Attila

Miután összeismerkedtem az igazi anyámmal, megmutatta a Paradicsomot. Ő így nevezte ezt a helyet, amit felépített. Az érintése óta valami egészen megváltozott bennem. 

- Meg kell kérdeznem valamit. Viktória hol van?

- Viktória? Nem hallottam róla. - Tessék? 

- Velem volt a barlangban. Hallottam is a hangját, mikor jöttek a katonák. 

- Sajnálom, de a katonák csak téged hoztak el. Mire ők odaértek csak te voltál ott. 

De ez lehetetlen... Mi történt? Viki sosem hagyott volna magamra. 

- Mi volt az a hulla az asztal alatt? Na meg az a portál? 

- Egyszerű elrettentés. Ha azt hiszik már meghaltunk, nem keresnek minket. A portál pedig egy csapda. Ha nem Szirén lép át rajta azonnal meghal. Ebből tudtam, hogy csak te lehetsz az. 

- Úristen... Ha Viki átlépett rajta?

- Meglennének a maradványai. Biztos életben van, csak nem itt. 

- Cross. Érzed Vikit vagy Lucy-t? 

Egyikőjüket sem. Mintha a Föld nyelte volna el őket. 

- Te most a fegyvereddel beszélgetsz, miközben én is itt vagyok? Ez elég neveletlen. 

- Sajnálom, de tudnom kell mi történt Vikivel. 

- Valami fontos dolog miatt jöttél gondolom. Különben előbb felkerestél volna. - Anyám hangja elcsuklott. 

- Eddig a létezésedről sem tudtam. - Ez így kimondva lehet túl nyers volt. 

- Ezt meg hogy érted? 

- Talán négy napja tudom azt is, hogy a szüleim nem is a szüleim. Ahogy az Orákulum részem felerősödött tudtam visszanézni az időben, és akkor láttam meg az igazságot. Elzárta minden erőmet, hogy egyszerű ember legyek 5 éves koromban. Azt is mondta... megölt téged. De én tudtam, hogy ez lehetetlen. Éreztem, hogy mindig volt valami űr bennem. Valaki mindig hazahívott. 

- Istenem kicsim! - Anya megint elsírta magát. Most én jobban tartottam magam. 

- De ez jó jel. Átjöhettem a portálon. Akkor van bennem Szirén... Tudok olyan lenni, mint te.

- Sosem kívánnám, hogy teljes Szirén legyél. Viszont ha idáig eltudtál jönni, akkor az erőd ki akar törni, egy Szeráf sem fékezhet meg téged. Ülj le mellém. 

Úgy tettem, ahogy anyám mondta. Leültem mellé. Nem értettem mit akar. 

- Figyelj. A véredben és a génjeidben van a Szirén lét is. Nyilván az Orákulumot örökölted a Szeráf génből. Nem tudom a vámpír részed hogyan tudna kiegyezni a Szirénnel, de a végeredmény elviekben nem lesz szörnyű. 

- Mielőtt ezt elkezdjük... Több dolgot is el kell mondanom. 

- Miről lenne szó? 

- Egy férfival vagyok együtt. Egy Ősi vérfarkassal. Isten és a főbb Szeráfok ellenünk vannak, ezért szövetségesekre van szükségünk. 

- Szeretlek Athillum, de egy teljes Szirén nem hagyhatja el a fészkét. A királynő végképp nem. A folyó nélkül hamar meghalnánk. Viszont szívesen megismerném a barátod. Úgy látszik unokáim már nem lesznek... 

Akkor nincs más megoldás. 

- Mit kell tennem? Minden erőmre szükség van. - Készen állok, bármennyire fájdalmas is. 

- Ha tényleg Szirén vagy, immúnis leszel az énekre. 

- Miféle énekről - Nem tudtam a mondatot befejezni, mert amint a füleim lereagálták a hangot, azonnal rezonanciába kezdtek. Nagyon ismerős volt maga a dal is. Elvarázsolt. 

- satis dictum putamus... ei finis erit. 

Kezdtem a szavakat megérteni. A dal csengése kiteljesedik. 

- úgy véljük elég volt a szóból... vele vége lesz.
Megszületett a legnagyobb hős. De most csitt kicsim és aludj. Aludj szépen el.

- Te ezt énekelted nekem... Emlékszem rá. - Körülbelül 3 éves koromban énekelte nekem, mert nem tudtam aludni. Azt hiszem akkor is harc dúlt. 

Éreztem, hogy valami nincs rendben. Elkezdtem remegni, önkénytelenül. 

Istenem, hogy te mindig valami rohamot kapsz. Minek kellett ezt csinálni? Egy maréknyi erőt alig bírsz el, most meg szinte Pandóra szelencéjét nyitottad ki. 

Térdre borultam. Anyám abbahagyta az éneklést. Hallottam, ahogy a háttérben üvölt, de már csak azt éreztem, hogy mindkét fülemből vér folyik. Viszont pozitívum, hogy nem vagyok ájulás közelébe... Ez is valami. 

Azzal, hogy a Szirén erőd kiszabadult túl sok erőt birtokolsz. Ezt egy halandó, de még a legtöbb misztikus lény sem bírja ki!

- Jókor szólsz Cross. 

Hirtelen az ízületeim maguktól kezdtek rángatózni. Éreztem, hogy a bőröm felszakad. A pikkelyek előakarnak jönni, de én ezt nem akarom. Vissza akarom vonni! Túlságosan fáj... Nem akarok így kinézni. Akkor vízhez lennék kötve, és sosem látnám Rody-t! Nekem csak a hang kell, vagy az, vagy semmi! Elég... Ettől csak a vámpírrá változásom jut eszembe. Istenem, csak múljon el. Nem bírom ki. 

A gyomromban is megmozdult valami. Azonnal vért okádtam fel, melyekben pikkelyek úszkáltak. Ha nem tudom őket a felszínre hozni, belülről szívódnak fel, ami még rosszabb.

Bárcsak itt lenne, hogy segítsen ismét. De ő már meghalt. 

Többen is körém gyűltek, de senki nem tudta mi a teendő, csak bámultak rám vérbe fagyott tekintettel. Anyám előttem térdelt, és csak sírt. Belőlem közben a vér továbbra is jött. 

Vészjelzést adtam le. Bírd ki. Ha Lucy nem is, talán Revenge érzékel. 

Végül térdből teljesen leborultam. Azonnal oldalfekvésbe raktak, hogy ne fulladjak bele a saját vérembe. A fülemből szintén megállás nélkül folyt a vér, az sem állt el. Talán tényleg itt a vég számomra?