Nem igazán szoktam a részeknél dumálni (mint észrevehettétek), de most úgy érzem, kell.

Nagyon sajnálom, hogy régen volt rész, csak az ihletem elment nyaralni... vagyis tavaszolni, így pihentettem egy kicsit. Cserébe pedig egy 1300 szabas részt kaptok, ami nem biztos, hogy fel fog tűnni, hiszen a többi 1000 szavashoz képest nem sokkal hosszabb.

Illetve, mivel az előző részben Georgie volt főbb szerepben az ikrek közül, most jöjjön egy kis Freddie 😁

Jó szórakozást, és az újonnan visszatért ihletemmel esek neki az új résznek!😉

A tanítás végeztével Angelica McGalagony irodája felé vette az irányt.

Izgatott volt, és türelmetlen, amely nem csoda, hisz már lassan két hónapja erre várt.

Nem tudta, mire számíthat, vagy éppen egyáltalán számíthat-e bármire is. És ez tette a szituációt érdekessé és izgalmassá.

Meg persze nem ártana kordában tartania a varázserejét, hiszen a múltkori eset egy kicsit túllőtt a célon.

- Hová sietsz ennyire, Hercegnő? - állította meg nevetve Hagrid a lányt, aki majdnem neki szaladt az óriásnak.

- Ne haragudj, Hagrid, csak McGalagony irodájában van jelenésem - szabadkozott Angelica, majd már ment is volna, de a férfi még visszatartotta.

- Ne rohanj ennyire, Angie, mert még a végén bajba kerülsz Fricsnél.

- Ugyan, elhoztam a térképet a biztonság kedvéért, nem lesz baj - legyintett kissé türelmetlenül a lány.

- De azért figyelj oda - intett búcsút Hagrid Angelicának, majd elsétált a folyosón.

A lány kifújta az eddig benttartott levegőjét, majd tovább ment, egyenesen a lépcső irányába.

Az ismerős ajtó elé érve kopogott, majd egy ,,tessék" után óvatosan benyitott, majd belépett.

- Szép estét, McGalagony professzor - köszönt udvariasan Angelica, ahogy becsukta az ajtót.

- Magának is, Ms Black, kérem, foglaljon helyet - mutatott az asztala előtti karosszékekre az átváltoztatástan tanárnő.

- Inkább állniék - torpant meg Angelica, és keresztbe fonta a karját - Szóval, hol kezdjük?

- Gondoltam, hogy nem húzhatom sokáig ezt az órát... - sóhajtotta McGalagony professzor, teljesen figyelmen kívül hagyva a lány kérdését - A maga édesanyjának is hasonló panaszai voltak, melyeket igyekeztünk kordában tartani...

- Hogy érti, hogy az anyámnak? - kérdezett vissza meglepetten Angelica. Nem igazán tudta hova tenni házvezetőjének hirtelen jött beszélőkéjét, de ha már így alakult, megpróbál kiszedni valamit az asszonyból.

- Az ilyen pálca nélküli varázslások általában azért alakulnak ki egyes nebulóknál, mert vagy keveset, vagy túl sokat gyakorolnak - villant fel McGalagony szemüvege, mikor felemelte a fejét - Vagy azért, mert a pálcája nem bírja a varázserejét, Ms Black.

- Nem lehetek olyan erős, professzorasszony, hogy egy varázspálca, ami ráadásul kiválasztott, nem bírna el - fintorgott Angelica. Lehetetlennek tartotta, hogy ilyen megtörténjen. Ráadásul pont vele - Ez képtelenség.

- Kisasszony, eddig azt is lehetetlennek tartottuk, hogy valaki túlélje a halálos átkot. És lám, Harry Potter él és virul már tíz és fél éve - eresztett meg egy nagyon halvány mosolyt a tanárnő.

- De... - keresett még valami indokot a lány, azonban ez nehezebb feladatnak bizonyult, mint bármely bájitalrecept - Akkor miért nem Harrynek vannak ilyen problémái? - csapott le az előbb elhangzott szavakra.

- Ez egy igazán jó kérdés, Ms Black - vágott gondolkodó arcot a professzor - Igazából mi sem tudjuk.

- Éljen... - morogta magának a lány, majd hátrasimított egy a szemébe lógó barna hajtincset - Akkor hol is kezdjük? - váltott inkább témát. Angelicának nem akaródzott még több bizonytalanságot hallania. Hiszen volt így is elég baja.

- Talán a lebegtetéssel. Haladjunk úgy, mint a tankönyvekkel. Elsőévfolyamtól fogva - tapsolt egyet az igazgatóhelyettes, majd a pálcáját a kezébe véve egy nagy, fehér lúdtollat repített elő, melyet az asztalára repített.

- Rendben - bólintott Angelica, majd nyelt egyet, behunyta a szemét, és a kezét kinyújtva kezdett összpontosítani a lúdtollra.

Csak nehogy a végén még farkassá változzak...

- Remek, igazán remek - hallotta a tanárnő hangját, majd a szemét kinyitva megláthatta az eddigi munkája gyümölcsét. Ugyanis a toll pár centivel az asztallap felett lebegett - Most tegye le, és próbálja meg a keze nélkül...

Amgelica bólintott, majd úgy tett, ahogyan azt McGalagony kérte.

Imét behunyta a szemét, majd fókuszálni kezdett. Azonban a kezét nem nyújtotta ki.

A lány tudta, hogy ez így nem fog menni. Nem érezte azt az energiát, amely akkor öntötte el, mikor a kezét is használja.

Úgy érezte magát, mintha egy mosodai ruhakosár lenne, amit többször is kimostak egymás után.

Összesen háromszor próbálkozott, de az eredmény továbbra is egyenlő volt a nullával.

- Azt hiszem, jobb, ha egyenlőre ezzel nem próbálkozunk - sóhajtotta McGalagony professzor - Csináld úgy, ahogy jól esik, de kérem a plafonig felreptetni.

- Rendben - bólintott Angelica, majd a kezét kinyújtva ismét koncentrálni kezdett.

Érezte, ahogyan a varázs végig áramlik a testében, egyenesen a karja felé, mint egy pici áramütés, majd kiáramlik belőle, és meglebegteti a tollat.

Nem volt fájdalmas, sokkal inkább izgalmas és kellemes, és végre otthonosabban érezte magát, mint az előbb.

Jól eső érzés lett urrá rajta, amint a toll ereszkedni kezdett a plafontól lefelé.

Angelica büszke volt magára, amiért sikerült, majd egy kis sóhajt hallatva fordult az átváltoztatástan tanárnő felé.

- Szép volt - bólintott a professzor - Holnap itt folytatjuk, most menjen, és készítse el a házifeladatát - terelgette az ajtó felé a lány.

Angelica még az ajtóból visszafordult, és hálásan tekintett az igazgató helyettesre.

- Köszönöm...

Majd becsukta az ajtót, és a hálókörlete felé vette az irányt.

Sikerült elérnie valamit, amely eddig sehogysem akart eredményes lenni, és most, végre valami össze is jött neki ebben az évben.

Hiszen, ha most így visszagondol erre az elmúlt pár hónapra...

A nyakába szakadt a kviddicscsapat kapitányságra való felkészülése, a véletlenszerű varázslása, a halloween-i esett a trollal, illetve, hogy nem mehetett haza az ünnepekre. És akkor még nem is esett szó a kutyáról, és Nicolas Flamelről...

Angelica a homlokára csapott, majd rohanni kezdett. Elfelejtette közölni a három elsőssel, hogy mit derített ki az ikrekkel.

Hogy lehet egy ilyen jelentőségű dolgot elfelejteni?! Miért vagy ennyire szenilis, Angie!

Hordta le magát, miközben a lépcső rohant felfelé. Azonban nem figyelt eléggé, így megbotlott, majd szépen orra bukott... volna.

- Lassabban, Manó. Még a végén összetöröd magad itt nekem - fogta a csuklóját Fred, és idétlenül vigyorgott mellé.

- Köszi... - motyogta zavartan Angelica, majd a fiú segítségével talpra állt - Mit keresel itt?

- A konyhába készültem - kulcsolta össze a kezeit a tarkóját - Van kedved jönni?

- Milyen kérdés ez? Persze! - lelkesedett fel Angelica. Ismét elfelejtve, miért is rohant.

- Gondoltam - szélesedett ki a vigyora a fiúnak, majd karonragadta a lányt, és a térképet előhúzva osontak lefelé a lépcsőn.

- George-ot hol hagytad? - suttogta Angelica pár percnyi csend után.

- Éhes lettem, ő meg nem. Én lejöttem, ő meg nem - vonogatta a vállát Fred, azonban a lány mást sejtett a dolog mögött. Ezt viszont nem szándékozott megosztani a fiúval - Azt mondja, hogy... - torpant meg, majd előhalászta a térképet, és a szokásos szöveget elmormolva rajzolódott ki a Roxfort teljes látképe, a rengeteg alagúttal, rejtekhellyel és egyéb eldugott zuggal. Meg persze azzal a sok nebulóval és a tanárokkal, akik vagy a klubbhelységükben, vagy a szobájukban tevékenykedtek.

- Már három éve, hogy nálunk van ez a pergamen, engem még mindig elvarázsol - húzta halvány mosolyra a száját Angelica, ahogy Fred mellett állva nézte, hogyan sétalgat Frics egy emelettel fentebb, Mrs Norris pedig három emelettel lejjebb.

- Pedig magadat is el tudod varázsolni - röhött a fiú, célozva arra, hogy a lány boszorkány.

- Tudod, hogy nem úgy értettem - csapta meg Fred vállát játékosan Angelica, de egy széles mosolyt neki is sikerült megvillantania.

- Persze, hogy tudom - nevetett a fiú - Ezzel nem vagy egyedül. Kétségkívül Ágas, Tapmancs, Holdsáp és Féregfark úr hatalmas varázslók voltak! Ez a térkép egyszerűen zseniális! - mutatta fel a sárgás pergament, így a fény pont átsütött rajta.

- Ebben egyetértünk - bólintott egyet a lány. Fred ismét maguk elé tartotta, hogy lássanak is valamit belőle.

- Úgy tűnik tiszta a terep. Még Piton sem mászkál. Csíny letudva - bökött a pálcájával a lapra, amely így visszavette eredeti, egyszerű pergamen alakját.

- Neked nem furcsa, hogy nem járőrözik? - kérdezte értetlenkedve Angelica, miközben az állát ütögette a mutatóujjával.

Sejtette, hogy a sérült lába akadályozza a bájitaltan tanárt, de azért nem gondolta volna, hogy még a hajkurászásról is lemondott.

- Én örülök neki, legalább miatta nem kell aggódni - vonta meg a vállát a fiú - De most menjünk, mert még a végén elkapnak!

Azzal karon ragadta a lányt, és maga után húzva tették meg a maradék utat a konyháig.

Angelica sosem gondolta volna, hogy egyszer majd pont Freddel kettesben fognak a házimanók közé menni. Hiszen a fiú mindig George-dzsal volt. Angelica legjobb barátai között tudhatta a vörös hajút, és eszeágában sem volt bántani, amiért ikertestvérével van, de néha nem ártott neki,ha valamelyik fiúval kettesben van. És ez főleg Fredre volt igaz.