Angelica enyhén szédült, és úgy érezte magát, mint amikor hétévesen addig hisztizett Remusnak, amíg fel nem ültek a hullámvasútra egy mugli vidámparkban. Szörnyű volt.

A gyomra kavargott, a felkarja bizsergett.

Valami erős anyaggal lehetett kikötve, amely kidörzsölte a csuklóját.

Kinyitotta a szemét, és próbálta felmérni, hol is lehet.

Meglepően tiszta helyiségben volt. A szépen berendezett szoba erősen emlékeztette a lányt egy, már korábban látott helyre. Az egyetlen szokatlanság a csuklyás alak volt, nem sokkal messzebb.

Férfi lehetett. Vállai szélesek voltak, testtartása kissé görnyedt. Háttal állt a lánynak.

- Ideje volt, hogy felébredj... – motyogta a férfi, ahogy matatott valamit az előtte lévő íróasztalon. A hangja is ismerős volt.

- Maga kicsoda? – tette fel első kérdését Angelica, kissé rekedten.

- Sértésnek veszem, hogy az egyik legjobb diákom nem ismer fel... de nem csodálom. Nem erre számíthattál, Black.

- Mógus? – pislogott zavarodottan a lány. A professzornak igaza volt. Nem erre számított. De annyira nem is lepődött meg, mint kellett volna.

A férfi levette a csuklyát a fejéről, láthatóvá téve fehér turbánját, és megfordulva kísérteties mosolyát.

- De... várjon, nem értem. Miért kötött ki? Mi ez az egész? – értetlenkedett tovább Angelica.

- Pedig azt hittem, egy ilyen okos lánynak ez nyilvánvaló lesz... – rázta meg a fejét lemondóan.

- Ez nem válasz, professzor úr – villant vészjóslóan a lány kék tekintete.

- A Nagyúrnak dolgozom! – tárta szét büszkén a karját – Segítem vezérünket a nehéz időkben! Visszahozom régi énjét!

- Maga akarja a követ, nem Piton. Tévedtünk... – esett le a tantusz a harmadévesnek.

- Pontosan! – bólintott Mógus. A dadogását valahol ott hagyhatta el, ahol az ártatlanságát.

- Miért árul el mindenkit? Ez miért jó magának? – kiáltotta Angelica, próbálva szabadulni a béklyóitól.

- A Nagyúr mellett erős lehetek! Lehet hatalmam! Dumbledore elnyomás alatt tart mindenkit. Nem akar osztozkodni. Ellenben a Nagyúr! Ő befogad, és oltalmaz! – istenítette a rossz oldal vezetőjét a sötét varázslatok kivédése tanár. A lány ezzel nem igazán értett egyet.

- Le fog bukni, professzor. És Dumbledore nem kegyelmez meg annak, aki nem érdemli meg...

- Mintha anyádat hallanám – horkant fel, szánalomtól csöpögő hangon – Ő is szentül hitt abban, hogy Dumbledore jó ember, és nem vét hibát. De a ti drága vezetőtök hibát hiba hátán halmoz! És a borjú nép még csak észre sem veszi!

- Mert a hibái ellenére jó vezető. Voldemortnak csak a hatalomra fáj a foga. Különben is, mit akar tőlem? – terelte a témát a lány. Tudni akarta, miért rabolta el az svk tanára.

- Mit akarok? – visszhangzott a kérdés a helyiségben – A követ akarom. Azt akarom, hogy az enyém legyen! Te pedig segíteni fogsz ebben – lépett közelebb a lányhoz.

- Álmodik a nyomor – jegyezte meg Angelica.

- Pedig muszáj lesz. Ne feledd, a barátaid még mindig Pitonra gyanakodnak. Balesetek, pedig történhetnek – vonta meg a vállát egykedvűen.

- Csak próbálja meg őket bántani! A segítségemet, pedig felejtse el! Nem vagyok áruló – sziszegte a fogai között.

Mógus közelebb hajolt a lányhoz. Angelica elég muglifilmet látott már ahhoz, hogy tudja, mit kell ilyenkor tennie.

Egyszerűen lefejelte a professzort, majd ugrott egyet, így a szék lába a tanárén kötött ki.

A férfi felkiáltott a hirtelen ért támadástól, és hátrébb szökdécselt.

Angelicának sem kellett sok, felpattant (már amennyire a szék engedte, amelyre kötözték), és kifelé vette az irányt a szobából.

Közben próbált hangoskodni, hátha észreveszik, mi folyik itt, és valaki a segítségére siet.

Kirázta a hideg, hogy egy légtérben tartózkodik Voldemorttal, még ha nem is látta a nagyurat.

Azonban Mógus gyorsabb volt, minthogy a lány elérte volna az ajtót, és sóbálványátkot kapva szépen pofára esett, nem sokkal a küszöb előtt.

- Te kis cafka... – morogta a professzor, ahogy a vérzőorrára tapasztotta a kezét – Ezt még megbánod!

Ha a lány tudta volna mozgatni a száját, nem szép szavakkal illette volna a tanárát.

Mógus először ellátta a sebét, majd morogva Angelicához lépett, hogy a hajánál fogva felemelje a földről.

- A Nagyúrnak még szüksége van rád. Különben már nem élnél – kötötte a fához a lábait is, egy-egy ártással, majd a háttámlát megfogva a falhoz húzta. Ha képes lett volna rá, a lány ismét lefejeli.

Amint a professzor kibiztosította, és a harmadéves már nem tudott megszökni, feloldotta a sóbálvány-átkot.

- Inkább köszönnéd meg, hogy életben hagylak – fordított neki hátat Mógus.

- Nem sok értelme van – vonta meg a vállát – Segíteni úgysem fogok.

- Majd meglátjuk – nyugtázta az információt a férfi – Van még időnk, hogy meggondold magad...

***

Az idő eltelt. Legalábbis Angelica számára biztosan.

Pár napja lehetett a régen szeretett, ma már inkább gyűlölt, sötét varázslatok kivédése tanárának szobájában, ugyanúgy kikötözve.

Végtagjai teljesen el voltak gémberedve, mozdulni sem tudott a béklyóitól. Ám a szökést nem adta fel.

Még ha rendszerint dugába is dőltek az erre tett kísérletei.

A pálcája a férfi íróasztalának fiókjában volt. Ezt akkor sikerült kiderítenie, amikor a professzor nagy matatások közepette, véletlen kihajította az asztalára, majd gyorsan vissza is tette.

A terve ugyan megvolt, de lehetetlen lett volna kivitelezni, amíg ki van kötve.

Az ablakon nem látott ki, túlságosan a falhoz volt nyomva, de abban biztos volt, hogy a vizsgákon a diákok már túl vannak.

Erre is feleslegesen tanult...

Kíváncsi volt, mennyire viselik jól az eltűnését, vagy egyáltalán feltűnt-e bárkinek is, hogy nem jár órákra és edzésekre. Azonban Mógus ezekre a kérdésekre nem válaszolt.

A lány pedig csak remélhette, hogy a barátai rájönnek az igazságra, és nem jönnek utána. Szólnak egy felnőttnek, és majd Dumbledore-ék elintézik. Ne akarjanak hősködni.

- Itt az idő – motyogta Mógus, egyik este. A Roxfort harmadik évéből már csak egy hét lehetett hátra.

- Tessék? – pislogott értetlenül a lány, és döbbenten figyelte, ahogy a férfi eloldozza.

- Dumbledore ma este nincs a birtokon. Eljött a cselekvés ideje – morogta az orra alatt továbbra is.

Valahogy nem tetszett a professzor új stílusa Angelicának, de nem ellenkezett. Kíváncsi volt, vajon mire célozhat az svk tanár.

Mógus adott valami fura szagú trutyit a lánynak, és szinte lenyomva a torkán felállította a székből.

A harmadéves egy pillanatra elcsodálkozott rajta, vajon miért nem rogy össze, aztán viszont rájött, hogy a trutyi lehet az oka, melynek íze inkább a rothadt tojásra emlékeztetett.

- Tedd, amit mondok – parancsolta a férfi, és a lány oldalának nyomta pálcája hegyét.

Kifelé menet, Angelica észrevétlenül elcsórta a pálcáját a nyitva felejtett fiókból. Még jól jöhet, tervezzen bármit is Mógus.