Angelica az ablakon kibámulva leste az elsuhanó tájat, amikor kicsapódott a kupé ajtaja, és egy lány jött be rajta. Bozontos, szerteszét ágazó hajkoronája a vállát verdeste, barna szemeiben kis fáradság csillogott.

- Sziasztok, bocsi, de nem ülhetnék le? Minden kupé tele van... - kezdte, és látszott rajta, már alig várja, hogy leülhessen.

- Gyere nyugodtan - mosolygott kedvesen a lány az ajtóban állóra. A barna hajú hálás mosolyt villantott, majd elfoglalta az Angelica mellett lévő helyet.

- Hermione Granger, elsőéves - nyújtott kezet a lány (ezek szerint Hemione), amit Angelica készségesen elfogadott.

- Angelica Black, harmadéves, és Neville Longbottom, szintén elsőéves - mutatta be a fiút, aki szomorúan biccentett egyet a lány felé, majd visszafordult az ablakhoz.

- Nincs valami jó kedve...

- Elmegyek, megkeresem Trevort, mindjárt jövök - tápászkodott fel a fiú az ülésről, és elhagyta a kupét. Hermione kissé tanácstalan arcot vágott, amit Angelica is észre vett.

- Elveszett a varangya - segítette ki.

- Nem kéne utána menni? - tette fel a logikus kérdést Hermione, mire Angelica bólogatni kezdett.

- Lehet.

Együtt álltak fel, és indultak a fiú után. Az első kupé, amit megnéztek bebizonyította Angelica számára, hogy az ikrek nem maradtak le a vonatról. Pontosabban az egész kviddicscsapat, és Lee Jorden is a helységben tartózkodott.

- Sziasztok, látom nem maradtatok Londonban - vigyorgott Angelica az ajtóban. Az ikrek egymásra néztek, majd a lányra, és röhögésben törtek ki - Aha, valaki értelmestől kérdezem, nem láttatok egy varangyot? - tette fel a kérdést, és végig járatta a tekintetét a csapaton. A jelenlévők összenéztek, majd egyszerre megrázták a fejüket. Az ikrek csak tovább röhögtek - Azért köszi.

Becsukta az ajtót, és ment volna tovább, ha észre nem veszi, hogy Hermione eltűnt mellőle. Körül nézett a folyosón, de a lányt nem látta sehol. Aztán megcsapta a fülét újdonsült barátnőjének a hangja, ahogy bemutatkozik. Rögtön utána egy másik, ismerős hang is társult hozzá, ahogy elmondja a nevét, végül egy ismeretlen, mégis ismerős. Mint a fiú kinézete, akit az állomáson látott. A hangok irányába indult, és nem sokára egy félig nyitott kupéajtót pillantott meg. Az üveghez sétált, és a szeme elé tárult a három személy, akinek a hangját az előbb hallotta. Az egyik Hermione volt, a másik vörös haja, és kék szeme Ron Weasleyhez tartozott, és a harmadik az a fiú volt, akit Londonban látott.

Angelica neki dőlt az ajtófélfának, és mosolyogva fürkészte a három elsőévest.

- Sziasztok! Mi újság? - kérdezte mosolyogva.

- Black! Jó téged látni! - üdvözölte Ron a lányt, a fekete hajú fiú furcsán méregette.

- Angelica Black, harmadéves - nyújtotta illedelmesen a kezét. A fiú kissé bizonytalanul, de elfogadta.

- Harry Potter, elsőéves. Azt hiszem - felelte bizonytalanul. Szuper, tehát mugli születésű. Angelicának egyébként semmi baja a mugli születésűekkel. Csak mostmár végleg nem érti, mégis honnan ismerős neki a fiú.

- Ron, mesélj! Mit csináltak az ikrek a nyár második felében? - fordult vigyorogva a vörös hajúhoz, miközben leült Harry mellé.

- Jobb, ha felkészülsz lelkileg. Nem tudom, mit csináltak a szobájukban, de ki sem jöttek onnan vagy egy hétig. Ha mást nem, hülye poénokkal fognak idegesíteni - rántott vállat.

- Tehát nem fogunk idén sem unatkozni - dörzsölte össze a tenyerét a lány - Más téma, izgultok a beosztás miatt?

- Nagyon! Fredék szerint valami fájdalmas próbát kell kiállnunk - rezzent össze Ron. Angelica azt hitte kirobban belőle a röhögés.

- Ron, ne hülyéskedj már. Szerinted miért a Roxfort a legbiztonságosabb hely? - kontrolálta a nevetését Angelica, de a szemei már könnyeztek az elfojtott hangos kacajtól.

- Így van. Honnan szedted ezt az eget rengető hülyeséget?! - fonta össze maga előtt a karját Hermione.

- Fred és George mondta - mentegetőzött Ron. Harry csak csendben figyelte az eseményeket.

- Nyugodj már. Egy süveget raknak a fejedre, ami a belső tulajdonságaid alapján beoszt egy házba. De ha nem hisztek nekem, majd meglátjátok - dőlt hátra az ülésen. A két vitatkozó is végre befogta a száját.

- Te melyik házban vagy? - szólalt meg Harry. A kérdést egyértelműen Angelicának címezte.

- Griffendél. Ahogy a szüleim is. Meg ennek a vörösnek a tökfej bátyjai - mutatott Ronra - És valószínűleg ő is oda fog kerülni.

- Mi alapján dönt a süveg? - kérdezte újból Harry, miközben a két elsős gyerek újra veszekedni kezdtek. Hogy min, azt már egyikőjük sem tudta volna megmondani.

- Ha bátor vagy, akkor griffendéles leszel, ha okos, hollóhátas, ha türelmes és igaszságos, akkor hugrabugos és ha ravasz, mint a róka, akkor mardekáros - sorolta a lány - egyébként jobb, ha nem kerülsz a mardekárosok közé. Mindegyik gonosz. Van ugyan egy-két kivétel, de nagyjából mind azok. Ráadásul Vold... akarom mondani Tudjukki is mardekáros volt.

- Aha - válaszolta bizonytalanul Harry. Angelica rá kacsintott, majd kinézett az ablakon.

- Az anyját! Hermione, gyere. Mindjárt ott vagyunk, és át kéne öltözni - invitálta barátnőjét, majd felálltak, és készültek elhagyni a kupét.

- Ne szóljak Frednek, hogy segítsen? - kérdezte idétlenül vigyorogva Ron.

- Elmehetsz a... na oda! - szólt vissza Angelica, és még időben visszafogta a nyelvét. A drága Percy nem biztos, hogy örülne, ha az egyik "barátja" ilyen szép szavakat használna, mint amilyeneket készült kimondani.
Még fél füllel hallotta, ahogyan Harry megkérdezte Ront, hogy ők most járnak-e, mire a fiú azt válaszolta, hogy még nem, de már George-dzsal fogadtak, mikor jönnek össze. Ki fogja tekerni mind a két fiú nyakát. Aztán eszébe jutott valami.

- Hé, Ron! A bátyádnak igaza volt. Készülj fel lelkileg! Elég fájdalmas lesz! - szólt be a nyitva felejtett kupéajtón, majd szaladt vissza Hermionéhoz.

- Komolyan mondtad? - kérdezte a lány, de a hangjában nem volt semmi meglepődötség, vagy félelem.

- Dehogy - legyintett vigyorogva - De fogadtak a szerelmi életemre. Valahogy ki kell szúrni velük - rántott vállat, és már tervezgette, hogy fog kitolni a másik vörössel.

Gyorsan a saját kupéjukhoz siettek, majd magukra vették az egyenruhát. A varázspálcákat a zsebükbe csúsztaták, Angelica pedig kiengedte Hópihét az ablakon. Csodálkoztak is rajta, hogy a menet szél nem vágja földhöz a madarat.

- Na, ezzel is megvolnánk - csapta össze a tenyerét a lány, majd lehuppant az ülésre. Hermione követte a példáját.

- Mi az a válladon? - tette fel a kínos kérdést a barna hajú. Gáááz - gondolta magában Angelica, de azért egy mosolyt erőltetett az arcára, és úgy válaszolt.

- Sebhely.

- Arra rájöttem, de ez olyan, mint azé a Potter gyereké - jött izgalomba Hermione. - Honnan van? Lehet, hogy téged is eltalált egy átok, és túl élted?

- Hermione, levegő. Nem tudom. Nem emlékszem rá, a nevelő apám meg nem mond semmit - válaszolta, és próbálta csitítani a teljes extázisban lévő lányt. Hát, igen. A sebhely. Ugyanis Angelica vállán van egy hasonló, villám alakú sebhely, mint ami Harry Potter homlokán helyezkedik. Semmire nem emlékszik abból az éjszakából. Csak egy zöld villanásra, egy női sikolyra és két baba sírására. Állítólag akkor haltak meg az édesanyja, de ezt sosem tudta kideríteni. De túlzottan ismerős volt neki a fiú, mind a kinézete és mind a hangja. Mintha már találkoztak volna. Ráadásul mindkettejükön van egy sebhely, ami nem lehet véletlen. Talán van valami közös benne és a fiúban. Hátha ez az év más lesz, mint az előző kettő. Talán válaszokat is kaphat. De ez csak találgatás.

A vonat lassulni kezdett, majd megállt.

- Mindent itt hagyhatsz. Majd felviszik a hálókörletünkbe - szólt Hermionénak Angelica, majd kinyitották a kupéajtót, és próbálták átverekedni magukat a "kis" tömegen, amely a szűk folyosón gyűlt össze. Amint végre kijutottak a vonatból Angelica felnézett a száz tornyú, hatalmas épületre. Üdv újra Roxfort. Hosszú tanévnek nézünk elébe.