Remus összefonta a karját maga előtt a bejárati ajtóban.

Angelica mérgesen méregette, míg Hagrid kettejük között kapkodta a tekintetét, habár még egyik fél sem szólalt meg.

Ám abból, ahogy a lány haja szikrázni kezdett, könnyen kitalálhatta, nem jött a legjobbkor.

- Tudom, hogy haragszol, Angie... - fogott bele Lupin egy nagy sóhaj kíséretében - de nem mehetsz csak úgy el.

- Dehogynem - jelentette ki egyszerűen a negyedéves - Menjünk, Hagrid - fordult az óriás felé, lezárva a vitát közte és a nevelőapja között.

A félóriás a fejét vakargatva vetett egy bocsánatkérő pillantást az ajtóban állónak címezve, és elővette a repülő motor kulcsait.

- Vigyázunk rá, Remus, ne aggódj - biztosította a férfit, majd felült a járműre. Válaszul egy beletörődött sóhajt kapott.

Nem aggódott. Tisztában volt vele, hogy nevelt lánya tud magára vigyázni. De nem akarta úgy elengedni, hogy haragszik rá. Még ha minden joga meg is volt rá.

Angelica izgatottan húzta a fejére a bukósisakot, a pótkocsiban ülve, megfeledkezve a dühéről.

A kíváncsiság felbuzdította, és úgy érezte magát, mint egy becukrozott kisgyerek, aki a szülei az állatkertbe visznek.

Halványlila gőze sem volt arról, hova viszi az óriás, vagy, hogy mi lesz a dolga, de ha maga Dumbledore is jelen lesz, akkor nem kis dologról lehet szó.

Majd' kiugrott a bőréből.

A motor felbőgött, és a páros már az úron gurult.

- Hova megyünk? - próbálta túlkiabálni a menetszelet a lány, azonban Hagrid a rózsaszín esernyője segítségével könnyebbé tette a beszédet, megszüntetve az arcukba süvítő levegőt.

Angelica megismételte a kérdését.

- Van egy kis dolgom az Abszol Úton. Aztán viszlek tovább - darálta le a lényeget, melyet a negyedéves egy bólintással díjazott.

Már alig várta, hogy megérkezzenek.

***

- A Zsebpiszok köz? - ráncolta a homlokát Angelica, miután kiszállt a pótkocsiból - Minek akarsz te idejönni?

- Először is, a káposztáimat eszik a meztelencsigák...

- De azt egy egyszerű kertészboltban is elintézheted... - pislogott a lány értetlenül.

Hagrid a fejét rázta.

- Az itteni méreg erősebb - legyintett - Illetve szerzünk neked valamit...

- Micsodát? - ráncolta a szemöldökét.

- Valamit, ami igencsak... erős...

Ezzel Hagrid lezártnak tekintette a beszélgetést, és elindult. Angelica szinte futva követte.

Megpróbálta firtatni, mi is kellhet az óriásnak a csigairtón kívül, de minduntalan kudarcba fulladt. Egyszerű mondatokkal lett lerázva, a kulcsot mégis az fordította rá a zárat a lány szájára, mikor a férfi kijelentette, Dumbledore majd elmondja, és nem szólalt meg többet.

A félóriás megtorpant, így a lány majdnem elszaladt mellette.

- Én megszerzem a csigairtómat. Addig te menj be ide, és add oda ezt a levelet Mr. Borginnak - nyomott egy igencsak megsárgult, pergamenbe bugyolált, dohszagú csomagot a lány kezébe - Ha megkaptad a cserébe szánt dolgot, gyere ki ide! Itt találkozunk...

- De...

- Nincs de. Ha az apádra utal, bólogass. Elég talpraesett vagy ahhoz, hogy ezt elintézd. Én nem vagyok a szíve csücske...

- Rendben - sóhajtotta nagyot bólintva Angelica, mire Hagrid, nagy lapát kezeivel, alaposan hátba veregette, és eltűnt a legközelebbi sarkon - Nem vagy a szíve csücske... nagy eséllyel én se leszek...

Mozgás támadt az üvegajtón túl. A lány a falhoz lapult az egyik oszlop takarásába.

Reflex volt, mégis belátta, jól tette, hogy elbújt.

Az épületből először Draco Malfoy pökhendi alakja lépett ki, akit édesapja, Lucius követett.

Egyik személy sem volt a lány ínyére való. Még ha nem is volt túlzottan közeli kapcsolatban velük. Mr. Malfoyt a Weasley családon keresztül sikerült megismernie, illetve nevelőapja iránt érzett, töménytelen gyűlöletéből. Talán tudta, hogy vérfarkas...

Draco pedig két évvel alatta járt, Harryékkel egyidős, pipogya fiú volt. Aranyvérű származása miatt mindig fennhordta az orrát, és vagy a talpnyalója, vagy az ellensége lehettél. Ha valami nem felelt meg neki, rögtön az apjával rukkolt elő.

Lassan ők is eltűntek a kanyargós utcán.

Angelica nagy levegőt vett, és előbújva rejtekhelyéről, ő maga is belépett az üzletbe.

Próbált határozott lenni, és nem figyelni a milliónyi, sötét mágiával átitatott holmira, ahogy haladt a pult felé. Kihúzta magát, és igyekezte azt sugallni, pontosan tudja, miért van itt.

Jól tudta, ha valamit elront, lehet, nem megy ki az üzletből.

Arra pedig egyenesen nem akart gondolni, Malfoyék mit kerestek itt.

A pulthoz érve, megrázta a kihelyezett csengőt.

Alig várta, hogy túl legyen ezen a vásárláson. Holott csak egy csomagot kellett átvennie.

- Áh, már vártam, Ms. Black! - lépett elő egy alacsony, csimbókos hajú egyén, széles mosollyal az arcán, megvillantva sárga fogait.

- Valóban? - fonta össze a karját maga előtt a lány.

- Természetesen! Mit ne mondjak, régen láttam itt a Black család bármely tagját is. Az utolsó talán Regulus volt... határozottan ő volt. Lestrange kisasszony hogy érzi magát? - fogott bele a felettébb zavarba ejtő cseverészésbe Mr. Borgin - És az apja megőrült már Azkabanban?

- Öhm...

Angelica egy pillanatra megijedt. Fogalma sem volt arról, mit kéne erre válaszolnia. Nem tud semmit a felmenőiről.

A flegmasága mellett döntött.

- Nem tartom a kapcsolatot azokkal, akik egyszer már elszúrták - vonta meg a vállát, felkönyökölve a pultra.

- És milyen jól teszi! A Nagyúr büszke lenne magácskára.

- Ez felettébb... megnyugtató...

- Mit tehetek magáért, Ms. Black? - tért a tárgya az idős férfi - Esetleg érdekli egy új stílusú robbanó gránát? Jövő héten dobják piacra. Vagy különleges kiadású, halálos betegségeket terjesztő fiolák? Minden megtalál, amire csak egy fiatal boszorkány vágyhat!

- Engem ez az egy dolog érdekel - nyújtotta át a levelet Mr. Borginnak a lány - Ennyiért jöttem, és már itt sem vagyok.

Az igazat megvallva, Angelicának borsózott a háta a ráirányuló szemgolyók figyelmétől... meg úgy az egész helytől. Legszívesebben azonnal eltűnt volna.

Gyűlölte a fekete mágiát. És erre csak akkor jött rá, amikor Borgin elé nyomott egy listát, mindenféle kütyüről.

Hányingere támadt attól, hogy az apjához hasonlítják. És ettől lesz ilyen felpörgötten álboldog.

Az arckifejezése továbbra is semleges maradt.

A férfi átvette a megtépázott borítékot, és szemöldök ráncolva olvasta végig.

- Áh, igen. Dumbledore ismét intézkedik, ha nem tévedek... félretettem neki...

Mr. Borgin lebukott a pult alá, és egy patyolat fehér, aranyozott feliratú dobozzal tért vissza.

A tárolóedény mérete akkora volt, mint a lány ökle. Kicsi, rajta lassan gomolygó betűkkel, kézírással "A száj nem a gondolat tükre".

-Nem értem, minek ilyen egy olyan nagy hatalmú varázslónak, mint Dumbledore... mindenesetre, adja át neki az üdvözletem - tette egy zacskóba a dobozt Mr. Borgin - És várom vissza, Ms. Black. Több ereklyém is van, amely a magácska családjához tartozik...

- Rendben, köszönöm - bólintott a lány, lekapva a pultról a csomagját - További szép napot, Mr. Borkin!

Angelica választ sem várva, sietősen hagyta el a boltot.

Mihelyst becsukódott utána az ajtó, megkönnyebbül sóhaj szakadt fel belőle.

Ezen is túl van.

Kíváncsi volt, mi lehet a dobozban. Valami, amire egyáltalán nem lenne szüksége az igazgatónak, közben mégis megvette. Méghozzá, nagy valószínűséggel a lány számára.

Angelica ki akarta venni a dobozt a zacskóból, mikor kicsapódott az mögötte lévő ajtó, és a kifelé igyekvő ember, kis híján elgázolta.

Mindkét személy a földön kötött ki.

- Hé, nem tudna jobban vigyázni?! - förmedt rá a mellette heverő, feltűnően kicsi, kócos fekete hajú egyénre.

- Bocsánat...

- Ezt nem lehet... ácsi... Harry? - pislogott a lány az éppen feltápászkodó, rettentően koszos másodévesre.

- Angie...