Előző részben:

-Óó.. Bocsánat! Nem tudtam hogy te vagy az.. Én.. Én.. Azt hittem hogy..- Félbeszakított, a földön fekvő Jason.

-Semmi gond!- Felnevetett, majd a sajgó fejét kezdte fogdosni.

Na ez nagyon gáz.

Jason tekintete mélyen a szemeimbe szegeződött és nagyon nehezen kapcsoltam, hogy még mindig rajta ülök.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Egyből fel is álltam, de egy szempillantás alatt, zavarba is jöttem.

Elindultam gyorsan William felé, de Jason megragadta a kezem.

Vissza fordultam felé és hirtelen valami furcsa érzés kerített hatalmába és abban a pillanatban, el is gyengültem. Éreztem, hogy összefogok esni, de hirtelen karjai közé vonta, összeroskadó testem. Tekintetünk egymáséba olvadt.

Körülöttünk, minden elkezdett forogni. Majd egy elég erősen fénylő örvényben találtuk magunkat. Hamar fel is tűnt, hogy valami furcsa dolog történik.

-Mi ez?- Kérdezi Jason és szorosabban kezdett fogni.

-Ezek szerint te is látod. Nem tudom hogy mi történik.- Vágtam rá.

Hirtelen egy hatalmas húzó erőt éreztem. Valami elakar szakítani Jason-tól, hiába szorítja kezem.

-Sarah!!!- Ordítja a nevem és egyre jobban húz valami.

-Jason!!!!- Kiabáltam vissza.

Végül, kicsúszott kezem, Jason kezéből és elnyelt a körülöttünk, forgó fény.

***

Hol vagyok?

Egy füves mezőn tértem magamhoz. A nap csak úgy égeti hófehér bőröm.

Hihetetlenül gyenge vagyok. Mi történt? Mi ez az egész?

-Ne félj!- Fejemben megszólalt egy hang.

-Ki az?- Hangosan kérdeztem.

Nehezen, de feltápászkodtam és kezemet a homlokomra tettem, hogy láthassak valamit, a tűző naptól.

-Keresd!- Ismét megszólalt a hang.

-Kit? Hol?- Értetlenkedve kérdeztem vissza.

Elindultam a virágos mezőn. A nap egyre jobban szívja az erőmet.

Árnyékos területet kell keresnem!

Ahogy lépkedem a zsenge fűben, szemeimmel csak árnyékos területet keresek. Hirtelen egy nagyon magas, vastag törzsű, dús lombkoronás fa került a látóterembe, egyből felé vettem az irányt.

Az utolsó erőmmel, felküszködtem magamat a dobra, majd elvágódtam a fa árnyékában.

Fokozatosan kezdtem visszanyerni az erőmet, majd pedig már képes lettem felülni. Az árnyékban, jobban szemügyre vettem, a végtelen virágos tájat.

-Mi ez a hely? Hogy kerültem ide?- Faggatózom hangosan.

Hirtelen a messzeségből, feltűnt egy női alak, ami felém lépked. Annyira tűz a nap, hogy szinte nem látom, a felém közeledő nőt.

Amint közelebb ért, nem hittem a szememnek.

Egyből fel is pattantam.

-Anyaaa!!- Kiabálom és szemeim könnybe lábadtak.

Nem érdekelt a nap erős fénye, anyám felé kezdtem szaladni.

-Anyaa!!- Sírva kiabálom a nevét és futok felé. Semmi képességem nincs, tán olyan átlagos emberi erőm van csupán.

-Kincsem!- Kiabálja felém.

Nehezen, de odaértem és szoros ölelésembe fogtam, drága édesanyámat.

-Hogy kerülsz ide?- Kérdeztem. -Ez a te műved?- Folytattam a faggatózást, miközben szorosan öleljük egymást.

A nap már nem bántja a bőrömet, olyan mint ha nem is sütne.

-Életem!! Drága egyetlen virágszálam. Igen, ez az én művem.- Suttogta.

-De hisz te meghaltál!!- Mondtam a szörnyű tényt.

-Igen, de sok könyörgés által, hatottam a halottak királyára, hogy ezen a helyen, bármikor megtudj látogatni.- Normális hangnemben mondta.

-De.. De még is hogyan? Jason hol van?- Értetlenkedek, majd egy kicsit eltávolodtunk egymástól anyukámmal, hogy láthassuk egymás arcát.

-Láttam hogy min mész keresztül. Láttam az apádat és hallottam gonosz kacaját, amikor megtudta hogy éppen Forks-ban tartózkodsz. Nem bírtam tovább. Kikönyörögtem, hogy ha nem is segíthetek, de hadd tudjunk mindig itt találkozni. Egyébként Jason jól van. Ő is ezt a fát keresi.- Mondta végig, majd újra megölelt.

-Istenem de jó, hogy újra láthatlak.- Ismét síros hangomon mondtam és visszaöleltem.

-De Jason-nek miért kell itt lennie?- Kérdeztem, már egy picit nyugodtabb hangon.

-Jason és a te érzéseitek, miatt jutottatok ide. Egymás iránt oly önzetlen és őszinte érzéseket tápláltok. A feltétel nélküli szeretet nyitott kaput nektek.- Mondta.

Döbbenten nézem anyut.

-Feltétel nélküli szeretet?- Kérdeztem homlok ráncolva.

-Igen!- Mondta, közben pedig elindultunk a fához.

-Az oké, hogy én megkedveltem Jason-t. De ez nem túl erős egy kicsit? Szeretet?- Még mindig értetlenkedem.

Amint a fához értünk, mind ketten leültünk az árnyékba.

-Igen! Tudod kincsem, te bevésődtél Jason-nek.- Felém hajolva suttogta, majd pedig kuncogni kezdett..

-Micsoda??- Tekintetem elárulja, hogy nem tetszik a hír.
-Ez biztos valami tévedés!- Fejemhez kaptam mind két kezem.

-Amúgy akkor most, csak Jason által tudok hozzád eljönni?- Rátértem, az engem érdeklő témára.

-Nem! Na várj!- Mondta, majd felállt és a gyönyörű földig érő ruhájának, a rejtett zsebéből, elővett egy csodaszép fehér köves gyűrűt.

-Ezzel a gyűrűvel pontban éjfélkor, idetudsz teleportálni. Csak annyi a dolgod, hogy rám gondolsz és egy csókot lehelsz a gyűrűben lévő, fehér kőre.- Mondta, majd a kezembe adta, én döbbenten fürkészem a varázs ékszert, majd pedig felhúztam a jobb kezem, mutatóujjára. Amint teljesen az ujjamra illeszkedett, egyből, fehér fényével, fel is villant.

-Csodálatos!- Mondtam, majd felnéztem anyukám gyönyörű szemeibe, majd átöleltem és így szóltam. -Köszönöm! Nagyon szeretlek! Nem gondoltam volna, hogy még viszont látlak!! Nagyon boldog vagyok!- Örömteli hangommal mondtam.

A későbbiekben megkérdeztem, hogy ilyenkor a másik világban, mit látnak a többiek. Erre azt felelte, hogy ott teljesen lelassult az idő. Nem állt meg, csak szimplán nagyon lassan peregnek a percek.

Időközben, Jason is megérkezett. Amikor meglátta édesanyámat, nem hitt a szemének. Felrohant hozzánk a dombra és mindkettőnket átölelt.

Hirtelen eszembe jutott, hogy mit mondott anya, a bevésődésről.

Hogyan vésődhettem be Jason-nek? Hisz nem is emlékszem rá.

Lehet hogy azért nem emlékszem, mert hogy ő még nem vésődött be nekem?

Akkor lehet hogy ez miatt, kapta az új képességét, ami által megérzi az érzéseimet?

Gondolataimból, Jason zökkentett ki, egy újabb öleléssel.

Anyu mindent elmagyarázott neki, hogy miért és hogy hogyan kerültünk ide. Csak azt nem mondta el neki, hogy tud a bevésődésről.

Rengeteg mindenről beszélgettünk, nem akartam, de sokszor könnyek közt törtem ki, hisz oly hihetetlen, hogy újra láthatom édesanyámat.

Nem akartam, hogy ezt lássa Jason, de hát nem bírtam uralkodni, az érzelmeimen. Lehet, hogy valóban jól fog jönni, az önkontról.

De az még mindig nem tetszik, hogy Jason fog foglalkozni velem, ez ügyben.

Sajnos eljött az idő, hogy vissza térjünk a másik világba.

Mind a hárman felálltunk és megfogtuk egymás kezét.

-Kérlek, ismételjétek utánam!- Mondta, majd belekezdett a varázslat szavaiba. -A feltétel nélküli szeretet.- Mondtuk egyszerre, majd könnyes búcsút vettem édesanyámtól és minden elhomályosodott, majd végül elsötétült.

***

Ismét az edző udvaron találtam magam, Jason karjai közt.

Bambán nézek szemibe, de ő sem fürkészi másképp arcomat.

Hirtelen eltoltam magamtól.

-Ez maradjon kettőnk közt!!- Telepatikus gondolataimat, fejébe céloztam.

-Egyetértek!- Mondta gondolatban.

Nathaniel és Scott, majd William és Kate is odarohantak hozzánk.

-Minden rendben?- Kérdezi Nathan. -Láttam hogy Jason karjai közé zuhantál.- Fejezte be, az észrevételeit.

Na most megint zavarba jöttem. Erősen koncentrálok arra, hogy sikeres legyen a mai edzés. Nem akarom hogy elpirulva lássanak.

-Ja persze!- Vágtam rá. -Minden a legnagyobb rendben!- Mondtam, majd pedig William-re néztem.

-Na folytatjuk az edzést?- Kérdeztem és teljesen felé fordultam.

Szemem sarkából látom, Kate gyilkos pillantásait.

-Persze!- Mondta William.

Nem is néztem Jason-re, csak mentem William után.

Valóban csak pár perc telhetett el itt, vagy még annyi sem.

-Várj!- Kiabálta utánam Jason.

Ilyen nincs... Legalább most kerülne el messzire.

Megfordultam, majd felém lépkedett Jason és Kate.

Felváltva, pásztáztam az arcukat. Jason hirtelen ránézett Kate-re.

-Kérlek menj most el! Egy perc és folytatjuk az edzést.- Mondta Kate-nak. A farkas lány, szinte már kibelezett a szemeivel, de végül nehezen de elment.

-Mond!- Mondtam.

-Eredetileg, azért jöttem ide hozzád, az egész tudod mi előtt, hogy megkérdezzem, hogy mi volt az a majdnem vámpír harapás, William és közted. Láttam hogy a nagyapád, egyből rátok szólt.- Hadarta.

-Hát..- Félbeszakított az egyik bölcs.

-Ne beszélgessetek!! Edzetek!!- Parancsolt ránk.

-Majd elmondom az önkontról óránkon!- Mondtam és egyből William felé, vettem az irányt.

-Várj! Miféle önkontról óra?- Kiabálta utánam.

Szóval akkor ő sem tudott róla.

Nem fordultam már vissza, mentem tovább William felé.

Még van bőven félóránk edzeni.

***

A kemény edzés után, rápillantottam a telefonom kijelzőjére. 8:59-van, lassan kezdődik az önkontról, Jason-el.

Elköszöntem William-tól és elkezdtem Jason-után kajtatni, de nem találom őt.

Hol van ez a farkas srác?

Nagyapám és a bölcsek felé is elsétáltam, de ott sem volt Jason.

Majd amint az erő próba pályára néztem, megláttam Nathan-t és Scott-ot. Feléjük caplattam, hogy megkérdezzem, hogy nem-e látták Jason-t.

-Hali skacok!- Köszöntem.

-Szia!-

-Helló!-

-Nem láttátok valahol Jason-t? Vele lesz önkontrólom.- Hadartam, de ők csak megrázták a fejüket.

Hova tűnt ez az "ember"??

Kimentem az udvarról, gondoltam hátha kint pihen, de nem láttam senkit.

Körül néztem és akkor hirtelen, valaki befogta az egyik kezével a számat, a másikkal pedig a szemeimet.

Tudom, hogy ez nem lett 2000 karakter, de nem tudtam, hogyan másképp befejezni ezt a részt. Sietek a következővel! :)) puszi!! :)