- Az éveleji s. v. k. szintfelmérők botrányos eredményei alapján bátran kijelenthetem, ezt megérdemeltük - jelentette be George, lendítve egyet pálcáján, hogy még egyszer körbetekerje a szobrot a vécévíztől bűzlő papírral.

- De még mennyire - bólintott rá Fred, ahogy, követve ikertestvérét, betekerte a csillárt.

Vacsora után voltak jóval még az első tanítási napon. A takarodó után egy órával úgy döntöttek, itt az ideje eleget tenniük jó szokásaiknak; a negyedik emeleti folyosót beborították a második emeleti mosdó vécépapírjaival, persze előtte alaposan megáztatva vécévízzel. Vagy Myrtle könnyeivel.

Éppen a délelőtti eseményeket dolgozták fel, valamelyest.

Angelica és Lockhart szóváltása után ugyanis a professzor dolgozatot íratott velük saját magával kapcsolatban.

Ami persze senkinek nem volt ínyére.

- Akkora egy felfújt hólyag! - pufogott még mindig a lány.

Mióta lejöttek a klubhelyiségből ő a lépcsőn ült, és Lockhartot szidta.

Fred még meg is jegyezte, hogy úgy fest, mint egy nagyon mérges törpe.

Kapott is érte a fejére.

- Nyugi, Angie - intette le George.

- Nem vagyok nyugi... igazságtalanság... az meg pláne, hogy meg se nézte a dolgozatom, rögtön a kukába vágta... - dünnyögte Angelica, hátát nekivetve a kemény falnak.

- Mert, jó lett volna egy válaszod is? - kérdezett vissza szórakozottan Fred, használatba véve egy másik beáztatott tekercset.

- Nem, de akkor is! - kérte ki magának, ami egyöntetű nevetést csalt ki a két fiúból - Különben is... van nagyobb bajom is, mint egy önmagát túlimádó egoista professzorjelölt...

- Egy másik? - vigyorgott George, azonban a lány a fejét rázta.

- Levelet kaptam az apámtól... - húzta elő az összegyűrt cetlit, majd a fiúk felé tartotta - Arra kér, látogassam meg...

- Ugye nem mész bele? - lépett mellé Fred, szemügyre véve a a rövidke levelet.

Biztonsági okokból inkább nem ért hozzá.

- Nem tudom.

- Tök király lenne - lelkesedett be George - Egy látogatás a világ egyik legjobban őrzött börtönébe, és eltölteni pár órát Anglia legaljasabb gyilkosával. Tökéletes nyaralás.

- Akkor már inkább összezárom veled pár órára... - morogta az orra alatt Fred.

- Hé!

- Még nem tudom, mit fogok csinálni - sóhajtotta Angelica - Válaszokat akarok... és ő lenne a legjobb forrásom... viszont... miatta Harry teljesen, én félig árvultam el. És nem is bízom benne...

- Helyes - bólintott rá barátja, míg George a fejét vakarászta.

- Szerintem akkor is adnod kéne neki esélyt... mégiscsak az apád...

A lány újból sóhajtott.

- Nem tudom... át akarom gondolni...

- Hát... egyedül biztos, nem mész sehova. Ezt leszögezem - jelentette ki Fred, ami halvány mosolyt csalt a lány arcára.

- Tessék, professzorjelölt helyett egy rómeójelölt - forgatta meg a szemét George.

- Fogd be - lőtte le egy átázott gurigával ikertestvére.

- Fogd be te! - lőtte vissza, melyből hamarosan kialakult egy oda-vissza játék, így még ott is vécévizes volt minden, ahol nem kellett volna.

A szórakozásnak az  vetett véget, hogy macskanyávogás ütötte meg a három gyerek fülét, a bokáig vizes folyosó végén pedig Mrs. Norris üldögélt.

Farkát vígan lengette maga felett, szemei megjósolták, hogy hamarosan a gazdája is megérkezik.

Tehát a fiúk és Angelica olyan gyorsan húzták el a csíkot, mint még soha.

***

Azt mondják, az álmok egyfaja kivetülései az aznap ért hatásoknak.

Az ember agya összegyűri az információ áradatot és képek, alakok, emberek formájában újra levetíti nekünk.

Csak úgy jelzem; nem így van. Nagyon nem.

És mi sem bizonyíthatná jobban, mint a roxforti diákok.

Témába vágva; Angelica egy kihalt utcában állt az éjszaka közepén.

Enyhe szél fújt csak, kellemes nyári este volt. Azonban volt valami a kertváros levegőjében. Valami rossz.

Bár Angelica nem tudta megmondani, micsoda.

Körbenézett. Valahonnan nagyon ismerős volt neki a környék. Nem tudta, honnan, de úgy érezte, járt már ott.

Aztán egy csapásra változott minden. Azaz majdnem minden. A környék maradt.

A lány viszont alacsonyabb lett, és valami nehéz került a kezébe, ami úgy csimpaszkodott belé, mintha más nem lenne a világon. A jobb oldalára pedig egy férfi került.

Magas volt, fekete, hosszabb hajjal, frissen borotvált arccal. Igazából nagyon helyes volt.

És valamiről folyamatosan beszélt. Azonban a szavak folyamatosan összecsúsztak és inkább tűnt halandzsának, semmint értelmes beszédnek.

- Remélem, igazad lesz.. - szólalt meg Angelica. Amit értett is a lány.

Csakhogy nem ő mozgatta a száját. És nem is az ő hangja volt.

Az övénél egy valamivel mélyebb, mégis selymesebb, kellemesen dallamos női hang volt.

És felettébb ismerős a lány számára...

- Ne aggódj, igazam lesz - mosolygott a férfi.

Volt valami megnyugtató a mosolyában, ami a lány lelkére is hatott, hiába nem volt még csak fogalma sem arról, miről lehet szó.

Befordultak.

Angelica egy emeletes, mégis apró házat látott maga előtt, takaros, előkerttel.

De nem tudta rendesen szemügyre venni a helyet, ugyanis a nő elfordította a tekintetét és lefelé nézett.

A lány ekkor látta meg, mi is csimpaszkodik belé. Azaz ki.

Egy körülbelül másfél éves kislány pislogott rá nagy szemekkel. Barna hajacskája fel volt kötve a feje tetején és mélykék íriszeiben megcsillant az utcalámpa fénye.

- Nyugi, Angyal, mindjárt játszhatsz Harryvel - mosolygott a kislányra a férfi, mire a baba felnevetett.

Angyal...

Éles fájdalom hasított Angelica homlokába, majd a karjába.

Olyan hirtelen kelt fel, hogy egy percig azt sem tudta, hol van. A földön feküdt, a szobájukban.

Égett szag terjengett a levegőben.

A lány körül a szőnyeg és a takarója lyukakban kiégetve hevert.

Felette pedig a kissé megpörkölt szemöldökű McGalagony térdelt, valamit magyarázva a neki, de a szavak az ő szájából is összemosódva érkeztek.

Váratlanul megragadta a professzorasszony vállát és közelebb hajolva annyit suttogott: Kiszabadult...