Többet hiányoltátok az ikreket, most kicsit többet szenteltem rájuk, és igyekszem a jövőben is sokkal többet foglalkozni velük.

Bár nem egészen vagyok megelégedve az ikrek mostani személyiségével, amit alkottam.

Mindegy, remélhetőleg azért még olvasható 😁

A tükörrel való találkozás után Angelica nem tudott tisztán gondolkodni.

Folyamatosan az anyja mosolya, és az apja kaján vigyora járt a fejében, és nem tudott szabadulni az érzéstől, hogy valami hiányzik az életéből.

Persze, Remus mindent megadott neki, amiért rettentő hálás volt, de azt az ürességet, amely most tátongott a lányban, nem tudta semmi sem pótolni.

A téliszünet vége felé közeledve Angelica visszaköltözött a saját szobájába, és minden délután animágiát tanult, valamint próbálta maga kompenzálni a varázslási problémáit, de ez rendszerint ott kifulladt, hogy a lánynak sikerült Hópihe egyik tollát három-négy centire felemelnie.

A farkassá válásában is ott tartott, hogy (a gyakorlásnak hála) már a fülei is fehér, farkasfülekké alakultak, és nem csak a haja, valamint a karján lévő szőr lett fehér.

- Már megint min elmélkedsz? - szakította ki a gondolatai közül George hangja.

Éppen a klubbhelység meleg falai között ültek, és látványosan unatkoztak.

- Az élet értelmén - vont vállat a lány, és elnyúlt a karosszékben.

- Te csak azon tudsz gondolkodni - forgatta a szemét röhögve Fred.

- Miért, min kéne még? - nézett ártatlanul a vörös hajú fiúra.

- Mondjuk, hogy lemegyünk-e Roxmortsba - ült fel a szőnyegen George.

- Én nem akarok, annyian vannak most is ott - tekergette az egyik hajtincsét Angelica - Elveszek.

- Majd fogom a kezed - vigyorodott el Fred, mire a lány azt hitte, félre nyelte a saját nyálát.

- Vagy felültetünk az egyik seprűre, arra kötünk egy kötelet, és elvontatunk - mentette meg a helyzetet George. Legalábbis Angelica számára azt tette.

Erre a kijelentésre mind a hármad felnevettek, majd komótosan készülődni kezdtek, és hamarosan már a kastély előtt álltak.

- Akkor hozzam a seprűt? - kérdezte vigyorogva George.

- Dehogyis, megleszek - legyintett nevetve Angelica - Meg, különben is, honnan szerzel kötelet? - a lány csak poénnak szánta, azonban, amikor a fiú előhúzott egy vastag, hajókötelet, az arcára fagyott a vigyor.

- Te, George, nekünk mióta van ilyenünk? - kérdezte meglepetten Fred.

- Amióta George bácsi megint meglátogatta Frics-et - vigyorgott a vörös fiú.

- Te nem vagy normális, mégis minek hoztad el? - kérdezte Angelica.

- Csak jó lesz valamire - vont vállat George - A Tekergők Térképére is azt hittük, csak egy rossz pergamen...

- És milyen jó cucc lett belőle - veregette hátba testvérét Fred.

- Fura gondolkodás módotok van - rázta meg a fejét Angelica - De tetszik - vigyorodott el.

Azzal megindultak a jeges ösvényen Roxmorts felé.

A varázslófaluban csakugyan nagy volt a nyüzsgés. Igaz, az úton nem találkoztak szinte senkivel, kivéve Hagridot, de vele is csak egy köszönés erejéig. Már éppen azt hitték volna, hogy akkor a faluban sem lesz akkora tömeg, de tévedniük kellett.

Egymás kezét fogva szlalomoztak az emberek sokasága között, egészen a Három Seprűig.

Angelica agyában többször megfordult a gondolat, milyen is lenne, ha Geogre nem fogná a kezét, és csak Fredét szorongatná. Mindig.

De ezeket az elméje legmélyebb zugaiba száműzte.

- Merlinre mondom, itt nagyobb a tömeg, mint az Abszol Úton - rázta meg a havas fejét George.

- Az biztos - vette le fehér poros sapkáját Fred.

- Ne itt rázpitáld már azt a nagy fejed, George! - szólt a vörösre Angelica, miközben maga előtt legyezgette a kezét.

- Bocs - szabadkozott a fiú, majd még közelebb dugta a fejét a lányhoz, és még erősebbeb rázta.

- Te sarki róka! - nyomta arrébb George-ot Angelica.

- Igyunk egy vajsört, aztán nézzünk be a Mézes Falásba. Kifogytak a készleteink - nézelődött Fred, ülőhely után kutatva.

- Fredie, a sarokban van egy üres asztal - veregette hátba még mindig forgolódó testvérét George.

- Akkor nyomás - mutatott előre a zsúfolásig megtelt helységben a vörös, majd karon ragadta Angelicát, és maga után húzva indult meg az asztal felé. George nevetve követte őket.

- Sziasztok, gyerekek - üdvözölte egy meleg mosollyal az arcán a hármast Madame Rosmerta.

- Szép napot! Három vajsört kérünk - adta le a rendelést George, majd a hölgy felfirkantotta a kívánt italokat, és elviharzott az ember tömegben.

- Valamit ki kéne találni, amiből botrány lesz, és kapunk büntetést... - gondolkozott el Fred - Kezdem úgy érzi, hogy tavaly menőbb gyerekek voltunk, mint idén...

- De akkor nem próbáltak meg ellopni valamit... - szugerálta Angelica az asztallapot.

- Miért? Mit akarnak ellopni? - kapott a témát George, a lány pedig magában átkozta magát, amiért kikotyogta a titkot.

- Semmi, hagyjuk - legyintett, talán kicsit túl gyorsan is.

- Na... - nyújtotta el a szót Fred - Mondd már el... esetleg ellophatnánk mi...

Azt kötve hiszem-sóhajtott egy nagyot Angelica.

- Ez nem olyan egyszerű... - rázta meg a fejét.

- Ha nem mondod el, nem is az - könyökölt fel az asztalra George.

- Rendben... - sóhajtotta gondterhelten a lány, majd elmesélte, mit tudott meg eddig, és mibe másztak bele a három elsőévessel.

Miután befejezte, már rég kihozták a vajsört, és legalább a felét meg is itták.

- Akkor még jó, hogy nem mentünk fel a harmadik emeleti folyosóra - csettintett egyet Fred - Bár azt a kis dögöt megnéztem volna.

- Ja, én is - vigyorodott el George - De az a Nicolas Flamel fickó ismerős... ő nem valami tudós, vagy mi a csuda volt?

Angelica szája valahol a pince alját verdeste. Még soha nem fordult elő, hogy valamelyik fiú okosabb lett volna nála, most pedig George szépen képen lökte azzal, amire eddig képtelen volt rájönni.

- Tényleg... a csokibéka kártyáin is rajta van - bólogatott hevesen Fred.

- Mikor lettetek okosabbak nálam? - kérdezte Angelica, miközben kiitta a maradék vajsörét a poharából.

- Hát tudod, ha nem hanyagolnál el minket... - karolta át a vállát Fred, mire a lányt megcsapta a fiú illata. Az a tipikus, jóleső csoki illat.

- ...akkor talán, de csak talán... - hajolt át az asztal felett George.

- ...többet is tudnál rólunk, Manó - dőlt hátra Fred.

Angelica kicsit elszégyelte magát a hallottakon. Az utóbbi időben annyira el volt havazva a kis akciójukkal, és a többi problémájával, hogy teljesen elhanyagolta az ikreket.

- Ne haragudjatok. Szörnyű barát vagyok - rázta meg a fejét szomorúan.

- Dehogy vagy rossz barát - rázta meg a fejét George.

- Sőt, kifejezetten jó barinő vagy - vigyorodott el Fred.

- Csak sajnos túl nagy a fejed, és okosabb vagy, mint kellene - ült vissza a helyére George.

- És ezért sokan rád sózzák a piszkos munkát - fonta össze maga előtt a kezét Fred.

- Ja - értett egyet vele az ikertestvére.

Angelica arca a piros egyik legélénkebb árnyalatát idézte vissza. Imádta az ikreket, és teljesen meghatotta, hogy még ezek után is a barátai akarnak lenni, sőt, még jó barátnak is titulálták a lányt, melyet Angelica már végképp nem tudott hova tenni.

- Imádlak titeket, fiúk - próbálta megölelni őket, de az asztal közbeszólt.

Miután sikeresen távoztak a Három Seprűből, a Mézes Falás felé vették az irányt, hogy feltöltsék a készleteiket, és kerítsenek valami finomságot is az útra.

Végül több kiló édességgel, és egy nagy adag galleon hiányában indultak vissza a kastélyba.