Úgy döntöttem, csak két részre szedem, mert nem tudom, mikor leszek készen a másik felével. Addig is itt van a 32. rész, jó olvasást hozzá! (és bocsi, hogy így is csúsztam, és még csak nem is hosszú 😢)

Az elkövetkezendő napokban igen érdekes kapcsolat alakult ki Angelica és az ikrek között.

Mégpedig az, hogy a lány és Fred folyton kerülték egymást.

És hogy mi volt ennek az oka?

Az a bizonyos ölelés aznap este.

Angelicának valahányszor eszébe jutott, elvörösödött, és igyekezett minél hamarabb szabadulni a fiúk társaságától.

De a helyzet ugyan így volt Frednél is.

Senki, még George sem tudta, mi van velük. Úgy viselkedtek, mintha mérgező gázt eregetnének, ha egymás közelébe kerülnének. Persze, ez lehetetlen volt.

Azon a bizonyos napon is ez volt.

Szürke felhők borították az eget. Az eső is szemerkélni kezdett, valahányszor csak ki tekintettek az ablakokon. Olyan volt, mint egy rossz körhinta. Elnyomta a gyerekeket és a tanárokat egyaránt.

Angelica bárgyún tekintett ki az ablakon, miközben Binns professzor lelkesnek nem éppen nevezhető módon magyarázta valamelyik kobold háború menetét. Ez volt az első alkalom, hogy a lány nem figyelt oda, és nem jegyzetelt, de egyszerűen nem tudott figyelni.

Ezért viszont nagyon utálta magát. Túlzottan is lekötik a jelenlegi problémái, és abban a pillanatban az sem érdekelte volna, ha Piton valóban ellopja a Bölcsek Kövét. Legszívesebben kitépte volna gyökerestől a szerelemnek csúfolt betegséget, és addig taposta volna, amíg mozog, de mivel ez egy elvont fogalomnak, vagy minek számít, ezért még egy átokkal sem tudta volna elpusztítani.

Rohadt érzések. Minek léteztek?

Egy halk sóhajtás kíséretében leengedte a karját, megrázta magát, majd újra a megsárgult pergamen felé hajolt.

Azonban már teljesen elvesztette a fonalat, így feleslegnek tartotta megkeresni azt. Hátradőlt a székében, majd a pennával kezdett játszani.

A világ túlontúl bonyolult. Vagy megtanulod kezelni, vagy szenvedsz.

Angelicából újabb sóhaj szaladt fel. Hirtelen ötlettől vezérelve kivette az apró füzetet a táskájából, melyet még a nyolcadik születésnapjára kapott Charlietól. Akkor a fiú azt mondta neki, hogy ebbe a füzetbe feljegyezhet mindent, mert egy különleges bűbáj védi.

Ron bátyja akkor elmagyarázta neki, ez pontosan mit is jelent, de az akkori Angelica nem igazán fogta fel. Csak annyi maradt meg benne, hogy úgy működik, mint egy mugli napló.

Charlie még azt is megsúgta hozzá, hogy neki is hasonlója volt, még a roxforti évei alatt.

Azóta mindig a lánynál volt. Csak éppen soha nem használta. Vagy nem volt ideje, vagy nem merte papírra vetni az érzelmeit. Most viszont muszáj volt.

Kalapáló szívvel felnyitotta az első oldalnál, és a szeme elé tárult a rózsaszín lapok közőtt egy négy soros kis versike.

Elmosolyodott, ahogy végig futott a kacskaringós betűkön a szeme, és (maga sem tudta, honnan) felismerte Charlie kéz írását.

Ginny születése előtt a fiú szinte kishúgának tekintette Angelicát. A lány ezért is nagy sárkány rajongó, valamint kviddics játékos. A második Weasley fiú mindig vagy egy, az óriás gyíkokról szóló könyvet bújt a lánnyal, vagy kviddicseztek. Bár az utóbbi akkor volt az igazi, amikor Bill is játszott.

A legkisebb Weasley születése után ez már visszahúzódott, mert Charlienak lett egy saját hercegnőcskéje, de a Black lányról továbbra sem feledkezett meg. Csak kevesebb időt játszottak együtt.

Angelica belemártotta a pennát a tintába, majd körmölni kezdett. Maga sem tudta, pontosan mit is ír, de elég nyögve nyelősen tette.

Nem tudta, milyen ereje is van ennek a pár lapos füzetnek, vagy hol jelenik meg, amit belevés a lapokba.

Amennyiben bízott Charlieban, inkább kiírt magából mindent. Úgy tett, mintha levelet írna valakinek. Ezt a valakit pedig előléptette a legjobb barátnőjévé. Akinek majd mindent elmond.

- Angie, ma este kilógunk a tiltott rengetegbe. Van kedved jönni, vagy megint Fred miatt bebújsz az ágy alá? - suttogta a lány fülébe George, amely hatására Angelicát kirázta a hideg.

- Attól függ, ki jön? - súgta vissza, melyre a fiú körbe kémlelt, majd visszafordult a lány felé.

- Lee, Alicia, Angelina, te, Fred és én. Mit szólsz?

- Ezúttal mit keresünk? Vagy csak simán kinyíratjuk magunkat? - suttogta maga elé vigyorogva Angelica, ahogy összecsapta a füzetet.

- Azt mondják... - vette még halkabbra a hangját George, annyira, hogy a lánynak még közelebb kellett hajolnia, ha hallani akarta, mit magyaráz a fiú -, hogy újabban unikornisokat gyilkolnak. Úgy gondoltunk, meg kéne nézni.

- Legyen. Mikor és hol? - adta be a derekát Angelica.

- Ma este, takarodó után, a kastély előtt találkozunk - húzódott vissza George, vigyorogva. Mintha tervezne valamit...

Az órák csiga lassúsággal teltek. Olyan volt, mintha valaki direkt lassított volna a perceken, hogy még elviselhetetlenebb legyen a nap.

Unottan rajzolgatott, vagy a pennáját tördelte, valahányszor unalmasnak érezte az órát, és kisebb, de annál szórakoztatóbb varázslatokat hajtott végre a saját maga szórakoztatására.

Aztán egy ebéddel, dupla gyógynövénytannal, és egy vacsorával arrébb kezdődhetett az igazi türelem próba.

Angelica a kviddics pályát is megjárta egyszer, illetve még Hagridhoz is benézett, ellenőrizve a tojást, mire elérkezett az idő.

Csendesen kisétált a szobájukból, majd Angelinával és Aliciával karöltve lementek a klubbhelységbe, ahol még szinte mindenki jelen volt.

Ki házit írt/másolt, olvasott vagy gyakorolt. Esetleg egymást ugratták, vagy a legújabb kviddicsmeccseket eredményeit számolgatták.

A kandalló előtti karosszékekben aztán a három lány ráakadt a hasonló létszámú fiú csapatra.

- Akkor nem sokára indulunk. Jó, hogy csak eljöttél, Nyuszi - kacsintott Angelica felé George, miközben fura vigyort villantott.

- Csak nem hagyhattam ki. Oda a hírnevem - húzta ki magát a lány.

- Rendben, akkor visszük a térképet. Nagy valószínűséggel egy csapatban fogunk mozogni, de jobb, ha felkészülünk... - fogott bele Lee a terv felvázolásába - Hiba nem lehet, három hete ezt tervezzük...

- Először is, be kell fújni ezzel... - dobott Alicia kezébe egy mugliflakont Fred - magatokat, ha nem akartok vérfarkas vacsi lenni. Mi már megcsináltuk.

- Jézus, ez valami borzasztó - prüszkölt Angelina, akinek a kezébe került a permet - Miből van ez? Kutyaszarból?

- Majdnem. Furkász - fojtotta vissza a nevetést George.

- Én be nem fújom magam ezzel! - jelentette ki Alicia.

- Én sem. Inkább egyenek meg, minthogy egy hétig büdös legyek - hajította vissza a flakont Angelina Frednek, akinek már a könnyei kezdtek folyni az elnyomott nevetéstől.

- Angie?

- Felejtsd el - rázta meg a fejét Angelica. Így is elég kutya szaga van, amikor sokáig farkas alakban van.

- Akkor ezt megbeszéltük. Ha kérdezik, mi nem tudunk semmit - vigyorogta Lee, majd eltűntette a flakont.

- Másodszor, az erdő azon részén haladunk, ahol Hagrid szokta vinni a büntetésbe száműzötteket... - jött a terv második része George-tól - vagyis nekünk ismerős lesz a terep.

- De ott hamar megláthatnak - okoskodott bele Angelica, ahogy visszaemlékezett a tavalyi akciójukra - Dumbledore és McGalagony szobájának az ablaka is arra néz.

- Ez igaz, de erre is felkészültünk! - csapta össze a tenyerét izgatottan Fred - Fekete ruhában leszünk, és lassan mozgunk. Pálca és zseblámpa noku.

- Vagyis botorkáljunk a vak sötétben - fordította le a maga nyelvére Alicia - Okos terv, Weasley...

- Erre nem gondoltam - vakarta zavartan a tarkóját a megszólított.

- Nem teljesen lennénk vaksik... - gondolkodott el Angelica - Csak bízzátok rám.