Előző részből:

-Francba.- Morogta Matt, idegesen.

-Mi a baj?- Suttogtam, ijedten.

-Beletört a zárba a kulcs.- Sziszegte.

-Jaj ne.-

Összenéztünk és szemeiből sugárzott a kétségbeesés. Most mi lesz? Lefogunk bukni!

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

-Ülj vissza a matracra! Pár perc és vissza jövök.-

-Rendben.- Vágtam rá és vissza siettem. Hirtelen megjelent Joe.

-Hol van Matt?- Kérdezte idegesen.

-Azt mondta, hogy pár perc és vissza jön. Beletört a zárba a kulcs.-

-Ez "nagyszerű"- Fejéhez kapta a kezét. -Kitalálunk valamit és kijuttatunk.- Mondta és Matt után sietett. Nem sokkal később, James is elment a zárka előtt és rám kacsintott, de nem olyan feltűnően. Mögötte pedig, mentek az őrök.

Vajon Joe és James, miért akarnak segítenek kijutni? Nem tudom, hogy mi ez az egész, de bent a szívem mélyén, hálás vagyok nekik is. Ha sikerül, ha nem. A fő az, hogy megpróbálták.

***

A pár perces várakozásból, 2 óra lett. Ideges vagyok és félek. Nem tudom hogy mi lesz, de azt viszont igen is tudom, hogy megvédem a lányomat.

Hirtelen egy furcsa érzés kerített hatalmába. Megmagyarázhatatlanul nagy, nyugodtság öntötte el a szívemet.

-Mami.- Telepatikus, halk hang szólalt meg a fejemben.

-Samantha?- Döbbenten kérdeztem, gondolatban.

-Nem lesz semmi gond, Mami.-

Hasamra tettem a kezemet és óvatosan elkezdtem simogatni.

-Tudom pici lány. Tudom. Anya megvéd téged, ha törik, ha szakad.- Gondolataimat, pici Sam felé irányítottam.

-Készen állsz Mami?-

Meglepődtem a kérdése miatt.

-Mire angyalom?- Gondoltam.

-Csukd be a szemed.- Mondta. Nem igazán értettem, hogy ez mire jó, de behunytam szemeimet. Hirtelen egy erős fájdalom nyílalt a hasam aljába. Ordítani bírtam volna, de nem tehettem. Szemeimet továbbra is csukva tartottam. Váratlanul, eszméletemet vesztettem.

Nem tudom hogy mennyi idő után, de egy halk vékonyka hangra eszméltem fel.

-Mami, Mami. Térj magadhoz!- Aprócska kis meleg kezek, érintették meg, az arcomat. Nehezen de kinyitottam a szemeimet és pici Samantha-val néztem szembe. A döbbenetem oly hatalmas. Lassan felültem és végig néztem rajta, majd pedig a hasamra vetettem pillantásomat.

-Ez hogy lehetséges? Ezt hogy csináltad?- Dadogtam és megérintettem a lapos pocakomat, majd pedig felnéztem egyetlen lányomra.

-Itt volt az idő.- Felelte.

-De hát. Ezt én nem értem. De hogyan? Hogy, hogy ilyen nagy vagy?- Végig néztem a lányomon. Arra számítottam, hogy majd 3 hónap múlva, természetes úton fogom megszülni és egy pici baba fog a karjaim közé kerülni. De nem! Samantha most 5 év körül lehet. Hogy lehet ez?

-Nyugodj meg Mami. Nincs semmi baj. Az anyai szereteted, felgyorsította a fejlődésemet.- Mondta és átölelt. Nehezen, de elért a tudatomig, hogy ez nem álom. Samantha valóban itt van és éppen engem ölel. Rögvest átöleltem és a boldogságtól, könnyeim előbújtak.

-Még mindig nem értem, hogy ez hogyan volt lehetséges, de nagyon boldog vagyok.- Suttogtam fülébe és végig simítottam a kezemmel, hosszú fekete fürtjeit. Kicsit eltávolodtunk egymástól, hogy jobban szemügyre vehessem. Arca pont olyan, mint az enyém, kislány koromban. Szemei oly feketék, mint az éjszaka, arca hófehér, ajkai vérvörösek.

-A prófécia, félig beteljesült.- Mondta és egy puszit adott az arcomra. -Mami, most próbáld meg szétfeszíteni a rácsokat.-

-De hát, nekem nincs erőm, ebben a világban.-

-De most már van! Eddig csak miattam nem volt.- Mondta, egy aprócska mosollyal az arcán.

Felálltam és a zárka ajtajához lépkedtem. Kezeimet a rácsokra tettem és minden erőmet beleadva, sikerült szétfeszítenem azt. Vissza néztem Samantha-ra és hamar elért a tudatomig, hogy nincs időnk arra, hogy sokkot kapjak.

-Siessünk!- Mondtam és felkaptam a lányomat, majd pedig elindultunk balra. Hosszú folyosón caplattunk végig. A legvégén, egy csiga lépcső vezetett felfelé. Egy pillanatra vissza néztem, majd pedig felosontunk. Karjaimban tartom, egyetlen pici lányomat. Oly hihetetlen. Nem értem hogy hogyan, alakulhatott ez így, de most csak ez a lényeg. Hogy kijuthassunk innen, feltehetően élve.

A lépcső tetején, letettem a lányomat és felmértem a terepet. Nem látok senkit és nem is hallok. Egy nagy üres és sötét teremben vagyunk. Megfogtam pici Sam kezét és az előttünk lévő, ajtóhoz siettünk. Közben jobbra és balra ingázott a fejem. Amint elértük az ajtót, rögvest kinyitottam és szembe találtam magamat, Matt-el, aki épp felénk futott, a hosszú folyosón. Megállt és végig nézett mind kettőnkön. Szemei árulkodnak a döbbenetről.

-Hát. Hát ez.- Dadogta. -Te, vagy is ti? Ez hogyan lehetséges?- Kérdezte halkan.

-Majd mindent elmesélünk, de most ki kell jutnunk.- Feleltem. Szavaimra mit sem figyelve, Matt felénk lépkedett és leguggolt Samantha-val szemben.

-Döbbenetes a hasonlóság.-

-Hát mivel, a lányom.- Mondtam és megforgattam a szemeimet. -De sietnünk kellene.-

-Ó. Igen, persze.- Mondta és felállt. -Gyertek velem!- Megfordult és megfogta a másik kezemet.

Hosszú sietős séta után, elértük a kastély előterét. Már a kapunál voltunk, amikor lent megpillantottam Joe-t. Rögvest ránk nézett és a szemei, neki is a döbbenettől csillogott.

-Mi történt?- Fakadt ki.

-Mindent elfogunk mesélni, csak siessünk.- Mondtam.

Alig hogy elértük a kastély fő kapuját, hirtelen megjelent a király, a lépcső tetején.

-Ahogy sejtettem.- Szólalt fel. Mindannyian hátra fordultunk. -Oly hatalmas az anya és a lánya közti szeretet, hogy felgyorsult a leányzó fejlődése. Akkor végre is hajthatjuk a szertartást, az esküvőnk már kivan pipálva, a listán.- Kaján vigyorát szemeinkbe fúrta.

-Erről, ne is álmodj!- Sziszegtem és azon nyomban megfordultunk és kiszaladtunk a kapun.

-Őrök!- Ordította el magát a király.

Mi csak szaladtunk a kastély előtt álló hintó felé. James kinyitotta az ajtaját, mi pedig egyből beültünk. Samantha-t az ölembe vettem. James meg csapkodta a hintó oldalát.

-Indulhatunk!- Kiabálta el magát és a lovak egy pillanat alatt elindultak.

-Most már nem lesz semmi baj!- Mondta Matt és magához húzott minket.

-Az még nem olyan biztos!- Vágta rá Joe. -A király tudja hogy hova megyünk. Sietnünk kell, hogy mi érjünk hamarabb a nagy fához.-

Matt, Joe és James, válaszokra várva, fürkészték Sam és az én arcomat.

-Hallottátok a királyt. A szeretet gyorsította fel Sam fejlődését.- Mondtam.

-Azt értettem, de hogy tudtatok kijutni?- Kérdezte Matt.

-Vissza nyertem az erőmet.- Feleltem.

Mind a hárman bambán néztek ránk, de nem foglalkoztam az értetlenkedő szemekkel.

***

Amint megérkeztünk a fához, mindannyian kiszálltunk. Nathaniel, kikerekedett szemekkel pásztázta a kezemet fogó Samantha-t. Anyu és a Nagyapám, mindent tudóan, nagy mosollyal fogadtak minket.

Felsiettünk a dombra és rögvest nagy ölelkezésbe kezdtünk. Könnyeim ismét előbukkantak, de már nem szégyellem őket, kiengedni.

-Most már minden rendbe fog jönni.- Mondta anyu.

Nagyapám leguggolt a lányomhoz, majd pedig Sam és az én arcomon váltogatta a tekintetét.

-Most mi lesz veletek?- Kérdeztem. -Nem akarok nélkületek haza menni.- Fakadtam ki.

-Nem is kell!- Szólalt meg Samantha. Ránéztem, kikerekedett szemekkel.

-Igaza van!- Mondta Nathan. -Összeházasodtatok a királlyal, Sam pedig bőven betöltötte élete első évét. Csak rajta áll, hogy most mi lesz.-

Samantha rám nézett és megszorította a kezemet.

-Mami. Azt akarom, hogy mindannyian menjünk haza.- Mondta csöpp kis hangján.

-Tudod, hogy ez mivel jár?- Kérdezte Nagyapám.

-Igen!- Felelte Sam.

Nagyapa elővett egy rugós kést és odaadta Sam-nek. A pici lányom, megvágta vele a tenyerét, utána pedig Anyu és nagyapa és Matt is. Samantha oda akarta adni Joe-nak és James-nek is a kést.

-Mi nekünk itt kell maradnunk.- Mondta Joe.

-Nem kell.- Mondta Sam.

Mindannyian a lányomra néztünk.

-Menjetek haza.- Szólalt meg James.

Sam megindult a két holt vámpír felé és a kezébe vette, Joe kezét, majd pedig megvágta azt. Pici lányom, a megvágott kezével, megfogja Joe vérző tenyerét.

-Joe bácsi, te is jössz velünk!- Mondta Samantha és mosolyra húzta ajkait. Ezt megismételte James-el is.

Körbe álltunk és megfogtuk egymás kezét. Anyu és nagyapa, megnyitották a portált.

-Állj!- Ordította el magát a király, egy hatalmas fekete ló hátán. Mindannyian hátra néztünk és megláttuk a király mögött, a holt vámpír hadseregét.

-Sietnünk kell!- Mondta Nagyapa. -Nem juthatnak át! Sarah indulj Samantha-val.-

-Előbb ti menjetek!-

-Ti mentek és nincs vita!- Förmedt rám.

Nagyapa elengedte a kezemet és meglökött.

-Menjünk Mami.-

Lenéztem Sam-re, majd pedig a többiekre. Nehezen, de megindultunk a lányommal.

***

Amint átértünk az élők világába, négykézlábra estünk a portálból. Rögvest a lányomra vetettem a pillantásomat.

-Gyere ide kicsim.- Tartottam a karjaimat, majd pedig átöleltem. Nathaniel-ék kastélyának, az alsó szintjén a földön térdelve, öleltem egyetlen lányomat és mind ketten a portált fürkésztünk, reménykedve abban, hogy a többiek is sikeresen átjutnak. Elvégre a lányom a vérét adta Anyáméknak. Az életre keltésnek sikeresnek kellett lennie.