A férfi tusfürdő

-Thor? - emeltem rá tekintetemet, de a férfi először nem nézett rám. Aztán lassan, komótosan észrevett engem és lenézett rám. Szemei vér vörösek voltak, könnyekben úsztak. Arcán sebek húzódtak, haja rövidre vàgva pihent feje tetején. Szakàlla kissé megnőtt, ami rettentő kócos volt. Egy nagy, barna pulcsi és egy melegítő volt rajta egy világoskék pólóval.
-Wav? - ahogy feleszmélt egy apró mosolyt erőltetett arcára.
-Hát te szörnyen nézel ki! - csúszott ki a számon, mire rögtön bocsánatot kértem. Thor csak mosolygott.
-Igazad van! Ez az egész az én hibám! - csúszott le a fal mentén majd kezeibe temette arcát. Amikor meghallottam, hogy halkan zokog, rájöttem, hogy nagyon nagy segítségre van szüksége. Leültem mellé.
-Thor! - szólítottam néven, de nem reagált. -Figyelj, tudom mit érzel. De hidd el nekem, ez nem csak a te hibád! - nyugtattam majd kezemet rázkódó vállára helyeztem. Erre a tettemre felkapta fejét majd megtörölte az orrát és megkérdezte:
-Tényleg? - a sírástól alig bírtam felfogni, hogy mit mondd nekem.
-Nem a te hibád! - simogattam meg arcát mire hirtelen olyat tett amire nem bírtam reagálni. Megölelt.
Oda bújt hozzàm, akàr csak egy kisgyerek. Hirtelen, jött tettére hátraborultunk, de ő csak ràmfeküdt. Mellkasomra helyezte fejét majd kifújta a benn tartott levegőt.
-Köszönöm, Wav! - sóhajtotta én pedig boldogan elmosolyodtam.
-Nincs mit!

-Elvagytok? - szólt valaki lepetten hàtunk mögül. Natasha félig felemelt szemöldökkel àllt mögöttünk. Thor leszàllt rólam, én pedig feltáplászkodtam.
-Olyan régen láttalak! - ölelt magához a nő. Kissé ledermedtem, testem megfeszült. -Azt hittem halott vagy! - nem öleltem vissza.

***

Éppen zuhanyzáshoz készültem, amikor észrevettem, hogy nincs tusfürdő a zuhanyzóban. Idegesen csaptam egyet az ajtóra majd kitörtem a szobàmból. Mint egy idegbeteg, úgy loholtam végig az üres folyosókon. Az első szoba amihez eljutottam, ismerős volt. Akaratlanul jutottam ide, szinte már reflexszerű  tett volt.
Kettőt kopogtam és reménykedtem, hogy Pietro már hazaért. Mikor kinyitotta az ajtót felszabadultan sóhajtottam fel.
-Abby! - lepetten nyitotta ki az ajtót teljesen majd behívott.
-Pietro, az arcod! - mutattam a hatalmas lila folt felé, ami jobb szeme körül égtelenkedett.
-Ja, igen! - nevetett fel majd folytatta - Ma nem én nyertem. - úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna.
-Nem fáj?- léptem közelebb hozzá, majd óvatosan megsimitottam a sebet.

Láttam, hogy a fiú állkapcsa megmerevedett, szaporábban kezdte venni a levegőt. Orromba bekúszott fenyő illata, amit több mint egy éve nem éreztem, de lehetetlen lett volna elfelejteni. Imádtam, minden alkalmat, amikor éreztem.
-Van tusfürdőd? - léptem hátrébb tőle, egy lépést. A fiú fellélegzett és a kezembe nyomott egy férfi tusfürdőt.
Megköszöntem majd visszamentem a szobàmba.

***

Csak arra eszméltem fel, hogy egy könnycsepp szántotta végig az arcomat és végigfolyt államon. Pár perce csak meredtem magam elé, nem is gondolkodtam semmin. De aztán kijött rajtam a kimerültség és vele együtt a stressz. Összevoltam zavarodva, nem tudtam, hogy mit hoz a holnap. Nemtudtam, hogy viszon làthatom-e Owent. Fájt, hogy nincs itt, csak ő foglalkozott velem igazán. Amikor vele éltem, akkor is egyedül éreztem magam, de amióta nincs itt, olyan mintha nem is élnék. Mintha elvittek volna egy darabot belőlem, amit nem biztos hogy vissza kapok. Hiányzik.
-Hé, Abby visszaadod a tus- hajolt be kopogás nélkül Pietro az ajtómon. Haja gubancosan àllt a feje tetején, szeme alatt karikàk húzódtak. Arca nyúzott volt, látszott rajta, hogy mostanában nem alszik jól. A lila folt mostanra sárga árnyalatot is sikeresen magàra öltött, amivel még inkább förtelmes látványt nyújtott.
-Igen, persze, ne haragudj! - nyomtam kezébe a férfi illatú tisztálkodószert.
A fiú elvette kezemből a tárgyat de pár másodpercig gondolkodott, arcomat fürkészte.
-Te sírtàl? - meg sem vártam, hogy kimondja, szinte azonnal ellenkezni kezdtem, amivel valljuk be tökéletesen elárultam magamat.
-Nekem nyugodtan elmondhatod! - lépett be a szobàmba szó nélkül a fiú.
-Nem. - ellenkezdtem még mindig majd éreztem, hogy csípni kezdik megint a könnyek a szememet. Nem. Nem fogok sírni előtte.
-Menj el!
-Nemár, Abby! Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz! - erősködött a srác.
-Mondom, menj el! - feleltem hatàrozottan, kezemből csak úgy áradt a hideg.