Egészen aprónyit nőveltem a tempómon, éppen annyira,
hogy eltakarjanak az égbe magasló vastag törzsű, dús lobkoronájú fák. Majd hirtelen olyan dologra lettem képes, amire eddig még soha!

Villámgyorsan fel sprinteltem a magas fák lombjai közé és megpihenve pásztáztam a zöldelő fűvön futásban lévő fiút, aki erősen zihál, leheletét szinte a nyakamban érzem.
A füleimben hallom a gyors szívverését, pedig 15 méter magasan vagyok.. Az arcát is látom, olyan kristály tisztán, mint ha elötte állnék. Pásztázom, kipirosodott arcát és vértől duzzadt harapni való, vörösen izzó ajkait...

A kínzó szomjam a vére után, egyenesen elviselhetetlen!
Ilyen nagy vágyat még soha nem éreztem egyetlen egy sebesült iránt sem.. Oly erősen hívógat az illata, érzem hogy elönt a mámor.. Izmaim megfeszülnek, karmaim pedig a fatörzsébe merednek..

Orrrditani akarok!!!! Nem tudom vissza fogni magam!! Miért kínóz ennyire?? Mi van benne, ami másban nincs??

-Merre vagy villám lány??- Élesen hallom hangját, mint ha csak mellőlem jönne.

Ne keress!!! Mennyel!!

- Olyan furcsa érzésem van, talán Félsz tőlem?- Szomorú hangja valamiért meg tudja hatni a szörnyeteg szívem.. Félni? én? Neked kellene! Én csak attól félek, hogy kárt teszek benne...

Láttam hogy körbenézett, még egyszer és utoljára, majd vissza szaladt az ösvényre..

Ahhh.. Ez az!! Jó fiú.. Mióta itt vagyok, most először ragadt arcomra mosoly. Eddig egy halvány öröm sem ért, amióta az édesanyám itt hagyott ezen a mocskos világon.
Tényleg nem akarom bántani a fiút, de nem csak azért mert megigértem anyunak, hanem mert nem ilyen halált érdemel és ennyi. Nagy dolgokra lesz még hívatott, úgy érzem.

Egy kis idő után, elkezdtem szelni a lombokat és egyre gyorsabban és gyorsabban Villámfutásból ugrottam egy nagyot a másik faágára, "repülés közben",

- Wááó!!!- Orditottam az élvezet hatására.

Oly szabadnak érezem magam, mint ez a sas az égen..
Gyönyörű barna tollazata vissza veri a beborult ég fényét.. Csöre hegyes és oly kidolgozott, veszélyes. Olyan mint én.
Szemeiben látom tekintetem. Varázslatos!

A faágára érkezve, körbe néztem és meg kell hogy jegyezzem, innen fentről, majdnem belátom egész Forks-ot. A nagy vízesés magával ragadó!!

Rengeteg embert látok a városban sétálgatni és közben nem is sejtik, hogy egy vérszomjas fenevad pásztázza minden léptüket... Ez a fenevan én vagyok.
Bár csak olyan életem lehetne mint nekik! Egy szép hosszú boldog élet. Normális tinédzserként élhetném az életemet az édesanyámmal. Ohh milyen szép is lenne.
Az elképzeléstől is összeszorul a szívem.. Annyira vágyom a lehetetlenre, hogy nincsenek rá szavak. Eladnám a nem létező lelkemt is egyetlen normális napért!

A gyönyörködés után, vissza indultam a Nagyapám háza felé, de innentől már a talajon folytattam az utam.
A fülest újra bedugtam füleimbe és a zenével eltereltem zűrös, megkeseredett gondolatimat.

Nem félek a kirohanásom következményeitől, egy cseppet sem! Megérte, mert élveztem! Meg csapott a szabadság illata a fák lobjai közt, szóval nem bánom!

A hosszú ösvény, kivezetett az erdő szélére és megpillantottam Brian-t, azaz a Nagyapámat a ház elött. Már nagyon vár!

Amint vele szembe értem, megálltam és vártam a felém irányuló temérdek szítkozó szavait, de ő csak némán állt, érzéstelen arcal. Talán ez még rosszabb, mint ha lecseszett volna.

- Mennyj be a szobádba! Beszélgetni fogunk!- Jelentette ki és az első érzésem az volt, hogy nekem befellegzett..

Szótfogadtam szavainak és becaplattam a szobámba és észre kellett hogy vegyem, hogy a törött íróasztal eltűnt, helyette az üresség ami maradt.

Leültem az ágyra és majd a Nagyapám is belépkedett. Becsukta az ajtót és velem szembe állt. Arca semmitmodó.

-Remélem most tisztában vagy azzal, hogy az egész falka téged keres! - Hirtelen tekintete szúróssá vált, én csak szótlanúl nézem szemeit.

- Tudom, hogy most ez nagyon nehéz neked. Hidd el, hogy nekem sem könnyebb. Sőt talán még nehezebb is!
Lisa-ra emlékeztetsz és ez nagyon fáj. Te vagy az egyetlen unokám, akit most látok először. Bevallom, még soha nem volt dolgom tinédzserel, szóval nem tudom, hogy hogyan állhatnék a helyzethez, illetve hozzád. De azt szeretném hogy tudd, bárhogy is legyen, rám számíthatsz. Csak arra kérlek, hogy ne csinálj rendszert a kirohanásaidból! Értjük egymást?- Tekintete kezd megenyhülni, de még mindig nem tudom hogy mit érezhet. Figyelmesen végig hallgattam szavait, miket mondatokká faragott és bolintottam egy "oké„-t.

- Tudtam, hogy nem fogod megölni a fiatal fiút!- Egy pici mosolyt vettem észre arcán, amit döbbenten fogadtam és azt is, hogy tud a fiú-ról.

- Az a fiú, a legjobb barátom kisfia. 18 éves és Matt-nak hívják. Szóval rendes dolog volt tőled, hogy kínok kínján de megkimélted az életét.- Hirtelen leült mellém, majd megfogta a kezem.

18 éves neked kisfiú?? Hát az már szinte férfi!

- Nagyon nem akartam bántani és örülök hogy képes voltam elfutni tőle. Nem tudom hogy mit csinálnék, ha újra látnám, de az bíztos hogy megzavarodnék és ismért szenvednék.- Kiöntöttem magamból az érzéseimet, amit Nagyapám, nagy figyelemmel végig hallgatott..

- Úgye tudod, hogy egy iskolába fogtok járni?- Felvonta szemöldökét és döbbent, megrémült arcomat pásztázza.

- Hogy mi? Az nem lehet!!!- Vágtam rá hirtelen.

Az nem lehet!!!! Nem járhatunk egy iskolába, nem fogom kibirni!!!

Sziasztok kedves olvasóim, ha tetszett ez a rész, akkor jelezzétek egy Vote-olal és ha szeretnétek, hogy folytassam, akkor írjátok meg Kommentben! Köszönöm! ♥ :)

A Real Dreamer.♥