Ron lesérült.

A fiú Hagridnál segédkezett, amikor a sárkány megharapta, és olyan nagyra dagadt a mancsa, mintha ötven kesztyűt húzott volna a kezére. Azonban Madam Pomfreyt ellenezte.

Charlie is válaszolt a levelekre (időközben a hármas is küldött neki egyet), melyben megüzente, hogy pár barátja erre jön, és elviszik.

Már csak a terv hiányzott, hogy miként is fogják azt a nagyra nőtt behemódot felcipelni a toronyba...

Aztán persze, ahogy telt az idő, letisztázódott minden. Szombaton éjfélkor jönnek, és már viszik is a kis Norbertet.

Addig is Ron az ágyat fogja nyomni, és reménykedik, hogy nem kell leamputálni a karját.

Vagy ha mégis, jó lesz emlékbe.

Elvégre nem minden nap harapja meg az embert egy sárkány!

- Angie, figyelsz? – pillantott a lányra Harry, ezzel visszahozva a valóságba az elkalandozott lányt.

- Hogyne – kapott észbe – Tehát éjfélkor felvisszük Norbertet, eddig világos.

- Viszont kétlem, hogy beférnénk a köpeny alá mindhárman, plusz egy sárkány – rázta a fejét Hermione.

- Vagyis ti ketten viszitek fel a sárkányt – biccentett a két elsőévesre Black.

- Te mit csinálsz? – ráncolta a szemöldökét a fiú – Nem úgy ismerlek, mint aki ki akarna maradni egy ilyen akcióból.

- Más dolgom van, Hagridnak pedig el kell majd a segítég – vonta meg a vállát – Különben is, ha Malfoy valóban tudja, mit fogunk csinálni szombaton, jobb, ha minél kevesebben vagytok ott. Máskülönben több pontot veszítünk, ha elkapnak.

- Hagridnál pedig nem tudnak elkapni, mert büntetőmunkára hivatkozol. Ügyes – vigyorodott el Hermione.

- Köszöntem.

- Mikor végzünk, visszajövünk a klubhelységbe, másnap pedig beszámolunk a fejleményekről – sóhajtotta Harry, a két lány pedig bólintott.

- Helyes, csináljuk!

***

Angelicának konkrét tervei voltak.

Ismerte Hagridot amióta az eszét tudta, így számíthatott arra, hogy a félóriás úgy fog csiripelni, mint a kismadár néhány korsó bor után.

Tehát hozatott az ikrekkel némi italt a konyháról, és gondosan elrejtve azt a pár üveget, nagyot sóhajtva hagyta el a klubhelységet, Harryvel és Hermionéval karöltve.

Fredet és George-ot a biztonság kedvéért nem hozta magával. Egyrészt, mert nem így beszélték meg, másrészt pedig, mert még ő maga sem tudja, mit fog hallani.

Először magában akarta tisztázni, mi fog megváltozni holnapra, és mi nem. Majd aztán elmeséli a történteket.

Igaz, kicsit igazságtalannak érezte, hogy már egyszer elmondta a dolgokat a Weasleyknek, most pedig figyelmen kívül hagyja őket, de ugyanakkor azt tudta, hogy sok minden forog kockán a ma estén a magánéletével kapcsolatban.

Még ha nem is akart erre gondolni.

A Holdat felhők takarták, ideális körülményeket biztosítva a szökéshez, és a lány erősen gyanította, hogyha nem lenne a hátukra borítva a köpeny, még akkor sem vennék őket észre a Roxfort ablakaiból.

- Már be is csomagoltam – szipogott Hagrid, ahogy ajtót nyitott a három gyereknek – Konyakot, és sok-sok patkányt! Meg a maciját, hogy ne legyen magányos.

- Biztosíthatlak, nem lesz magányos – tette az óriás alkarjára a kezét Angie – Rengeteg barátja lesz.

- Remélem is...

- Induljunk – szólalt meg Harry, ismét a nyakukba borítva az átlátszó anyagot.

- Ég veled, kicsikém! A mama mindig gondolni fog rád! – búcsúzott könnyekkel küszködve a férfi, majd nyílt az ajtó, és a láthatatlan csapat elindult a sárkánnyal a kastély felé – Te nem mész velünk?

- Nem, én maradok, és tartom benned a lelket – mosolyodott el kedvesen Angelica, ahogy egyesével kipakolta a boros üvegeket az asztalra – Tudom, hogy szereted, szóval sokat hoztam.

Hagrid először értetlenül pislogott, aztán pedig, ahogy a lány elé rakott egy korsót, szépen lassan elfogyasztotta az első mennyiséget, amit a hajtó elétett.

Egy idő után az arca és az orra piroslott az elfogyasztott alkohol mennyiségtől, és Angelica erősen gyanította, hogyha nem ülne, akkor a félóriás a földön feküdve nevetgélne és beszélgetne saját magával.

Így viszont a tenyerébe támasztott állal meredt üresen a semmibe, makacsul szorongatva a korsó fülét.

Lehet, nem volt a legszebb dolog a lánytól, hogy leitatta barátját némi információért cserébe, de nem akart bűntudatot okozni Hagridnak azzal, hogy megint eljárt a szája, amikor nem kellett volna. Így pedig, ha van egy kis szerencséje, a férfi semmire nem fog emlékezni a beszélgetésből.

- Na, és, Hagrid... – fogott bele a lány – Mondd csak, nagyon szeretted Norbertet, igaz?

- Mindennél jobban, Black, mindennél jobban... hikk – csúsztatta előrébb a poharát, mire Angelica ismét teletöltötte.

- És szerinted Dumbledore szerette volna?

- Hogyne szerette volna! Dumbledore... hikk... szeret mindent... hikk... és mindenkit! Kivéve Tudjukkit... Tudjukkit nem szereti...

- Úgy gondolod?

- Hát persze! Hikk... még Siriust is szerette... hikk... de még hogy szerette! – csuklott továbbra is, ami már-már nevetségesen hatott.

Azonban Angelica nem nevetett.

- Igen? És hogy-hogy szerette őt? Biztos volt benne valami különleges, igaz? – kapott rajta a témán.

- Persze! Megcsinálták a térképet... hikk... azt, amit ti loptatok el Friccstől... hikk... a Tekergők, James, Sirius, Remus és Peter. Aztán persze, szétmentek, mert Black megölte Pettigrewt és még sok muglit. Rossz ember volt. Dumbledore mégis szerette...

Angelica eddig nem tulajdonított túl nagy figyelmet arra, hogy a hírhedt gyilkossal közös a vezetékneve. Úgy volt vele, csak névrokonok. Most viszont túlzottan felkeltette az érdeklődését ez az egész eset.

- Érdekes... mesélnél még róluk?

- Hát persze! James Potter volt a kviddicscsapat kapitánya! A neve még a díjak között is ki van tűntetve! Hikk...

Tehát Harry apukája ismerte Remust. Sőt, legjobb barátok voltak, mint ahogy Sirius Blackkel és Peter Pettigrew-val együtt. A lány igyekezett minden újonnan szerzett információt elraktározni.

- Jamesnek volt egy testvére... ikrek voltak, mégsem hasonlítottak egymásra. Egek, azok ketten! Állandóan vagy veszekedtek, vagy versengtek egymással... hikk... Szegény Emma... Végül hozzáment Sirius Blackhez, és született egy lányuk, James pedig elvette Lily Evanst, és az ő fiúk Harry Potter... Hikk... furfangos egy kölyök az is... hikk...

- És hogy hívták Sirius és Emma lányát?

Hagrid úgy pislogott a lányra, mintha meg sem ismerné. Rengeteg alkohol tombolt szegény óriásban, szinte biztos, hogy szörnyen másnapos lesz holnap.

- Bő másfél évvel született hamarabb, mint Harry, és sokat játszottak is együtt. Aranyos kölyök, meg kell hagyni... hikk... aztán Sirius bekattant, és elárulta Jameséket. Azzal viszont nem számolt, hogy ott lesz a neje és a gyereke. Hikk... – regélte egyre ködösebb tekintettel a félóriás – Emma meghalt, a gyerek pedig olyan jelet kapott a vállára, mint Harry a homlokára...

Angelica pislogott egyet, aztán még egyet, de még így sem siekrült feldolgoznia a hallottakat.

- Büszke vagyok mind kettejükre... hikk...

Lehet, Hagrid folytatta volna, csakhogy az elfogyasztott bor nyert, az óriás pedig az asztallapra borulva elaludt. A horkolásába beleremegtek az ablakok.

Angelica pedig soha életében nem érezte magát olyan szerencsétlennek, mint akkor.