Clara

- Hé! Vigyázz merre mész - kiáltottam a fiú után.

Éppen sorban álltunk az ételért reggel, amikor egy fiú elém vágott. Annyira túlzásba vitte a bunkózást, hogy még a vállával az enyémet is meglökte. Azonnal feldühített, mert semmibe vett. A nyomában voltam azonnal és meglöktem a vállát ugyanúgy. Legszívesebben már bemostam volna neki egyet, de nem akartam akkora balhét. A srác alig volt nálam egy fél fejjel magasabb, noha elismerem nem volt sovány és az izmai sem elhanyagolhatóak voltak. Nem adtam neki sok esélyt, ha én dühbe gurulok.

- Csak azért, mert Futár vagy még nem kell előre engedjelek - köpte nekem a szavakat.

Mélyen beszívtam a levegőt, hogy megőrizzem a nyugalmam és a maradéknyi önuralmam összeszedjem. A kezem ökölbe szorult, kívánt már kiosztani öklöst neki. Ám valaki a kezét a vállamra tette. Összerezzentem, noha nem volt más, mint Newt.

- Ez igazán nem szép, Timmy.

Nem akartam bajkeverőnek tűnni, akit folyton ki kell húzni a balhéból, de Newt úgy döntött közbelép. A fiú, Timmy még egy pillantásra sem méltatta őt. Kihúzta magát, mintha fölényeskedni akarna. Most már biztosra vettem, hogy Építő (sajnálom, még nem tanultam meg teljesen a Tisztás szlengjét.

- Miért? Elsőbbséget adjak neki, mert lány? 

- Nem - válaszoltam Newt helyett, a lehető legnyugodtabb volt a hangom ám átitatott volt a haragom - Azért engedsz előre, mert ha nem szétrúgom a seggedet.

Egyesek bosszúállónak hívnának. Ez így is van. A kezem ökölbe szorítottam és összegyűrtem az ingjét, ahogyan ezeket a szavakat mondtam csendesen. Csak hogy megkoronázzam a fenyetést elmosolyodtam. A nyugodtságom nyugtalanító volt. Ez egy kedves taktika, amit a régi Nagyom Clove tanított nekem. Hiányzik a csaj. A barna hajú Építő megijedt, mert hátrahőkölt és sűrűn kezdte venni a levegőt. Álcázni akarta a zavarát, de nem sikerült neki. Tudom, hogy áttörtem a pajzsát.

- Neki nem csak a szája nagy, nem lövöldözik vaktában - szólalt meg egy mély hang a hátam mögött.

Meg sem fordultam, tudtam, hogy Minho az. Csak az ajkamba haraptam és nem szóltam semmit neki. Elégedettséggel néztem, ahogyan a megrémített Építő elhátrál tőlünk. Szerettem volna tudni, hogy magam is meg tudtam félemlíteni a segítsége nélkül. Mindig kiállok majd magamért, hiszen Newt és a Futár fiú nem lesznek a támaszom. Nem akarom, hogy mások azt higgyék tőlük függök.

- Nem volt szükség erősítésre? - kérdezte tőlem felvont szemöldökkel Minho. 

Mindketten mellém léptek. Nem akartam magam ennyire védtelennek érezni, de az letagadhatatlan, hogy kissé jól esett, hogy Minho megerősítette a szavaim. Newt megköszörülte a torkát. Egy belsős vicc lehetett, mert Minho egyből vette a lapot. Gúnyosan mosolyogva megrázta a fejét.

- Nem volt rá szükség - vágtam rá megvonva a vállam - Így is mindenki azt hiszi azért lettem Futár, mert a védenced vagyok.

A dologban az volt a meglepő Minho nem tagadta le. Szóval a védelmezőm? Ez a srác, aki éppen jött levadászni engem az Útvesztőben? Nevetséges a fordulat. Egy ideje már gondolkodtam azon, hogy csak a képzeletem szüleménye, hogy a Futár fiú ennyire nagy figyelmet fordít rám. De úgy tűnik nem teljesen hazugság lenne. 

Mindhárman leültünk egy asztalhoz. Kedves kis rutin, hogy minden reggelim velük töltöm. Határozottan jobb, mint magányosan üldögélni. Célpontnak tűnhetnék. Minho befolyásos alak a Tisztáson, nem is annyira rossz dolog vele asszociálódni. Newt-tal pedig kölcsönösen megtartottuk egymás titkait. A szőke fiú társaság sokszor megnyugtat és kellemes beszélgetni vele. El sem hiszem, hogy hetekkel ezelőtt szinte megölte magát előttem. Elképesztő, hogy összekaparta magát.

- Bízni fognak benned, csak idő kérdése - szólt bíztatóan Newt.

Megmarkoltam a kanalat a kezemben, szinte mérgemben a tányérnak csaptam. Hihetetlen, mennyire dühös tudok néha lenni. De hát eddig mindig ez hajtott előre. A makacsságom és a féktelen haragom nem hagyott meghalni.

- Én nem akarom, hogy bízzanak bennem, csak azt, hogy tiszteljenek - szólaltam meg hevesen.

A szeretet sosem működött a Réten sem. Az egyetlen dolog, ami mindig össze fogja kötni az embereket az a kollektív félelem. Egy vezetőnek ezt jelenti a sikerélmény. Marie nagyon is értett ehhez. Bökött, én puszta kézzel tudnám megfojtani őt amiért engem száműzött. Ridegen elküldött meghalni.

- Úgy látom, Minho, hogy vetélytársad akadt a Futárok Előljárója poziciódra - nevetett Newt.

Az említett fiúnak szinte torkán akadt az étel. Köhögni kezdett, Newt pedig készségesen megveregette a hátát. Newt mindig ott van nekünk, hogy vicceljen egyet és oldja a feszültséget. Remélem, hogy nem csak színjáték a jó kedélye.

- Esélye sincs - nyögte ki, miután visszakapta a hangját.

Kinyújtottam a nyelvem. Nem csorgattam a nyálam a poziciója után. Egyelőre. Úgy érzem az Futárok között jól megvagyok, és nem hiszem sokat segítene az imidzsemen, ha én most hatalomra török. Attól ők nem lesznek kevésbé ellenségesek velem. Egyelőre napoltam a tervet, ráérek még ezen agyalni.

- Apropó, Minho - szólította meg a szőke fiú - Ne felejtsd el, hogy délután megbeszélés lesz az Előljárókkal.

Az ázsiai fiú bólintott, s az orra alatt arról motyogott, hogy ő semmit sem felejt el. Tipikus Minho, nem számítottam egyéb válaszra. Kár, hogy nem vagyok hivatalos. Kíváncsi lettem volna, ők hogyan beszélik meg a dolgokat. Az egyetlen Előljáró gyűlés, amin voltam éppen engem akartak kihallgatni. Emlékszem, Gally be akart nekem mosni egyet. De Minho nem engedte. Milyen kellemes emlékeim vannak erről a helyről!

- Mi lesz a téma? - érdeklődtem Newtra nézve.

A szőke fiú hirtelen mintha megszeppent volna. Lesütötte a tekintetét és a tányérjára pillantott.

- Öhm.. össze kell írnunk mit szeretnénk erre a hónapra kérni a doboztól.

Egy ilyen apró dolog miatt nem fogják összehívni a tanácsot, ez butaság. De hagytam magam, hadd higgye azt bevettem a kifogását. Valami itt nagyon gyanus volt nekem. Van egy megérzésem, hogy Newt csak improvizált. És ha ez így van, akkor úgy tűnik magamnak kell megtudnom miben mesterkednek.

x

Elég sokat filozofáltam, hogy hova bújhatnék el. Ám az ideális hely nem létezett. Az épület mögött vertem tábort. A vékony deszkákból tákolt vita terem átengedte a hangot, ám semmit sem láttam. Be kellett érnem ennyivel jelenleg. Olyan rossz megérzésem volt egész végig. A fülem a falnak nyomtam, figyeltem minden szót. Egy ismerős hang ütötte meg a fülem, a kedvenc Futárom lépett színre. Mindenki elhallgatott, amikor a vezér, Alby köszörülte meg a torkát.

- Mindannyian sejthetitek, hogy miért is vagyunk most itt - törte meg a csendet Alby - El kell döntenünk mi lesz a Lánnyal.

Szuper, még nevem sincs. Eddig elég fegyelmezetten várt mindenki, ám Alby elindított egy lavinát és mindenki egyszerre kezdte el hangoztatni a véleményét. Én csak kapkodtam a fejem, hogy most mikor ki szólhat. Így látatlanban elég nehéz volt behatárolni és arcot kötni a heves vitatkozóknak.

- Szerintem csak kolonc a nyakunkon! Még egy száj, amit etetnünk kell.

- Hiszen Futár, arra szükségünk van!

- Mi van, ha a másik Útvesztő dolog csak egy mese?

- Szerintem egy Alkotóval van dolgunk!

- Van ez a lány egy emberbőrbe öltöztettet Sírató!

Az ötletek egyre vakmerőbbek és őrültek voltak. Legszívesebben befogtam volna a fülem, mert bántott. Egy teljes hangzavar keletkezett, amiből már semmit sem lehetett érteni. Egyet viszont megértettem, a Tisztás nagy többsége még mindig bízik bennem és zavarja a jelenlétem. Elismerem, rosszul esett valamilyen szinten. Nem akartam napi szinten balhéba keveredni és minden fiúval vitázni. Félnek tőlem. Mélyen beszívtam a levegőt. Ez egy féle hatalom, de nem olyan, amit sokáig fent lehetne tartani. Az ember mindig is rettegni fog attól, amit nem ismer.

- Elég legyen ebből! - hallattszott Minho mennydörgő hangja - A lány nem Alkotó. Ha az lett volna, akkor szépen felküldik őt a Dobozon keresztül vagy ilyesmi. De nem küldik el a Síratók közé meghalni! Ez őrültség. Nektek blotty van az agyatok helyett?

A Futár autoritást követelő hangja pár másodperc alatt fegyelmet és csendet teremtett, senki sem mert ellenkezni. Valószínűleg megkóstolta volna Minho öklét. A szívem a torkomban dobogott, nem értettem miért dobogtatta meg a szívem ezzel.

- Clara Futár és a jelenlegi tudásával segít kijutni nekünk erről a bökött helyről - folytatta dühösen, még sosem láttam Minhót ennyire kikelni magából - Aki bármilyen módon is árt neki, annak biztosítok egy kellemes kis vakációt az Útvesztőben a Síratók között.

Csend terült el. Vele már senki sem mert ellenkezni, jól is tették. Minho vas marokkal kitartott a kijelentése mellett. Alby még pár szót szólt, részben egyetértve a Futárral. Minho kiállt mellettem, nem számítottam arra, hogy megteszi. Éreztem, hogy a gyomromban egy melegség gombóc keletkezik. Egek, ezeket nem kellene érezzem. Felálltam és elrohantam, részben azért hogy ne találjanak meg. Az arcom még mindig vörös lehetett. 

x

A tárgyaláson elhangzottakat elég nehezen tudtam kiverni a fejemből. Noha jelenleg Minhóval a térképeket elemeztük és próbáltuk megfejteni az Útvesztő kúsza rejtvényét. Még mindig annyira szegte a kedvem az egész. A legjobb tudásom szerint böngésztem a térképeket és jegyzeteltem. Ám lassan egy fejfájás tört rám és elvesztettem a kezdeti erőm. Oldalra néztem és láttam, hogy Minho is annyira fáradt, hogy szinte az asztalra ejti a fejét. Itt az ideje zárni egy produktív napot.

- Szerintem jól haladunk - mondtam bíztatóan. 

Minho felvonta a szemöldökét, de láttam, hogy az ajkait egy félmosolyba húzta.

- Úgy gondolod? 

Bólintottam. Nem jöttem rá mikortól érdekelte egyáltalán a véleményem. Melyik volt az a pillanat, amikor már nem az ellenségeként tekintett rám, hanem egy szövetségének tartott? Barátok vagyunk? tettem fel magamnak a kérdést. Láttunk egymást a védtelen pillanatainkban. Tudtam, hogy a múltkori vitánk a Térkép szobában az volt. Minhót zavarta, hogy annyira reménytelennek és erőtlennek láttam. Ám ő is látott engem gyengén. Nem is egyszer. Valahogy, egyre kevésbé zavar az, hogy ezeke megtörténtek. Minho nem az a fiú, aki nagy dobra veri.

- Ki fogunk innen jutni, Minho - erősítettem meg.

- A feladás nem opció - értett egyet velem a Futár is.

A fiú mélyen beszívta a levegőt és kinyújtózott. Lopva kihasználtam a pillanatot, hogy megcsodálljam az izmait. Nem szégyellem, bejön, hogy ennyire fizikailag toppon van. Furcsa, hogy mennyire bosszantjuk egymást és mégis együttműködünk mint egy finoman olajozott gépezet.

- Minho? Szerinted az lehetséges, hogy engem okkal küldtek a ti Útvesztőtökbe - kérdeztem elmélázva - Hogy az a lyuk a két Útvesztő között szándékos volt?

Minho egy pillanatig nem válaszolt. Elgondolkodva nézett a térkép kupacra, közben a homlokát dörzsölte. Felém fordult, a sötét szemeit rám emelte. Mindig volt valami izgalmas és megbabonázó Minho szemeiben, amik lefegyvereznek.

- Szerintem neked itt a helyed.

Elmosolyodtam, kimondtatlanul jól esett ez. Mintha csak tudta volna, hogy éppen ezekre a szavakra van szükségem. Szinte gyanakodni kezdtem, hogy lebuktam és ő tudja, hogy hallgatóztam. Képtelenség. Én sem tudtam volna kitűzni azt a pillanatot, amikor már nem tartottam esküdt ellenségemnek és megálltam az ingert, hogy felpofozzam. Ő volt talán az egyetlen ember, akihez itt közel kerültem. Az egyetlen, aki valamennyire is megértett. Ezt már csak azzal is bebizonyította, ahogyan segítségemre volt a menedékem építésében. Minho nem hagyná, hogy bántsanak, ezt suttogta bennem valami. 

- Későre jár - szólalt meg a fiú, kirántva engem a gondolatmenetemből -  Menj aludni.

Felállt az asztaltól és benyomta a széket. Végignézett a hatalmas felforduláson, ami az asztalon fogadta, de nem kommentálta meg. Valóban fáradt lehetett ő is. Szívesen engedelmeskedtem volna neki, ám jelenleg a Kóroncoknál nincs csend.

- Ma itt éjszakázom. Megszúrtak valakit és nem szeretnék most a Kóroncokkal éjszakázni - jelentettem ki szomorúan, aztán határozottan tettem hozzzá - Holnap megint Gally nyakára járok majd, hogy siessen.

- Az ágyam fele a tiéd lehet - bökte ki Minho.

Az ajkaim szétnyíltak, hirtelen azt sem tudtam erre mit felelhetnék. A fiú annyira gyorsan felajánlotta a szobája menedékét és az ágya melegét. Éreztem, hogy az arcom elönti a forróság. Másfél hét telt el azóta, hogy utóljára a szobájában aludtam. Azóta pedig történtek dolgok. amik miatt szeretném kerülni azt a helyzetet. Úgy érzem megkedveltem a fiút. Már nem közömbös számomra, ám ezt az érzést minél jobban el kellene nyomnom. Ha ma éjszaka vele alszom az... bonyolulttá tehetne dolgokat. Nem mintha nem bíznék Minhóban, csak az utóbbi napokban flörtöltünk. Most már egyikünkben sem bízok. Bökje meg, hát nem máris arra gondoltam, hogyan bújnánk egymáshoz! Megráztam a fejem, ezek a gondolatok egyszerűen nevetségesek. Tessék, magam alatt ásom a fát.

- Nem szeretnék szokást csinálni belőle - mondtam csendesen.

Rémálmaim vannak a sikolyoktól. Egek, ezerszer lenne jobb Minho mellett aludni. De nem tehetem, mindkettőnknek jobb lesz, ha nem lépjük át ezt a határt. A srác megszakította a szemkontaktust. Összevonta a szemöldökét.

- Én sem - vágta rá Minho, egy hangyányi sértődöttséggel a hangjában, sietve hagyta el a Térkép Szobát - Jó éjt. 

Visszhangoztam az utolsó mondatát, bambán. Nem tudom mire vélni a viselkedését. Valószínűleg az egóját egy aprót megbántottam. Képtelen voltam viszont most ebbe beleélni magam, amikor próbáltam kiverni a fejemből azokat a borzalmas éjszakáknak az emlékét, amikor egy megszúrt Bökött a másik szobában őrjöng a fájdalomtól. Úgy érzem maradandó traumát ajándékozott nekem. Nem készültem egy csodás és pihentető éjszakára.  Ami pech, mert holnap újra vár rám az Útvesztő. Fáradtan sóhajtottam.

Lefeküdtem a földre és egy pokrócot húztam magamra. Éppen csak félálomba kerültem, amikor egy neszt hallottam az ajtó felől. Majd még egyet. Lépések hangját és egy határozottan mozgást az ajtó előtt. Egyből kiverte az összes álmot a szememből. A rémület a torkomban volt, egyből lelombozó és bántó gyűlésre gondoltam. A közvélemény nem igazán az én oldalomon áll jelenleg.

Valaki talán jött engem megölni? A késsel a kezemben, csendesen várva rájöttem, hogy habár a környezetem változott, én mindig ugyanaz a lány maradtam. Csak egy ember vagyok, aki makacsul élni akar. És én mindent túl fogok élni. Elhatározás tombolt bennem, a sötétben motoszkáló alakra vetettem magam.

A testünk ütközött, én a súlyommal nyomtam le az illetőt a kést a nyakához feszítettem. Az alak kezéből kiesett a zseblámpa és hosszasan elgurult a padlón. A fénye ránk esett, ekkor vettem csak észre ki a betolakodó. Fekete, égnek álló haj, mandula alakú szemek és a jellegzetes halált kívánó pillantás...

- Ó, Minho a frászt hoztad rám! - kiáltottam rá meglepetten.

- Nem volt szándékomban brutálisan meggyilkoltatni, csak egy takarót hoztam - vágta rá a fiú sértődötten.

Kis híján kárt tettem benne! Ezt most határozottan a saját paranoiámnak tudtam be. Clara, kicsit vissza kell fognod magad, intettem meg a belső oroszlánom. Az egyik kezemmel kisimítottam a hajam a szememből. A tenyerem végigszántottam a kissé nedves homlokom. Kiengedtem egy sóhajt, amit nem is tudom mióta tartogattam a mellkasomban. Eltéptem a kést a nyaka tövétől és bocsánatkérően néztem rá. Azért elhinném, ha ő is egy csöppnyit megijedt tőlem. Ám jelenleg a földön fekszik, az egyik kezét lefogom az enyémmel. A combjaim pedig körbe fogják az oldalát.

Elvörösödtem, amikor rádöbbentem: az ölében ülök. A testünk nem éppen szemérmes helyzetbe került. Nagyon rossz helyen nyomom jelenleg. Egek, mégis mi a fenét műveltem? Visszautasítom azért, hogy ne kerüljünk közel egymáshoz éjszaka erre meg szó szerint rámászok. A levegő csak úgy izzodt közöttünk, éreztem, hogy izzad a tenyerem amivel lefogtam a kezét. Minho tekintete átható volt, a sötét szemei bekebeleztek. Egy kellemes remegés ment át a testemen. Elkaptam a kezem az övéről, az arcom és az egész testem lángban állt.

- Akármennyire is kényelmes ez a pozició, örülnék, ha leszállnál rólam - gúnyosan szólt hozzám.

Minho a szabad kezeire könyökölt és előre hajolt, az arcunk egyre közelebb került egymáshoz. A szavak a torkomon akadtak. Noha a hangja elutasító volt, a tekintete elég hevült volt. Úgy látom nem csak nekem lett hirtelen melegem. A szemét alig vette le rólam, én is ugyanannyira megbabonázva bámultam rá. Noha a hangja tagadó volt, nem úgy tűnt, mintha siettetne annyira, hogy felemelkedjek a combjairól. A helyzet zavarba hozó volt, de egy féle bizsergést járt át, ami annyira additív volt.

A keze a derekam köré fonódott, hogy leemeljen magáról.  Egy pillanatra a testünk újra egymáshoz ért. Én lepattantam róla és úgy éreztem az arcom olyan forró, mint a frissen kitört láva. Megfordult a fejemben, hogy mi lett volna, ha nem éppen elnyomna magától. Mi lett volna, ha a mellkasára omlok és... Hoppá! Itt megálljunk egy percre. Mi ez az őrültség? Felé fordultam, láttam, hogy ő is ugyanannyira zavarban van, mint én. Várj, nem azt mondta, hogy kényelmes a helyzet? Minho van annyira perverz, hogy élvezze a helyzetet, állapítottam meg.

- Honnan van neked egyáltalán késed? 

Távolabb léptem tőle, a levegőt továbbra is fűtöttnek éreztem. Csak sejtelmesen mosolyogtam rá, a cica elvitte a nyelvemet. Minho megigazította a ruháit, eligazítva a nadrágját, volt egy tippen miért fordíthatott különös figyelmet a régióra. Úgy tűnik nem csak rám volt hatással az ütközésünk.

- Inkább nem is akarom tudni - legyintett Minho, majd újra közelebb lépett hozzám - Hűvös van ma éjszaka.

Minho lehajolt és felvette a földről a zseblámpát, majd egy vastag, vörös anyagot emelt fel. Teljesen a belsőmig hatolt a gesztus. Akármennyit is bunkózik velem, elmondhatom, Minho bánt velem a legkedvesebben a Tisztáson. Neki valamiért megjárta az agyát, hogy én fázhatok az éjszakai hidegben. Jól esett, hogy egyszer az életben nem volt egoista barom. Megköszöntem a figyelmességét.

A szemébe néztem és rájöttem, hogy őt sokkal jobban megérintette a baleset, mint engem. Elmosolyodtam szélesen. Lehet, hogy nincsenek is érzései irántam. De attól ezt még használhatom egy módnak, amivel az agyára megyek. Elvettem tőle a takarót és figyeltem arra, hogy az ujjaink egymásnak súrlódjanak. Minho felvonta a szemöldökét, de csak bólintott a szavaim hallatán és az ajtó felé vette az irányt.

- Szóval azt mondod kényelmesen feküdtél alattam? - kérdeztem tőle kacéran.

A fiú megtorpant és kiadott egy szusszanást. Láttam, hogy ez a kérdés az utolsó idegszálán táncol. Igen, megtaláltam az új játékom. A vastag, telt ajkaiba harapott, nem kerülte el a figyelmem, hogy a kérdésem igenis hatással volt rá. Ahogyan a jelenlétem is. A vállai megfeszültek, mintha visszatartana valamit magában. A szavaim nem voltak tétovák, sem tapintatosak. Hazudhat, de azt úgy is meg fogom tudni. Izgalmasabb, ha tagadja, hogy nem voltam rá hatással. Kihúztam magam és lassan felé sétáltam, a kezem a csípőmre tettem. 

Minho mélyet sóhajtott, fáradtan és makacsul csak megrázta a fejét. Egy átható és utasító pillantást küldött nekem:

- Jó éjt, Clara.

Author's note: Remélem nem bánjátok ha belekerül pár perverz jelenet a történetbe. Később lehet, hogy ebből több is lesz! :) Remélem senkit sem tesz ez kényelmetlenné.