Viktória

Úristen nagyon sajog a fejem... Mi történt? Azt hiszem bevertem valahova, de nem voltam benne teljesen biztos. Mikor sikerült kicsit lenyugodnom a hirtelen beütött fájdalomtól, elkezdtem realizálni a helyzetet. Attilát próbáltam keltegetni. Körülvettek, de elbuktam, mint barát. Mi történt utána? Emlékszem elnyomtam még egy Banshee sikolyt, aztán minden homályos lett körülöttem. 

Tudtam már nem a barlangban vagyok, de akkor hol? Maga a hely elég hátborzongató volt. Nem tudom igazán szavakkal a félelmet leírnom, hogy is nézett ki a hely. Mintha felhők fölött lennék. Azt mondanám olyan, mint a mennyország. Felhőkön lovagolva, mindent a fehérség borított, de mégis más. A hideg kirázott. Inkább mintha esőfelhőkön lennék. A fehér és a szürke párbajozott egymással. Valahol tűz is megjelent. Tűzcsóva a talajból kitörve, majd vissza. 

Felkeltem, majd rögtön egy halk hang megszólalt mögöttem: 

- Hát felkeltél végre. - A hangból boldogság sugárzott. 

Azonnal megfordultam. Egy nálam jóval magasabb férfival néztem farkasszemet. De nem ez volt a legfélelmetesebb benne. Átlátszó volt. Ekkor még félelmetesebb dolog történt. 

- Jól vagy? Aggódtam érted. - Aggódó szemekkel is nézett rám, viszont a szája beszéd közben nem mozdult. Tudtam, nem egy rossz komédiában vagyok egy hasbeszélővel. Nyilván ő egy szellem volt. Bár élőben sosem láttam őket. Mondjuk így már tudom miért... 

- Hol vagyok? - Kérdeztem érdeklődve. 

- Nem akarod azt szerintem tudni. 

- Jó. Akkor hogy kerültem ide? 

- Hát...

- De igen, ezt szeretném tudni. Ne akard, hogy dühösebb legyek. Enélkül is kivagyok akadva. 

- A barlang amiben voltatok. Van ott egy titkos átjáró ide. Meghallottam a sikolyod. Bár tudtam mi lesz a sorsod... Nem tudtalak ott hagyni. 

- Szóval megsajnáltál. Mi az, hogy tudtad? Netán te is Orákulum vagy? 

- Nem. 

- Már most imádom a bő válaszaidat...

- A nevem Moloch. Én vagyok a Purgatórium Őrzője. 

- Mégis mit keresek én a Purgatóriumban?!

- Nem haltál meg. Mint mondtam megmentettelek a sors elől. Emiatt meg is fogok fizetni. 

- Milyen sors? 

- Ha nem mentelek meg, már halott lennél és a Királynő falatozna belőled is. 

- Nekem ez sok. Hol van Attila? Ő jól van? 

- Viki...

- Ne Vikizz itt nekem, úgy csak a barátok hívnak. Viktória vagyok, és ne kertelj. - Kezd ez az Őrző vagy ki felidegesíteni. 

- Hamarosan találkozol vele is. 

- Na ennek örülök. Akkor minden rendben. 

- Viktória. Fel kell valamire készülnöd. - Közömbösből átváltott teljesen komorrá. 

- Én csak Attiékkal szeretnék újra lenni. Mit akarsz mondani? 

- Csak pár percre fogtok találkozni. Utána Attila... Megtisztul. 

- Ezt nem igazán értem... 

- A fogaskerekeknek forogniuk kell. A sors és az életnek is tovább kell mennie. 

- Ne kertelj, vagy esküszöm nem állok jót magamért!

- Attila meghal. Aztán bekerül a Purgatórium tüzébe, hogy a lelke megtisztuljon. Aztán egyszer majd visszatér egy másik testben, ha Isten is úgy akarja. 

- Szóval ez az egész Isten terve? Aki ellenünk van, és mindenkit megakar öletni. 

- Ezt én nem tudhatom. Isten sem tudja a sorsot irányítani. A sorsnak csak a Halál Angyala parancsol. 

- De te is megtudtad változtatni... Miattam. 

- Egyszeri eset volt. A Banshee sikolya, mikor a saját halálát jósolja meg minden fülnek halálos, szinte hipnotikussá tesz, hogy mentsék meg. Én sem tudtam ellenállni. 

- Szóval egyből az én hibám. 

- Én nem ezt mondtam... 

- Akkor dobj nekik vissza. Öljenek meg, de meg kell Attilát mentened! Ő most a legfontosabb. Ha nem tér vissza, és Rody megtudja... 

- Igen már megtudta. Nem szép látvány. 

- Tessék?!

- Sok minden fog Roderick-ről kiderülni. De nem mondhatok semmit. 

- Moloch. Meg kell menteni Attilát. Ezt a sorsot nem hagyhatod bekövetkezni!

- Nem akarom, de muszáj lesz. 

Közelebb mentem Moloch-hoz. Próbáltam az arcát megérinteni, de a kezem átment rajta... Romantika itt úgy látszik off. 

- Kérlek... - A szemeimbe könny gyűlt. - Mentsd meg. 

Moloch csak megrázta a fejét. 

Hirtelen egy lyuk nyitódott ki a felhőkből mellettünk. Egy alak fekvő pozícióban. Azonnal láttam, hogy Attila volt az! Annyira... Nyugodt volt. Talpig fehér ruhában, az arca mintha sosem lett volna semmi problémája. 

- Ha ide felkerül valaki, annak minden hibája eltűnik. Kívülről tökéletesnek fog kinézni, ahogy a legtöbben megérdemlik. - Mondta Moloch. 

- Attila leszállt mellénk, majd magától felkelt. Elkezdte magát érinteni, de átment saját magán. A karjait nézte. Majd minket. 

- Viki! Annyira örülök, hogy látlak! - Atti mosolygott... De a szája nem mozdult. Azonnal elsírtam magam. 

Hozzám szaladt. Én leborultam, de ő nem tudott megfogni. Ekkor Moloch vette át a szót. 

- Fogd meg a kezem Attila. Elviszlek és megtisztulsz. 

Üvölteni kezdtem:

- Nem! Azt nem hagyom! Moloch nem teheted ezt! - Közben a könnyeim már csípték az arcom. Ezt nem hagyhatom!

Attila rám nézett. 

- Ne aggódj miattam. Úgy látszik elérkezett az időm. Bár reménykedtem, hogy előtte férjhez mehetek. - Közben meghallottam a tipikus nevetését. Egyszerűen teljesen behálózott a sötétség. Nem tudtam őt hallgatni, miközben tudom, hogy mindjárt meghal. 

Moloch kézen fogta Atti-t, majd egy hatalmasabb fény felé sétáltak. Az érintésük ragyogott. Nem tudtam végig nézni... Fájt a látvány. Nem tudtam felkelni. A lábaim nem mozdultak, csak remegtem. 

Végül meghallottam Atti vérfagyasztó sikolyát a távolból. 

Most nyelte el a tűz...

Én pedig itt maradtam egyedül.