Amint visszaért a kastélyba - éppen percre pontosan takarodóra - rohant is fel a Griffendél toronyba megmutatni barátainak az új szerzeményeit. Szerencsére útközben nem futott össze senkivel még hóborccal se így teljes csendben tudott felslisszani a hálókörletbe.
Ahogy benyitott a szobájába örömmel látta, hogy a barátai mind a szobában várakoznak.

- Harry! Végre!

- Már keztünk aggódni haver!

- Bocs srácok, elhúzódott a dolog. Minden rendben volt?

- Igen. Volt egy necces helyzet de megoldottuk.

- Mennyire necces?

- Nyugi. Csak McGalagony keresett de mondtuk neki hogy a szükség szobájában edzel az auror képző felvételire és mi sem láttunk egész nap. Csak a quidditch csapatról akart egyeztetni, de azt mondta akkor nem zavar.

- Huh, ezer hála.

- Nincs mit. De mond hogy megérte egész nap stesszelnünk?

- MEG! Ezt nézzétek mit szereztem.

Harry gyorsan odakucorodott barátai gyűrűjébe és elővette a két gondosan becsomagolt dobozt. Óvatosan leemelte a nagyobbik fedelét, hogy barátai is láthassák a csodatalárt. Még így, összehajtogatva is elképesztően mutatós volt és semmit nem vesztett az eleganciájából és különleges szikrázásából.

- Azta nemjóját...

- Ez gyönyörű Harry!

- Szerintem is.

- Miből készült? Mármint nem tűnik sima mezei talárnak.

- Nem is az. Állítólag varázsereje van. De lehet mindez csak legenda... majd ha kiderül hogy igaz - e elmesélem. Amúgy a poén benne, hogy egy bájitalmester készítette.

- És mikor?

- Nagyon régi. A tizenhatodik század elején.

Harry elégedetten figyelte ahogy barátai csillogó szemmel és teljes elragadtatással simogatják a talár fényesen csillogó anyagát. Valóban varázsereje lehet, mindenkit azonnal elbűvöl a látványa. Talán több is rejlik ebben a köpenyben mint azt képzelte. Meg volt győződve róla, hogy valami különleges ereje van, valami olyan amiről talán még Doris sem tudott... vagy ha igen, akkor nem szándékozott elárulni.

- Wow.

- Olyan puha. Ez selyem?

- Igen. És nem tudom miféle... pláne hogy így csillog. Az ezüstszálak pedig valódiak és állítólag meg vannak bűvölve.

- Látszik rajta. Ez igazán egyedi ajándék. Nagyon fogja értékelni szerintem.

- Szerintem is.

- És ez még nem minden. Ezt vettem még hozzá. Ikerbrossok.

A fiatal fiú óvatosan leemelte a másik, kisebb doboz tetejét is, megmutatva barátainak a csodás fekete brossokat.

- Ahh ezek NAGYON illenek hozzá Harry!

- Hűha! Ezek... várjunk Harry... te... te meg akarod hívni a bálra Pitont?

- Ühüm. Ez a terv.

- Wao haver. Na EZ Griffendéles.

- Köszi. De inkább őrültség mint bátorság... legalábbis azt érzem.

- Nem az! Zseniális ötlet Harry. Ha elfogadja az mindent elmond!

- Pontosan.

- És ha nem?

- Ugyan már... tuti, hogy igent mond haver. Le fogjátok sokkolni a népet!

- És mi nagyon büszkék leszünk.

- Igy van.

Harry őszintén boldog volt, hogy a barátai ennyire tamogatják a döntésében. Úgy érezte, hogy ő a legszerencsésebb ember az egész varázsvilágban. Csodálatos barátai vannak és egy nem mindennapi udvarlója. Ennél jobban nem is alakulhatna az élete.

- Nem is tudom mihez kezdenék nélkületek! Most pedig el kéne dönteni, hogy írjak - e hozzájuk valamit vagy sem?

- Mindenképp.

- Egyetértek Ginnyvel. Van arany tintám egy kevés.

- Imádlak Mió. De mit?

- Valami rövidet és frappánsat. Valami olyat amiből kiderül, hogy tudod a titkát és az is hogy meg akarod invitálni a bálra.

- Ez nem az én asztalom....

- Hm... mondjuk: "Megköszönném a csodás ajándékokat, de inkább személyesen. Holnap este hatkor a toronyóránál. Várni fogom."

- Ez jó lesz!!! Köszi Mió.

- Hozom a tintát aztán vedd fel a köpenyedet és még most vidd le neki az ajándékokat.

- Rendben.


Harry Potter megpróbált minél halkabban osonni a kastély ódon kőfalai között a pince irányába. Nagyon nem akart összefutni senkivel, mert már jóval takarodó után járt az idő. Hiába volt rajta a láthatatlanná tévő köpenye mégis szokatlanul ideges volt. Valószínűleg ennek sokkal nagyobb köze volt a kezében egyensúlyozott dobozkákhoz, mint a kései időponthoz. Nagyon tartott attól, hogy a férfinek negatív válasza lesz... hogy félreértette az egészet és nem is arról van szó amit ő gondolt. Hogy egyáltalán nem a közeledés volt a szándéka. Idegességében már az is megfordult a fejében, hogy mi van, ha nem is a férfi küldte az ajándékokat csak valaki, akinek hasonlít az írása. De közben próbálta nyugtatni magát a racionális elmélye érvelésével, hogy minden jel arra mutat, hogy igen is jól értelmezte a dolgokat. Mégis furcsa szorongás fogta el ahogy megállt a férfi ajtaja előtt. Hiába volt Griffendéles, nem volt mersze személyesen átadni, így csak letette a szépen becsomagolt dobozokat a küszöb elé rájuk helyezve a rövidke kis levelet, majd egy nagy levegő vételt követően még bátorsága el nem illan, gyorsan bekopogott a nagy mahagóni ajtón. A köpenye takarásában elsétált a szemben lévő falig és onnan figyelte az eseményeket.

Percekig nem látszódott történni semmi, aztán halk nyikorgás közepette kinyílt a hatalmas mahagóni ajtó és egy igen zaklatott Bájitalmester jelent meg benne. Amikor a fiatal Griffendéles meglátta a férfit, el kellett harapnia a nyelvét, nehogy kiszükjöna száján egy hangos sóhaj. A Bájitqlok mestere a szokottól eltérően feltehetően otthoni viseletben volt, ami egy finom szüvésű sötétzöld inget és egy laza sportosabb fazunu szürke nadrágot jelentett. Már csak ez a kis változás - hogy nem a szokásos fekete lebernyegében volt - hatalmas változást eredményezett. Mintha legalább tíz évett fiatalodott volna. Igazán jól állt neki a mardekár színe.
Amikor az említett észrevette a két dobozkát a küszöbön arcára őszinte döbbenet ült ki. Felkapta a fejét, majd előrébb lépve felvette a dobozokat és alaposan körbenézett a pincében. Láthatóan érdekelte hogy az ajándékozója jelen van - e még. Majd miután meggyőződött arról, hogy nem lát semmit kezébe vette a kis pergament majd miután elolvasta ajkai mosolyra húzódtak és egy hosszú hümmögés hagyta el a torkát. Harry látta, ahogy elkezdi óvatosan kibontani a dobozokat és közben a szíva majd kiugrott a mellkasából olyan hevesen vert... teljesen leverte a víz és minden porcikája remegett várva a férfi reakciójára... ám ezt legnagyobb sajnálatára nem láthatta mert a Bájitalok mestere megfordult és elindult befele a lakosztályába. Utolsó dolog amit a becsukódó ajtó résén keresztül látott az a férfi csodálattól és meglepettségtől fénylő tekintete volt.

Extra tartalomért és kulisszatirkokért kövessenek Instagram - on:

Victoria_W_Knight