Egy pár négyzetméter széles szobában ébredtem, megkötözve. A fejem hasogatott az ott ért ütéstől, de különösebben nem foglalkoztam sem ezzel, sem a csuklómat körbefonó égető érzéssel. A szám, a kezem és a lábam kötelek fonták körbe, ezzel megakadályozva a kiszabadulásomat. Ahogy egyre tisztábban láttam az előttem lévő sötétbe burkolózott szobát, felismertem, hogy egy fürdőhelységben vagyok. Szememmel vizslattam a bent lévő tárgyakat, hátha valami a segítségemre lehet, majd amikor megláttam, hogy az ajtót támasztó fal sarkából le van törve egy kisebb terület, lángra gyúlt bennem valami. A remény.

Esetlenül ülőhelyzetbe tornáztam magam, majd elkúsztam a velem szemben lévő ajtóig, és a kezem hátra emeltem az éles tárgyhoz. Eltartott néhány percig, míg a vastag kötelet elvitte a vékony szilánkdarab, de sikerült. Felszabadultan sóhajtottam egyet, majd nekiálltam a szám, majd a lábam kicsomózásához. Erőtlenül próbálkoztam a bezárt ajtó kitörésével, majd amikor ezt végképp lehetetlennek találtam, egyszerűen kimásztam az ablakon. A fürdőablak nem volt túl tágas, de hatalmas nehézségek árán átvetettem magam a fal másik oldalára, amely szerencsére a földszinten állt. A várfalon keresztül törtem be a kastélyba, majd onnan pedig egyenesen a szobám felé vettem az irányt, az ott elrejtett tőrömért. Síri csendben kisétáltam az erkélyemre, ahonnan kilátás nyúlt a főszárnyra, ahol a lord szobája helyezkedett el. Visszarohantam a fegyverért, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve átmásztam az erkélyt védő korlát másik oldalára, és a falt körbefonó borostyán segítségével lejutottam az alatta levő sorra, ami felett Carter erkélye húzódott. Végtagjaim remegtek, én mégis félelmet nem ismerve osontam végig a nyitott folyosón. Nem gondoltam arra, hogy egy meggondolatlan mozdulat miatt akár az életemet is veszthetném. Egy megmagyarázhatatlan érzés vezetett előre, amely minden félelmem félretolta, és a célt helyezte előtérbe. Mikor eljutottam ahhoz a ponthoz, ami felett a lordom hatalmas erkélye található, hatalmas nehézségek árán, de a korlát segítségével feljutottam oda, majd szorosan a falnak húzódva belestem az üvegajtón. Carter a falhoz szorítva állt teljesen meredten, ütések tarkították hibátlan arcát, drága ruhái pedig szakadtan lógtak rajta. Félelemmel telt szemei a támadói és a mellette helyezkedő képkeret között ugrált, majd egy hirtelen mozdulattal kihúzott egy kardot mögüle, és a támadóinak rontott. Körülbelül tízen voltak bent a szobában, néhány holttestet is beleszámolva. A férfiaknak fogalmuk sem volt, mire vállalkoztak. A lordnak amint kard került a kezébe, mesterien harcolt, megsebesítve a bent lévő rossz oldalra tért őröket. Carter egy mély sérülést ejtett az egyik támadóján, akit rögtön felismertem hidrogén szőke tincseiről.

Szívem a torkomban dobogott, és egyszerűen képtelen voltam beleavatkozni a harcba. A rettenetes érzés miatt, amely akkor fogott el, amikor Cody szobájához értem, egyre nehezebben vettem a levegőt. Sosem csalódtam még ekkorát emberben. Nem tudom, hogyan hihettem el, hogy akárcsak egy kicsit is fontos vagyok neki.

Szememmel a világos hajú fiút bámultam, aki a karján lévő sebbel volt elfoglalva. Arca méreggel telt volt, és ha a nézéssel ölni lehetne, Carter már réges-régen halott lett volna. Erőt vett magán, lábra állt és a lordot kémlelte. Sosem láttam még efféle vágyat a szemében, lerítt róla, hogy a gyilkosa akar lenni. Az egyik földön fekvő félholt társa kezéből kivett egy kardot, majd üvöltve futásnak eredt. Kezemben lévő tőröm megszorítottam, majd betörtem az erkélyajtón és egyenesen a rohanó Cody felé hajítottam. Mikor késem célt talált, az eltaláltam tehetetlenül esett a földre. Egy pillanatra minden küzdelem megállt, a szobában lévők elkerekedett szemekkel meredtek rám. Ez addig tartott, ameddig Carter az időt kihasználva hasba nem szúrt egy férfit, azután folytatódott az őrök ostroma a lordjuk felé. Felvettem egy földön talált kardot, majd egy épp támadni készülő férfi hátának szúrtam. Könnyekkel küszködve húztam ki testébe mélyedt fegyverem, majd próbáltam egy – immáron – felém irányuló támadást elhárítani, kisebb-nagyobb sikerrel. Bár megsebesítettem őt, ez kölcsönös volt, ugyanis fegyverével egy vágást ejtett combomon. Felordítottam fájdalmamban, majd a padlóra rogyva némán zokogtam. Felhúztam szoknyám, majd mikor megpillantottam sebem, rögtön eltakartam a véres anyaggal, és hatalmas nehézségek árán két lábra tápászkodtam. Mikor léptem volna egyet, üvöltve a földre estem, ezzel felhívva a bent lévő öt támadó egyikének figyelmét, hogy bizony velem is el kell bánniuk. A szakállas férfi, aki néhány órája elkapott a folyosón, most vészesen közeledett felém, és kész volt lecsapni rám. Két keze közé fogta a kardját, majd feje fölé emelte, és lendítette volna, de a szoba ajtaját kitörték, és Florát láttam meg íjjal a kezében, egy tucat őrrel a háta mögött. A hátán lévő tegezből kikapott egy nyilat, és a felettem magasló férfi felé lőtte villámgyorsaságban. Odasétált hozzá, és nemes egyszerűséggel a háta mögé rejtett tőrrel elvágta a torkát. Elképedve meredtem barátnőmre, aki idegesen vezette végig tekintetét testemen, sérülést kutatva. Mikor nem látta nyomát komolyabb sérülésnek, felsóhajtott, felém nyújtotta kezét, majd felhúzott a földről.

- Flora, a lábam – sziszegtem, mire kezdte volna szoknyám alját megemelni, de leállítottam. – Csak segíts be az orvosi szobába, kérlek. – Barátnőm egy aggodalmas pillantást vetett felém, majd szó nélkül tovább indult velem. Visszapillantottam a szobába, ahonnan hirtelenjében eltűntek a támadók és a lord, csupán az ott lévő holttestek hevertek a padlón. Eddig is megállíthatatlanul folyó könnyeim megsokszorozták magukat, és újult erővel törtek elő, ezzel lehetetlenné téve a tisztán látást számomra.

- Rose, minden rendben? – kérdezte néhány lépést megtéve.

- Semmi sincs rendben – zokogtam. – Megöltem.

Bebicegtünk az orvosi szobába, ahol a bent lévő összes orvos a lord sérüléseit látta el. Flora felsegített a mellette lévő ágyra, majd egy mosolyt erőltetve magára a szoknyámon lévő vágást kezdte vizslatni.

- Hadd lássuk azt a sebet – jelentette ki barátnőm, majd felhúzta a sebembe tapadó anyagot. Mikor megpillantotta a combomon elterülő sebet elüvöltötte magát. – Te szentséges ég!

A bent lévők figyelmét felkeltette a barátnőm sikolya, többek között az egyik doktorét is, aki a sebemet meglátva egy orvosi ládért rohant, majd egy sárgás folyadékot csepegtetett egy anyagra, és hozzám szólt:

- Ez most egy kicsit csípni fog – mondta, majd miután letörölte a combomon szétáradt vért, sebembe nyomta az említett folyadékkal áztatott gézdarabot. Felsikoltottam, majd megszorítottam Flora kezét, amit kis híján szétroppantottam. – Nyugodjon meg, már csak össze kell ölteni. – Miután kiejtette az utolsó szót, nyöszörgést hallottam a másik ágyról.

- Látni akarom – közölte egy ismerős hang az előtte állókkal, akik sorra odébbálltak a két ágy közül, ezzel teljesítve a lord akaratát. Carter erősen kirajzolódó izmait a mellkasán keresztül húzótó hatalmas vágás rondította el. Karja tele volt kisebb-nagyobb vágásokkal, szája feldagadt és felhasadt. Bűntudatosan csillogó szemei elszakíthatatlanul lábaim kémlelték. Kissé zavarban éreztem magam, mivel ruhám levágták rólam, és csak egy alsóruha takarta testem. Tekintetem én is lábamra vezettem, amit az észrevételem nélkül kezdtek összevarrni. Végignéztem, ahogy az orvos néhány öltéssel összehúzza a sebem, majd amikor ezzel kész volt, rákent valami kenőcsöt, majd kitessékelt mindenkit a szobából, hadd pihenhessünk. Az utolsó embert is kiküldve zárta be maga után az ajtót, s ezután Carterrel egy emberként sóhajtottunk fel.

- Rose - nézett szemeimbe - mondd, honnan tudtad, hogy a támadók nálam vannak?

- Ez egy hosszú történet – közöltem, és magam elé meredtem. Éreztem, ahogy a sós könnycseppek mardossák a szemem, de minden erőmmel azon voltam, hogy visszatartsam őket.

- Előttünk az éjszaka – mondta érzelemmentes arccal, én pedig egy sóhajt követően elmeséltem neki mindent onnantól, hogy Scott a szobája környékére navigált. Dühtől fortyogva hallgatta végig a mondókámat, majd mikor a végéhez értem, puszta erőből a közös éjjeliszekrényünkre csapott, ahonnan ennek következtében leborult egy vízzel teli pohár, és darabjaira tört. – Szerencséje, hogy halott, különben egész Yorkshire megye előtt végeztem volna ki a puszta kezemmel.

- Halott – ismételtem meredten az előbb kiejtett szavát. – Halott, mivel megöltem.

- Ha nem ölöd meg, akkor ő öl meg engem.

- Tudod, mindig is azt hittem érez irántam valamit, de csak szórakozni akart velem – nyeltem egy hatalmasat. - Te öletted meg az apját, ugye?

- Apám végeztette ki – mondta tekintetem vizslatva, de hiába, én határozottan meredtem magam elé.

- Milyen ironikus. Hátba támadott, én pedig tőrt szúrtam a hátába.

- Rosy, kérlek... - kérlelt, azonban nem fejezte be, mit is kér pontosan.

- Mit, Carter? – néztem immár szemébe. – Megöltem azt a fiút, aki iránt éreztem valamit. Valami különlegeset. De miért is lehetne egyszer szerencsém, ha megismerek valakit az csakis egy őrült merénylő lehet. Most miért lett volna másképp?

- Hagyhattál volna meghalni – köpte a szavakat. Elkerekedett szemekkel néztem rá, ő pedig szándékosan a másik irányba fordította fejét.

- Ezt remélem Te sem gondoltad komolyan.

- Ugyan miért ne? Ha hagytad volna, hogy leszúrjon, akkor most bizonyára boldogan üldögélnétek kettesben a várkertben. – Olyannyira megleptek a szavai, hogy hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Olyan közönnyel közölte ezt az elméletét, mintha természetes lett volna, hogy a gyilkosával akár csak szóba állnék.

- Ha fontosabb lenne nekem Cody, akkor hagytam volna, hogy keresztülszúrja rajtad a kardját – mondtam, szinte már kiabálva. – De nem így volt... - halt el a hangom.

- Sajnálom. Nem kellett volna, felzaklassalak – nézett rám bocsánatkérően.

- Már megszoktam – közöltem erőltetett mosollyal arcomon, majd dörmögtem valami „Jó éjszakát" szerűséget, azzal hátat fordítottam neki, és próbáltam elaludni.