Ha valaki ajkaira mindig egy hatalmas vigyor ül ki, elgondolkozik az ember. Valóban boldog az a személy? Nem épp. ,,A legerősebbek mosoly mögé rejtik a fájdalmaik." Mike azt rejti a vigyora mögé ami valójában már rengetegszer megtörhette volna. Önmagát.
Amióta az eszét tudja nevelőszülők mellett élt. Nem ő volt az egyedüli gyermek a házban. A házaspár akik mellett élt csupán a gyermekek után járó pénzt tartották szem előtt, a kicsik jólléte már kevésbé volt fontos. ,,Viselkedj jól, vagy különben..." Még mindig visszhangzanak néha a fülébe nevelőanyja közömbös, kemény s parancsoló szavai. Még nem kezdte el az iskolát mikorra megelégelte a felette való basáskodást. A többi gyerek egy két verés után tudta már a helyét, de ő sosem hallgatott nevelőire bármit is tettek. Azon a napon kellett volna az iskolát kezdenie de míg egy pillanatra nem figyeltek rá eltűnt. Elszökött. Azóta vissza sem nézett afelé a város felé.
Egyedül barangolt, maga sem tudta merre, csak ment egyenesen. Rengeteg időt töltött a saját kis magányában. Ahogy telt az idő, lassanként beletanult a lopásba. Eleinte nem nagyon ment neki, de pár hét elteltével így már teljesen egyszerűen képes volt ellátni magát. Azonban nem egyszer kapták rajt és olyankor a saját életéért valaki másét kellett kioltania. Hogy megbánta-e valaha? Nem.
Egy idő után mondhatni... hiányolni kezdte nevelőszülei ütéseit. Végül nem egyszer magát is bántotta, melynek nyomai még ha alig észrevehetően is, de most is ott vannak csuklóján. Viszont... ahogy a napok haladtak, rájött, hogy kifizetődőbb s élvezetesebb, ha nem a saját testén használja a kését. Egyre véresebb és durvább módon végzett azokkal akiket utána kifosztott. Lassacskán az elméjére telepedett egy vörös köd és elvetemült mosolya már levakarhatatlanná vált arcáról.
Minden alkalommal jobban vágyott már arra, hogy hallja a könyörgő szavakat, a segélykiáltásokat. Szerette ha végre erősebbnek érezheti magát másoknál.
Talán két év is eltelhetett szökése óta s még mindig a maga ura volt. Senki sem parancsolt neki, azt tett amit akart. Kissé a fejébe is szállt a korához képest elég nagy ereje, így ideje volt már, hogy ,,valaki letörje a szarvát".
Egyik nap egy varázslónőre esett választása áldozat terén. Csak abba nem gondolt bele, hogy a lány jóvalta erősebbnek bizonyul majd s jól ellátja a baját. A lány haja hosszú, barna. Ruhája fekete, vállán egy tetoválás. A neve pedig... Destily. Igen, ilyen fiatal korában ismerkedett össze Leorym jövendőbelijével - aki meg kell hagyni az évek alatt egy percnyit sem öregedett kívülről. A lány érezte rajt, hogy a fiú nem egyszerű ember gyerek, aki csak az erejét fitoktatja. Valahogy rájött arra, amit még a feketeség sem tudott. Arra, hogy szunnyad benne valami még csiszolatlan erő. Ezért inkább maga mellé véve ment vissza a társaihoz. Nem is kell mondani, nőuralom volt ott. De, legalább hagyták a saját világában élni a fiút, s az a bizonyos varázslónő megtanította egy-két dologra. Elég gyorsan tanulta azt, ami érdekelte, de ami nem, azzal már jócskán nyűglődött. A mai napig is egyenesebben áll egy részeg mint a betűi. A kígyótetoválását is az ott töltött idő során szerezte. Az egyik boszorkány játékbabákat szokott készíteni a fiatalabb gyerekeknek, valahogy ez az elfoglaltság megtetszett neki s addig lógott az asszony nyakán míg meg nem tanította egy porcelánbaba szemeinek elkészítésére. Később az idéző áttért az emberi szem méretűek készítésére.
Nagyjából a húszas évei elején járt mikor megismerkedett a szőkeséggel. Az elf egy elég befolyásos személy volt már akkor is, segített neki bekerülni egy börtönbe fegyőrnek. Azóta is ott tengeti a napjait a rabok befenyítésével elütve az időt. Valahogy a két férfi megtalálta a közös hangot s elkezdtek összejárni, ám egyiküknek sem jelentett az együttlétük összefekvésnél többet.  Valahogy... inkább csak a versengés kötötte össze őket, az, hogy a másikat túlszárnyalják. Egy idő után azonban egyre kevesebbet tudtak találkozni.
Rá nem sokra egy új rab került a fennhatósága alá. Talán csak emlékeztette arra a régi önmagára, akit letagadna? Lehet. De a szó szoros értelmével azt a fiút a kutyájává tette. Mégis... minél többet bántotta, a farkas fiú -Misha- csak jobban kötődött hozzá. Végül ez az érzelem kölcsönös lett, de eldöntötte, nem engedi magához közel. Minél jobban a szívébe zár valakit, az annál többet fog szenvedni. Ezért csak még jobban ellöki magától, de az a kutya mindig visszajön...
Hogy neheztelt-e valaha a nevelőszüleire? Soha. Inkább úgy gondolja köszönettel kéne nekik tartoznia, hisz a ,,kezdő löket" nélkül most nem lehetne az, aki. És meg is érti őket, hisz... szórakoztató másokat irányítani...

******************************************************
Nah, itt is van a beígért múlt. *nyafi time on* Fáradt vagyok, már nem volt energiám emellé yaoit is írni, szóval Leorym múltjában kapod meg HaruAmadare, ugye nem bánod? ^^" Viszont a következő szavazás:

Akire előbb összejön a 4 szavazat, arról jön a következő rész ^^

l
v

Syrax, Leorym, Destily