"Abby"

Egyedül csücsülök a szobámban, és telefonozok. Bevallom, kicsit utánna néztem Pietronak, éppen az instáját nézem. Tömérdek képei között hirtelen szembe jött velem egy kép. Egy kép, ami egy kicsit más volt. A fiú éppen egy másik fiúval pózolt, kezükben alkohollal. Nem ismertem a barátját de szimpatikusnak tűnt. Aztán az ismeretlen fiú arcáról tekintetem Pietro bal csuklójára csúszott. Ahogy tartotta az üveg poharat, megmutatta csuklóját, amin egy tetoválás díszelgett. Hunyorogva közelítettem rá a képre, amikor is végre elbírtam olvasni.

"Abby"

Szemeim kitágultak majd a fénykép alatti dátumra néztem. A bejegyzést kettő éve tette közzé. Tenyerem izzadni kezdett, szívem a torkomban dobogott. Felpattantam az ágyról és rohanni kezdtem Pietróhoz. Amikor odaértem beestem az ajtón. A fiú az íróasztalánál ült, ijedten meredt ràm.
-Abby! - mosolyodott el amikor feleszmélt. Odarohantam hozzá és csuklója után kezdtem kapkodni.
-Mit szeretnél? - furcsállva rángatta el a csuklóját előlem, amin egy kötés volt. Ugye ez nem az amire gondolok?
Egy pillanatra megálltam, és körbenéztem. A fiú előtt, telefonja volt, liveolt.
-Francba! - suttogtam majd  a készülékhez nyúltam és lekapcsoltam azt.
-Hé! - kapott utánna de zsebre vágtam.
-Add ide a csuklód! - nyújtottam ki kezemet de ő megrázta a fejét.
-Kérlek! - kértem lágyan.
Pietro testrészét még mindig elrejtette előlem de aztán egy hatalmas sóhajtás utàn elém tárta azt. Óvatosan vettem kezembe kezét. Idő közben, a fiú felàllt a székéből így közösen lestük a csuklójàt. Vettem egy mély levegőt majd elkezdtem kibontani a kötést. Bevallom, kis nehézséget okozott úgy rávolt kötve, de Pietro jót szórakozott bénaságomon.
-Ez mégis micsoda? - kérdeztem nyugodtan, belül viszont szétvetett az ideg.
-Semmi. - morogta majd elhúzta csuklóját amin egy nagy, függőleges vágás volt. Elkaptam másik kezét.
-Pietro! - suttogtam nevét.
-Megsérültem egy harcban és- kezdett bele de én közbe vágtam.
-Pietro! - feleltem idulatosan mire ő is ideges lett. Hirtelen visszafordult majd beszélni kezdett.
-Nem akarok élni, érted? Hiányzik Wanda és nélküle nincs életem. Akkora fájdalmat érzek, nap mint nap, amit màr nem vagyok képes elviselni. Bárhova nézek őt làtom. - fakadt ki mire és lassan szám elé emeltem kezemet. Pietro könnyes szemekkel nézett rám, nekem pedig újból a sebre tévedt a tekintetem. Nagy volt és frissnek tűnt. Nagyjából kettő napos lehetett.
Hirtelen akkora nagy sajnálatot éreztem a fiú felé, hogy nekem is sírni támadt kedvem. Bàrmennyire is féltem tőle, ha meghalna egy darabom veszne oda.

Lassan elésétáltan és felnéztem rá. A fiú arcán lefolyt egy könnycsepp, mire elmosolyodtam. Kezeimet nyakába vezettem és megöleltem. Éreztem, hogy a fiú meghökkent, de később viszonozta cselekedetemet jobb kezével.
-Vissza fog jönni Wanda, megígérem. - suttogtam nyakába mire ő bólogatni kezdett, és még szorosabban ölelt magához.
-Befejezhetem a liveot? - érdeklődött, mire elnevettem magam és levágtam magam az ágyra. Ő a székére ült, miután visszatakarta sebét.

***

A fiú körülbelül egy órát liveozott még. Este fél kilenc lesz nyolc perc múlva. Pietro kezeibe temette arcát majd sóhajtott egyet. Aztán a semmiből előttem termedt, ami egy kissebb szívinfarktust hozott maga után.
-Tudod, hogy utálom, ha ilyet csinálsz! - morogtam de ő semmibe vette és inkább kérdezett valamit.
-Odafeküdhetek melléd?

Bevallom, kérdése meglepett, és mély gonolkodásba estem. Ha idefekszik, ő valószínűleg el fog aludni, vagyis régen, amikor egy pár voltunk, mindig ez történt. Idejött mellébújt, majd kettő perc utàn elaludt.
Nemtudom, hogy igazából mit akarok. Távol akarom magam tartani tőle, de valahogy húz, vonzz Pietro.

Nem szóltam semmit csak mosolyogva széttártam karomat. Pietro fapofával mászott be mellém majd arcát nyakamba fúrta, kezét átdobta rajtam lábával együtt. A fél testével rajtam feküdt, én pedig éreztem, hogy megfogok fulladni. Óvatosan magunkra húztam egy takarót. Három percnyi csend után kezdtem csak el beszélni.
-Fent vagy?- a válasza csak egy hümmögés volt, amit egy igennek vettem.
-Megnézhetek valamit? - ismét ugyanaz a reakció mint előbb, ezért keze után kezdtem keresgélni. Lehúztam a kötést egy picit, így szemem elé tárult a tetkó. A tetkó, ami az én nevemet mutatta. Lepetten lestem a tetkót, hát tényleg létezik. Visszafordultam a fiú felé, aki mostmár a párnán feküdt, mert én felültem. Engem nézett.

-Pietro, ez mégis mi? - mutattam a tetkó felé.
-Te vagy az. - felelte röviden majd lehunyta szemeit.
-De mégis miért, és mikor? Vagy egyeltalán mennyiért tetováltattad a nevemet magadra? Kifizetem, csak mondd meg! - kezdtem pánikba esni mire a fiú idegesen válaszolt.
-Kussolj már és gyere ide! - ràntott ruhámnál fogva magához a fiú. Most egymással szemben feküdtünk, ő pedig odabújt hozzàm.