lány szája sarkában. Jól estek a fiú szavai neki, elvégre ilyesmit sosem hallott olyantól, aki nem lett volna családtag; még Shino sem mondott hasonlót sem neki.

- Köszi..!- döntötte oldalra a fejét, ahogy a fiút nézte. Sosem mert volna még csak arra sem gondolni, hogy egyszer szóba áll vele egy olyan fiú, mint amilyen Tetsuro volt, nemhogy még bírni is fogja. De örült annak, hogy így vélekedett róla, mert ő is élvezte a fiú társaságát.

- De komolyan. Ja, és ha véletlen apache helikopter lennél, akkor elvihetnél egy körre.

- Mindenképp kucogta el magát vidáman.

- Te, [Név]!

- Hm?

- Nem akarnál mondjuk... Nem is tudom, Menedzser lenni?

- Huh? Mint a röpicsapaté? Áhhh, nem nem, nem nekem való az!- hadonászott zavartan.- különben is, két Yamamoto összezárva egyenlő a káosszal.

- Yamamoto magában egyenlő a káosszal... Ő maga a káosz.

- Na ez is igaz.- fogta fejét, miközben sóhajtva megcsóválta azt.- Még átgondolom, rendben?- nézett végül száját beharapva a fiúra. Szemeiben bizonytalanság tükröződött, tagadni sem bírta volna, hogy nem érzi elég felelősségteljesnek és összességében elégnek magát a pozícióra.

- Tökéletes. Nem tudod mióta rágják a fülem, hogy szerezzek egy lányt menedzsernek....

- Elhiszem nevetett fel halkan Tora-nii mindig mondogatta, hogy más iskoláknak milyen szép menedzsereik vannak és mennyire szar, hogy nektek nincs egy se.

- Nyeh, nem tom' nekem annyira nem hiányzik egy vihorászó menedzser lányka az életemből, de te jó arc vagy. Téged bírlak.

- Hát belőlem nem lesz olyan, azt elhiheted.- halványan mosolyogva kocogtatott tányérján a villájával, a fehér porcelánra fókuszálva, amolyan pótcselekvés képpen. Jól estek a fiú szavai neki, hisz nem gyakran kapott dicséretet

- Szerintem amúgy téged Kenma is szeretne. Meg Fukunaga. Mondom, téged mindenki bírna.- kedvesen a lányra mosolyogva kapta be sütije utolsó falatát.

- Akikkel eddig találkoztam, nekem is szimpik voltak.- mosolygott szélesen, szíve nagyot dobbant. "Lehet, hogy megtaláltam a helyem? Mellettük?" gondolta.- Egyébként mehetünk ha gondondolod.- hörpintette fel a maradék italát, majd a fiúra nézett.

- Ja, lehet kéne. Elzsibbadt a lábam.- halkan felnevetve nézett [Név] szemeibe.

- Amilyen hosszú lábakon élsz, nem csoda.- kuncogott fel. A lány felkelt a székből, visszatolta azt, majd egy nagy nyújtózkodás után megigazította szoknyáját és ingét, s felkapta vállára a táskáját.

- Tudod, én vagyok a Tokió torony.

- Pfff!- jóízűen felnevetve indult el.- Igaz is, hogy feledhettem el pont ezt az infót rólad?

- Hát én se értem, most vérig vagyok sértve.

- Kiengesztelhetlek valahogy?- fordult felé

- Nem, most jobban berágtam mint a táska.

- Hajajj, nehéz dolgom lesz..- húzta el a száját és táskája pántjára fogott, amit idegességében megszorított. Hiába tudta, hogy a fiú csak szórakozik, valahogy rosszul érezte magát és félt, hogy tényleg megharagudott rá.

- Jaj anyám, látom a fejeden, hogy túlgondolod!

- Sajnálom..- mosolygott kínosan, de nem mert felnézni a colosra.

- Istenek...- felsóhajtva röhögött fel, s megkerülve az asztalt, berogyasztott térdekkel, egyszerűen átölelte a kisebbet.

- Oh-?- egy pillanatra lefagyott, nem erre számított, de végül egy boldog mosoly kúszott fel ajkára, s szorosan visszaölelte őt.

- Ne gondolj túl dolgokat. Jó? Tesó vagy. Azért basztatlak.

- Rendben.- bólintott aprót mosolyogva és lassacskán elengedte a fiút.- Amúgy... Ha nem ismernélek, és csak távolról látnálak, még félnék is tőled... De tiszta aranyos vagy egyébként.- nézett fel az arany szempárba.

- Én mindig. Ezért kergetett Yaku a papucsával tegnap.

- Ő amúgy mindenkit fegyelmez?- nevetett fel.

- Egyszer még az edzőre is rászólt.- mosolyodott el büszkén.

- Hűha... És nem is kapott semmilyen fejmosást a tiszteletlensége miatt?- csodálkozott eltátva ajkait.

- Viccelsz? Mindenki fél tőle. Pedig egy igazi kis cukorfalat.

- Hű...- arcáról áradt a csodálat és megdöbbentség duója, majdhogynem csillogni is kezdett a levegő a lány körül.

-  Úgy úgy, a mi Yakunk egy igazi anyaoroszlán.

- Csodálom a srácot mosolyodott el egy szempillantás alatt.

- Mi csak féljük, de azt nagyon. - mosolyodott el fájdalmasan.

- Annyira csak nem lehet rossz arc.- nevetett fel a fiú arckifejezésén. 

- Szó sincs róla, de kifejezetten idegesítő, és anyáskodó,valamint terrorista.

- Terro- Mi az isten?- vonta össze szemöldökeit értetlenül, ahogy felnézett a colosra.

- Folyamatos terrorban tart mindenkit, ráadásul ma jött egy Tokió torony orosz gyerek... Hát nem részletezném, de ha igy folytatja a colos, akkor néhány hét múlva a sírját áshatjuk.

- Ihh szegény... Biztos akarnék én segédkezni nektek? Nincs kedvem félelemben élni..

- Azért van akiket szeret. Mondjuk... Kenmát. Vagy Fukunagát. Csak a balhésakat félti, mintha az anyjuk lenne. Engem csak utál, én is őt.

- Hát... Jó.- motyogta szinte az orra alatt, de csak mert mérlegelni kezdte a dolgokat a fejében. Néhány pillanat múlva viszont kezeit háta mögött összekulcsolva nézett vissza a fiúra, a cipője orráról.- Egyébként nagyon sietsz? Elmehetnénk még valamerre vagy valami, ha gondolod. Deee mehetünk is haza. 

- Uhm.... Nem. Nincs dolgom, tiéd vagyok, amíg akarod.

- Szuper!- vigyorgott fel rá feldobódva, s a hirtelen jött ötlettől felcsillantak [Szemszín] íriszei.- Megyünk kacsákat etetni?

- Uuuu, igen, és simogassunk random kutyákat!

- Juuuj okés.- ugrált picit egyhelyben, majd kézen ragadta a fiút és felpörgött mosollyal az arcán kezdte húzni az egyik kedvenc, nyugodt helye felé. 

Gyakran voltak ott madarak, amiket kiskorától kezdve ámulattal figyelt, néha rajzolt is le. Megfogta a tollas jószágok szépsége és kecsessége, így nem is volt kétséges számára, hogy hova viszi a fiút. Nagyjából fél óra, talán kicsit több is eltelt, mire a két fiatal odaért az eltervezett helyhez. A lány megmutatta a jól ismert, rég odajáró madarakat a fiúnak, s elmesélte azt is, hogy egyszer kisebb korában, nagyjából 2-3 éve, egy bizonyos kis vörösbegyet megmentett, mert kiesett a fészekből, ő pedig hazavitte, s amíg talpra nem állt, addig az otthonukban vigyázott rá a testvérpár. Büszke mosollyal mondta el, hogy majdnem egy hónap alatt visszavihették a madarat, akit azóta is látni szokott, s az aprócska szárnyas teremtés is megismeri őt, legalábbis sosem félt tőle, ha a barna hajú lány megközelítette. 

Kuroo valósággal elveszett a sok madár szépségében, és akarva akaratlan eszébe jutott a Shiratorizawa, Fukurodani és a Nekoma régi barátja, a Karasuno.

- Ejj mennyi madár van itt. És idehozol egy macskát?- elvigyorodva tekintett le a lányra.

- Csak nem vadászod le az összeset.- vigyorgott fel rá vidáman.- Vagy ha mégis, hívom a sintért.- paskolta meg a hátát, majd elszökdécselt mellette, egyenest az egyik kedvenc helyére, egy nagy kődarabhoz, amire le lehetett ülni.

- Na kösz, én itt megmentem az életed és feladnál a sintéreknek.- halkan felnevetve akasztotta le táskája pántját jobb válláról, ahogy közelebb lépett a kőhöz, majd gyorsab kibújt a zakójából is, lehuppanva a barna hajú lány mellé, maga melle dobálva a cuccait.- Amúgy nagyon szép hely. Olyan... Nem is tudom, nyálasan költői.

- Jó, talán mégsem adnálak fel nekik.- kuncogott fel, majd szoknyáját letűrve ült le ő is, s egy nagyot sóhajtva, mosolyogva nézett végig az egész helyen.- Gyönyörű.- bólintott egy aprót.- És megnyugtató..

Nagyon sokáig élvezték az év eleji kellemes langymeleg időjárást. Beszélgettek, etették a madarakat, a vízben a kacsákat, figyelték a néha elszaladó, majd fára felsiető kis mókusokat. Rengeteg diák volt ott rajtuk kívül, mind az iskolájuk egyenruhájában díszelgett, s beszélgetett, nevetgélt barátaival. [Név] gyomra fájdalmasan összeszűkült, mikor eszébe jutott, hogy eredeti tervei szerint ő is ugyanezt tette volna Shino társaságában. Nem volt ellenére Tetsu társasága, sőt, nagyon is élvezte, hiszen rengeteget nevetett és mosolygott a fiú miatt, viszont hiányzott barátnője. Ennek nemigen mutatta jelét a külvilág felé, csak magában mardosta a gondolat.

Tetsuro keze lassan állt meg a monoton dobáló mozdulatban, s óvatos halk puffanással ejtette vissza tenyerét az ölébe, miközben elmerengett egy előtte elúszó hattyú látványán. A jószág hálásan -vagyis Kuroo remélte, hogy ez a hála jele nem pedig azt üzeni, hogy "Véged van köcsög"- csattogtatta fényes csőrét, miközben átborzolgatta a tollait. Szép állat volt. Nagyon szép. Sok ember a tiszta jelzőt is használta rá, amit a fiú sose értett. Ezek a dögök odaédesgetik a gyanútlan anyukájukkal sétáló kisfiúkat, aztán úgy megcsípik, hogy egész este sírhatnak otthon. No meg koszosak is. Vagy egy tonnányi trutyi ragadhat meg minden nap a tollaik közt a sokmocskos vízben való úszkálástól. Azt is meg merte volna kockáztatni, hogy a gúnár gonoszabb, s már majdnem egy, egy V egy meccset is lejátszott volna a fejében a két gyilkos madár között, amikor észrevette, hogy a mellette lévő barna hajú lány kissé szomorkásan bambul a másik oldalra, így a gondolatmenete megakadt a porból elrugaszkodó mérges libánál.

 Kuroo kissé aggódva fordult új barátnője felé, s a napfénytől olvadt arannyá vált szemeivel futtatta végig tekintetét a kisebben

- Minden oksa, Chibi-chan? Olyan búvalbaszott a fejed.- szinte fel sem figyelt a mély hangra, amely számára szólt, csak akkor kapott észbe, mikor Tetsuro vállon bökte.

- Hm? Oh, persze.- mosolyodott el hirtelen, és a korlátnak dőlve figyelte a tavat.- Csak gondolkodtam picit, ne haragudj, de elkalandoztam a gondolataimban egy pillanatra. De semmi komoly, tényleg.- döntötte oldalra a fejét, hogy a fekete hajúra nézhessen, s kedvesen elmosolyodott.- Lassan ideje lenne hazamenni, kezd lemenni a Nap...- pillantott vissza a vízre, amin gyönyörűen fodrozódva tükrözte vissza a víz, a sárgás égboltot.

- Eh... kissé elnyújtva a "h" végét hajtotta le fejét, ezzel engedve fekete tincseinek, hogy egy hatalmas színházi függönyként omoljon arca elé, ezzel eltakarva a mimikájában lefutó operai drámát amit végigfuttatott az izmain. A legkevesebb kedve lett volna hazamenni, így őszintén. Jól érezte magát a [szemszín szinonímája] íriszű lánnyal. Nem szívesen engedte volna el ezt a kellemes meleg és bátorítóan kedves érzést a szívéből. Nagyon nem.

A lány csak halkan felkuncogva nézett a nála magasabbikra. Könyökével finoman meglökte a fiút, s kedvesen felmosolygott rá, miközben jobb tenyerébe fektette arcát.

- Maradhatunk még, ha gondolod.- arcvonásai ellágyultak, s megértően figyelte a fiú minden rezdülését.

Ő is szívesen maradt volna még a társaságában, elvégre hiába szeretett legjobb barátnőjével is lenni, esetleg a testvéreivel, ritkán érezte magát ennyire nyugodtnak, mint abban a néhány órában, amit a fekete hajú macskával töltött. Nem tudta, hogy a fiú hogyan volt képes egy pillanat alatt megnyugtatni, de mindenesetre boldog volt a tudatlanságban, és inkább élvezte a perceket.

- Anyukádék nem lesznek mérgesek?- felvont szemöldökkel sandított oldalra ismét a barna hajú lányra.- Vagy apád nem akar söréttel nekem rohanni? Tapasztalat.- arca egy kellemetlen grimaszba torzult ahogy visszaemlékezett arra az omnózus esetre amikor annak a szőke picsának az apja frankón ellőtt a füle mellett... Beteg emberek veszik körbe, ez is biztos.- Nem szeretnélek bajba keverni.

[Név] mosolyogva felhorkanva nézett rá, s elnevette magát.

- Dehogy, apám nem olyan ember. Még fegyvert se tart otthon. Meg amúgy... Csak megértik. Esetleg írok egy üzit anyumnak, hogy későn érek haza, nem nagy cucc. Jó a társaságom, tudod?- ejtett meg egy aranyos, vidám mosolyt a fiú felé.

- Jaj, hát velem? Bogaram, én tökéletes vagyok.- megeresztett egy halk nevetést mielőtt visszafordult volna a víz irányába.- Tényleg szép itt.

- Egoista..- nevetett fel, majd ő is a víz felé fordult. Megbabonázta a gyönyörű ég, s az azt visszaverő víz lassú hullámzása, ahogy a kacsák és hattyúk úszkáltak, s alábuktak a vízen.- Nagyon is...- sóhajtott fel mosolyogva, s lassacskán lehunyta szemeit.

- Meglepő mennyire publikus a hely, és mennyire ki van halva. Gondolom nem járnak erre nap közben sem.- borostyán szemeit a folyó fodrozódó vizére emelve sóhajtott fel.

- Nem sokan..- motyogta, szemeit pedig ki sem nyitotta, csak mélyet szippantott a friss levegőbe.- Ezért is jó kis hely ez, tökéletes a gondolkodásra.- mosolyodott el halványan.

- Ki tudja, lehet akaratodon kívül fogsz velem mostantól itt összefutni. Nem mintha valaki ne akarna találkozni a nagy Kuroo Tetsuroval.- kitárva karjait amolyan "nem én tehetek róla" stílusban sóhajtott egy elégedettet.

- Hát nem is tudom, én azért meglennék nélküle..- lökte játékosan oldalba könyökével és felnevetve rákacsintott.

- Ezt te se hiszed el.- hátradőlve terítette szét legyezőbe ujjait, s szorította őket a mellkasára.- Túl tökéletes vagyok~

- Lejjebb az önimádattal!- nevetett fel jóízűen, s nyújtózkodni kezdett.- Legyen Mr. Tökéletes figyelemmel másokra, akik az átlagot is kapaszkodva érik el.

- Csibebaba, ezért vett a mamamadár a szárnya alá!- olyan nagylelkűen mondta, mintha csak megtisztelné azzal, hogy ránéz karolta át a lány vállát. A lány csak halkan felkuncogva nézett fel az aranysárga szemekbe.

- Mikor lettem én Csibebaba? Ilyen nyálas becenevet sem akasztottak még rám ezelőtt..!- rázta meg fejét nevetve, de azért átölelte a fiú derekát.

- De csibebaba, drága, anyu csak szeret téged~!- egy egészen kicsit megremegett az alhasa a lány érintésére de betudta annak, hogy egy hónapja vagy több ideje nem ölelte meg senki, így csak öntelten vigyorgott le a barna hajú, saját bejáratú kertitörpéjére.

- Nem is tudtam, hogy nő vagy, Tetsu.- vigyorgott fel rá, állát a fiú mellkasának döntve. 

Jól esett neki valaki közelsége. Valaki olyané, aki nem nézte le, hanem csak erőt és magabiztosságot sugárzott felé. Akárhogyan is mérlegelte, legjobb barátnője mellett mindig el volt nyomva, a húgával inkább nem bújnak össze, a nagyobbik testvére pedig csak akkor ölelte meg így, hosszabban, ha tényleg baj volt, alapból szerette ellökdösni. Nem azért, mert nem szerette, mert nyilvánvalóan imádta a húgát, csak nem neki való volt az egész. Így kiélvezte a pillanatot, hogy először végre igazán ellazulva és boldognak érezte magát. Még őmagát is meglepte a tudat, hogy ezt pont magának a Nekoma álomsrácának sikerült elérnie, de nem bánta azért.

- Ahh, ez ilyen Genderqueer dolog angyalom, leszarom mi vagyok, amíg tökéletesen nézek ki.- egy ezer wattos mosolyt villantott az alacsonyabb felé, majd szabad kezével beletúrt fekete hajába.

- Baka...- csóválta meg fejét mosolyogva, majd arcát a fiú testéhez döntötte, s kicsit szorosabban ölelte Tetsu derekát. Pár pillanatra lehunyta szemeit, s csak hallgatta a fiú szívverését.

- Kit hívsz te hülyének? Hőő!- hátrahúzva fejét hőbörgött, de ugyanúgy fogta a lányt maga mellett.- Én vagyok a kémia istene, egy igazi zseni ült melletted!

- Pfff- nevetett fel.- Igazad van, elnézést kérek Kami-sama.- a nevetését nagyon nagy erővel sikerült csak lecsillapítania, azonban a széles mosoly az arcáról nem tűnt el.- Megvan kihez megyek majd, ha gondjaim lennének a kémiával.

- Áh nyugodtan, mindig szeretek észt verni a csibebabáimba, maximum ha nagyon nem érted akkor megcsapkodlak a munkafüzettel és előről kezdjük az egészet~- [Név] egy pillanatra elkomolyodott és nagyot nyelt az említett módszer végett. 

- Asszem inkább keresek mást, aki tud segíteni, nem kérek erőszakot..- kezdett el odébb csúszni a padon, hogy arrébb jusson a fiútól. Természetesen viccnek szánta, hiszen kellemes érzés volt a közelében lennie.

- De ne már, tök okos vagyok~! Ha jó vagy angolból elénekelhetjük ketten a Periodic Tabel Song-ot! Na?- csillogó szemekkel kapta arcát a lányra. A leányzó néhány pillanat erejéig csak bambán pillogott a fiúra, aztán szép lassan mosolyra görbültek ajkai.

- Majd valamikor elénekelhetjük, megtanulom a szöveget.- húzta feljebb vállait, ahogy szélesen elvigyorodott a fiú felé fordulva.

- Tényleg?- ez a csodanapja, ez biztos. Elsőnek végre lehet herceg fehér lovon, habár a hátasát út közben elveszthette valamerre ezek szerint, mert amikor megmentette a hercegnőt az már nem volt vele, bámulhatott madarakat, amiket amúgy kicsi kora óta érdekesnek vélt, és megígerte neki egy szép kouhai, hogy énekel vele periódusos rendszer dalt.

- Persze, ha ezt szeretnéd, akkor betanulom.- jobb lábát keresztbe áttette balján, s ujjait összekulcsolva fogta meg térdét.

- Úristen [Név] Köszönöm!- sivítva vágódott oldalra a padon, hogy kinyújtva karjait ölelhesse magához az alacsonyabbat.- Egy angyal vagy!- [Név] felnevetve ölelte magához az idősebbet, aranyosnak találta, mikor ilyen kis apróság miatt ennyire gyermeki örömmel reagált.

- Ugyan, ne köszönd. Ez igazán semmiség, Tetsu.- simított korom fekete tincsei közé ujjaival.

- De az.- biggyesztette le ajkait szomorkásan, ahogy a kisebb vállára hajtotta a fejét. A csapat mindig elküld ha elkedzek a kémiáról magyarázni pedig ez az egyik dolog ami nagyon érdekel. De őket meg nem és ahhhj~

- Jól van, jól van, nagyra nőtt kisgyerek.- kuncogott fel és picit szorított ölelésén.- Majd gyere hozzám, ha kémiázni akarsz, igaz nem vagyok profi benne, de nem zavar, ha magyarázol. Amúgy is kellemes a hangod.- mosolygott rá kedvesen.

- Tényleg?.- erre muszáj volt felkapnia a fejét. 

A többiek néha idegesítőnek tartották, a Nekomás lányok inkább a "Kuroo-kun"-ért voltak oda, aki csipkelődik másokkal és beszól a tanároknak nem a Tetsuroért aki ha kell órákig magyaráz csillogó szemekkel arról hányféleképp tűntethetsz el egy holttestet savakban és egyébb módszerekkel. Amikor erről beszélt vagy valamiről ami érdekelte - legalábis Kenma szerint - más volt a hangja. Ennek a lánynak meg pont az ő hangja tetszik. Ennek a... Meglepően aranyos és csinos lánynak.

A barna hajú lány picit meglepődött, hogy felkapta a fiú a fejét, de azonnal visszaszökött a mosoly a szájára.

- Persze, tényleg. Olyan...- picit elgondolkodott, ahogy a megfelelő szavakat kereste.- megnyugtató, mégis energiával teli. Nem tudom mennyi értelme van ennek, de esküszöm tök jó hallani.- a fiú fejéről -pontosabban hajából, amit addig birizgált- lecsúsztatta kezeit a vállaihoz, nem akarta zavarni Tetsurot azzal, hogy továbbra is fekete tincsei közt matat ujjaival.

- Jaj már Chibi-sama elpirulok...- az igazság az, hogy már rég óta el van pirulva, csak most kezdett olyat játszani az arca mintha Teka Todoroki (Ackerbang OC-ja, instán is fent van, ha valakit érdekel ackerbangbang néven ^^) hajából lenne vagy nem is tudja, de olyan szinten zavarba jött a hirtelen bóktól, hogy inkább előredöntötte a fejét, hogy a homolokával támassza a lány vállát és némán sikítva tátogta maga elé, hogy "Tetszik neki!". A lány halkan felkuncogva simogatta meg bal kezével a hátát, jobbjával pedig haját.

- Aranyos... - suttogta maga elé mosolyogva. Amikor legelőször találkoztak, még Kenma és Take társaságában, sosem hitte volna, hogy ilyen személyisége lehet a colosnak. A csalódás azonban abszolút kellemes volt.

Tényleg? Komolyan? Most? Valamiért olyan kínosnak érezte, hogy elpirult, hogy csak egyre jobban vörösödött az arca, mint akit fejbedobtak egy vödör piros festékkel vagy akinek paprikapakolása volt. Ő nem aranyos, a lány az aranyos, ez mostmár biztos. Túl aranyos hogy őszinte legyen...

- Tetsu a füled... Vörösödik..- lepődött meg a lány egy pillanatra- Tényleg elpirultál?- hangjában semmi gúny vagy negatívum nem volt, csak megilletődött, hogy egy aprócska bóktól ilyen reakciót kapott cserébe, ebbe a gondolatba viszont már ő is kissé belepirult.

- Nem is!- hirtelen csattant fel a lány megjegyzésére ennek ellenére viszont nem húzódott el tőle csak a nyakába rejtette égő arcát és imádkozott, hogy valami hallucinációnak tudja be vagy neki vége van. "Jézusom Kuroo, ez Tora húga...". [Név] rendesen meglepődött a hirtelen jött választól, azonban csak mosolyogva ölelte őt szorosan és tarkójánál kezdte tekergetni ujjai közt a fekete tincseket.

- Ha te mondod, biztos úgy is van.- kuncogott fel csendesen.

Kuroo inkább nem válaszolt, ugyanis félő volt, ha kinyitja a szájat rendes szavak helyett valami hat oktávval feljebb lévő ablakrepesztő sikoly lett volna, így csendben tűrte a lány finom cirógatását. Arra van valami módszer, hogy... Esetleg ebből többet kapjon? Mert akkor odaszórja az asztalra az összes vagyonát.

A kisebbik csak csendesen elkezdett kicsit dülöngélni és szemeit behunyva hajtotta fejét Tetsu fejére. Szeretett beszélgetni a fiúval, de valahogy hihetetlen módon élvezte a csendet, ami beállt kettejük közé. Csak hallgatta, ahogy a gyengéd szél susogásra késztette a fák lombozatát, ahogy a madarak éneknek tűnve szidták egymást, s azt is, ahogyan az arrafelé elhaladó emberek kellemes háttérzajt adtak az egészhez. Szívverése lassult, mélyeket lélegzett. Úgy érezte, hogy bármelyik pillanatban képes lenne elaludni, de nem akarta abbahagyni a fiú hajának nyüstölését, olyan kellemesen puha volt, hogy öröm volt ujjai közt tudni.

Olyan fura volt az egész Tetsuro számára, egyszerre érezte, hogy ég a gyomra az arcával és a mellkasával egyetemben. Legszívesebben elrohant volna messzire, hogy ne kelljen itt lennie, vagy nem is tudja, csak jusson jó messzire, hogy vehessen egy levegőt és kiverhesse a fejéből ennek a túlságosan szép lánynak a mosolygó arcát. A másik kézről pedig, legszívesebben örökké így fogta volna. Arra emlékeztette amikor az anyja kiskorában így üldögélt vele a parkban amíg engedte a fiának, hogy az uzsonnája maradékát odaszórja a galamboknak. Nagyon... Kellemes volt ez neki így hirtelen.

Hosszú perceken át így maradtak, mindketten csak élvezték a helyzetet. [Név] biztos volt abban, hogy ha Shino meglátta volna őket, nem hitt volna a szemeinkek. Elvégre mindig csak azt mondogatta, hogy a csinos lányok a vékonyak, nem a teltebbek. 

Erre valahogy mégis az iskola egyik legismertebb fiújával volt órák óta, vele nevetett, vele érezte jól magát, vele lehetett önmaga, ugyanez fordítva is. Igazából ha ő lett volna más személyében, és látná önmagát ezzel a sráccal, biztosan ő sem hinne annak, amit lát, elmenne inkább optikushoz. Habár valószínűnek tartotta, hogy mindez a kevéske önbecsülésének volt köszönhető, elvégre olyan párokat, barátokat sosem nézett meg furcsán, ahol bármelyik tag nem lett volna top modell alkatú, így tartotta aranyosnak őket. Ezt már magáról nem mondhatta volna el. Hiába volt ez a nap kellemes neki, hiába érezte biztonságban magát Tetsuroval, nem csak másoktól, de önmagától is, mégsem tudta teljesen kivédeni a negatív gondolatait. Egyszerűen csak... Túlgondolt mindent, megint. Ahogy mindig tette.

- Te, [Név]-chan...- nagyon halkan szólalt meg, s egy picit meg is borzongott a saját hangja gyengeségének hallatára. Ez most... Szép volt Kuroo, szépen lejárattad magad. Mint valani szűz kislány. [Név] szemeit kinyitotta a hangra, s tekintetét a fiúra vezette.

- Igen?

- Nem kéne hazamenned...? Nem szeretném, ha anyukád mondjuk egy papuccsal rohangálna utánam...

- Hmmm..- elengedte Tetsurot, hogy a táskája után nyúlhasson, kicipzározta azt, majd elővette a telefonját, hogy megnézze mennyi az idő. Szemei kicsit kikerekedtek a testvére által írt raklapnyi üzenetre, így már alig merte szemeit az időpontra vezetni. 17:26... Egy pillanatra megnyikkant, de egy sóhajjal letudva visszaeresztette a táskába a készüléket.- Lehet nem ártana...- húzta el a száját.- Tora-nii szinte megveszett..- nevetett fel, de kicsit félt is attól, hogy mit kap majd otthon.

- Az kéne még, hogy összeverjen a bátyád...- elhúzott szájjal emelte fel a fejét és túrt bele fekete hajába, hogy visszarendezgesse a szálakat gondosan a szeme elé.- Hazakísérjelek?

- Nem lenne gond? Téged se dorgáljanak meg odahaza csak mert miattam későn értél haza.- kelt fel eddigi ülöhelyéről, s kicsit leporolta szoknyáját, s egy jó nagyot nyújtózkodott, mielőtt félvállra vette volna a tatyót. Kuroo ismét elhúzta a száját. Vele már azért ordibálnak ha hazamegy. 

- Ne zavarjon, megoldom azt is.- igazából fogalma sem volt, hogy keveredik ki az apja karmai közül, de majd kitalál valamit. Vagyis remélte lesz hozzá lélekjelenléte. A lány látta rajta, hogy arcvonásai egészen megváltoztak, olyan... Gyötrelmesek voltak.

- Oh!- gyorsan előszedett egy tollat és letépett egy fecnit a füzete egyik lapjáról, majd leguggolva ráírta a számát.- Ha esetleg szeretnél beszélgetni valakivel, ha rosszul érzed magad, vagy valami, nyugodtan írj vagy hívj.- mosolygott rá kedvesen, remélve, hogy ha tényleg jól látta azt a szomorú csillogást a szemében, akkor ezzel talán segíthet neki, legalább azzal, hogy beszélnek.

Ez most...Ő most komolyan megadta neki a telefonszámát? Annak a rosszfiúnak akinek úgy kell könyörögni egy egy ilyen dologért? Akitől a legtöbb szülő félti a pici lányát? És most megkapta a telefonszámát... Ennek az embernek komoly bajai lehetnek.

- Oh... Kö... Köszönöm...

- Semmiség.- mosolygott rá szélesen, majd visszadobta a tollat a táskába, majd cipzározás után újra magán tudta azt. Nem volt annyira biztos abban, hogy valóban jót tett-e ezzel, vagy csak egy kis kurvának találta emiatt őt a fiú, de mindenesetre nem érzett megbánást. Nem várta el, hogy keresse őt a fiú majd, de nyugodt lélekkel mehetett haza így, hogy tudta, hogy ezzel egy lehetőséget adott neki arra, hogy ha bármi történik vele, jó vagy rossz, azt megírhassa neki.

- Tényleg, köszi.- eleresztett egy boldog mosolyt, ahogy átvette tőle a cetlit és zsebredugta. Végre valami jó dolog is van a napjában. Vagyis... Nem, ez így az egész életében egy jó dolognak minősül. Basszus... MEGKAPTA A SZÁMÁT. Most sikítani tudna..

- Tényleg, semmiség.- biccentett mosolyogva, a szemeibe nézve.- Na gyere, vagy apa előkapja a puskáját.- viccelődött vele, s csak akkor indult el, mikor a fiú is.

- Várj, nem azt mondtad, hogy nincs neki?- pánikolva fordult az alacsonyabb felé.- Azt mondtad nincs neki!

- Találd ki melyik az igazság~- eresztett meg egy önelégült mosolyt felé.

- Fondorlatos egy perszóna vagy te. Tch. Mindegy megjegyeztem. Majd... Megtámadom. Nem tudom.

- Ne fossál, tényleg nincs semmije.- nevetett fel vidáman.- Na meg nem mintha hagynám..- vont vállat mosolyogva, miközben sétált. 

- Viccelsz? Fekete öves karatés vagyok.- zsebrevágott kezekkel dőlt előrébb menet közben, hogy közelebb legyen a lány feje szintjéhez.

- Valóban?- nézett rá vigyorogva.- Kíváncsi lennék én arra az övre, röpis macska.- vonta fel egyik szemöldökét amolyan "hiszem ha látom" stílusban.

- Úgyis rendbe kell pakolnom hétvégén a garázst, majd hétfőn reggel megkapod. Ajándék.

- Ki is teszem a falamra.- nevetett fel jóízűen, egy szavát sem hitte ennek az egésznek.- Mellesleg, menjek segíteni? Ráveszem Torát is, úgysincs hétvégén dolgunk..- kopogtatta mutatóujját állán, miközben pörögtek a fogaskerekek az agyában, hogy valóban nincs-e semmi, amit csinálni kellene.

- NEM!- vágta rá azonnal talán egy kicsit gyorsabban és indulatosabban a kelleténél. Viszont nem szeretett volna felszakadt... Nos mindennel iskolába menni.

- Huh?- pillogott nagyokat megilletődve.- Biztos? Szívesen segítünk ám Tetsu.

- Nem.... Mármint...- idegesen megvakarta a tarkóját.- Megleszek egyedül, majd az apám segít.- vagy nem.- Megoldjuk kettesben.

- Hmm... Hát... Hát jó..- nézett oladalra kínosan.

- Uh... Ez olyan. Um... Családi program! Az.

- Ha családi progi, akkor tényleg nincs jogom belekontárkodni.- mosolygott rá. Érezte, hogy valami nem stimmel, de nem akart faggatózni, elvégre az ő megérzései is tévedhetnek, nem tökéletes ő maga sem.

A légkör, amit a lány egy pillanatig kínosnak érzett, lassan foszlott köddé, s újra vidámabb témákról beszélgetett a két fiatal. Sokszor a nevetésüktől zengtek az utcák, amiken végig sétáltak, de nem zavartatták magukat. A lány épp nagyban magyarázott valami atom nagy faszságot a lány, ami kiskorában történt meg vele és az idősebbik Yamamotoval, mikor a kis béna lány elfelejtette, hogyan kell használni az apró lábait, így megbotlott bennük és szépen eltaknyolt az aszfalton. Térdein a gyógyulóban lévő seb ismét felszakadt, így kissé vérzett is, tenyere viszont csak fájt.

- Te jó ég...- pislogott maga elé, aztán felnevetett a saját bénaságán.

- Jézus Maris, jól vagy?- reflexből hajította oldalra a táskáját és huppant térdre a harcisebesült mellett.- Hová nézel királylány? Megvagy?.- majdnem hangosan felnevetett, de kicsit gonosz lett volna kiröhögni az utca közepén. Úgy nagyon. A sérült csak röhögve nézett a fiúra, miközben a hajat kitúrta az arcából.

- Minden okés, csak balfasz vagyok.- vigyorgott rá.- Csak kicsit vérzik, de csak nem esik le.

- Aztán felállsz és ici-pici darabokra hullasz, mi?- mosolyogva nyúlt a lány hónalja alá, hogy talprasegíthesse.

- Nincs kicsukva..- átakasztotta jobb karját a fiú nyakán, s felkelt a segítségével. Noha kicsit, való igaz, hogy fájt a lába, de nem volt vészes.

- Chibi-chan, egyszer a fejed is elgurul, ha ennyire nem figyelsz magadra.

- Ehe~ Igyekszem majd, hogy ne történjen ez meg...- állt meg már biztosabban a lábain, felmosolygott a fekete hajúra és lassan elindult.

- Biztos vagy benne? Mert ahogy nézem csatlakozhatnál az öngyilkos osztaghoz...

- Ugyan-ugyan, badarság.- legyintett, de majdnem elesett egy kő miatt, amin megcsúszott.- Oké, lehet mégsem akkora butaság...- tartotta meg kivételesen az egyensúlyát kalapáló szívvel és egy kínos mosollyal.

- Reménytelen vagy [Név]-chan. Ha így folytatod hazáig kell cipeljelek.

- Tudom... Az vagyok.- sóhajtott fel.- Csak tudnám mitől vagyok ennyire peches...

- Ejj, ne magad hibáztasd hercegnő. Vigyelek a hátamon?

- Biztos elbírsz?- húzta összébb magát bizonytalanul. Ettől a kérdéstől mindig retteget kiskora óta. Pedig aztán nem igazán lett volna oka rá. Nem volt nádszál vékony, kár is lenne tagadni, de közel sem mondhatta magát ducinak. Csakhogy a teltsége számára egyenlő volt azzal, hogy ő bizony dagadt. Noha ez a tévképzet csak az ő agyában élt, senki más nem gondolta ezt róla, néhány alsó tagozatos suttyón kívül, akik már rég elfeledték, hogy valaha is bántották őt. Az egyetlen ember, aki még sulykolta ezt belé, az Shino volt. De neki igaza van... Ugye? Shino nem hazudik, mindig az igazat mondja.... Az ő igazát

- Chibi-chan, itt elötted a japán John Cena áll, amit én nem bírok el az nem létezik!- düllesztette ki büszkén a mellkasát.- És biztos csíp a térded, jobb lenne ha nem mozgatnád.

Néhány pillanatig még gondolkozott, mérlegelte a helyzetet. Félt attól a hangtól, amit rendszerint tesi órán hallott, vagy régebben Taketorától, mikor haza kellett cipelnie; az a bizonyos "uhh" hang, ami semmiképp nem élvezethez köthető. Felnézett a fekete hajú fiúra, nézte az arcát, de végül úgy töntött, hogy ha a fiú ennyire biztos magában, akkor baj nem lehet.

- Legyen.- biccentett aprót, de hangja még mindig nem volt magabiztos.

-  Na hát akkor királykisasszony tessék ideadni a lovagnak a holmiját, hogy cipelhesse magával, mert a végén még sérvet kap kegyed.

- De...miért adjam oda a holmijaim? Csak víz van benne, egy füzet meg egy toll..- vont vállat értetlenül.

- Engedd meg, hogy hősies lehessek végre, jó?- mosolyogva nyújtotta felé a kezét, hogy elvegye a táskáját. [Név] egy sóhaj mellett elmosolyodott.

- Rendben, hősöm.- adta végül a pille könnyű kis háti táskát a fiú kezébe. Csak ekkor vette észre, hogy milyen hatalmas mancsa is van hozzá képest.

- Akkor indulhat a macskavonat csú, csú!- nevetve guggolt le,kezében kettejük cuccaival, ezzel segítve az alacsonyabbnak, hogy feljuthasson a hátára.

- Éljen a macskavonat!- nevetett fel és felkúszott a hátára, s karjait azonnal a fiú nyaka köré fonta óvatosan.

- A vágány mellett kérjük vigyázzanak.- továbbra is röhögve fogott a lány combja alá, s dobott egy kisebbet a súlyán, hogy biztosan meg tudja fogni, majd egy határozott mozdulattal felegyenesetedd.- Voilá!

- Te ilyen magasból látod a világot?- pislogott vigyorogva.- Whoaaa de menő!- döntötte állát a fiú feje tetejére és úgy nézelődött, mint egy kisgyerek.

- Ha oldalra néznek közel szálló sasokat és utaszállítókat tekinthetnek meg, ha lepillantanak a kis fekete pöttyök a földön az emberek.- mint valami televíziós narrátor olyan nyomott monoton hangon taglalta a szöveget.

- És mikor láthatunk majd [Kedvenc vadon élő állat], Televíziós bácsi? Azok a kedvenc állataim, meg akarok simogatni egyet. El visz oda is a macskavonat?- lóbálta kissé a lábait vidáman.

- Nem.- vidáman somolyogva vágta rá az egyszerű választ ahogy befordult egy utcasarkon.

- Kár.. Pedig simogattam volna...- nyújtotta ki karjait a fiú előtt, s kulcsolta össze ujjait.- Na majd egyszer.- nézelődött tovább vidáman. Nem bírt betelni az új szemszöggel, olyan magasból teljesen máshogy látta a dolgokat. Minden ugyan az volt, mint amit eddig megszokott, mégis olyan volt, mintha akkor először járt volna abban az utcában.

-  Így jártál, a rossz gyerekek nem érdemlik, hogy simogathassanak állatkákat.

- Szóval rossz gyerek voltam?- fújta fel az arcát durcásan.

- Az. Így jár aki egész nap életveszélybe sodorja magát [Név]-chan~

- Mintha szándékos lett volna...- nyomta meg egyik ujjával a fiú arcát.

- Tehetek én róla, hogy nem figyelsz a gyalogátkelőn?!

- Nem, nyilván. De én se akartam meghalni.- hajolt oldalra, s nézett úgy közelről a fiúra.- Szóval nincs kit hibáztatni, esetleg a Sorsot, hogy egy ekkora balfasznak szánt engem.

- Vagy leborulni szerény személyem elé és hálát adni amiért tanúbizonyságot tettem a lovagiasságomról.

- Adhatok csokit, ha az is elég hálám jeléül.- tette vissza arcát a fekete tincsek közé.

- Áh...Nem elég. Hm....- gondolkodott el az égre nézve.- Gyere el a következő röpiedzésre aztán elmehetnénk mekizni. Ez az ajánlatom.- egy pillanatra görcsbe ugrott a hasa a mekizés hallatára. 

- Legyen.- biccentett mosolyogva.- Csak akkor biztosíts egy olyan helyet, ahol tuti nem talál el labda.- kuncogott fel.

-  Leszek a személyi testőröd. Na? Megvédelek a csúnya rossz labdáktól amiket az új srác nem tud elszerválni.

- Ma már úgyis bizonyítottál, szóval bízok benned, hogy nem talál el egy "csúnya rossz" labda sem.- karjait behajlítva próbálta fojtogatás nélkül megölelni a fiút. Tényleg hálás volt neki, egyetlen nap alatt rengeteg mindent tett érte, mégha ezt a fiú észre sem vette. Olyan, számára értelmetlenül sok szeretetet kapott aznap, holott a fiú csak akkor ismerte meg igazán. Ennyit még a legjobb barátnőjétől, vagy a testvéreitől sem kapott hosszú idő óta, ennyi odafigyelést és kedvességet a semmiért. Életében először tapasztalta meg ezt, és kimondhatatlanul boldoggá tette a felismerés.

- Majd olyan hősiesen elvetődők mint ma a kocsi elől. Hallod, nekem a Marvelnek kéne dolgozni. Tutkó szuperhőst csinálnának belőlem. Lehetnék a DC-s Macskanő férfi változata!

- Majd beajánlak náluk, ott dolgozik a keresztanyám legjobb barátnőjének a szomszédjának az unokájának az óvónénijének a bátyja.

- Már azt hittem annak a kutyája.- vigyorogva rázta meg a fejet.- Jó a humorod. Ez tetszik.

- Neeem, de van egy kutyája, annak a csávónak.- nevetett fel.- Mellesleg köszi. Nem sokan értékelik.

- Csak nincs ízlésük.- legyintett hanyagul.- Mindenki aki mást mond hazudik.

- Hm...- mosolyodott el fájdalmasan.- Lehet..

-  Nem lehet! Biztos! Tök jó arc vagy, nem értem mi a bajod vagy másoknak mi bajuk lenne veled. Én csíplek.- [Név] gyorsan letörölte azt a két kigördülni készülő sós cseppet a szemeiből és elmosolyodva fúrta a fejét a holló fekete tincsekbe.

- Köszönöm..- motyogta.- Tényleg.

- Hé, most mi az?- kicsit aggódva pillantott felfelé, ugyanis oda nem láthatott el ahol a lány volt, mégis zavarta mi lelte hirtelen.- Jól vagy?

- Ühüm..- bólogatott mosolyogva, de a könnyek a szemeiben még ott csücsültek. Nem szomorú volt, csak megkönnyebbültséget érzett és ez szorította a mellkasát.- Minden rendben, tényleg.

-  Nekem olyan a hangod mint aki mindjárt elbőgi magát. Na, ki vele. Mi a probléma? Kuroo bácsi mindent megold.

- Tényleg nincs baj Tetsu, pont az ellenkezője

- Akkor azt mondjad...?

- Én mondtam, hogy nincs baj, baka.- motyogta mosolyogva. Majd egyszer beavatja a lelke legmélyebb kis zugaiba. Egyszer, de nem most. Még nem állt készen rá.

- Ha te mondod...- egy kicsit még mindig furcsállta ezt az egészet, de ha nem, hát nem,  egyszer úgyis meg tudja.

- Én biza.- kuncogott fel halkan s közelebb szorította kicsit magához a fiút.

- Mindjárt megérkezünk, akkor kidob a macskavonat.

- Pedig ellennék még itt... Kényelmes vagy, tudtad?

- Nem szoktam magamon fetrengeni.- vont vállat, mégis meglepően jól esett ezt a lány szájából hallani.

- Csak gondoltam más is biztos megjegyezte már.- fújt a hajába szórakozottan.

- Nem, nem igazán. Nem szoktam mindenkit elcipelni a hátamon.

- Aww~ Akkor csak a különösen balfaszoknak adatik meg ez a kényelem?

- Pontosan. Mint neked, meg Kenmának.- bólogatott elégedetten maga elé.

- Megtisztelve érzem magam.- nevetett fel.

- Érezd is, a nagy Tetsurou, csak azokat engedi a hátán ülni akik kiérdemlik!

- Azért remélem Kenma-san nem azért érdemli ki, mert pofára esett.- ahogy a lány meglátta a fehérre lefestett, szép nagy, rendezett kerttel rendelkező házukat, kicsit elkapta a csalódottság. Reménykedett abban, hogy nem lát majd égő lámpákat, de a szerencse nem mellé pártolt, ugyanis az étkezőben és az előszobában is fel volt kapcsolva a villany. Gyomra diónyira szűkült, ahogy elképzelte, hányféleképpen fogják leszidni őt, amiért elfelejtett szólni otthonra, hogy ő is késni fog.- Mindjárt ott is vagyunk...- motyogta, miután nagyot nyelt.

- Csak nem megijedtél hercegnő?- egy irritálóan vidám mosollyal az ajkait biccentette hátra a fejét ezzel jelezve, hogy a lánynak szánta a mondatot, mivel odanézni nem tudott.

- Huh? Megijedni? Mitől?

- Attól, hogy le fognak cseszni mert sokáig kimaradtál?

- Anyáéktól nem tartok, még örülni is fognak, hogy valaki mással is lógok Shinon kívül..- nevetett zavartan.- Viszont Tora-nii reakciója...

- Lerendezem.- csak ennyi volt a válasza. Tora a haverja volt, bizonyára felfogná, hogy azért mert az iskolában sok csajon átment már, nem szeretne rámozdulni a húgicájára az első sulinapján.

- Tuti?- babrált a fiú hajával, próbálva új frizurát alkotni neki, dehát a fránya tincsek csak nem maradtak ott, ahol szerette volna.

- Aha. Nem kell aggódnod emiatt.

- Akkor jó, kösz Tetsu!- mosolyodott el.- Jövök majd eggyel, ha esetleg neki kezdene tombolni, hogy "Dehát az én kishúgom vagy [Név], bla bla bla"- mélyítette be a hangját az idézetnél, hogy testvérét utánozza.

- Bwahhhhahaha.- ez zseniális. Valamiért eszeveszetten viccesnek találta a tényt, hogy ő valakinek a testvérével járjon a csapatból. Vagy így... Bármi bajba keveredjen amiatt, hogy egy csapattársa tesójával van.

- Majd bemutathatod max a tökéletes, fekete öves karatetudásod.- nevetett fel.- Na letehetsz, a kapuban már csak nem ér halál.- paskolta meg fejét vigyorogva.

- Aztán megint pofára esel mint az előbb.- a fejét rázva nevetett fel, majd állt meg a kerti kapu előtt, s leguggolva hagyta, hogy a lány békében le tudjon szállni róla, míg ő az egyik szabad kezébe fogta a hátizsákját és felé nyújtotta.- Aztán meg ne egyen a bátyád. És ne feledd, holnap délutánra is igényt tartok rád.

- Holnap mindenképp ott leszek.- bólintott mosolyogva és jobb vállára kapta a táskáját, majd szorosan megölelte a fiút.- És nagyon köszi mindent!- mosolyogta Tetsu mellkasába.

- Köcce.- karolta vissza vidáman és paskolta meg a hátát.- Amúgy meg nincs mit köszönni.

- Dehogynem. Nade akkor megyek, ne legyek nagyobb bajban.- nevetett fel.- Szia~ aztán vigyázz magadra haza fele menet.- mosolygott rá, s bement a kapun.

- Te meg vigyázz a pitbull bátyáddal.- nevetve intett egyet a lány felé, mielőtt visszakapva a vállára a táskáját lassan megfordult és elkezdett hazafelé battyogni a sötét utcában. A lány kuncogva zárta be a kaput, s sietett befele a házba.- Megjöttem!- mondta halkan, miközben lekapta magáról a cipőjét. Halkan indult meg a konyha felé, ahol meglátta a testvérét idegesen iszogatni valamit a bögréjéből, miközben ujjával kopogott az asztalon, bal lába pedig megállíthatatlanul járt.

- Szia Nii-san!- intett neki mosolyogva, miközben már előre hallotta a fülében csengeni, ahogy a fiú teljesen kioktatja.

Tora nagyjából akkor kezdett el idegeskedni, amikor hazaért, és nem futott össze a húgával. Nem úgy volt, hogy hazaindul miután elköszöntek egymástól az iskolánál? akkor mégjobban beparázott amikor nem válaszolt a hívásaira. Tudta milyen dolgok történnek ebben a világban a nőkkel, valósággal rettegett a gondolattól, hogy egy nap valamelyik húga, szagadt ruhában sírva és kék meg lila foltokkal állít be az ajtóba, és neki realizálnia kellene, hogy semmit sem tehetett ezügyben. 

De az még a jobb eset, vannak sima szervkereskedők, vagy gyilkosok, olyanok akik otthagyják az áldozatukat egy árokban meghalni. Nem, ez határozottan nagyon is belesült az elméjébe és nagyon megijedt. A szülei is kezdtek idegeskedni, habár ök nyugodtabban vették, - torának ötlete sincs, hogyan - és elvonultak aludni, a húgával egyetemben ő meg ottnaradt egyedül. Szuper. Kénytelen volt főzni magának egy kávét erre a stresszre. 

Már majdnem nyolc óra volt, amikor meglátta az ajtó előtti mozgásérzékelő lámpát kigyulladni, s olyan gyorsan sprintelt az ablakhoz ahogy csak tudott. Hazaért! És ott is volt, a kishúga, valaki magasnak a társaságában. Kolosszus, Nekomás egyenruha, ágyhaj, idegesítő mosoly... Az a nyomorult fekete kandúr aki atyáskodik a csapat felett. De mit keres Kuroo itt? [Név]-el? Ez tényleg valami olyasmi volt ami nem fért a fejébe. De bezzeg nem tudja felvenni a nyomorult telefont, viszont az iskola szívtiprójával szórakozni meg igen, mi? Pff. Cöccögve tepert vissza a konyhába, s dőlt a konyhapultnak, hogy befejezhesse a bögre káveját, mielőtt hozzácsapja a falhoz, de mint kiderült a két gerlice hamar befejezte a beszélgetést odakint, ugyanis nemsoká megjelent a húga a konyhaajtóban.

- Jó volt a randid Kurooval?- tsk, nevetséges. Ezt tuti beköpi az anyjának.

- Tessék?- döbbent le. Mindenre számított, csak erre nem. Azt hitte, hogy majd teljesen ingerülten reagálja le a helyzetet, vagy legalább megöleli és hálát ad azért, hogy egyáltalán otthon van. Nem bántotta a tudat, csak megdöbbentette a lányt.- Milyen randi? Tetsuval? Te valamit csúnyán félreértettél..- lépdelt mellé és leült egy székre ő is, táskáját a földre csúsztatva ujjai rabsága közül.

- ó? Szóval Tetsunak is hívod!?- ez már tényleg nevetséges. Idegesen csapta le a bögréjet a konyhapultra s emelte szemeit a testverére.- Aggódtam érted, te idióta! Azt hittem, hogy megerőszakoltak, vagy éppen elvérzel egy árokban! Egyszer se vetted fel azt a kurva telefont, engem meg nem engdtek el, megkeresni téged! Közben meg a csapatkapitányommal szórakozgatsz önfeledten!- A lány összehúzta magát a kirohanásra. Tudta, hogy megérdemli, ugyanígy reagált volna, hacsak nem rosszabbul. Szégyellte magát, tisztában volt vele, hogy biztosan aggódott érte a bátyja, tudatában volt annak, hogy mikor észrevette az üzeneteket, válaszolhatott volna... Nem tette, itt az ára.

- Sajnálom... Nem.. Nem akartam gondot okozni... A telefonom nem rezgett, biztos reggel lenémítottam, tudod, hogy amúgy a harmadik csörgésre maximum felveszem... És csak azért hívom így, mert megkért rá. Szerinte a Kuroo-san túl formális, szóval-- Ahj... Nagyon sajnálom Nii-san..- leszállt a székről és a padlóra térdelve hajolt meg előtte, homlokát szorosan a parkettának nyomva.- Ne haragudj...- csuklott meg a hangja egy pillanatra.

- Aggódtam érted te nagyon idióta.- egészen halkan szipogni kezdett ahogy az előtte térdelőt nézte.- Legalább szólhattál volna, hogy elmész vele... Anyáék is aggódtak....

- Kiment a fejemből.. Én csak... Miután megmentett, azon voltam, hogy megháláljam neki, aztán kedves volt velem és... Olyan jó volt végre valakivel nem- mindegy, csak végre jól éreztem magam. Igazán jól, tudod? Teljesen kiment a fejemből, hogy szólni kéne, aztán csak nemrég láttam az üzeneteket és a hívásokat... Nem szerettem volna, hogy bárki is aggódjon itthon..- szorította össze szemeit, hogy ne sírja el magát, s beleharapott alsó ajkába, hogy majd' kiserkent a vére is tőle.

- Megmentett?- itt elakadt a mondatban. Mitől mentette meg? Meg mikor, meg hogyan, meg miért? Egyáltalán minek játszik hősöset az a kócos macska a húgával? [Név] szipogva egyenesedett fel, s lehajtott fejjel figyelte a padlót.

- Béna voltam, nem figyeltem és a zebránál piros volt, a kocsi meg... Szóval ő...- a sós cseppek lassan potyogni kezdtek a comjára, majd azokon legördülve csepegtek a padlóra. Szinte remegett egész testében, csak egy dolog járt a fejében, "Rossz testvér vagyok?"

- Ne bassz, hogy majdnem elcsapattad magad egy kocsival... és azon az idiótán múlt az életed...

- Nem akartam, jó?- nézett fel rá könnyes arccal.- Csak nem figyeltem, elkalandoztam és azt sem tudtam hol vagyok, csak gondolkodtam... Azt sem vettem észre, hogy ő egyáltalán ott volt. Csak hálás vagyok, hogy egyáltalán élek. Akár egy random hatvan éves bácsi is lehetett volna az az ember, aki segít, akkor is elképesztő hálás lennék neki, oké?

- Egy idióta vagy [Név]..- halkan hüppögve borult térdre a húga mellett és karolta át a lányt.- Miért kell megölni szegény öreg bátyád, ha?

- Sajnálom Tora...- kapaszkodott belé szorosan, magához préselve a fiút, miközben szipogva nyelte vissza a könnyeit.- Sajnálom, sajnálom... Nem lesz több ilyen, jó? Ígérem...- motyogta idősebbik testvére vállába.

- Azért még felnyomlak anyának...- sóhajtva nyomta az arcát az alacsonyabb hajába.

- Gondoltam.- nevetett fel, de csak szorosabban ölelte.- Tora..?

- Mit akarsz?- mart bele a lány blúzába.

-  Túl rég voltunk tesós progin.. Nem? Mármint olyanon mint régen, mikor apa kidobott minket valahol és távolról figyelt, hogy rendben legyünk, de csak mi voltunk, vagy hárman, mikor már Akane is tudott jönni és reggeltől késő délutánig mindent csináltunk

- Te hülye vagy... Komolyan azt hiszed, hogy ezután nem kapsz majd szobafogságot...?

- Baszok én a szobafogságra... Apa 2.0

- Be fogják rácsozni az ablakod és olyan ajtót kapsz mint Harry Potter a második részben...

- Nem mereeed!- nézett rá összevont szemöldökkel, morcos arccal.- Na de tényleg.. De ha te nem szeretnél tesóprogramot, akkor nem lesz... Értem én..- szegte fel orrát, remélve, hogy ezzel megtöri őt.

- Szeretnék, de tuti felnyomlak anyáéknak ezután... Bocsi.

- Anyáék csak örülni fognak, hogy végre nem csak egy barátom van.- nyújtotta ki rá a nyelvét felvidulva, s felkelt a padlóról, majd kezét nyújtotta az idősebbiknek, egy mosoly mellett. A fiú vonakodva fogadta el a lány kezét.

- Nem baj ha nem örülök, hogy a sulink legnagyobb szívtiprója legyeskedik körülötted?

- Nem legyeskedik körülöttem, csak barátkozik.- nevetett fel, miközben felsegítette őt. Valahogy nem tudta elképzelni, hogy egy 10/3-as lánytól, mint amilyennek ő tartotta magát, egy 10/10-es srác akarna valamit. Teljesen abszurdnak vélte a helyzetet, belegondolva is.

- Aha, és az első adandó alkalommal amikor egy segg veled, szétverem a hülye a képét.

- Nem lesz ilyen, nyugi. Legalábbis remélem nem lesz az...

- Én meg melegen ajánlom.- büszkén tornyosult az alacsonyabb felé csípőre tett kezekkel és kidüllesztett mellkassal.- Ne aggódj, Tora-nii megvéd a gonosz macskáktól!

- Tudom..- sóhajtott mosolyogva.- Köszi Nii-san!- megpuszilta a saját tenyerét, majd azzal gyengéden megpofozta az idősebbet, tisztában volt azzal, hogy nyafog, ha szeretetet nyilvánít felé, nos, ő megoldotta. Nevetve kapta fel a táskáját, majd a fiúhoz fordult.- Menj aludni te is, pihizz le.- indult meg felfele a szobájába.

- De mondd, hogy nem adtad meg neki a számod!- kiáltott utána kétségbeesetten.

- Hát...- nézett száját elhúzva, vissza rá a lépcső tetejéről, tarkóját megvakarva.

- Ugye nem...?- elkerekedett szemekkel nézett a húgára.

- Jajj, Tora, az csak egy telefonszám. Nem jelenti azt, hogy eljegyzett vagy keresni is fog.- vont vállat.- Ha írni akarna nekem, akkor úgyis megtalált volna a szociális médián, ahol megjelöltél a képeken.

- De.. De egy telefonszám más! A filmekben is így kezdődik!

- Ez nem egy film, Nii-san. Egy telefonszám semmiség. Max elér akkor is, ha nincs netem vagy nem vagyok wifi közelben, nem nagy ügy.

- Aztán néhány év múlva már a nagybácsija leszek a kölykeinek, mi? Na nem, azt már nem!

- Hóóó!- hőkölt meg egy kicsit.- Ennyire ne haladj előre. Nézd, barátokat szerzek csak jó? Ha valamit akarna velem csinálni, amiben nem vagyok benne, akkor nem vagyok benne. De kötve hiszem, hogy ilyen ember lenne a kis kémia imádó lelke. Tényleg nem kell aggódnod efelől.

- Megígéred, hogy elmondod, ha csinál valami olyat? Tudni szeretném mikor kell elásnom a kertben. Már megvan a helye is.- A fiatalabb néhány pillanatig döbbenten pislogott a fiúra, majd felnevetett.

- Persze. Úgyis mindent elmondok neked, - kivéve amit nem akarok, hogy tudj róla, mert csak le lennék idiótázva és el lennék tiltva a legjobb barátnőmtől- a bátyám vagy. Nincsenek titkaink, nem igaz?- mosolygott rá biztatóan.

- Igaz.- eresztett meg egy lemondó mosolyt az irányába.- De mondom. Beverem a képét ha csak hozzádnyúl egy minimálus rosszindulattal.

- Szerintem tisztában van vele.- kuncogott.- Jó éjszakát Tora, aludj jól!- intett mosolyogva, s már sietett is fel a szobájába. Odabent gyorsan bepakolt másnapra, hogy ne reggel kelljen ezzel szöszmötölnie, majd összeszedte pizsamáját a fürdéshez, telefonját töltőre dugta és gyorsan leelenőrizte azért az üzeneteket, hátha érkezett valami a fekete hajútól. Tudta, hogy meg tudná védeni magát, de azért kicsit aggódott érte. Nomeg a másik fekete hajútól is várt valamit, de legjobb barátnője teljesen ignorálta éjjel is. Mégcsak egy bocsánatkérést sem kapott tőle, ami azért enyhe csalódottsággal töltötte el.- Jajj Shino...- sóhajtott fáradtan.- Miért kell neked ilyennek lenned néha..?