Előző részből:

Ingerült gondolataimból, a gyűrűm fehér fénye zökkentett ki.

-Anya?- Suttogtam.

Meg kell látogatnom őt, már több mit egy hete nem voltam nála. Ha nem ér haza éjfélre Jason, akkor megnyitom a portált.

Sok mindenről beszélnem kell anyuval, ez nem vitás.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Kedd 0:00-óra.

Türelmesen vártam Jason-re, de mind hiába. Úgy döntöttem, hogy akkor az éjfél elérkeztével, meglátogatom édesanyámat.

Kényelmesen elhelyezkedtem az ágyban és a tekintetemet az ékszerre szegeztem. Anyukám gyönyörű arcára gondolván, csókomat leheltem a gyűrűre, majd pedig hirtelen mindent beborított, az ékszer hófehér fénye. Lehunytam szemeimet, majd mire ismét kinyitottam, a dombon lévő magas fa árnyékában találtam magam.

Nagy mosollyal nyugtáztam, hogy sikeres volt a teleportálás.

Azonban hirtelen, valami megváltozott. A napot sűrű viharos felhők takartál el, így minden olyan szomorúvá vált.

Óvatosan felálltam és lecaplattam a dombról. Bátortalan lépteket tettem, a zsenge fűben. Tekintetem jobbra majd pedig balra cikázott.

Hirtelen felbukkant a messziségből két alak. Amint közelebb caplattam hozzájuk, hamar észre véltem, hogy egyik sem az édesanyám. Fekete ruhájuk oly hosszú volt és a kapucnijuk, teljesen eltakarták arcukat.

10 méter távolságot meghagyva, megálltam. Azonban, ők továbbra is csak felém közelítettek.

-Gyere velünk Sarah!- Parancsoló hangon mondta az egyik.

-Kik maguk? Miért mennék én magukkal? Hol van az édesanyám?- Faggatóztam.

-Mi a holtak királyának vagyunk, a küldöttei.- Felelte a másik férfi. -Minden másra választ fogsz kapni, amint elértünk a királyhoz.- Tette hozzá.

-A halottak királya, mesélni akar neked a próféciáról.- Szólalt meg a másik férfi, nagyon mély hangján.

-De mégis mit?- Faggatóztam.

-Majd meglátod! Mi nem mondhatunk semmit.- Felelte.

Megfogták a karjaimat és elindultunk a mezőn. Ellenkezni akartam, de jóval erősebbnek bizonyultak nálam. Nem sokkal később megálltunk és hangos lópatkók hangjára lettem figyelmes. Tekintetem ismét, jobbra balra cikázott. Majd pedig szemeim elé termett a messziségből, egy fekete hintó, amit 2 erős fekete ló húzott. Nem volt senki sem a hintó elejében, azaz nem vezette senki.

Roppant érdekes.

Amint megállt előttünk, azon nyomban felszálltunk. A két férfi, velem szemben ültek. Mind ketten levették a kapucnijukat és mélyen szemeimbe meredtek, vörös íriszükkel.

A bal oldalon ülő férfinak, vállig érő fekete sima haja volt, ajkai vérvörösen izzottak. A jobb oldalon ülőnek, pedig rövid világos barna göndör fürtjei voltak, ajkai szintén a vér színében pompáztak. Holt vámpírok lennének ők? Pont mint a legendában?

Olvastam róluk az Ősi Legendák könyvében, amit egy két hónapja vásároltam, Forks egyetlen egy könyves boltjában.

-Mi történik itt?- Kérdeztem, majd pedig váltogattam tekintetemet, az arcukon.

-Amint odaértünk a holtak királyához, megtudod.- Felelte a bal oldalon ülő, fekete vállig érő fürtös férfi.

Egy jó ideig, néma csend honolt. Majd pedig a fekete hajú törte meg a némaságot.

-Egyébként, engem James-nek hívnak.- Mondta.

-Engem pedig Joe-nak.- Vágta rá a barna fürtös.

-Értem.- Feleltem és kinéztem az ablakon. Kopasz fákkal találtam szembe magam, melyek pokoli körülmények közt, ágaskodtak a vihar felhők felé.

Az út további részében, néma csend honolt.

Az igazat megvallva, nagyon aggaszt ez az egész. Hol lehet az anyám?

***

Amint megérkeztünk, egy földig érő fekete ruhás, kapucnis fazon nyitotta ki nekünk, a hintó ajtaját. Úgy nézett ki, mint egy középkori hóhér. Elég nyugtalanitó.

Kiszálltunk és megálltunk egy magas kapu előtt. Azonban az, magától kinyílt és széles sötét fogadtatásban részesültem. Belépkedtünk a holtak királyának, óriási kastélyába.

Egy nagy sötét előtér közepén álltunk meg. Néhol égett egy két gyertya, melyek szinte azon nyomban fényüket vesztették, amint lecaplatott hozzánk, egy szintén sötét hosszú ruhás férfi, az előttünk lévő magas lépcsőről.

-Gyertek velem!- Mondta a férfi és megfordult.

Ezek szerint a holtak földjén, nem szokás köszönni, de viszont a gyertyák, elfújják magukat a vendég láttán. Érdekes!

Elindultunk a furcsa fazon után, bár az orromig sem látok, azaz igazság.

Egy hosszú folyosó végén megálltunk, egy fekete középkori ajtó előtt.

Ez az ajtó is kinyílt magától, a kísérőim pedig félre álltak.

-Menj be!- Parancsolt rám James.

Szót fogadva belépkedtem a már kevésbé sötét terembe. Hamar megpillantottam, a trónon üldögélő szintén sötét ruhába burkolódzót, királyt. Üdvözlés képpen, felállt.

-Hajolj meg!- Suttogta Joe.

Nem akartam gondot magamnak, így meghajoltam épp annyira, amíg a hasam engedte.

-Köszöntelek a birodalmamban!- Mondta a király, majd pedig felállt és lecaplatott hozzám lassan. Levette a mindent takaró kapucniját. Azonnal szétterültek hosszú sörét barna fürtjei, melyek teljesen beborították, az egész hátát. Arca hófehér, ajkai pirosak. Szemei, aranybarna színben tündököltek.

-Köszönöm, hogy megtiszteltél jelenléteddel!- Mondta, majd pedig egy egészen aprónyit meghajolt előttem és nyújtotta kezét a kezem felé. Beleraktam az említett végtagomat az övébe és csókját lehelte rá.

-Puha és bársonyos. Fiatal és egészséges Hibrid.- Suttogta kézfejemre. Szívem szerint, elkaptam volna markából a kezemet, de lehet hogy nem lett volna jó döntés.

Ahhoz képest hogy király, elég fiatalnak nézz ki. Talán úgy 21 vagy 22 éves lehet, így külsőre. De kirázz tőle a hideg. Az egész hely oly bizar.

-Meg kérdezhetem, hogy miért vagyok itt? Felséges uram.- Kérdeztem. -Ó és bocsássa meg kérdéseim tengerét, de hadd kérdezzem meg, hogy édesanyám merre tartózkodik?- Tettem hozzá. Nem akarok tiszteleten lenni.

-Mindent megtudsz, a maga idejében.- Felelte kicsit ingerülten, majd pedig vissza lépkedett fekete trónjához és beleült.

Próbáltam leplezni az értetlenkedő arcomat, de úgy érzem, hogy nem jártam nagy sikerrel.

Azt tudom, hogy a próféciával kapcsolatosan szeretne velem beszélni, de úgy érzem hogy valami mást is tartogat a számomra.

-Mesélj, hogy ízlik a halhatatlanság?- Kérdezte.

Halhatatlanság? Csak 25 évesen leszek az. Miről beszél? Elég tudatlan, király létére.

-Ó ne haragudj!- Vágta rá. -Te még túl fiatal vagy hozzá. 18 esztendős vagy igaz? Kedvesem.- Tette hozzá.

-Igen!- Feleltem.

-Nem vagy egy kicsit fiatal ahhoz, hogy anya légy?- Kérdezte.

Hirtelen elkapott a méreg a kérdése hallatán, de próbáltam leplezni.

-Valóban az vagyok, felséges uram.- Feleltem.

Ismét felállt és felém caplatott. Egy lábnyi távolságot meghagyva, kezét a hasamra tette és mélyen belemeredt szemeimbe.

-Egy erős Hibrid gyermeket, hordozol a szíved alatt.- Suttogta.

-Igen!- Feleltem.

-Pont úgy, ahogy a próféciában meg van írva.- Suttogta.

-Kár, hogy apa nélkül kell felnőnie!- Mondta, majd pedig megfordult és a trónja felé kezdett lépkedni.

-Hogy micsoda?- Kérdeztem rémülten és indulatosan.

-Tudod Sarah, a szerelem az nagy úr! Pláne a Farkasoknál.- Mondta. -A Farkas lány, nem feledi el a férjedet. Még az érkezésed előtt, bevésődött szegény lánynak.- Fejezte be mondatát.

-Az lehetetlen!- Vágtam rá. -Jason, nekem vésődött be!- Tettem hozzá.

-Ó! Igen? Úgy véled?- Kérdezte, felvont szemöldökökkel.

-Igen!- Vágtam rá erélyesen. Tisztelet ide, vagy oda, ezt akkor is kikérem magamnak!

Ismét felém caplatott és kezeit, az arcomra tette. Egy darabig néma csendben állt, csak mélyen belemeredt egyre inkább vörös színben pompázó íriszembe. Pár perc után, megszólalt.

-Milyen csodás, a te szemeiddel látni a világot! A híres Sarah Mendez szemeivel.- Mondta. -De el kell hogy keserítselek!- Jelentette ki.

-Hogy micsoda?- Kérdeztem, kikerekedett szemekkel.

-Jason, nem vésődött be neked. Te csak beleszerettél és végig futott előtted minden, amikor haldokolni láttad őt.- Mondta. -Egy farkas, csak egy valakinek tud bevésődni. A te férjed, Kate-nek vésődött be.- Tette hozzá.

-Az nem lehet!- Vágtam rá csalódottan.

-De bizony!- Felelte.

-De akkor miért akarja megölni a férjemet?- Kérdeztem, könnyekkel a szemeimben.

-Ezt meg ki mondta neked? Kate nem akarja megölni a férjedet. Téged és a falkát akarja elpusztítani.- Mondta. -Azért, hogy Jason-t övének tudja be.- Tette hozzá.

Erőmet vesztve, a földre rogytam.

-Te fogod megölni Jason-t!- Mondta. Felnéztem rá és teljesen ledöbbentem. Azt hittem, hogy ennél jobban, már nem fogok kiakadni, de mégis.

-Hogy én?- Kérdeztem. Leguggolt hozzám.

-Igen te!- Jelentette ki, magabiztosan.

-Soha nem ártanék Jason-ek!- Vágtam rá és könnyeim patakokban folytak.

-Még nem, de majd fogsz!- Jelentette ki.