A gyerekek a tanárokra kapták a tekintetüket. Mógus a szívére szorított kézzel rohant az egyik vécéhez. Angelica biztosra vette, hogy éppen üríteni akar, de csak pihegett.

Piton a trollhoz lépett, és vizslatni kezdte, míg a négy gyerek az elfehéredett szájú, nem kicsit ideges McGalagony professzorral néztek szembe.

Angelica csak egyszer látta ilyen mérgesnek. Amikor elsős korukban az ikrekkel sikeresen felrobbantották a konyhát. Több, mint 100 ponttal lett akkor szegényebb a Griffendél, és a lány most sem számított jobbra.

- Mi volt ez? - kérdezte a tanárnő. A hangja szinte ollóként metszette a levegőt.

A gyerekek több, ideges pillantást váltottak. Kivéve Ront, aki mintha ledermedt volna, úgy állt, feltartott varázspálcával.

- Hatalmas szerencséjük van, hogy még élnek - meredt dühösen Angelicára. Mert hát, benne volt minden hülyeségben, amit csak kitaláltak, ezért McGalagony jogosan hihette azt, hogy a lány rángatta magával az elsősöket.

Ezzel azonban csak két probléma volt. Egy; Angelica mindig az ikrekkel csinál bajt. Kettő; Miért pont elsősöket vitt volna?

- Miért nincsenek a hálókörletükben? - csattant a tanárnő hangja ismét. Angelica a fejében próbált valami épkézláb mondatot összerakni, azonban minden hiába volt. Általában gyorsan vágott az agya, de sajnos fogalma sem volt, hogy mondhatná el a történetet anélkül, hogy komolyabban bele ártsa a fiúkat, vagy Hermionét.

- Tanárnő, kérem... Értem jöttek - csendült egy vékonyka lány hang kicsivel arrébb.

- Granger kisasszony! - csodálkozott el kissé a professzorasszony. Hermione állásba küzdötte magát, és egyenesen McGalagonyra nézett.

- Elindultam megkeresni a trollt, mert azt hittem... azt hittem, egyedül is eltudok bánni vele. Sok könyvet olvastam a trollokról - hangja kissé félős volt, de ugyanakkor határozott is.

Angelica álla a vizes csempén koppant. A másik két fiú is körülbelül úgy festett, mint ő. Ron kezéből kiesett a pálca, és kissé elkerekedett szemekkel nézett a kócos, barna hajú lányra.

Angelica ismerte Hermionét év eleje óta, és egy kicsit stréber, de jólelkű lánynak ismerte, aki soha nem hazudik, és mindig tökéletes. Azonban most ettől teljesen eltérőn viselkedett. Hazudott, méghozzá szemrebbenés nélkül.

- Ha nem jöttek volna utánam, már nem élnék. Angelica lefoglalta a trollt, amikor le akart ütni, Harry beleszúrta a varázspálcáját az orrába, Ron pedig leütötte a saját botjával. Nem volt idejük segítséget hívni, különben valamelyikünk már biztosan nem élne. A troll már éppen végezni akart velem, amikor ideértek.

Angelica a fiúkkal egyetemben igyekezett olyan arcot vágni, mintha ez teljesen igaz lenne, és nem most hallanák először a történetet.

- Nos... ha így áll a dolog... - nézett rájuk McGalagony professzor, és küldött egy bocsánatkérő pillantást Angelica felé, de hamar visszafordult Hermionéhoz.

Ezt a napot is megértem - fújta ki a levegőt Angelica - McGalagony professzor bocsánatot kért.

- Granger kisasszony, hogy lehetett olyan ostoba, hogy azt higgye, egymaga le tud győzni egy kifejlett hegyi trollt? Még ha Ms Black-nek jutott volna az eszébe - sandított a lányra - Na, de hogy maga?!

Hermione lehorgasztotta a fejét. Angelica ha nem ismerte volna már McGalagony professzort, biztosan megsértődik. De való igaz, hogy rengeteg hülyeséget csinált már, épp ezért nem hibáztatta a tanárnőt. Csak elengedte a füle mellett.

De maga a tény, hogy Hermione inkább magát ártja a dolgokba nem kicsit döbbentette le a lányt. Olyan abszurdan hatott, hogy a mindig szabály betartó Hermione most itt áll, és a házvezető tanáruk szemébe hazudik. Ez olyan... furcsa volt.

- Granger kisasszony, ezért levonok öt pontot a Griffendéltől - hozta meg az ítéletét McGalagony professzor. Angelicát egy kicsit meglepte a válasz, de inkább nem szólalt meg - Mélységesen csalódtam magában. Ha nem sérült meg, induljon. Menjen a Griffendél-toronyba. A tanulók a házakban fejezik be a vacsorát.

Hermione lehajtott fejjel távozott, és Angelica elhatározta, mindenképpen megköszöni valahogy neki. A professzor most a két fiúhoz és Angelicához fordult. Már valamivel nyugodtabbnak tűnt, mint korábban.

- Még mindig azt mondom, hogy szerencséjük volt, de azért nem sok elsőéves, illetve harmadéves tudott volna elbánni egy trollal. Ezzel fejenként öt pontot szereztek a Griffendélnek. Dumbledore professzor értesülni fog a történtekről. Most elmehetnek, de Ms Black, magával még beszélni szeretnék - engedte útjára a két fiút. Angelica a professzorasszonyhoz lépett, és idétlenül kezdett vigyorogni.

- Szép estét, McGalagony professzor! Hogy van?

- Ehhez most nincs türelmem, kisasszony - állította le a jókedvében lévő lányt, mire lebiggyesztette az ajkát.

- Mit szeretne mondani, professzor? - tette fel a kérdést, és felvett egy komolyabb hangnemet.

- Az igazgató úr tájékoztatott a varázslási problémájával kapcsolatban - ért kínos pontra a beszélgetésük.

- Igen? - nyújtotta el a szót, és kíváncsian nézett az igazgatóhelyettesre.

- Dumbledore professzor szeretné, ha nem lenne gondja vele, ezért megkért, hogy tanítsam meg használni ezt a különleges képességet - jelentette be. Angelica legszívesebben a tanárnő nyakába ugrott volna, de ezt nem tehette meg. Végül is milyen röhejesen nézne már ki?

- Komolyan? - kérdezte izgatottan.

- Természetesen. Maga szerint viccelnék ilyennel? - vonta fel a szemöldökét.

- Köszönöm!

- Most már mehet. Majd az órán megbeszéljük a részleteket - intette az ajtó felé a lányt. Angelica halkan dudorászva ugrált a klubbhelysége felé.

Ha valaki meglátta volna, szinte biztos, hogy hülyének nézné, de a lányt ez zavarta a legkevésbé.

Délután még villámokat szórt a barátaira, aztán lenyelt valami zöld trugyit, amelynek rosszabb íze volt, mint a Bagoly Berti féle mindenízű drazsénak, majd legyőzött egy hegyi trollt a barátaival. Illetve talált megoldást a problémájára is.

Esemény dús délutánja és estéje volt. De még nem ért véget. Ugyanis a szokásos gyakorlása, az utóbbi időben elmaradt.

Kevesen tudják, nagyjából senki, de Angelica animágusnak tanul. Kicsi korában kezdte, és egész jól megy neki.

Ugyanis nevelőapja, Remus, vérfarkas, melyről szintén nem tud majdhogynem senki, és Angelica segíteni szeretne neki.

Most jogosan lehet feltenni a kérdést, mi történt a szüleivel. Angelica édesanyja meghalt, amikor a lány hároméves volt. Nem sok emléke maradt róla, de ami van, azt féltve őrzi. Kezdve a medáljával, amely most is ott pihent a nyakában. Akkor kapta, amikor betöltötte a tizenegyet.

Kicsit idősebb, mint az évfolyamtársai, de ez sosem akadályozta meg abban, hogy tanuljon, vagy felrobbantson valamit.

Édesapjáról, viszont nem tud az égvilágon semmit. Csak annyit, hogy börtönben van, mert több, mint 12 mugli és egy varázsló haláláért felelős.

Angelica egyszerűen nem tudta elképzelni az apját. Amikor rágondolt, mindig egy mosolygós férfi jutott az eszébe, nem pedig egy kegyetlen gyilkos.

Angelica felért a portréhoz, ahol elmondta a jelszót, majd bemászott a lyukon. Már meg sem lepődött, amikor a hely zsúfolásig tele volt.

Magához kapott egy tányért, majd némi kaját, és enni kezdett. Időközben megjelent Fred és George, aki a legkülönfélébb viccekkel szórakoztatták, amint megbizonyosodtak a jól létéről.

Olyan hajnali három körül üresedett ki teljesen a klubbhelység. Angelica is összekapta magát, majd felment a szobájukba. A lányok már aludtak, kivéve Hermionét.

- Jó éjt, vagy mondjam inkább, hogy reggelt? - vigyorodott el bágyadtan Angelica.

- Hogy tudod még hulla fáradtan is megőrizni a humorod? - kérdezte Hermione.

- Tudod, ez innen - mutatott a szívére - belülről.

- Nagyon vicces - forgatta barna szemeit, de azért mosolygott.

- Őszintén szólva nem tudom. De nem mindig van jó kedvem - emlékezett vissza a délutánra - Egyébként meg köszönöm, hogy kihúzták a csávából. Jövök neked eggyel.

- Szívesen, de megmentettétek az életem. Ez még így is édes-kevés ehhez képest - hárította a lány az ajánlatot.

Ezután még beszélgettek egy kicsit, majd hamarosan elnyomta őket az álom.