"You're so vainly, but I love you, my dear.
Just do it, Just dying slowly and silently!"

(Olyan hiú vagy, de szeretlek kedvesem.
Csak csináld, csak halj meg lassan és csendesen.)

Alastor hallotta, ahogy Charlie énekel neki, ahogy azt mondja neki álmodjon békésen, mert a Pokolban nem bánthatja senki. Hiszen ő maga, a hercegnő fogja megvédeni. Ennél bájosabb és kedvesebb nem is lehetne. S émelyítőbb...
Mégis imádta a gondolatot. És ez valahol megrémítette. Ennek ellenére hamar mély álomba merült. Amit régen nem élt már át.

Reggel pedig jó kedvűen öltözött fel szokásos módon, majd széles mosollyal az arcán lépett ki a szobából, ügyelve a papírokra, nehogy eltapossa őket.
Amikor pedig a bárba tévedt egy heves szóváltás fogadta, amely Charlie és Vaggie között dúlt.

- Nem arról van szó! Nem érted ezt, Charlie! - kiáltotta kétségbeesve a lepke démon, miközben próbálta megnyugtatni elég ideges ágy melegítő partnerét.

- Mi történik eme csodás napon? - tudakolta a Rádió Démon szokásos mosolyával, azonban amit nem láttak... Az az aggódás volt. Valamiért rossz előérzete volt.

Charlie idegesen, forrva a méregtől fordult mindig vigyorgó démona felé.
- Hogy mertél az én szívemre fogadni?! Mit képzeltél? És te?! - perdült a pillangó démon felé, aki már nem is találta olyan jó ötletnek, hogy a vereség kapujában elárult mindent szerelmének.
Alastor azonban nyugodtan lépett közel, hogy az ő hercegnője derekát átölelhesse.
- Nem a szívedre fogadtam, bolond lány. Hanem arra, hogy az én érzéseim találnak viszonzásra.
A tűz égett azokban a sárgás szemekben, mikor Alastor ezt a mondatot kiejtette az ajkain.
A Rádió démon pedig már várta az édes érzést, amit a lány képes neki adni a csókjaival. Azonban a várt élmény elmaradt. Sőt, amikor kinyitotta eddig behunyt pilláit csalódottan mordult fel, hiszen... Az egész egy álom volt.
Dühösen kelt fel ágyából és ingerülten söpört félre mindent az útjából.
- Alastor, hogy lehetsz ilyen ostoba? - kérdezte magától halkan, ahogy végig futatta ujjait a most szép nagy agancsain. Régen volt már ilyen szentimentális. Talán még akkor, amikor nem szarvasként ment neki másoknak, hanem Luciferrel beszélt és a szárnyai a helyén voltak. Badarság! Ő már rég nem vágyott a felhők közé. Nem hiányzott neki semmi. Még arra is képes volt, hogy az emberek között éljen. A förtelmes állatok között...

Mert azok a förtelmes Isten adta teremtmények semmi mások nem voltak, mint állatok. Akiket könnyebb volt félelemben tartani és levágni, mint egy meghízott disznót. És ennek a figyelemre méltó teljesítményének a következménye volt az a szerencsétlen idekerülése is.

Mert sajnos a halála után itt tért magához. A kutyákat sose kedvelte... És végül ez is lett a veszte, hogy valami morbid igazság szolgáltatást nyerhessen. Megrázta a fejét és lassan elindult kifelé a szobából, ahogy darabos mozgással magára vette szokásos öltönyét, és bújt bele a cipőkbe.

Miért érezte magát ennyire pocséknak? Hiszen ez az egész arról szólt, hogy a lány szívét elrabolja, erre hagyta, hogy az a habos-babos örökös játsszon a szívével. Van egyáltalán szíve?

Mikor a lépcsőkhöz ért, tanúja lehetett valami olyannak, ami felért egy arcul csapással. Ha az álma volt a kellemes vattapamacs egy hiányzó csókkal... Akkor a valóság a rémálom volt egy megtörtént csókkal!
Ugyanis az az átkozott Vagatha képes volt a falnak nyomni a most igencsak vonzó ruhába bújt igazgatónőt.

Arcáról nem lehetett leolvasni a gyilkolási vágy és a fájdalom keverékét, ahogy azt figyelte hogyan is kapaszkodik egymásba a két fiatal nő. Szinte felfordult a gyomra amiatt, hogy látta, miként játszik a nyelvével is az az átok fajzat masnis!

Szokásos mosolyával szemlélte a dolgokat, majd a bottal koppamtott a padlón, ezzel szétrebbentve az undorító párt. Számára nem a saját nemével való entyem-pentyem volt az undorító... Hanem maga a lepke! Ilyen módon ő is képes lenne nyerni! Nincsen annál nagyobb patkányság, mint testiségekkel az érzelmekre apellálni.

- Remélem, nem zavartam meg semmi... Fontosat. Gondoltam meghívom a kedves hölgyeket egy kellemes reggelire. Akár még villás reggelit is tarthatnánk. - Hangja nagyon vidám és szinte már kedvesen volt recsegő, miközben sétabotján a szem is felnyílt és rápillantott furcsállva a dolgokat. Ő se szokta így hallani a Rádió Démont.

- Ó! Alastor - köszörülte meg a torkát zavart arccal a hercegnő. Szőke haja rendezetlen és kócos, hála a kedves barátnőjének, aki nem átallott a tincseivel babrálni.

- Nem kérünk belőled reggel, Recsegő pofa - húzta el Vaggie a száját és kézen ragadta kedvesét.

- Vaggie! Állj már le! Nem tudom, mi bajotok van? Igazán ehetünk most vele, ha már ilyen szépen hívott - húzta ki hamarjában karját a szürke ujjak közül.

Mosolyogva rendezte el magán a halvány fekete, tüllös szoknyás, felső részén feszülős ruháját, majd minden probléma nélkül lépett közelebb a vörös ruhás démonhoz.

Alastor elégedetten nyújtotta karját a fiatalnak, majd hátra pillanatott a felrobbanni kész hölgyeményre. Nem lehet szebb ez a reggel! De... Igazából lehetne. Ha az a csók nem történik meg, akkor csodálatos volna. Pokolhoz képest is gyönyörű. De sajnos, ez az Infernó.

Az ebédlőbe érve Alastor kihúzott egy széket Charlie-nak, majd udvarias férfi módjára helyet kínált Vaggie-nek is, aki azonban nem kért belőle és szembe ült a hercegnővel. Sőt! A pofátlan kis hölgy még a kezét is megfogta!
Hallatlan!

A Rádió Démon arcán egy gramm érzelem sem volt, miközben levette a zakót magáról és a szék hátára terítette. Botját is a széknek támasztotta, majd az ing ujjait hajtotta fel, hogy utána a konyhapulthoz lépve lásson neki a finom, ínycsiklandozó reggelinek.

Kevesen tudták - de ez a két nő pont köztük volt-, hogy ő felelős a hotelben felszolgált ételekért. Igaz, nem voltak sokan a vendégek, sőt, Angel-ön kívül három démon kért segítséget a megváltáshoz. Köztük volt Cherri Bomb is, mivel az a lány fejébe vette, hogy megóvja legjobb barátját.

Szóval! Alastor neki állt a villás reggelinek, amely tojás, bacon szalonna és kolbászt foglalt magában, sőt még öt narancsnak a levét is kifacsarta szorgalmában. Persze, ebben mind készséges segítői voltak az árnyai.

Ahogy pedig felszolgálta a kész reggelit megjelent az ajtóban Husk, Nifftyvel az oldalán.

- Kérünk mi is! - csillant fel az apróság egyetlen hatalmas nagy szeme. Mellette a macska egészen betegnek tűnt. Valószínűleg tegnap este többet ivott a kelleténél... Vagy hát, amihez hozzá van eleve szokva a szervezete. Bár meglepő, hogy ez még lehetséges.

- Foglaljatok helyet, amint vége a reggelinek mindenki elkezdheti a munkáját. Én pedig váltok néhány fontos. Halaszthatatlan szót Charlotte-al. Igaz, Kedvesem? - kérdezte a szarvas démon széles mosollyal, ahogy folytatta a reggeli készítést.

Vaggie szeme tikkelni kezdett, akár egy gyönyörű álomban. Míg a hercegnő arcán egy széles mosoly jelent meg.

- Természetesen! Beszélgetünk! - mondta édes hangon, ez pedig kellemes melegséggel töltötte el az amúgy rozoga, hűvös mellkasát a Rádió Démonnak. Ez pedig lehet még probléma lesz...