A bájitalok jellegzetes gőze csapott Harry arcába, mikor férje laborjába sétált be. Keserű mosolyra húzta a száját, miközben nézte a nálánál idősebb férfit, ahogy tökéletes időzítéssel keveri és adagolja a bájitalt.

- Látom, ma este sem számíthatok a társaságodra – jegyezte meg gúnyosan. Pár hónapja valahogy megromlott a kapcsolatuk, ami lassan öt éve tartott. Másfél éve pedig gyűrűt is viseltek az ujjaikon, hogy mutassák a köteléket egymás felé.

Piton felmordulva zárta el az üst alatt a lángokat, hogy teljes figyelmével a „zavaró" elem felé pillantson. Tisztában volt vele, hogy igazságtalan fiatalabb párjával, amiért ehhez az átlátszó módhoz folyamodik. Pontosan két hónapja nem volt minden rendben a kapcsolatukkal.

Ahogy a sápadt arcra pillantott, amiből szinte világított a két vörösre sírt szempár egy kicsit megenyhült. Tisztában volt vele, hogy ő a ludas emiatt.

- Sajnálom, hogy nem láttuk egymást egy ideje. Tudom, hogy nem mentség a munka, amikor ilyen helyzetben vagyunk, de...

- Nincs semmi de! Ezt te is tudod. Ami történt megtörtént, nem tudjuk visszafordítani az időt és közlöm veled, én nem is akarom – keményen vágott közbe férje mondandójába, mert úgy érezte, hogy a szavak késként hatolnak a szíve mélyére, miközben a sebektől elvérzik.

A volt professzor a hajába túrt. Még mindig fekete volt, és talán kicsit zsíros is, de belevegyültek ősz hajszálak, amik mutatták, mennyire nem fiatal.

- Menjünk a nappaliba és üljünk le. Ránk fér egy hosszú beszélgetés – mondta csendesen. Ez persze csak egy jó ürügy volt arra, hogy elodázzon egy igazi nagy veszekedést.

A konyhába ment, teát főzni, amire úgy gondolta mindkettejüknek szüksége lesz. Erős nyugtató hatású gyógynövényeket forrázott le, de igyekezett mértéket tartani, hiszen most nem lenne jó, ha bármi baja esne Harrynek.

Ahogy ott állt és figyelte az úszkáló leveleket, meghallotta, hogy bejön a férje.

- Miért ágálsz ennyire a dolog ellen? Tudtad, hogy ez megtörténhet, mikor elmondtam, hogy milyen vagyok...

- Nem az a lényeg, hogy szóltál-e előre. Az a lényeg, hogy alkalmatlan vagyok mind férjnek és mind... Szóval, ha ilyen szörnyű tanár voltam, majd szerinted... Képes lennék?

- Bocsánat, azt hiszem, lemaradtam ott, hogy pocsék vagy tanárnak. A többit nem fogtam fel, mert nem éppen összefüggő a mondat – horkantott fel gúnyolódva a szemüveges férfi, ahogy a jó meleg pulcsijában állt a konyha ajtajában.

Perselus összerándult, ahogy felfogta, nem is óhajt férje beljebb jönni. A gúny lepergett róla, számított ilyesfajta ellenállásra. A szavak valahogy mégis keserűek voltak az epétől, amely a haragot jelezték.

- Nem voltam minta tanár, és ezért attól félek, nem is leszek minta apuka! – vesztette el türelmét. – Nem akartam soha gyereket nevelni. Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy amikor beszélgettünk a házasságról te ilyen módon is... Magadhoz akarsz láncolni, pedig tudod, hogy ki nem állhatom a taknyos, ostoba kölyköket! – mondta mérgesen, majd hirtelen elhallgatva szeretett volna a nyelvére harapni.

Az a mérhetetlen keserűség, ami a zöld szempárban felvillant a szavai nyomán mindennél nagyobb fájdalmat okoztak a számára.

- Szóval, a saját gyerekünket most egy nyűgnek érzed?

- Nem így értettem! Ideges vagyok, nem így gondoltam – mondta sietve, de látta a tompán fénylő szemekben a durva elutasítást.

- Lefekszem aludni, a nyűg gyermekeddel a szívem alatt, amit most tiportál el – közölte csendesen a férfi, majd sarkon fordult és ott hagyta Pitont a konyhában.

Perselus pedig nem tudta, hogy mégis mit tehetne. Tudta, hogy a félelmei és érzéketlen rettegése mennyi keserűség forrása voltak eddig is fiatal párjának, aki maga mindig is hangoztatta, mennyire akar majd kisbabát. Az istenért, olyan fiatal volt a maga huszonhat évével Harry, hogy teljesen megértette. Ő maga viszont negyvenhat éves, komor ember volt. Az egyetlen boldogsága abban rejlett, hogy az eddig idegesítőnek, később pedig elismert Harry Potternek a szívét birtokolhatja.

Megdörgölte izzadó homlokát, majd végig futtatta ujjait az arcán is, alaposan tanulmányozva magát.

Soha nem értette miért ilyen szerencsés. Rossz ember, tele hibákkal és még vonzónak sem lehet mondani a törött orrával és a mindig sárgás bőrével. A fogai is mintha kicsit csálék lennének...

Erőt véve magán indult el az oroszlán barlangjába, hogy megnyugtassa kedves párját. Az ajtóban azonban megtorpant. Megsajdult a szíve a kihallatszódó zokogást hallva. Végül benyitott és határozott mozdulattal ölelte magához állapotos férjét.

- Sajnálom, hogy ilyen kegyetlen voltam veled. Ne hagyj el, mert azt már biztos nem élném túl. Mondhatod, hogy egy szemét, zsaroló denevér vagyok. De tényleg nem akarlak téged és őt sem elveszíteni. Azt hiszem, ez már a korral jár... ez a ragaszkodás – suttogta Harry fülébe, miközben kezeivel a még lapos hasat simogatta.

„A szó, ha olykor fájdalommal szállhat, nemajkakon, a lelkekben bont szárnyat." *

* Balla László idézet