Angelicának felfordult a gyomra a rengeteg, teljesen egyforma ház láttán. Mintha a muglik egymást akarnák majmolni.

Gusztustalannak találta, hogy még a kertek között sem talált semmilyen szembetűnést.

Inkább a házakat számolta, melyik lehetett Harryéké.

Rosszul lett ezektől az egyszínű emberektől.

A házak többnyire teljes sötétségbe borultak, csak nagyon kevés lakás ablakain szűrődött ki világosság, melyért a lány hálát adott Merlinnek. Így nem kellett bekapcsolniuk a láthatatlanná tevő gombot az autón, és zavartalanul repülhettek a csillagos égbolton.

- Az lesz az – bökött a sok, azonos ház közül az egyikre.

Fred vette az adást, és arrafelé kormányozta a furgont, majd pofásan megállt az egyik ablak előtt. Nem volt nehéz választani. Az üvegen rácsok voltak.

- Remek... igazán remek... – morogta Ron.

- Nyugi, öcsi, felkészültünk – vigyorodott el George.

- Jaja, csak tudassuk vele, hogy itt vagyunk – biccentett a bezárt ablak felé Fred.

- Hozzuk ki onnan – bólintott Angelica, Ron pedig átmászva rajta kinyúlt a lehúzott ablakon, és megkocogtatta az üveget.

Egy teljes percig, mintha semmi nem akart volna történni. A négyes lélegzetvisszafojtva várta, mi lesz. Ron továbbra is az üveget ütötte.

Aztán mozgás támadt a szobában, és kinyílt a rácsozott ablak.

- Ron! Srácok! – nézett végig a társaságon Harry, elkerekedett szemekkel.

Látszólag kutyabaja volt. Talán egy kicsit komorabb lett az elmúlt hetek alatt, valamint a bezártsága sem tett jót neki. Angelica szemében harag gyúlt.

A tanév végén a fiú megmentette a világot, élete során immáron másodjára, ezek meg így bánnak vele?!

Felháborodott, és elhatározta, hogy beszél erről Dumbledore-ral és Remusszal. Nem ért egyet a döntésükkel.

- Mi van veled? – nézett végig barátján Ron – Nem válaszoltál egy levelünkre sem. Semmilyen hírt nem adtál magadról, aztán meg apa jött, hogy figyelmeztetést kaptál muglik előtti varázslás miatt...

- Az nem én voltam... és bagoly mondja verébnek – bökött az autóra.

- Az Mr. Weasleyé – legyintett Angelica.

- Jaja, kölcsönvettük – bólogatott Ron – Nem számít... de hogy te meg azok előtt nyomod a gyakorlást, akiknél laksz...

- Mondd, hogy megérte. Kérlek! – nézett reménykedve unokaöccsére a lány, azonban a fiú csak a fejét rázta.

- Mondom, hogy nem én voltam...

Harry taglalni kezdte, hogyha visszajutnak a Roxfortba, adják át, a nevelőszülei bezárták, és nem engedik vissza. Azonban a kis csapat nem azért jött, hogy üzeneteket kézbesítsen.

- Kihozunk onnan – vágott közbe Angelica határozottan.

- Nem bűvölhettek ki innen – rázta a fejét lemondóan a fekete hajú fiú – Ti sem varázsolhattok a Roxforton kívül.

- Elfelejted, kikkel jöttem – horkant fel Ron.

- Vagy inkább, kik hagyták, hogy velük gyere – szúrta oda vigyorogva George, mire öccse megforgatta a szemét.

- Ezt kösd rá a rácsra – dobta be az ablakon Fred a kötelet, melyet Percy nyomott Angelica kezébe, hozzáfűzve, hogy jól jöhet még. És milyen igaza volt!

- Halott vagyok... – morogta az orra alatt Harry, de tette, amit a fiú kért tőle, és rögzítette.

- Hamarabb kihozunk mi onnan – adott gázt Fred – Állj távolabb az ablaktól – figyelmeztette, mire a leendő másodéves egészen a baglyáig hátrált.

Aztán a rács kiszakadt a falból, Ron pedig magához vette. A kormány mögött ülő visszatolatott az ablakhoz.

- Szállj be – tárta szélesre a kocsiajtót Ron.

- Édes drága Roncsikám – horkant fel Angelica – Varázspálca nélkül elég nehéz normálisan varázsolni, a seprű pedig pótolhatatlan a kviddicscsapatban...

- Igen, a cuccaim – kapott észbe a lány unokatestvére.

Ron összehúzott szemöldökkel nézett Angelicára, míg az ikrek majdnem megfulladtak elől a röhögéstől.

- Roncsikám? – ráncolta a homlokát, mire a lány megrántotta a vállát.

- Lehetsz Ronibaba is, de akkor soha az életben nem nyered vissza a nem létező tekintélyed, Ronald – veregette meg a fiatal Weasley fiú vállát, és kikászálódott a repülő járműből. Mögötte jött Fred és George is.

- Hol van a holmid, Harry? – fordult a fiú felé a lány párja.

- Lent a gardróbban, de nem tudok kijutni a szobából...

- Nem gond – legyintett George – Állj félre, öcsi – vigyorodott el, és kitartotta Angelica elé a kezét.

- Egyszer, amíg alszol, telerakom a hajad ilyenekkel – húzott ki egy hajtűt a hajából a lány, és a fiú kezébe nyomta.

- Én is szeretlek, Nyuszi – látott neki a zár feltörésének a vörös.

- Azt hinné az ember, a muglik idióták, de nagyon praktikus tud lenni, ha megtanuljuk az ő taktikáikat – biccentett ikertestvére felé Fred – Még ha sok macerával is jár.

- Ezt most sértésnek veszem – fonta össze a karjait a mellkasa előtt Angelica durcásan – Én tanítottam nekik, amikor nem tudták elképzelni, hogy jutok be az apjuk fészerébe varázslat nélkül. Két hét alatt már ti is meg tudtátok csinálni...

- Ne hisztizz, Manó. Ha itt végeztünk, kapsz csokit – nyomott gyors puszit a lány arcára Fred, majd körbenézett a társaságon – Oké, mi lemegyünk a cuccokért, Harry és Angie, szedjétek össze a holmikat, amik a szobából kellenek, és adjátok ki Ronnak.

Az ajtó zára kattant, George pedig vigyorogva fordult körbe.

- Így ni!

- Utolsó lépcsőfok recseg! – szólt figyelmeztetően az ikrek után Harry.

- Egészen nagy szobád van... – jegyezte meg Angelica, miközben odalépett az éjjeli szekrényhez, és piszkálni kezdte a lámpát.

- Akkor kaptam, amikor kiderült, varázsló vagyok. Addig a lépcső alatti gardróbban laktam – vont vállat a fiú, miközben kipakolt Ronnak.

- De hát ez kegyetlenség – nézett a fiúra elszörnyedve.

- Nekem mondod? – horkant fel – Megyek, megnézem Fredet és George-ot, hogy haladnak. Mindjárt jövök – sietett ki a szobából a fiú, egyedül hagyva a lányt Ronnal.

- De most komolyan... Roncsika?! – akadt fenn a fiú ismét, mire Angelica röhögve megvonta a vállát – Valami nem stimmel köztetek...

- Ezt hogy érted? – ráncolta a szemöldökét a lány – Tökéletesen megvagyunk Freddel.

- Nem a bátyámról van szó – legyintett – Hanem Harryről. Dugába dőlt a terved, ne nézzél így, észrevettem.

- Nem feltétlen úgy van, ahogy gondolod – rázta a fejét lemondóan Angelica – Maradjunk annyiban, Ron, hogy ne feszegesd, ami nem rád tartozik. A tavalyi évnek is ez lett a veszte.

- Ez elég rosszul hangzik. Te meg hazudni nem tudsz – mutatott rá a jelenlegi problémára a kis vörös.

- Ne aggódj, Roncsikám, előbb-utóbb megtudod – biccentett vigyorogva a lány, majd segített az éppen megérkező fiúknak a nehéz láda cipelésében.

Fred visszamászott az autóba, míg George, Harry és Angelica a szobában maradt, és együtt próbálták feltornázni a hatalmas fadobozt a járműbe.

Mondani se kell, nem ment könnyen.

Legalább a lány végiggondolhatta, hogyan is fog Remus elé állni. Aztán, persze, úgyse így lesz, de volt mivel elüsse az időt, amíg a ládát toszigálták.

Nehezen ugyan, de végül sikerült az akció ezen része, és hamarosan Ron mellett pihent Harry összes holmija.

Egy valamit kivéve...

- Indulhatunk? – lihegte Fred, mire a három házban lévő bólintott, és egymás után bemásztak az autóba. George előre, testvére mellé, Angelica pedig hátra, Ronhoz. Harry volt az utolsó.

Aztán megszólalt az a bizonyos, elfelejtett valami. És vele együtt egy nagyon nem kívánt személy.

- ÁTKOZOTT BAGOLY!

- Hedviget elfelejtettem! – csapott a homlokára a fekete hajú fiú, és visszahuppant a baglyáért, aki hangosan mondta a magáét.

Harry kapkodva sietett az állatért, hogy aztán a nagybátyja lépéseivel fűszerezve robogjon vissza, és nyomja a kalickát Ron kezébe.

Dörömböltek az ajtón, mire az, a hiányos záraknak köszönhetően, kinyílt...