Angelica és Fred kézen fogva közelítették meg a nagytermet. Felszabadulva beszélgettek, és hangosan nevettek a régi félreértéseken.

Például, amikor George kikérdezte Angelicát, mit lát Fredben. Ezt az ikerpár másik fele is hallotta, de a saját neve említéséről lemaradt. Az elkövetkezendő szituációk pedig igencsak kínos hangulatban teltek, egészen a mai napig, ha csak szóba került az eset.

- ...aztán George egyszerűen felrobbantotta – mesélte nevetéssel küszködve Fred az egyik nyári kalandjukat, miközben beértek a hatalmas, diákokkal telt helységbe.

- Ezen a nyáron mindenképpen megyek az Odúba. Ennyi mindent kihagyni – csóválta a fejét Angelica.

- Jössz bizony – puszilta homlokon az alacsony lányt a fiú – Egyedül nem fogok anya elé állni...

Angelica felnevetett Fred mondatán.

- Pedig máskor... - a lány nyílván folytatta volna, ha a Griffendél asztalánál nem pattan fel Lee és George, Angelinával, Katie-vel és Aliciaval karöltve, és nem kezdik el hangosan kántálni, hogy „Fredica, Fredica, Fredica".

Fred a tarkóját vakargatva nevetgélt, míg Angelica az egyre vörösödő fejét fogta, és azon gondolkodott, melyiket átkozza le először a székéről.

A kiabáláshoz taps is járult, amelyhez immár az egész asztal csatlakozott.

A lány reménykedve pillantott fel a tanári karra, hátha leállítja őket valaki, azonban csalódnia kellett.

Dumbledore mosolygott a jeleneten, és ő is tapsolt, míg McGalagony neki magyarázott. Hagrid arcán is hatalmas, büszke mosoly ült, viszont Pitont már nagyon idegesíthette a dolog.

A páros odasomfordált az asztalukhoz, közben a taps is elhalt.

- Fogadjunk, hogy te csináltad... - szegezte rögtön a vörösnek Angelica, miután maga elé húzott egy adag rántottát.

- Ki más? – kérdezett vissza vigyorogva George – Erre várunk, amióta betetted a lábad a Weasleyk közé.

- Bizony – dalolta Katie – Freddy és Angie együtt.

- Ja, végre egy álom, amely valóra is vált – csatlakozott a beszélgetésbe Lee – Hogy sikerült megtörnöd? – bökte oldalba Fredet a fiú, természetesen suttogva a kérdést, de a lány még így is meghallotta. Viszont kíváncsi volt a vörös válaszára, így inkább nem szólalt meg. Pedig nagyon szívesen elküldte volna melegebb éghajlatra.

- Eltévedtünk az erdőben tegnap... - suttogta vissza – Hát persze, hogy én hoztam ki onnan. De jó volt végre elveszettnek látni. Mintha medvebocs lett volna. Kicsi és cuki.

- Nem is vagyok olyan kicsi... - morogta az orra alatt, és immáron teljes figyelmét a lelkesen magyarázó Katie-nek fordította, aki az elkövetkezendő gyógynövénytanról tartott kiselőadást.

A nyüzsgést a baglyok érkezte zavarta meg, ahogy bereppentek a terembe, különböző csomagokat dobálva mindenki elé.

Angelica üres tányérjába is landolt egy apró boríték, amely Remustól jött. A csomag szokatlanul vastag volt, mintha több oldalt írt volna. Ez pedig nem tartozott a férfi szokásaihoz. Ahogy az sem, hogy nem tett semmilyen butyuta firkát az aláírása mellé.

A lány elég rossz előérzettel bontotta fel a levelet, és szemeivel átfutotta a három lapos figyelmeztetést.

Mert az volt. Nevelőapja nagy vonalakban felvázolta Angelica előtt, hogy van valaki a kastélyban, aki a Nagyúr mellett áll, és semmi jóval nem kecsegtet.

Gyors ütemben hajtotta össze a pergameneket, és zsebre tette.

Remus aggódós fajta volt, főleg, ha a lányról volt szó, de mindig tudta, hol a határ. Honnan számít már idegesítőnek a kérdezősködés, vagy a túlzott felügyelet.

De amit leírt, csöpögött tőle. És ez jelentette azt, hogy most már nem játék ez az év.

Vajon Pitonra gondol? – futott át az agyán a gondolat. Viszont a sorokból semmi nem utalt arra, hogy célozgatna valakire. Egyszerűen megkérte, hogy vigyázzon magára, és a barátaira, illetve kerülje a konfliktusokat a tanáraival.

Utóbbi már megbukott...

Váratlanul Hermione bökte meg a vállát, melyre ugrott egyet, de igyekezett hamar rendezni a vonásait.

- Baj van?

A lány válaszul csak az orra alá nyomott egy levelet, melyben csupán két szó állt:

Mindjárt kikel.

Angelicának kellett két perc, mire rájött, mit is jelent a mondat, de amint eszébe jutott a birtokon lévő kunyhóban pihenő tojás, nyelt egyet.

- Akkor most... ? – hagyta lógva a kérdés másik felét, miközben várakozóan a mögötte álló hármasra pillantott.

- Természetesen... - fogott bele Ron, azonban Hermione félbeszakította.

- Mi nem mehetünk.

- Tessék? – kérdezett vissza meghökkenve Harry és Ron.

- Hatalmas bajba kerülünk, ha nem megyünk be gyógynövénytanra. Ez rád is igaz, Angie – bökött szigorúan a harmadévesre a lány – Nem is beszélve Hagridról, Ha kiderül, mit csinál... - húzta el a száját.

- Csitt! – pattant fel Angelica, de Harry is hasonlóan szólalt meg.

- Hermione, senkinek sem hiányzik, hogy itt ordibálj...

- Meg különben is, szerinted hányszor fogjuk látni egy sárkány születését?! – akadékoskodott Ron.

- Attól még be kell mennünk! – tartotta magát a lány.

- Igaza van. Semmi értelme itt veszekednünk, ennyi fültanú között – sóhajtotta Angelica, és akaratlanul is eszébe jutott a Remustól kapott levele – Bemegyünk első órára, csakhogy ne legyünk feltűnőek, aztán szünetben rohanunk Hagridhoz. Legfeljebb késünk másodikról, amit óriásbarátunk leigazol. Megfelelő?

- Nekem még mindig nem tetszik... - morogta Ron.

- Itt most nem arról van szó, hogy mi tetszik, és mi nem, Ron! – szólt rá frusztráltan Hermione – Ha lebukunk, akkor Hagrid börtönbe megy, mi pedig minimum a minisztériumba, mint bűntársak!

- Éppen ezért csináljuk úgy, ahogy Angie mondta. Az nem olyan feltűnő – biccentett a lány felé Harry.

- Akkor első szünetben a bejáratnál?

- Nem, egyenesen menjünk a kunyhóba. Talán nem szúr szemet olyan hamar – rázta a fejét a fekete hajú fiú.

- Meg nekünk amúgy is gyógynövénytan lesz – vont vállat Hermione.

- Akkor nyomás – bólintott Ron, majd ki-ki ment a saját dolgára. Jelen helyzetben órájára.

Angelica nagyot sóhajtva fordult évfolyamtársai felé, hogy indulhatnak-e, de az ikrek és Lee látványa, ahogy bébi répát dugnak az orrukba meggyőzte arról, hogy jobb, ha most hagyja őket.

- Srácok, én még jóslástan előtt beugrok a könyvtárba. Valamit otthagytam – köszönt el a társaságtól, majd egy puszit nyomott Fred arcára, és gyors iramban megindult a kiszemelt helység felé.

Igazából csak a mágiatörténet jegyzeteit felejtette el, amik nagy valószínűséggel ott hevertek az ablak melletti, nyolcszemélyes asztalon. Előző nap tanult ott, két hugrabugos társával, amikor rájött, hogy neki nincs lyukas órája, mint Cedricnek és Zachariasnak, így a tüdejét kiköpve rohant átváltozatástanra.

Befordulva a könyvtár ajtaján a lány megpillantotta a jegyzeteit, majd felkapva azokat, köszönés után távozott a helységből, és egyenesen a jóslástanterem felé vette az irányt.

- Felejtsd el, Perselus, felesleges – csapta meg a lány fülét egy nagyon ismerős hang.

- De az a lány... - erősködött Piton, és egészen furcsán csengett a hangja. Mintha kétségbeesett lett volna – Ő is ott volt azon az éjszakán. Veszélyben van, Albus.

- Erről nem nyitok vitát. A falakon belül mindenki biztonságban van, Perselus. A Nagyúr ide nem teheti be a lábát, így egyik Potter-gyermeknek sem eshet baja – zárta le a beszélgetést Dumbledore.

A lányt egyre jobban érdekelte a téma, habár tisztában volt vele, hogy hallgatózni elég alattomos dolog, de a két Potter említése igencsak felkeltette a kíváncsiságát.

Eddig úgy tudta, Harryn kívül senki sem viseli ezt a nevet. Ráadásul az illető veszélyben lehet, és ott volt akkor, amikor megtörtént a gyilkosság.

Vajon Harrynek lenne egy testvére? Vagy esetleg unokatestvére?

- A lány már nem olyan fiatal, hogy minden lépését figyelemmel kísérjük. Tud magára vigyázni, ha bajba keveredne. Ne feledd, milyen felmenői vannak – magyarázta jókedvűen az igazgató.

- Tisztában vagyok ezzel, Albus. Egyik gyűlöletesebb volt, mint a másik... - horkant fel a bájitaltan tanár.

- Hiszek benne, hogy jó kezekbe adtam Harryt is. Nem lesz gond, Perselus, higgy nekem.

- Csak igazad legyen... - sóhajtotta gondterhelten Piton, majd léptek zaja hallatszott, de hamarosan az is elhalt.

Angelica pedig ott állt, esetlenül a folyosó közepén, mint valami rakás szerencsétlenség, elkerekedett szemekkel bámulva a nagy semmibe, és azon kezdett gondolkodni, hogy mégis mi a fene folyik itt...