Angelica majdnem kiköpte a sütőtöklevet.

Amíg a vonaton zötyögtek, titokban abban reménykedett, nem volt igaza, és a fiúk egy eldugottabb kupéban utaztak.

Éppen ezért izgatottan pattogott az emberek között a peronon, de nem találta meg őket.

Ugyanez volt a vacsorán is.

Türelmetlenül forgolódott, minden fekete, valamint vörös hajú fiút megnézett, hátha. De nem.

Kezdte azt hinni, a srácok nélkül kell kezdeniük a tanévet.

Aztán megpillantotta az egész nap keresett üstököket az ablakban, ahogy éppen a befelé sorakozó elsőéveseket figyelik.

- Szentséges Merlin... - motyogta az orra alatt.

Szerencséjére mellette ülő barátai nem hallották meg a pillanatnyi zsivajban.

A lány körbenézett, hátha más nem vette észre a fiúkat. Azonban Piton eltűnt a helyéről. Nem volt szerencséjük.

- Majd súgjátok le, Ginny hova került - súgta George fülébe Angelica, és választ sem várva felpattant, hogy aztán (reményei szerint) észrevétlenül kisurranjon.

Kifelé vette az irányt, hogy még Piton előtt elérje a fiúkat.

De nem volt szerencséje.

- Menj vissza a vacsorára, Black - üdvözölte a lányt Piton, ellenkezést nem tűrő hangon.

- De professzor... - jegyezte meg megütközve Angelica - Nem megyek. Menjen a tanár úr...

- 10 pont a Griffendéltől. Menj - utasította újból, mire a lány nagyot sóhajtott - Vagy netán te is benne vagy?

A negyedéves a professzor háta mögött álldogáló, kissé megviselt fiúkra pillantott. Látszólag mindketten egyben voltak, ami miatt a lány szívéről nagy kő esett le.

Nem hagyhatta őket a csávában, hiába fogalma sem volt róla, mi történt velük, vagy hogy jutottak ide.

- Igen, tanár úr - nézett elszántan a professzorra - Benne vagyok.

- Szép próbálkozás, Black. Menj vissza a vacsorára. Potter, Weasley, utánam - indult el újból Piton, a továbbiakban teljesen figyelmen kívül hagyva Angelicát.

- Nem hagyom annyiban... - morogta az orra alatt a lány, azonban a mellette elhaladó Harry leintette.

- Megoldjuk - sietett a professzor után a fekete hajú, magával rángatva Ront, míg a lány értetlenül pislogva állt tovább a nagyterem előtti csarnokban.

Miért nem kért a segítségéből?

Nem gondolkodott sokat, természetesen utánuk sietett. Esze ágában sem volt visszamenni.

Csendesen, pálcáját a kezében szorongatva kapkodta a lábait, hogy ne maradjon le túlságosan mögöttük, ám így sem sikerült beérnie őket.

Ennek oka pedig nem más volt, mint Albus Dumbledore.

Az igazgató elkapta a lány könyökét, ezzel megállítva őt. Harryék eltűntek a sarkon, Angelica pedig kérdőn fordult a férfi felé.

- Uram, én... izé... mosdót kerestem - jelentette ki a lány, mielőtt nehezebb helyzetbe keverte volna magát.

- Tudtommal ezen az emeleten nincsenek mosdók - cáfolt rá a dologra Dumbledore.

Szokásától eltérően most nem mosolygott, ami felettébb erős aggodalmat keltett a lányban. De nem szólt érte semmit.

- Nem-nem, tudom, hogy van.

- A fölső szinten is van - döntötte dugába végleg a légből kapott hazugságot az igazgató, mire a negyedéves lemondóan sóhajtott.

- Igaz... csak...

- Légy türelemmel, Angelica. Ha elsieted a dolgokat, nem jutsz egyről a kettőre. Tanulj meg várni... - indult el a folyosón Dumbledore, a lány pedig kettőt pislantott utána - Mire vársz? Gyere - intette magához.

Angelica megrázta magát, és utána iramodott.

Útközben a lány a professzor arcát tanulmányozta, hátha rájön, miért cselekszik ellentétesen azzal, amit mond.

Azonban nem járt sikerrel.

Az igazgató megállt egy ajtó előtt, majd bekopogott.

Piton nyitott ajtót, arcán olyan boldog mosollyal, hogy Angelica gerince mentén végigfutott a hideg.

Persze, a bájitaltan tanár rögtön komorabb lett egy árnyalattal, mikor összetalálkozott a tekintete a mélykék szempárral, míg a lány arcán egy gúnyos mosoly suhant át.

A páros belépett a terembe, mire az egész helyiség mély, feszült csendbe burkolózott.

Rajtuk kívül ott volt még a két fiú, és McGalagony professzor. Utóbbi elég idegesnek látszott.

- Kérlek, mondjátok meg, miért csináltátok ezt? - zengte be a termet Dumbledore csalódott hangja.

Angelica körbenézett, és elégedetten konstatálta, csak ő nem tudja a jelenlévők közül, hogy miről is van szó, és, pontosan, mi is történt.

Ő csak azért jött, mert a feladata megvédeni az unokatestvérét. Ha kell, tanárokkal szemben.

Harry lesütötte a tekintetét, és beszédbe fogott.

Elmondta, hogy a fal bezárult, mikor Ronnal át akartak menni rajta, ezért véletlenségből találtak egy repülő autót a parkolóban, beszálltak, és a Roxfortba repültek vele, ahol megtámadta őket egy fa (nevezetesen a fúriafűz, amely híres a támadó természetéről).

Angelica érezte, hogy valahol sántít a sztori, főleg, mivel Ron apjának volt hasonló járműve, de nem tette szóvá.

Miután a fiú elhallgatott ismét csend lett.

Végül Ron köszörülte meg a torkát.

- Megyünk, és összeszedjük a holminkat...

- Mit fecseg itt össze, Weasley?! - csattan fel McGalagony idegesen.

- Ki vagyunk csapva, nem? - pislogott értetlenül a vörös fiú, azonban az igazgató a fejét rázta.

- Még nem... súlyos kihágás, amit elkövettetek, nem maradhat következmények nélkül. Még az este folyamán írok a szüleiteknek. Illetve figyelmeztetnem kell rá benneteket, ha még egyszer ilyet csináltok, valóban kénytelenek leszünk megválni tőletek.

Angelica szívéről nagy kő esett le. Egy pillanatra tényleg azt hitte, ennyi volt.

De repesett az örömtől, hogy nem történt semmi súlyos.

Vele ellentétben Pitonnak eléggé lekonyult a szája széle.

- Dumbledore professzor, ezek a tanulók megszegték a kiskorúak bűbájgyakorlását korlátozó törvényt, megrongáltak egy öreg és értékes fát... két ilyen súlyos vétség...

- A fiúk büntetését McGalagony professzor szabja ki... valamint Ms. Blackét is, amiért nem a vacsorán van - jelentette ki az igazgató úgy, mintha annyit közölt volna, csirke lesz vacsorára. Angelicának meg kellett piszkálnia a fülét, hogy jól hallotta-e - Mivel az ő házának tanulói, ebben ő az illetékes. Vissza kell mennem a nagyterembe, Minerva. Maradt még egy-két kihirdetnivalóm. Jöjjön, Perselus, kóstoljuk meg a tejsodós lepényt. Nagyon finomnak tűnik.

Dumbledore sokat mondó pillantást vetett Angelicára, majd kiment, Pitonnal a nyomában.

A lány hápogva próbált valami értelmeset kinyögni, nem sok sikerrel.

- Elvitte a cica a nyelvét, Ms. Black? - pillantott rá McGalagony - Csak nem arra gondolt, hogy  megússza a büntetést?

- Nem, tanárnő, meg se fordult a fejemben a büntetés... mióta kapható büntetés azért, mert valaki nem megy vacsorázni? - tárta szét a karját értetlenül.

- Azért nem is, azonban az iskolai ügyekbe való beleszólásért jár - intézte el ennyivel a professzorasszony, míg Angelica továbra is próbálta megtalálni a nyelvét. Igazságtalannak érezte - Induljon a gyengélkedőbe, Weasley, hiszen vérzik.

Ron legyintett.

- Nem vészes - törölte le a szeme feletti karcolást - Tanárnő, szerettem volna látni, amikor beosztják a húgomat...

- A besorolási ceremónia már véget ért. A húga is a Griffendélbe került.

- Jaj, de jó... - sóhajtott fel Ron.

- Apropó Griffendél...

- Tanárnő, amikor elhoztuk a kocsit, még nem kezdődött el a félév... szóval...

- Nem kellene pontot levonni a háztól...

- Ugye?

A három gyerek szinte összetett kezekkel fordult a professzor felé. Mintha mosolygott volna...

- Nem vonok le pontot a Griffendéltől... de mindhárman büntetőfeladatot kapnak.

Angelica nagyot nyelt. Két kezén se tudta megszámolni, hány rivallót kapott eddig a hasonló "apróságokért", amiket elkövetett az elmúlt három évben. Bár nem mondták, hogy Remusnak küldenek bármit is.

Ez alkalommal talán megússza.

Harryt se féltette különösebben a megrovástól. A muglikat nem hitte, hogy érdekelné.

Egyedül Ron volt az, akinél rezgett az a bizonyos léc. Mrs. Weasley ugyanis száz százalék, hogy előveszi a fiút.

McGalagony professzor felemelte a pálcáját, és Piton asztalára irányította. Halk pukkanás hallatszott, majd megjelent egy tálca szendvics, két ezüstkehely, valamint egy nagy kancsó sütőtöklé.

- Vacsorázzanak meg, azután azonnal irány a hálószobájuk. Black visszajön velem a vacsorára.

Azzal a professzor kiment, Angelica pedig lehajtott fejjel kullogott utána.