Minho

A hajnal mellette talált. Lecsúszott a takaró a mellkasomról, magamra húztam, mert a reggeli  fagy a csontomig hatolt. Az enyhe fejfájás emlékeztett arra, hogy görbe estém volt. Szerencsére úgy tűnt ennyivel megúszom a másnaposságot. Kinyitottam a szemem és a Térkép szoba mennyezetével szemeztem egy hosszú pillanatig. Aztán esett csak le, ki mellett is fekszem. A lány mellett aludni felfoghatatlan volt. A bűntudat egyből lesúlytott. Noha nem csókolóztunk és próbáltam tisztességesen viszonyulni hozzá, úgy éreztem már régen átléptem egy képzeletbeli határt. A munkatársa, esetleg a barátja lehetek de több nem. Most pedig azzal szembesültem, hogy beleestem az érzéseim szőtte hálóba. Nem lehetnek érzeseim iránta. Életemben először nagyon védtelennek éreztem magam. Sebezhetőnek egy lány hatalma alatt.  

Nem futhatok úgy az Útvesztőben, hogy közben a szívem hevesen dobog valaki iránt.  Ha vannak látathatatlan szálak, amik visszarántanak. Mély levegőt szívtam be, próbáltam még jobban elnyomni magamtól de tudtam, hogy előbbutóbb a felszínre törnek. Kapkodva megigazítottam a világoskék ingemet, mintha mi sem történt volna. Tudtam, hogy pár percen belül vissza kell térnem, hogy felébresszem a futáshoz. Sajnos nem adhatok neki kimenőt az túl feltűnő lenne. Felültem az ágyról. Még csak rá sem néztem a lányra, a szívem hevesen kalapált a gondolatra is, hogy az imént még egymás mellett feküdtünk. Senki sem tudhatja, hogy ebbe keveredtem bele.

Newt az oka annak, hogy mellette kötöttem ki. Nem kellett sok, hogy a lépteim megtalálják a szőke fiút. A kertben tevékenykedett, lehajolva a földre. Heves, magabiztos trappolással közelítettem meg, a haragom a zsebemben.

- Ha megkérhetlek ne itasd le legközelebb a Futáraim - szóltam hozzá dühösen, kertelés nélkül.

- Úgy érted Clarat? Nem tudtam, hogy nem bírja az alkoholt - vágta rá Newt. 

Newt meg sem fordult, hogy a szemembe nézzen. Ez csak olaj volt a tűzre számomra. Érdektelenül megvonta a vállát, mintha mit sem zavarná a haragom. Hogyan játsszatja most a lazát, mikor tegnap este annyira közel húzódott Clarához? Az ő hibája, hogy mindketten belekerültünk ebbe a kompromitáló helyzetbe. Éreztem a vér kezd forrni az ereimben.

- Minő meglepetés - gúnyolódott Newt, engem tovább hergelve - Vagy téged inkább az zavar, hogy mi kettesben iszogattunk és te kimaradtál a buliból?

A kezem ökölbe szorult. Newt lassan felállt a guggolásból, leporolta magát, majd a sötét szemeit rám emelte. Az ajkán egy mindentudó mosoly ült, ami inkább pimasz volt. Talán sejthette, hogy a tegnap este nem a saját szobámban aludtam. Gyomorgörcsöm lett a gondolattól, hogy beárulna minket az Előljáróknak. Hiszen hozzá sem értem, sőt inkább meg akartam védeni. A tegnap este még Newt-tól is. Nem értettem honnan fakadhat a birtoklási ösztönöm, de kevésbé tudtam fékezni a múlt éjszaka.

- Minho érzel iránta valamit?

Én is ugyanezt a kérdést akartam neki szegezni, de megelőzött. Mindig valami zavart velük kapcsolatban. Newt régebbről ismerte Clarát, mint én. Titkolták egymást, ez egy olyan kapcsolat volt, amit furcsálltam és egyben irigyeltem.

- Semmit - vágta rá hevesen, talán túl gyorsan is - A Futárom, nem egyéb.

Igyekeztem némi utálatot csempészni a hangomba a hihetőség kedvéért. Nem utálom a lányt, éppen ellenkezőleg. Kedvelem. Nem foglalja össze a Futárom szó helyesem a helyzetünk. Clara kiskapu a gyengeségeimhez. A kétségeimhez, a sötét pillanataimhoz. Mert ebben az elmúlt egy hónapban ő volt az, akinek megmutattam az emberi oldalam. Ő nem a Futárom, ő valami más.

- Ó, nem tudtam hogy minden Futárodnak házat építtetsz -ciccent egyet Newt. 

Cinikus maradt, engem pedig egyre hozott ki a sodromból.

- Nem tud pihenni máshol - magyarázta  És a teljesítménye miatt szükség van rá. Ez csak taktika, Newt. A saját oldalunkra kell állítani.

Próbáltam értelmet adni a cselekedeteimnek, elhagyni az opciót is, hogy érzek iránta. Kimagyarázni azt, miért szeretném őt mindenki mástól távol tudni. Newt-ot viszont nem tudtam átverni. Tudtam, hogy a többiekkel ellentétben neki megvan a magához való esze.

- Az ágyadban aludt - vágta rá Newt, a nyelve igen csak éles volt - Ez is taktika volt?

Indulatosan megragadtam az ingjét és szinte a falhoz kenjem.Newt ijedten hátrahőkölt, egyáltalán nem szamított arra, hogy kiugraszt ennyire. De ennél jobban nem közeledtem felé, csupán meg akartam félemlíteni. Az öklöm remegett, túlságosan sokat tud rólunk, ez megfélemlített. A barátságunk tartott vissza valamennyire attól, hogy a haragom rajta kiteljesedjen. De olyan nehezemre esett fékezni, amikor a pretízsemmel, a becsületemmel játszik azt éreztem. Aláásná a becsületem, ha kiderülne megszereztem magamnak azt a lányt, akire esküdtem, hogy megvédem.

- Nem árulnálak be soha Albynek - szólalt meg békítő hangon Newt, a szemei megkeresték az enyémet - De te nem vagy tisztában az érzéseiddel, ez a helyzet.

A megbízhatósága nem szenvedett változást, viszont ez nem változtat a tényen, hogy olyasmibe ütötte bele az orrát, amibe nem kellene. Nem odáztam el tőle, a szemeim összevontam. Bosszantott, hogy fején találta a szöget. Ennyire nyilvánvaló, hogy valami megváltozott bennem? Vagy átlátszó volt az is, amikor nála töltöttem az éjszakát? Ennyire látszik, hogy Clara áttörtte az én falaimat? Newt figyelte a reakciómat, hogy be akarok neki egyet húzni vagy sem. Ha már ő megérezte, hogy Clara a gyengém, akkor már csak idő kérdése, hogy másnak is egyértelmű legyen. Nem maradt egyéb, mint a tagadás. Amíg tagadom nem igaz, én nem vagyok szerelmes ebbe a lányba.

- Nem érzek iránta semmit sem - szűrtem ki a fogaim között a szavakat.

Magamba akartam zárni azt az apró csókot és elfelejteni milyen érzés volt az ajkait magamon tudni. Elengedtem a fiút, az ingje gyűrötten esett vissza a mellkasára. Newt visszahőkölt, ellenségesen nézett rám vissza. Tagadnom kellett, még akkor is ha legbelül tudom csak magamnak hazudok ezzel.

- Akkor bizonyítsd be - dacolt velem tovább, cseppet sem tartva a következményektől - Küldd el futni ma. Kezeld úgy ahogyan a többieket kezelnéd.

Bizonyítanom kellett.

Clara

Minho cseppet sem gyengéd rázogatására ébredtem fel. Ma hajnalban már sokadjára kerülgetett a hányinger, de még sosem ennyire, mint a ringatásra. Ingerülten a fiú kezére csaptam, morogva. Legalább értette a célzást és abbahagyta. Hallottam, hogy egy mélyen beszívja a levegőt és a padló reccsenése alapján eltávolodik kicsit tőlem.

- Kelj fel, ma futni fogsz.

Megráztam a fejem.

- Hm hm - hümmögtem, a szemem még mindig csukva volt - Mindjárt rókázom, szóval nem hiszem.

Talán picit túloztam, de szükségesnek éreztem. Egy iszonyatos fejfájás kezdett gyötörni, ami rosszabbodott, amikor nyitva van a szemem. Hasított és lüktettett a homlokom mélyén, mintha fejbe ütöttek volna.

- Ilyen a másnaposság - válaszolt hidegen - Tudtad nagyon jól, ma futnod kell. Magadra hoztad ezt.

Másnaposság? Ez új. A réten sosem szerveztünk görbe estéket. Mi csak furcsa füvekkel bódítottuk magunkat, az más. És egy teljesen más sztori.

Nem kerülte el a figyelmem, mennyire paprikásan válaszolt Minho, de mellőztem, hogy megjegyezzem. Talán ő is kicsit másnapos. Az egyetlen ok, amiért mégis úgy döntöttem hallgatok rá és futok ma az, hogy én amúgy is hátránnyal indulok a többiekkel szemben a vörös napjaim miatt. Így ki kell használnom minden napot.

Morogva tántorogtam fel a földről, aztán méltóságteljesen visszaérkeztem ugyanoda. Ki gondolta volna, hogy hunyorogva nem ugyanolyan az egyensúlyérzékem? Aprókat nyögve felálltam újra és vehemensen kutakodni kezdtem a deszkák közé rejtett fájdalomcsillapítóm után. Ezzel a fejfájással nem futhatok ma.

- Ja, és nem ihatsz többet alkoholt - toldta meg a szavait egy kemény paranccsal.

Addig jól éreztem magam, míg ma reggel nem kapott el egy hányinger és szédülés kombó. A fejemben már kitaláltam, hogyan kísérletezzem ki a tökéletes mennyiséget anélkül, hogy beüssön a másnaposság. Ezt Minho viszont szabotálni akarta. Sokkal jobban elfogadtam volna, ha tanácsolja és nem csak hozzám vágja a szavakat.

- Ugyan miért tenném azt amit mondasz? Mi vagy te, a főnököm?

Annyira lekezelően és parancsolgatóan jelentette ki, hogy egyből sikerült felébresztenie a bennem élő sárkányt. Újonnan ébredt haraggal pillantottam a fiúra. Lefogadom nem tűntem valami ijesztőnek, mert a fejfájás miatt még mindig hunyorítottam.

- De, azt teszed amit mondok! - morgott rám Minho, hasonló hevességgel - Éppenséggel az vagyok. A bökött Előljáród.

Legurítottam a fájdalomcsillapító pilulát, lekísértem egy kis vízzel. Közben megrágtam Minho szavait. Igaza volt, valóban ő az, aki felel értem. De én nem tartozom ide, elvégre talán itt sem kellene lennem. Éppen ezért zavart, hogy ma reggel azzal a gondolattal kelt, hogy ő parancsolgathat nekem. Nem tanult semmit sem ebből a múlt hónapból?

- Én nem tartozom a Tisztásra, ezt mindenki tudja - vágtam rá hasonló hevességgel. 

Minho felém fordult, a sötét szemei megtalálták az enyém. Ő felém ágaskodva állt, én még mindig a földön csücsültem. Nem is értettem miért fogtunk bele ebbe az értelmetlen vitába, hiszen lehet megbelül mindketten ugyanazt szeretnénk. És mégis lemarjuk egymásról a bőrt is, csakhogy ne sérüljön a büszkeségünk. A fiú dühös volt, de az arcán egy adagnyi szomorúságot is véltem felfedezni. Nem értettem mi történt vele, miért ugrott ma reggel a torkomnak.

- A Futáraim közé tartozol - mondta kissé csendesebben, mintha titkot mondana - És ezáltal hozzám.

Szinte beleremegtem, ahogyan azt mondta hozzá tartozom. Éreztem, hogy a szívem nagyot ugrott a mellkasomban, de próbáltam elásni az érzéseim. Minho nem célozna romantikusan, ez kizárt. De nem hagytam magam elolvadni a szavaitól, úgyis csak azért teszi, hogy legyen oka főnökösködni felettem abból pedig nem kértem.  

- Olyan vagy, mint minden más fiú! - emeltem fel a hangom - Uralkodó.

Úgy tűnt ezzel érzékeny ponton találtam, mert Minho arca megfeszült.

- Ha olyan lettem volna mint minden más fiú akkor már rád tettem volna a kezeim - vágott vissza Minho, az utolsó szavait elfordulva, csendesebben tette hozzá - Már tegnap éjszaka.

Oldalra döntöttem a fejem, zavarodottan. Minho zavarban volt, az ajkát harapdálta, én pedig összevontam a kezem a mellkasomon. Történt valami tegnap éjszaka, ami nekem kiesett? Arra tisztán emlékeztem, hogy elrángatom őt a szobámba és egyből elalszom.

- Engem senki sem bánthat, mert eltöröm a kezeit!

Minho mélyet szusszant, megdörzsölte a homlokát a kezeivel

- És mi van, ha nem vagy józan? Vagy meg vagy sérülve? - kérdezte ingerülten - Ki véd meg akkor?

Igaza volt, de már túl késő volt, hogy visszavonulót fújjak. Nekem is eszembe jutott mindez, de azzal hitegettem magam, hogy ez velem nem történhet meg, mert én legyőzhetetlen vagyok. De múlt este kicsúszott a föld a lábam alól, akartomon kívül cselekedtem ki tudja mit. Minho szavaiból azt vettem ki, hogy rám fért a védelme. Túl büszke voltam, nem engedtem neki.

- Hagyj békén, Minho. 

A fiú sötét szemei rám meredtek, majd engedelmeskedett. Kicsit meg is bántam, hogy így rászóltam, de már késő volt. Felém sem nézett, csak hátat fordított és kiment a Térkép szobából. Talán az érzelmi hullámvasút, talán a másnaposság, de azonnal kiadtam a taccsot. Valahogy úgy éreztem az univerzum visszavágott nekem, így emelt fővel viseltem a büntetésem, ami még több rókázás volt. Ennyi elég volt, megfogadtam, hogy alkohol tilalmat tartok. De nem azért, mert Minho mondta!

Éppen csak valahogy elkészültem időben. Utolsónak sorakoztam fel a Futárok között, ami eddig még sosem fordult elő velem. Minho nem szólt meg ezért, csendjátékot játszottunk. Azt hiszem egész nap nem szóltunk egymáshoz egy szót sem. Tudtam jól, hogy ez lehetett eddigi legnagyobb vitánk, mert Minho volt az, aki elviharzott. Ő sem volt rest, tisztában volt azzal, hogy kapjon el jó ponton. Eljátssza azt, hogy velem még vitázni sem érdemes. Minél jobban ignorált, annál jobban forraltam a bosszúm.

Visszaérkeztem a futásból, a Térkép szobába érkezve szépen becsaptam magam után az ajtót. Lecsaptam az asztalra az aznapi térképem és ugyanúgy nem vettem tudomásul a létezését. Minho viszont úgy figyelt, hogy a szeme majdnem kiesett. A szemem sarkából láttam, mennyire legelteti rajtam a szemeit. Azért sem figyeltem rá, továbbálltam.

A réten sétáltam, Newt-ot kerestem, hogy legyen beszélgető társam. Ám helyette James-be, az egyik Futárba botlottam. Csatlakozott, néztük távolról, hogyan rakják meg a tüzet és szerencsétlenkednek begyújtani. Nem sok kedvem volt semmihez, de nem zavartam el magam mellől a fiút.

- Clara, ugye tudod hogy holnap együtt futunk?

Bólintottam, ismertem a Futárok beosztását. Kissé bosszantott, hogy azt hitte nem. ÉN írtam a beosztást, de valószínűleg Minho magának aratta le a babérokat és erről James nem is értesülhetett. Mindig olyan furcsán viszonyultam a többi Futárhoz, hiszen ők magukat felsőbbrendűnek tartották mindenkinél és noha én is közéjük tartoztam mindig vonakodtak velem szóba elegyedni.

James velem sétált, semmiségeket beszélgettünk. Nem értettem miért ennyire közlékeny, míg meg nem láttam mi van a kezében. A fiú csak elnevette magát és felemelte, hogy megkínáljon:

- Kérsz?

- Nem kellene - vontam meg a vállam, próbáltam kibújni az ajánlat alól - Holnap futunk.

Ledöbbenten néztem a kezében a borkánt és a benne levő nedüt. Tudtam, hogy valami alkoholos lötty. Most már értettem, miért nem támogatta Minho az alkoholista pályafutásomat. Egyáltalán nem mutatott jól egy Futár kezében a lötty. Tudva azt, hogy másnak nap élet-halál tusát vív majd az Útvesztővel. Abban a pillanatban elvesztettem az összes tiszteletem James iránt, hiszen ez felelőtlen, komolytalan magatartás. Egyre jobban éreztem, hogy indokolatlanul bántottam meg Minhót.

- És mégis ki állít meg? - kérdezte gúnyolódva James.

Minhóra gondoltam. És arra, hogy mennyire jó érzés lenne borsot törni az orra alá azzal, hogy megszegem az utasítását. Szívem szerint nem ittam volna ma este, elég nehéz volt másnaposan kiheverni a mai napot. Arról nem is beszélve, hogy szerintem ennyire még sosem fáradtam el az Útvesztőben. Szóval a mai gyenge teljesítmény volt, nem tagadom.

Tetettem, hogy én is velük együtt iszom. Egy-két löttyintés a földre, senki sem vette észre. A fiúknak amúgy is hamarabb a fejükbe szállt az ital. Belementem a semmis beszélgetésekbe. A cél a színjáték volt. A látszat, hogy én milyen szórakozom velük sokkal fontosabb volt. Látni akartam, hogy Minho lát engem. Meg akartam mutatni, hogy engem nem irányíthat kedve szerint. És ebből a szempontból elértem a célom. Láttam, hogy nem messze tőlünk ül a kedvenc Futárom üldögélt, Newt társaságában. 

Minho úgy nézett a többi fiúra, mintha a szemeivel is ölni tudna. Árgus szemekkel figyelte ki mit tesz. Akárhányszor valamelyikük közelebb hajolt hozzám, a szemem sarkából láttam, hogy annyira megfeszül, mint aki mentem felugrik és közénk csap. Elégedetten rámosolyogtam, mire ő csak keresztbe fonta a karját és ráncolta a szemöldökét. Lehámoztam Gally karjait a vállamról, ezen a ponton fújtam magamnak visszavonulót. A küldetés teljesítve.

Elismerem az elején szerettem megmutatni, hogy az orra alá pörkölök. De aztán Minho tekintete kezdett megváltozni, a dühösből valami mássá. Csalódott, már-már szomorúak voltak a szemei. Amikor elhaladt mellettünk és rám sem nézett, bennem megtört valami. Összeszorította a gyomromat a gondolat, hogy Minhót már ne érdekeljem. Megbántam még azt is, hogy egy pillanatra a látszat kedvéért közéjük akartam tartozni. Hányinger fogott el, de nem az ital miatt. Rádöbbentem, hogy rossz emberrel vívtam háborút. Minden dac és harc ellenében, belül érdekelt mit gondol rólam Minho. Rádöbbentem összetörne a tény, hogyha kiesnék a kegyeiből, ha elveszíteném a barátságunkat. És mindezt egy buta vitáért... Legszívesebben pofon vágtam volna magam. Túl messzire mentem.

- Későre jár - jelentettem ki, elfogadtam, hogy ünneprontó vagyok.

Azonnal fel is álltam a földről, hogy esélyük se legyen visszarántani. Csoportosan marasztalni kezdtek, de én hajthatatlan voltam. Elvégre nem azért maradtam, hogy velük szórakozzak, csak Minho idegesítése volt a cél. Csak James volt az, aki egyből beadta a törölközőt.

- Kísérjelek a Kóroncokhoz?

Annyira fáradt voltam, hogy kedvtelenül belementem a dologba. Hős lázadónak indultam, aztán én magam is csalódtam magamban. Csendben meneteltünk, James kezéből nem esett ki az ital. Igazán meg lehet szokva azzal a löttyel, ha ezt minden este képes művelni és másnak munkába állni. A kudarcomban fürödve, elbambulhattam, mert a következő, amit észrevettem, hogy James hátulról átölel, éppen a melleim alatt. Magához rántott, erősen szorítva a testünket egymáshoz. Szerencse, hogy hátból kapott el, mert így nem próbálkozott megcsókolni. Elég nyílvánvaló volt, hogy mi volt a terve velem. 

- James, mit művelsz? - szóltam rá erélyesen. 

Reméltem szép szóval is megoldom a helyzetet, nem akartam kiütni így részegen még kitudja baja lesz és azért én leszek a felelős. Már csak az hiányzott, hogy rám másszon és én vigyem el a balhét. Szívem szerint már betörtem volna az orrát!

- Szóval igaz - szólalt meg sejtelmesen - Igaz a szóbeszéd, hogy Minhoval vagy... Innen a sok kivételezés. Megkapott magának. 

Nem, az nem lehet! Nem hittem el, hogy ezt beszélik rólunk a hátunk mögött. Minho vajon tud erről? Göb formálódott a torkomban, egyesek azt spekulálják, hogy én lefeküdtem Minhóval. Innen kapta James is az ötletét? Azt hiszik rólam, hogy könnyen adom magam? Elkerekedett a szemem, azonnal hasba könyököltem, mire ő felmordult. Fájdalmas ponton kaptam el. A fiú lazábbra engedte a karjait, így könnyen ki tudtam törni közöttük. A kezéből kiesett a borkán és az italt mohón itta be a fű.

- Ez nem igaz! Minho és köztem semmi sem volt. - vágtam rá gyorsan, majd csak azért is kihangsúlyoztam a dolgot - Soha.

A fiú jajgatva felágaskodott, megdörzsölte a hasát, a szemei fájdalmasan csillogtak. Nem sajnáltam meg ettől. Hogyan is képzelte azt, hogy leitat és kihasználja a helyzetet? Szerencsém, hogy én okosabb voltam nála, sokkal. Akármennyire is tombolhatnak a hormonjai, engem nem érdekel, nem mászhat így rám!

- James, részeg vagy. Fejezd be! - kiáltottam rá, a düh szétvetett - Hagyj békén!

Tudtam, hogy bajba fogok kerülni, ennek ellenére előrántottam a késemet. A fegyverem láttám a srác ijedten hátrahőkölt. Szerencséje, hogy vele ellenben én nem vagyok becsiccsentve és teljes ura vagyok a cselekedetemnek. Különben lehet ujjak nélkül végezné. Jamesnek inába szállt a bátorsága, eliszkolt, még vissza sem nézett rám. 

Óvatosan körbenéztem, de nem láttam senkit sem körülöttem. Kimerülten indultam a zugom felé, szinte leroskadtam. Minhónak igaza volt, tudta jól, hogy mitől tilt el... én pedig nem hallgattam rá. Mélyen sóhajtottam. Remegve haladtam a Térkép szoba felé, magam előtt tartva a kést. Összerezzentem, amikor egy neszt hallottam a hátam mögött. Megfordultam hirtelen, egy fiú állt előttem. A hold világa éppen hátból érte, így az arcát sötétség fedte el. 

- Most is késsel akarsz az ölembe ülni? - szólalt meg az ismerős hang.

Egy kő esett le a szívemről, amikor rájöttem, ki a tulajdonosa a hangnak. Leengedtem a késem, most már elmúlt a veszély. Sőt, biztonságban éreztem magam, hogy ő velem van. Egy részem azonnal a karjaiba omlott volna, minden büszkeségem ellenére. De mégsem tettem, mert sejtettem még neheztel rám.

- Minho - sóhajtottam, most már megkönnyebbülten, a nyelvem hegyén máris ott volt a bocsánatkérésem - Nem vagyunk egymásnak ellenségei és mégis... Azt hiszem bocsánattal tartozom.

Látszott rajta, ahogyan megenyhül az arca. Tudtam, hogy elfogadta a bocsánatkérésem, már az sem zavart, hogy ő nem viszonozta. Túlságosan örültem, hogy velem van és hogy minden szeszélyem ellenére egyedül ő jött utánam, hogy becsületesen a helyemre kísérjen. A fiú közelebb lépett hozzám, a fejét kicsit a világosság felé fordítva. Így megláttam az aggódó tekintetét. Nem véletlenül volt itt. Minho azért jött utánam, mert félt, hogy James bántani fog. Meg akart védeni tőle, neki ez volt a célja. Mindazon alkalommal, amikor engem figyelt, valójában a fiúk szándékait leste. Igaza volt, amikor rámutatott: jobban kellene vigyázzak magamra. 

- Láttam, mi történt és siettem, ahogy tudtam... James bántott téged? - szólalt meg sietve, fontosabbnak érezte, hogy megbizonyosodjon rendben vagyok, minthogy hencegjen a maga igazával; a hangjában érezhető volt a düh, amikor a fiú nevét kimondta - Megbüntessem?

- Istenesen hasba könyököltem - válaszoltam büszkén, amit tőlem kapott elég büntetés volt - Ne büntesd meg, azzal csak rátennél egy lapáttal. Így is azt hiszi együtt vagyunk.

Minho arca összerándult, engem is nyugtalanított a vád.

- Az erősen szabályellenes lenne - mondta Minho, feszengve - Remélem van annyi esze, hogy nem beszél a zseniális ötletéről senkinek. 

Egyetértettem. A Térkép szoba felé kísért, kérnem sem kellett. Minho csak a dolgát végezte, elvégre hozzá tartozom. Megkönnyebbülve mentem mellette, biztonságban éreztem magam vele. Hiszen annyi mindenen átmentünk mi ketten, sokszor ő vigyázta az álmaim. Nem dörgölte az orrom alá, hogy igaza volt, azt inkább én magam tettem.

- Igazad volt.

Minho egy lélegzetvételnyi ideig nem felelt rá, mintha elengedte volna a füle mellett a legyőzöttségem hangját. Megállt, éppen a Térkép szoba ajtaja előtt rostokoltunk. Úgy tűnt nem akar tovább menni, egy képzeletbeli határ vonalán egyensúlyozott. 

- Mondanád kicsit hangosabban? 

- Bökje meg - legyőzötten sóhajtottam - Igazad volt, Minho. De máskor ne légy ennyire bunkó amikről éppen igazad van, mert akkor én sem hagyom magam!

Minho szalutált.

- Vettem.

Elmosolyodtam, a fiú pedig egy gúnyos félmosolyba húzta az ajkait. Úgy éreztem végre megnyugodhatok, hogy minden a helyén van végre. A fáradtság újra rám zúdult, annyira lehengerelt, hogy jobb híján az ajtófélfának dőltem a hátammal. Minho nem tűnt úgy, mintha javasolná, hogy bemenjen velem a Térkép szobába. Elhiszem, hogy a vádakat csak megerősítené, ha valaki látná őt oda belépni. Az egyik karja az ajtón volt, ő is támaszkodott.

- Miért nehezíted meg a dolgomat? - kérdezte halkan.

Felhúztam a szemöldököm, elképedve ittam be a szavait. Minho szemei elgondolkodva néztek, annyira mélyen a szemembe nézett, hogy azt hittem a belsőmbe láthat. Sosem éreztem még, hogy valaki ilyen hatással lenne rám. Levegőt is alig vettem. 

- Milyen dolgodat?

Minho behunyta a szemét.

- Megvédeni téged.

Minho közelebb hajolt, én pedig éreztem, hogy a levegő a mellkasomba szorul. A karja a testem mellett megakadályozza, hogy még közelebb kerüljön a teste az enyémhez. Mintha egy katlant  melegséget kiszabadított volna az egész testembe. Ez a fiú belém fojtotta a szót. Minho elengedte a fejét, a haja a homlokom súrolta, az arca közel volt az enyémhez. Behunytam a szemem, megadtam magam bármi is kell történik majd. Az arcom égett, mintha lázas lennék.