Minho

Szóval egy lány van az Útvesztőben?
Nem tudom, hogy elcsodálkozzak vagy legyek dühös, mert egy lány lopta el a táskám. Szerintem legyek mindkettő. Miután fény derült az Útvesztő szellemének kilétére, bennem megfogalmazódott az elhatározás, hogy elkapom. Én, Minho, a Futárok Előljárója el fogom kapni az a lányt.

Az egész megfogalmazva tök jól hangzott, de aztán rájöttem, hogy a megvalósítás már annál problémásabb. Newt elmondása szerint a lány nappal zsákmányol. Viszont ha nappal nem alszik, akkor mikor teszi ezt? Éjszaka a Siratók ellen kell védekezni, akkor sem aludhat.
Ez két opciót vet fel: vagy nappal lop és éjszaka egy biztos búvóhelyen alszik vagy nappal alszik és csak néha zsákmányol, éjszaka pedig elvan a Siratókkal.
Na most, ez nekem is két lehetőséget ad: vagy nappal, vagy éjszaka keresem. A lehetőségek, hogy megtalálom mégis kecsegtetőbbek nappal, mert akkor talán ő talál meg a csomagom miatt. Viszont ott van a buktatója is ennek a tervnek: a lány simán meglophat és így kisebbek lesznek a túlélési esélyeim éjszaka. Tehát a csaj megölhet. Remek. A másik dolog, hogy ha egész nap őt fogom üldözni akkor nem lesz időm pihenni és semmi esélyem sem lesz túlélni az éjszakát. Végül úgy döntöttem, hogy több esélyem van ha délután kezdek neki a lány keresésének.

Szürkületben keltem fel, a többi Futár még édes álomban volt. Nekem is talán jobb lett volna inkább pihenni és erőt gyűjteni, de már nem tudtam visszaaludni. A düh és a kíváncsiság hajtott, arra késztetett, hogy kiszálljak az ágyból és elinduljak megkeresni. A Térkép szoba kulcsa játékosan becsúszott a zárba és én beléptem a hajnali fényben úszó szobába. A táskámba dobáltam a szokásos felszerelésem, most viszont még hozzácsaptam egy extra tőrt és bónusz kaját magamnak. Gondolkodva néztem a csomagom, ami a megszokottnál nehezebb volt. Végül még némi kötelet dugtam a táska zsebébe és behúztam a cipzárt. Úgy nézett ki, hogy kész vagyok a nagy vadászatra.

A Futáraim sorra megérkeztek és én kiosztottam a papirosokat és a felszereléseket. Sikeresen nem mutattam jelet arra, hogy nem szándékszok ma visszajönni az Útvesztőből. Bizonyára mindenki ki fog akadni, hogy bennt maradtam és még ma este el fognak temetni. Nem ez az első eset amikor felismerem mekkora a tétje ennek, jóformán az életemmel játszok. Ha nem járok sikerrel, akkor meghalok még ma éjszaka. De ne felejtsük el, hogy Minho vagyok, szóval biztosan megtalálom a csajt. Megaztán ha egy csajnak sikerült túlélnie az éjszakát, akkor nekem miért ne menne.
Ugye?

Clara

A mai teljesítményem szánalmas volt. Semmit sem sikerült szereznem a fiúktól, ráadásul még egész nap fájt is fejem. Délben leheveredtem pihenni, mert már nem bírtam tovább vonszolni magam. Elrejtőztem és próbáltam elaludni. A koponyám majd' szétrobbant, a szám pedig folyton száradni kezdett akármennyit is ittam. A szerencsém átkoztam, hiszen ezek egy alapos megfázás jelei, ezt még akkor meg tudja állapítani az ember, ha nem is Csonttörő.

Magamra húztam a növényeket és amíg el nem nyomott az álom azon filóztam mikor hűlhettem meg. Két héttel ezelőtt áztam meg az esőben, amikor átkerültem ebbe a Labirintusba, de ugyanúgy megfázhattam bármelyik éjszaka is, hiszen a szél gyakran fúj és én jól ki vagyok izzadva éjszakánként.

Szitkozódtam magamban, de tudtam, hogy nem sokat ér, attól nem fogok meggyógyulni. Ha nagyon beteg leszek akkor nem tudok majd zsákmányolni (ahogyan az ábra mutatja) és akkor teljesen legyengülök, könnyű préda leszek úgy a fiúknak, mint a Visitóknak. Nem lophatok a fiúktól, mert nem hordanak maguknál fájdalomcsillapítót. Pedig nem lesz más választásom, mint segítséget kérni, akármennyire is húz hátra az önbecsületem és büszkeségem.

Négy óra alvás után már rávettem magam, hogy felkeljek. A fejem még mindig lüktetett, de már nem volt olyan vészes. Magamba erőszakoltam egy kis ennivalót és mohón ittam a kulacsomból.

A szerencsém, hogy nem tört ki rajtam láz, mert akkor komplett elveszett lennék. Ez így akkor sem mehet sokáig, most még tűrhető az állapotom, de mi van ha holnap már lever a meghűlés és teljesen legyengülök? Próbáltam nem pánikolni, de azt nem tudom letagadni, hogy a dolog kezd komolyra fordulni.

Egy fél órát pihentem, aztán a hátamra kaptam a táskát és lassú léptekkel róttam a folyosók. Hét óra körül volt, tehát a kapuk már rég bezáródtak, nem kellett aggódjak, hogy a fiúk meglátnak. Az egyik kereszteződésnél balról Visitók hangját hallottam, ezért megszaporáztam a lépteim jobbra fordultam. A hátizsákom félig lecsúszott a vállamról, lassabb lépések közepette felhúztam.

Megtorpantam. Egy fiú állt előttem. Kettőt pislogtam és futásnak eredtem.
Minden erőmet a futásba öltem. Véletlenszerűen fordultam be a folyosókon és nem is mertem hátranézni. Pedig hallottam a lépteit a kövön, biztosan utánam jött. Jobban futottam előle, mint egy Visitó elől. Két folyosó után kifulladva dőltem a falnak. Ennél többre is ment volna ha nem lennék beteg. Lecsüggedve lihegtem és az izgalomtól remegtem. Már megént egy fiú maradt bennt. A mostani viszont nem tűnt rémültnek. Vagy talán én emlékszem rosszul. Megdöbbent, de nem ijedt.
Amíg kissé kifújtam magam, megjelent előttem a fiú képe, vagyis inkább csak apró dolgok, amikre vele kapcsolatban emlékszem. Például, hogy magas volt.
Megráztam a fejem és szigorúan lecsitítottam magam, nem szabad elterelnem semmivel a gondolataim. Most a túlélés a cél. Körülnéztem és hallgatóztam, egy lélek sem volt a közelben. Felhúztam a vállamra a táskát és lassan kezdtem csatangolni a Labirintusban, hogy a fiú ne találjon meg könnyen.

Már megént bent maradt egy, mit csináljak ezzel az eggyel? Nem tűnik végtelennek és cseppet sem tűnt segítségre szorultnak. Megálltam egy pillanatra, mert egy folyamatos kopogás ütötte meg a fülem. Hallgatóztam néhány másodpercig, aztán a hang hirtelen megszünt. És ez belém verte a frászt. A csend.

Egy Visitó ugrott elém és én majdnem elestem annyira kapkodva akartam elfutni. A robot szörny a nyomomba eredt és én elől futottam az életemért. A légzésem egyre fáradtabb lett és a lábam is gyengébbnek éreztem, mint valaha eddig. A Visitó viszont kegyetlenül masírozott utánam. A falak enyhén mozogni kezdtek, tehát még a Labirintus is ellenem fordult.

Az agyam még nem akarta elismerni, de én már éreztem: meg fogok halni. Ezen nincs mit fényezni. Gyenge vagyok és tényleg úgy érzem, mintha akármelyik pillanatban összeeshetnék. Akkor nem törődtem a fiúval, amikor nem én voltam ilyen helyzetben. Ironikus, úgy fogok meghalni, ahogy őt hagytam. Vajon valaki meg fogja találni a hullám és azt gondolja: "Kár, egy csajt látok, az is döglött." A többi barátomra nem is mertem gondolni, az ő szemükben már hetek óta halott vagyok. Ne fokozzuk és ne menjünk át érzelgősbe. Talán, sőt nagy valószínűleg meg fogok halni ma éjszaka, hacsak valami csoda nem történik.

A csoda alatt nem fiút értettem. Most már mindegy.
Az egyik folyóból szaladt ki a fiú akit nemrég láttam és csatlakozott hozzám. Irigyen konstatáltam, hogy ő messze nem annyira kifáradt mint én. Micsoda irónia megént, én vagyok hetek óta a Labirintusba, de ő tűnik edzettebbnek. A srác úgy tűnt könnyűszerrel tartotta a tempóm, sőt helyenként még rágyorsított. A srácnak nem örültem, ja és Visítónak sem amit magával hozott.

- Forduljunk jobbra! - kiáltott fel a fiú és még időt sem hagyott gondolkodni, megragadta a csuklóm és én csak futottam lélekszakadva

Átfuttunk két fal között és szerencsémre a Visitó a két fal közé szorult. Úgy tűnik megúsztuk, állapítottam meg remegve. Lihegve roskadtam volna le, de akkor észrevettem, hogy a fiú még mindig a csuklóm szorítja.
A tekintetünk találkozott és egy levegővételnyi időm sem volt, a fiú magához rántott és máris a hátam a falnak nyomta. A másik kezemmel nyomtam el magamtól, de a fiú úgy állt, mint akit oda szegeztek. Szánalmasan legyengültem, ezek szerint.

A fiú arcára néztem és elégedettségek láttam a sötét szemében. Ez még jobban felbőszitett. A kezéből nem tudtam kirántani a csuklóm, de még nem akartam kétségbe esni.

- Engedj el. - mondtam lassan, halál komolyan - Most.

A fiú csak magabiztosan elmosolyodott. Ki akartam szabadulni, de a kezem erősen a falhoz nyomta. A fal jéghideg volt és valamennyire hűsítette a kifulladt, lángoló testem. A fiú szeme éberen követte a mozdulataim. Fészkelődni kezdtem, hogy kitörjek a szorításból. Hogy ne ficánkoljak, a testemhez nyomta az övét. A mellkasa az enyémhez csapódott, az arca is látványosan közelebb került az enyémhez. Az arcom lángolt, de csak a láz miatt.

- Éppen most kaptalak végre el, bökött lennék elengedni. - vágta rá gúnyosan

Miért mentett meg? Hogy elfoghasson maga, nyilvánvalóan. Egy harcias pillantást vetettem rá, de a fiú vigyora nem tűnt el. A kinti hideg fény valamennyire megvilágította az arcát, ki tudtam venni néhány vonását, sötét szemeit, kihangsúlyozott szemöldökét. Nem tehettem mást, mint szidni magam, amiért megbámultam a fogva tartóm.

- Ki vagy? - kérdezte követelően a fiú

A karom próbáltam egy kicsit megmozditani, de a fiú túl erősen szorított. Vajon a többi fiú is ilyen jó erőben volt? Newt egyáltalán nem.

- És te ki vagy?

- Azt hiszem itt én kérdezek. - mondta hetykén

- Kérdezhetsz, de választ úgysem kapsz. - mondtam magabiztos mosollyal

A fiú pillanat alatt kijött a sodrából, a teste fenyegetően az enyémnek feszült, engem még jobban a falhoz préselve. A levegő kiszaladt a mellkasomból, így levegőért kaptam és próbáltam elűzni a gondolatot arról, hogy a fiú mellkasa is gyorsan emelkedett és süllyedt az enyémmel együtt. Ő a méregtől fújtat, én azért, mert kipréseli belőlem a levegőt. Nem, egyáltalán nem érdekelt, hogy az arcomon a meleg lehellete cirógatta. Az agyam pánikroham szerűen utasított, hogy törjek ki a fiú szorításából, mert talán még ötleteket kap egyébre.

- Ha így folytatod nem fogok levegőt kapni. - jegyeztem meg

A fiú szemöldöke felszaladt és tényleg csak pár centit hátrált, hogy levegőhöz jussak.

- Csak élve akarlak elhozni. - mondta a fiú cseppet sem vicceskedve

Persze, hogy csak azért hagy lélegezni, mert holtan senkinek sem kellek. Szóval most már értem. Eddig azt próbáltam kitalálni hányadán áll a dolog, de most már nem kell tovább ezen gondolkodjak.

- Hova?

A Tisztásra?, akartam kérdezni, de úgy döntöttem, hogy inkább nem kotyogom el a tartalék tudásom.

- Az az én dolgom. - felelte gyanúval teli szemekkel

Méregetett egy darabig, aztán hátralépett. Az egyik kezem elengedte és a zsebébe nyúlt. Kis naiv, azt hiszi nem használom ezt ki? A kezem újult erővel kicsavartam az övéből és ellöktem magam tőle. Futni kezdtem, de azt hiszem tíz métert sem tettem, mert a fiú megént csuklón ragadott. Tanultam az előző hibáimból és nem hagytam magam. Újra menekülni kezdtem. A fiú piszkos csellel megragadta a lábam és én nagy kuppanással földet értem. A fejem belenyilalt és átkozódva konstatáltam, hogy a fejfájás is visszatért.

Hiába erőlködtem, a fiú elkapott. És úgy istenigazán elkapott. Elégedetten leült és a hátát a falnak döntötte, engem pedig maga mellé rakott, mint tisztes zsákmányt. A lábam elég szorosan összekötözte, de a kezem kissé lazább volt, tudtam rendesen használni, de persze nem voltam képes eloldozni a húrkokat a bokámon. Itt ülök egy veszélyes, csupa izom fiú mellett, mindenem megkötözve. Védtelen vagyok és gyűlölnöm ezt az érzést. A szememmel lyukat égettem a fiúba és abba az önelégült, gúnyos képébe. Magatehetetlenül füstölgtem, a srác pedig bosszantóan derűsen nézett rám.

Oké, hassunk rá, hogy elengedjen. Lássuk, érvek!

- És ha jön egy Visitó, nagy okos? Akkor mit fogsz csinálni?

- Felkaplak.

- Persze, mert élve kellek- fintorogtam, a fiú pedig továbbra is méregetett- Nem lenne könnyebb levenni...

- Ha a szád is bekötöm, úgy már tökéletes lesz. - mondta, látszott rajta, hogy kezdem újra kihozni a sodrából

A számra megmagyarázhatatlanul egy félmosoly kúszott, de gyorsan el is tűnt, mert eszembe jutott, hogy ez a fiú mindennek tűnik, csak barátnak nem.

Reggel akar a Tisztásra vinni.
Hosszú éjszaka lesz.