Előző részből:

20:00-óra.

Lezuhanyoztam és egy egyszerű kismama alvós ruhát öltöttem magamra. Megvacsoráztunk és egy darabig néztük a Tv-t Jason-el, a kanapén ülve. Majd pedig hirtelen, kopogásra emeltük a fejünket. Fel akartam állni, de Jason megfogta a kezemet.

-Hagyd, majd én kinyitom.- Mondta, majd pedig felállt és odacaplatott az ajtóhoz. Kinyitotta és rögvest beviharzott rajta Nathaniel.

-Valamit el kell mondanom!- Idegesen és ingerülten mondta és sietősen felém lépkedett, majd pedig leguggolt elém. Jason-el, döbbenten néztük Nathan-t.

-Mond!- Vágtam rá. Látom rajta, hogy nagyon feszült és hogy, nem tudja hogyan kezdjen neki.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

-Nem mehetsz el, éjfélkor a holtak világába.- Mondta Nathan. Kikerekedett szemekkel fürkésztem, az arcát.

-Miért nem?- Kérdeztem.

-Mert..- Hirtelen elakadt a szava, mert apám abban a pillanatban, leviharozott az emeletről.

-Nem állíthatod meg! A prófécia szerint el kell mennie. Másképp nem kaphatom vissza Lisa-t.- Vágta rá apa és abban a pillanatban, Nathaniel-t neki passzírozta a falnak, a torkától fogva.

-Apa engedd el!- Kiabáltam. Rám nézett apám és szemei azt súgalták, hogy ne haragudjak.

-Bocsáss meg lányom!- Mondta, majd pedig felém szaladt és egy hajszál híján, elsodort magával, de Nathan elkapta hátulról apámat és neki vágta a falnak. Döbbenten és csalódottan néztem a földről feltápászkodó vámpírt. Jason pedig hirtelen elém termett, hogy védjen.

-Nem maradhatsz itt Sarah! Velem kell jönnöd.- Nyögte apám.

-Előbb mondjatok el mindent, mert semmit nem értek.- Vágtam rá.

-Húzz innen!- Kiabálta Jason. -A saját lányodat megakarod ölni? Te féreg.- Kérdezte.

-Nem! Dehogyis! Csak magammal akartam vinni.- Felelte idegesen

-Hova?- Kérdezte Jason.

-A holtak világába.- Felelte Nathan.

-Na és azt hogyan tenné? Te nagy okos.- Kérdezte Jason.

-Scott megtudott nyitni, a kastélyunk legalsó szintjében egy portált. Odaakarta elvinni.- Mondta Nathan.

-Eszem ágában nincs bántani a lányomat!- Jelentette ki Apa, idegesen.

-De mi ez az egész? Miért nem akarod, hogy elmenjek a holtak világába?- Kérdeztem Nathaniel-t.

-Mert akkor elfoglak veszíteni.- Mondta.

Kikerekedett szemekkel néztem Nathaniel-re és Jason is rajta felejtette tűzet szóró tekintetét.

-Emmett átlépett a holtak világába és azon nyomban látomása lett. Látta a király terveit.- Mondta.

-Mik a tervei?- Kérdeztem.

-Az, hogy ott tartson téged, amíg Samantha meg nem születik és a kislány véréből, feltámasszák a holt vámpírokat és persze beleértve a velük jóban lévő farkasokat is.- Mondta.

-Azaz megakarják, ölni a lányomat?- Fakadtam ki.

-Nem!- Vágta rá apa.

-Hát, akkor ez nem is olyan rossz. Sőt mitöbb, még jó is!- Vágtam rá.

-De ahhoz, hogy sikeres legyen a szertartás, feleségül kell menned a királyhoz.- Nyögte ki.

-Micsoda?- Fakadtunk ki egyszerre Jason-el.

-Ha nem teszed meg, többet nem láthatod az anyádat. Ennyit látott Emmett.- Mondta végig Nathan.

Ránéztem apámra, aki lesütötte szemeit.

-Sajnálom.- Suttogta apa.

Jason felém fordult és tekintetét mélyen az íriszembe szegezte.

-Nem teszed meg ugye?- Kérdezte Jason.

-Valamit kitalálok. Valami alkut fogok ajánlani. Nem megyek hozzá feleségül. Biztos van valami megoldás.- Vágtam rá.

-Nem számít neked az anyád semmit?- Kérdezte Apám.

-De igen is számít! Sőt sokat is! De csak meglehet másképpen is oldani.- Feleltem.

-Elmegyek veled!- Vágta rá apa.

-Azt már nem!- Jelentettem ki. -Azért, hogy mind két szülőmet elveszítsem? Azt már nem!- Mondtam.

-Nem fogsz elveszíteni.- Vágta rá.

-Ha nem kockáztatunk, akkor biztos is.- Mondtam.

-Olyan makacs vagy mint az anyád.- Mondta apa.

-Tudom.- Feleltem, majd pedig ránéztem Nathaniel-re.

-Vigyél el magatokhoz. Hamarabb meglátogatom a királyt.- Mondtam.

-Ne menj el!- Kérlelt Jason.

-Nyugodj meg életem. Nem lesz semmi baj. Megoldjuk másképp a dolgokat.- Mondtam és átöleltem. -Mi egymásnak vagyunk megírva.- Suttogtam a fülébe.

Miután, nagy nehezen megnyugodott Jason, felmentem az emeletre és magamra öltöttem egy lezser fekete pólót és egy ugyanolyan színű, melegítő alsót. Elbúcsúztam Jason-tól és az apámtól.

-Sietek vissza!- Jelentettem ki. Jason, egy mosollyal nyugtázta, majd pedig átöleltem apámat és őt is, majd pedig beültem Nathaniel autójába.

Valamit kitalálok. Tudom hogy képes vagyok rá.

***

Az út közepén, félre állt Nathaniel, az autójával.

-Mi a baj?- Kérdeztem.

-Nem mehetsz el!- Vágta rá.

-De el kell mennem.- Mondtam. Néma csendben meredt az éjszakába, majd pedig hirtelen rám nézett.

-Akkor veled megyek!- Jelentette ki.

-De rád, itt van szükség.- Mondtam.

-Megoldják a fiúk nélkülem is, a dolgokat. Emmett résen lesz, a látomásait tekintve, Scott pedig mindig is vezérnek született.- Mondta.

-Biztos vagy benne, hogy jó ötlet ha velem jössz?- Kérdeztem. Megfogta a combomon pihenő kezemet és a szemeimbe nézett.

-Még soha nem voltam ennyire biztos, semmiben.- Mondta határozottan.

-Legyen!- Vágtam rá, nehezen. Ezzel folytattuk is az utat.

Nem tudom hogy mi lesz ebből, de bízom benne, hogy megoldódik minden.

***

Lent állunk Nathaniel-ék, kastélyának az alsó szintjében, a portállal szemben.

-Készen állsz?- Kérdezte Nathan, a kezemet fogva.

-Készen!- Feleltem és abban a pillanatban, nekifutásból beugrottunk a kékes fehér örvénybe.

Ismét a füves pusztán tértem magamhoz, a földön térdelve. Lassan felnéztem és észre véltem Nathaniel-t, ahogy erőt véve magán felállt. Felém lépkedett és kezét nyújtva, felsegített.

Most sokkal sötétebb ez a hely. Mondhatni, annyira be van borulva, mint ha este lenne. Amint már mind ketten talpon álltunk, körbe néztünk és sehol nem láttunk semmit. Egy árva bokor annyi nem volt a helyszínen.

-És te itt akartál, egyedül mászkálni?- Kérdezte Nathan.

-Jól van na! Ennyire nem volt kietlen a táj, múltkor.- Vágtam rá, majd pedig céltalanul elindultunk előre.

Egy bő húsz perc után, gyanússá vállt a helyzet.

-Itt körözünk, már nem tudom mióta és egy átkozott ösvényre sem találtunk.- Mondta, egyre ingerültebben.

-Jól van na! Szerinted én tudtam, hogy ez lesz?- Kérdeztem és megforgattam a szemeimet.

-Ne haragudj!- Mondta. -Nem te tehetsz róla!- Jelentette ki.

Még egy húsz perc kajtatás után, hirtelen lópatkók hangja ütötte fel a fejünket, majd pedig a messziségből ugyan az a hintó tűnt fel, ami múltkor is elvitt a kastélyba.

-Kik lehetnek azok?- Kérdezte Suttogva Nathan.

-Valószinüleg üres.- Vágtam rá, elgondolkodva.

-Micsoda? A hintó?- Kérdezte. Hirtelen rá néztem Nathan-ra.

-Nem! A gyomrom.- Vágtam rá és egy picit felnevettem.

-Haha. Honnan veszed hogy üres?- Kérdezte.

-Mert múltkor is az volt. Csak akkor volt két kísérőm is.- Feleltem.

-Értem.- Mondta. Időközben pedig megállt előttünk a hintó. Megindultam felé, hogy kinyissam az ajtaját, de az hirtelen kinyitódott magától és két kapucnis férfi, berántott.

-Sarah!- Kiabálta Nathan, majd pedig gyorsan beszállt utánam a hintóba.

Leültetett a két férfi és ők is leültek velünk szembe, majd pedig levették a kapucnit és mind a kettejükből dőlt a röhögés, az arcunk láttán.

-Látnotok kéne magatokat.- Mondta az egyik. Jobban szemügyre vettem és egyből fel is ismertem.

-Ez egyáltalán nem volt vicces Joe!- Sziszegtem. -És ha esetleg megütöttem volna a hasamat?- Förmedtem mind kettejükre.

-Arra figyeltünk!- Vágta rá James. -De igazad van, Neharagudj.- Mondta.

-Te ismered őket?- Kérdezte Nathan.

-Igen. Ők kísértek múltkor a királyhoz.- Feleltem.

-Értem. Na és azt jól láttam, hogy senki nem irányítja a lovakat?- Kikerekedett szemeket meresztve, váltogatta tekintetét, rajtam és a két holt vámpíron.

-Újoncok!- Mondta James és megforgatta szemeit. Felemelte a bal kezét és megütögette a hintót. -Indulhatunk!- Kiabálta és a lovak elindultak.

-Egyébként, honnan tudtátok hogy jövünk?- Kérdeztem.

-Az nem érdekes. De viszont, azt már igen, hogy azt nem tudtuk, hogy jön veled egy vámpír. Az biztos hogy, nem fog örülni neki, a király.- Mondta Joe.

-Hát ez van.- Vágtam rá és kinéztem az ablakon.

***

Amint megérkeztünk, ismét ugyanolyan fogadtatásban volt részem, illetve részünk, amiben múltkor. Nekem már nem volt furcsa, de Nathaniel döbbenten szemlélte a sötét helyet.

Amint becaplattunk a kastélyba, ismét lejött hozzánk egy kísérő és felvitt minket a királyhoz. Joe bekopogott és nem sokkal utána, kinyílt az ajtó. Félreálltak a fiúk és mi becaplattunk Nathaniel-el a királyhoz, majd pedig meghajoltunk. A király felállt és egyből végig mérte Nathan-t.

-Hát ő?- Kérdezte.

-Ragaszkodott hozzá, hogy velem jöhessen.- Feleltem.

-Akkor vissza is mehet.- Mondta. Lecaplatott hozzánk, majd pedig így szólt. -Ő nem hivatalos az esküvőnkre.- Jelentette ki és kíváncsian várta a reakciómat, de csalódnia kellett, mert én semmi féle arckifejezést nem mutattam.

-Nem mondasz semmit?- Kérdezte a király.

-Dehogyisnem! Ma tudtam meg, felség akaratát és hogy őszintén szóljak, nem tetszett. Ezért is jöttem illetve jöttünk hamarabb.- Feleltem.

-Ó igen? Akkor már értem.- Mondta. -Meg kérhetlek arra, hogy haza küldöd a barátodat?- Kérdezte.

-Nem!- Feleltem. Tudom hogy nem lehet a király akaratának ellenszegülni. De ez esetben, engem nagyon hidegen hagy, hogy mit akar, vagy hogy mit nem.

-Most hogy jobban belegondolok, talán még jobb is hogy itt van. Így majd tudatni tudja majd az élőkkel, az itt zajlott eseményeket.- Mondta.

-Királyom!- Felemeltem a hangomat, majd pedig felé tettem egy lépést. -Szeretnék alkut ajánlani!- Jelentettem ki.

-Te alkudni mersz, a királlyal?- Sziszegte.

-Igen!- Vágtam rá, határozottan.

Egy darabig néma csend volt.

-Ez tetszik!- Jelentette ki. -Hallgatlak!- Mondta.

-Ha elpusztítjuk Kate-t és a WV klánját, akkor cserében lemondasz erről és hagyod hogy ismét láthassam az édesanyámat és a nagyapámat. De viszont, ha Kate öl meg engem, akkor hozzád megyek feleségül és a lányom véréből, életre kelthetitek a holtak világában lévő összes varázs lényt.- Mondtam határozottan. Hátast fordított nekem a király, majd pedig elgondolkodva, karbatett kézzel, a trónja felé sétált.

-Ez nekem nem elég.- Felelte.

-De miért nem?- Elszorult hangon kérdeztem.

-Meg kell tenned még valamit.- Mondta.

-Még is mit?- Kérdeztem, majd pedig vámpír futásával, elém termett.

-Öld meg a férjedet!- Mondta és kaján vigyorát szemeimbe szegezte.

Nem tudok szóhoz jutni. Nathan döbbenten szegezte arcomra a tekintetét.

-Miért?- Kérdeztem és könnyeim ismét előbukkantak.

-Azért, hogy te is veszíts valamit!- Felelte.

Összenéztünk Nathaniel-el és olyan elveszettnek éreztem magam, mint még soha.

-Ha nem teszed meg, akkor hozzám kell hogy jöjj és be kell teljesítened a próféciában előírtakat.- Mondta.

-De ezt nem tehetem.- Térdre zuhanva mondtam.

-Te döntesz Sarah!- Mondta és kaján vigyorát szemeimbe fúrta.

-Amíg nem választasz, addig itt maradsz és persze a kis barátod is.- Mondta, majd pedig az ajtó felé nézett. -Őrség!- Kiabálta és abban a pillanatban, beléptek Joe-ék. -Vigyétek őket, a vendég szobába.- Mondta, majd pedig a trónja felé caplatott.

-Ezt nem teheti!- Förmedt Nathaniel, a királyra. -Hogy lehet ilyen kegyetlen?- Kérdezte.

-Valamit, valamiért.- Mondta, majd pedig lefogtak minket Joe-ék és kivezettek bennünket.

-Ti ezt tudtátok igaz?- Kérdeztem a holt vámpírokat, síros hangon.

-Tudtuk. De amúgy sincs semmi beleszólásunk a király dolgaiba.- Felelte James.

Felvittek minket, a tetőtéri vendég szobába, majd pedig ránk zárták az ajtót. Elkeseredetten a földre estem és zokogni kezdtem. Nathan leguggolt velem szembe.

-Ne sírj Sarah! Valamit kitalálunk.- Mondta és letörölte arcomról a könnyeimet.