Roger elfoglalta a helyét a dobok mögött, John pedig kezében a hangszerével figyelmesen őt nézte, várta, mikor kezdhet el játszani. A szőke fiú belekezdett, majd intett a fejével, mire John is becsatlakozott.

Freddie és Brian érdeklődve szemlélte és hallgatta a fiút. Aztán, amikor egy bizonyos részhez értek, Freddie észrevette, hogy John nem azt játssza, amit ő írt. De ezzel nem volt baja, sőt mi több, így még jobban tetszett neki, mint az eredeti.

Az énekes és a gitáros elképedve bámulta John-t, aki lassan a játéka végehez ért, majd leakasztotta a basszusgitárt a nyakából, és várakozóan a többiekre nézett. Roger is előbújt a dobok mögül, és csatlakozott Freddie-ékhez.

- Freddie, Roger - fordult feléjük Brian - tudnánk beszélni?

A kérdezettek bólintottak, majd az együttes mindhárom tagja kilépett a folyosóra, John pedig közben elrakta a hangszerét.

- Mindjárt visszajövünk, addig ülj csak le! - mosolygott rá a dobos.

- Oké - mosolyodott el ő is, Roger pedig gyorsan becsukta maga mögött az ajtót.

A szőke fiú rögtön nekidőlt a falnak, elkerekedett szemekkel pillantott a társaira, akik ugyanolyan kifejezéssel néztek vissza rá.

- Láttátok... amit én? - nyögte.

Freddie izgalmában ugrott egyet, majd öszeütötte a két tenyerét.

- Kell nekünk! - mondta, majd a szíve felé helyezte a kezét, és drámaian felsóhajtott. - Ő egy angyal!

- Az a mosoly! - dünnyögte Brian, mire a másik kettő bólintott.

Mindhármukat elvarázsolta a fiú, mind a játékával, mind a személyiségével. Meg mertek volna esküdni rá, hogy soha életükben nem láttak John-nál aranyosabb dolgot.

- Akkor, bevesszük? - kérdezte vágyakozóan Mercury, Brian és Roger pedig buzgón bólogatott.

Mindeközben John a kanapén ülve várta a fejleményeket. Mindhárom férfi nagyon rendesnek tűnt, úgy érezte, jól ki fognak jönni egymással. Már ha beveszik...

Mi van, ha túl gyorsan játszotta el azt a részt? Vagy ha túl lassan? Lehet, hogy Freddie-nek nem tetszett - hiszen nem éppen a kotta szerint haladt, volt benne egy kis improvizáció is.

Nem tudta kizárni ezeket a negatív gondolatokat, és egyszer csak azt vette észre, hogy a körmeit piszkálja. Ez egy régi rossz szokása volt, ami akkor jött elő, mikor nagyon izgult.

A meghallgatás előtt sem feszengett annyira, mint most. Akkor még azt akarta megtudni, hogy tényleg Mr. May-e a gitáros (fogalma sem volt, akar-e egyáltalán csatlakozni) - most viszont, hogy már tudta, tényleg ő az, minden vágya volt, hogy bekerülhessen az együttesbe.

Kinyílt az ajtó, és visszajöttek a zenészek. Freddie leereszkedett a vele szemben lévő fotelbe, Roger pedig lehuppant mellé a kanapéra.

- Sz-Szóval... mit gondoltok? - kérdezte John. Nem tudta, mire számítson.

- Hát ömm... - mondta Roger és elhúzta a száját.

Ennyi volt, kész. Nem került be az együttesbe, és így talán Brian-t se fogja többé látni. Legörbült a szája, és érezte, ahogy a torkában egy görcs formálódik. Azt, hogy Roger hogyan folytatta a mondandóját, szinte csak elmosódva hallotta.

- Az az igazság, hogy nem éppen te voltál a legjobb. Tudod, nem igazán illesz a bandá--

Roger monológja félbe lett szakítva, ugyanis Brian hátbavágta.

- Seggfej!

- Hé! - Roger durcásan nézett rá.

A dobos eddigi szövege miatt szomorkodó John arcáról egyszersmind eltűnt minden csalódottság, amikor Brian újra megszólalt.

- Üdv a bandában, Deaky! - mosolygott rá a gitáros, John pedig úgy érezte, menten sírva fakad a boldogságtól.

- Té-Tényleg? - kérdezett vissza.

- Naná! - nevetett a dobos. - Csak szívattalak!

- Kö-Köszönöm! - ölelte meg John Rogert hirtelen (ugyanis ő volt hozzá a legközelebb). Taylort váratlanul érte a "támadás", de rögtön visszaölelt.

Ezután a basszista feltápászkodott az ülőgarnitúráról. Freddie már tárt karokkal várta a fiút, aki az énekest sem akarta megkímélni. Persze Deaky hülye lett volna kihagyni az alkalmat, hogy ennyire közel kerülhessen Brian-hez, úgyhogy Freddie után őhozzá is odafordult. A gitáros ajkain apró mosoly játszadozott, és jól magához szorította John-t, amikor ő odalépett hozzá. A fiú belefúrta az arcát Brian pólójába és beszippantotta az illatát. Nem tudta eldönteni, vajon pontosan milyen illatú parfümöt érzett, mindenesetre nagyon tetszett neki. Miután elhúzódtak egymástól, Freddie megköszörülte a torkát.

- Nos - kezdte. - Minden nap este hattól próbálunk, drágám - szavait John-hoz intézte. - Mára lejárt az időnk, de holnap találkozunk!

Deaky bólintott, majd a vállára vette a gitárját.

- Köszönöm, fiúk! - mosolyodott el még egyszer, majd mindannyian elköszöntek egymástól, és hazamentek.

Deaky egész úton azon gondolkodott, hogy mennyire várja már az együtt zenélést. Amióta az előző zenekarát elhagyta, csak erre vágyott: egy másik együttesre. Az már csak szerencse kérdése volt, hogy pont egy ilyet talált - ahol az énekesnek szemtelenül gyönyörű hangja van, a dobos is nagyon tehetséges, na meg aztán a gitáros! Magabiztosan lépkedett a kollégium felé. Új korszak kezdődött az életében - és biztos volt benne, hogy nem fog csalódni.