Clara

Érdeklődve néztem, hogy Newt és az Előljárók szorgosan körmölik az Alkotóknak címzett listákat és dobozokba helyezik. Éppen nem volt dolgom, úgyhogy gondoltam feléjük mászkálok és meglesem mit csinálnak. Nem akartam hasznos lenni, csak idegesítő. Megálltam, a kezemet a csípőmre helyezve és bámultam őket, míg Newt észre nem vett.

- Clara ne mássz rá arra.. - kezdett bele Newt, de én éppen ellenkezőleg cselekedtem.

Az egyik dobozra célzott, ám már késő bánat volt. A szőke fiú csak megfáradtan fogadta a csakazértis hozzáállásom. Miután területem megjelölve felágaskodtam a dobozra, leültem rá. Oldalra döntöttem a fejem és néztem Newt elgörbült betűit, ahogyan körmöl egy fehér papírra. Mi is hasonlóképpen kértünk mindig az Alkotóktól, de kíváncsi lettem náluk változtak-e a szabályok.

- Szóval akármit kérhettek?

Newt hümmögött. 

- Bármit, ami tárgy - tette hozzá.

Láttam, hogy Newt próbálja összesíteni az Előljárók cetlijeit, de nehéz volt úgy, hogy a levelek egyenként szotyogtak. Gally jött sorba, mogorván lecsapta az ő részét Newt elé és indult is továbbb. Egy röpke szemkontaktust vett fel velem, de nem időzött.

- Hé, Gally mikor lesz kész a szobám? - szóltam utána, mit sem tartva a reakciójától.

A srác megállt, futón végignézett rajtam mélyen megvető pillantással. Nem tudtam, hogy azért utál, mert lány vagyok vagy azért, mert fenekestől felforgattam a Tisztás rendjét. Talán mindkettő. A fiú alakját pásztáztam, a megfeszült vállait és a marcona testalkatát. Rájöttem, hogy őt igazán nem szeretném magamnak ellenségként. De Gally igazán kemény diónak tűnt.

- Ha majd odateszed magad és te is kiveszed benne a részed - vágta oda bunkón a fiú - Azt hiszed csak kiszolgálunk?

Nos, dolgot adtam neki pluszba, nyilván nem kedvel. Hevesen válaszolt, dühvel voltak átitatva a szavai. A fiú szinte rám vicsorított. Nagyon emlékeztettett egy állatra, amit legutóljára még talán normális életemben láthattam. Nem fog az erőszakosság működni Gallynél, mert ő más. Ha pedig egy kutyától el akarod venni a játékját, akkor nem az a módszer, hogy csak erősebben húzd. Inkább el kell engedni.

- Holnap délután beugrom - válaszoltam jókedvűen.

Gally elképedt képpel nézett rám, látszott, hogy nem vett komolyan. Rámosolyodtam, ő pedig az orra alatt valamit motyogott csupán és tovább állt. Newt sem hitt a szemének, köztudott tény volt, hogy Gally nem hagy semmit sem annyiban, most mégis legyintett és szinte megrettent a furcsa reakciómtól. Félelmet várt, meglepte hogy nem azt kapott. Nem akartam örök barát lenni a fiúval, de nem lenne ellenemre az ujjam köré csavarni. Lehet, hogy legjobb módja a tisztelet kivívása az, ha barátkozom velük. Dúdolászva ültem az egyik dobozon, törökülésben figyeltem Newt-ot.

- Mi akadályoz meg attól, hogy én kérjek egy pisztolyt? - tettem fel a kérdést elgondolkodva.

- Hát én - szólalt meg egy hang a hátam mögött.

Meg sem kellett forduljak, tudtam, hogy Minho csatlakozott hozzánk. Megkerült és az előterembe került. A sötét hajú fiút mértem be, a magabiztos és kihívó tartását mértem be. Egek, és én még múlt este őt terítettem le. Az ajkam martam.

- Már így is elég veszélyes vagy.

Az ajkamba haraptam és elmosolyodtam, kacéran nevettem rá. Newt láttam, hogy figyelmes maradt és nyomban felhúzta a szemöldökét, a csipkelődésünk látván. Ám ez egy olyan belső poén, amit ő nem érthet. Kínos és félreérthető lett volna elmagyarázni magát a dolgot, hogy nemrégen kést nyomtam Minho nyakához, miközben az ölében ültem. Kompromitáló helyzet.

- Köszönöm a bókot - kacsintottam rá - De legalább megtanultad a leckét, Minho.

A kezem közé került egy papírfecni, kiharcoltam, hogy kérhessek én is az Alkotóktól. Elvégre, a fiúk nekem nem tudtak mindennel szolgálni és szükségem volt pár lányos cuccra is. Igen, még mindig Minho világoskék felsőjében virítok. A legközelebbi menstruációmra is gondolnom kell, ezzel együtt. Szóval igazán rászorulok, hogy szerelmeslevelet írjak az Alkotóknak.

Válaszokat akarok kapni, ezt is megírtam. A szemöldököm összevontam, kételkedtem abban, hogy ez majd érni is fog valamit, de megpróbáltam. Tudni akarom, miért hoztatok ide?, céloztam nekik a kérdést. Elrejtettem a nekik szánt üzenetet és még írtam más női kelléket is a listára, esetleg ha Newt mégis át akarná nézni. 

x

- Te, itt?

A kérdés örömmel vegyes meglepetséggel volt tele. Newt szeme felcsillant. Széttártam a karjaim, majd magamra mutattam. A szőke srác egy farönknek döntötte a hátát és a kezében egy furcsa színű löttyöt vettem észre.

- Eldöntöttem, hogy leereszkedem a pórnép közé - válaszoltam forgatva a szemem.

Igazából csak barátkozni szerettem volna akárkivel. Newt gyanakodva nézett végig rajtam, mintha valami gonosz, mögöttes szándékot próbálna bennem felkutatni. A magánynál nincs rosszabb, higgye el. 

- Összevesztetek Minhóval? - kérdezett rá szúrópróbaszerűen. 

Megráztam a fejem, nem hibázott rá. Minho a térképeket rendezgeti, én pedig nem bírtam tovább és friss levegőre volt szükségem. Így keveredtem a Tisztás hatalmas tábortüzéhez. Az sem elhanyagolható tény, hogy kicsit feszült a levegő közöttünk mióta véletlenül az ölébe teremtettem magam egyik éjszaka. Ez teljesen más, mint összeveszni. Mert itt egyikünk sem hibázott, de mindketten érezzük, hogy nem kellene semmiféle kötődést mégcsak banális vonzalmat sem éreznünk egymás iránt.

Az az érzésem, hogy külsőleg nem hagyom hidegen. Nem egyszer kaptam már rajta azon, hogy a combjaim bámulja vagy szándékosan fut lassabban, hogy egyébre legyen rálátása. Nem vagyok ma született bárány, de ennek ellenére nem tudom, hogy a Futár fiú mit akar tőlem. Flörtölni nagyon tud már, de azon belül hogy akar majd tekinteni rám? Ha csak a testem kell neki, azt nem fogja egykönnyen megkaparintani. Több vagyok, mint egy trófea, ahogyan azt mások tartják.  

Lecsüccsentem a szőke fiú mellé, akinek ma galibát okoztam. Newt iszogatott, én pedig húztam az orrom amikor megcsapott az enyhén alkoholos ital szaga. A fiú megenyhült és bevallotta, hogy átnézte a levelem az Alkotókhoz. Meglepett az egyenessége.

- Ne félj, nem tudom mik azok a tamronok - jelentette ki teljes komolysággal.

Kellett egy fél pillanat, mire leesett mire gondolhatott.

- Tamponok - motyogtam az orrom alatt - De ez nem lényeg.

Newt megvonta a vállát, hogy neki aztán ugyanmindegy, mert úgysem tudja miről beszél. Viccesnek tartottam a tudatlanságát, eszembe jutott a pillanat, amikor Minho is szembesült azzal mi is a menstruáció.

- Nem jó ötlet az Alkotókkal beszélgetni - folytatta Newt - Sem kihívni őket.

Felvontam a szemöldököm, azon spekuláltam vajon átlátott a levelem igazi szándékán. Összezavarodva néztem rá, megesküdtem volna, hogy nem fog senki sem átlátni a levelem igazi szándékán. Newt nem tűnt gyanakvónak, ezt inkább néztem volna ki Minhóból. Ám kérdése annyira passzolt.

- Te kértél már valaha tőlük olyasmit, ami nem tárgy volt? - tereltem idegesen - Hanem egy kérést?

- Igen - bólintott a fiú szomorúan - A saját halálomat.

Sóhajtottam, Newt megérezte a feszültségem, mert nyomban egy viccel akarta oldani az egészet, de a válasza mellbevágó volt. A szemem előtt volt a kétségbeesett képe, ahogyan először összefutottunk. Azt hiszem, Newt volt az első ember, aki iránt együttérzés töltött el. Mármint a Tisztársak közül.

- És erre megkaptunk téged, mint egy isteni csapást, úgyhogy légyszi ne fokozd - nevetett a fiú.

Fanyarul elmosolyodtam. Nos, tény, hogy kéretlen voltam. Leültem mellé, közelebb még és mélyen a szemébe néztem. A fiú kissé zavarba jött és visszahőkölt a hirtelen mozdulatomtól.

- Newt? - kérdeztem halkan, mire a fiú csak hümmögött egyet - Soha nem fogom engedni, hogy a kívánságod teljesüljön. 

Newt arcát vörösség öntötte el. Hagyta, hogy a kezem egy pillanatra az övéhez érjen, bátorítóan. Nem akartam még egyszer annyira elkeseredetten látni, mint ahogyan anno az Útvesztőben. Készen a halálra, remegve a terhek súlya alatt. Most úgy tűnt Newt megtalálta a saját egyensúlyát. Gyomorgörccsel gondoltam arra vissza, hogy a hátizsákomban még ott csücsül Clove mérge, hiszen nem használtam fel.

- Nincs szükségem arra az énemre - csapta le az italát a földre Newt  - Soha többé.

Elmosolyodtam. Jó volt látni, hogy Newt lelkes és harcra kész. Ez a beszéd, az én kedvem is feldobta. Felhúztam a térdeim és hátradőltem a farönknek. A hátunk mögött a többi fiú zajongott. Verekedtek és daloltak, valószínűleg a különös színű ital hatása alatt.

- Helyes, Newt pajti - veregettem meg a vállát - Most pedig gyerünk, kínálj meg abból a pisi-léből.

A háta mögül ki is húzott egy készen kitöltött üveg italt és nevetve átnyújtotta nekem. Hunyorított és nevetett rám, sejtettem, hogy az ital a fejébe szállhatott. Húztam az orrom, amikor az alkohol szaga megcsapta az orromat. Nem akartam megrészegedni, de nem akartam kimaradni sem a buliból. Itt az ideje, hogy kicsit feloldódjak.

- Hát persze! - kiáltott fel Newt, aki aztán a fejéhez kapott - Te sosem voltál beavatva, mert nem vagy Zöldfülű.

Minho

- Mi folyik itt? - kérdeztem felvont szemöldökkel.

A látvány, ami fogadott nem volt annyira különös. Inkább a körülmények. Clara és Newt szinte egymáshoz bújva iszogattak, a fejüket a tábor zenéjére ingatták. A pulzusom azonnal megugrott. Mélyen beszívtam a levegőt és NEM  akartam magam azon kapni, hogy a kettejük közötti távolságot méregetem a szememmel. Hogy azt saccolom érintkezik-e éppen a bőrük és hogy történt valami, amíg én nem voltam a közelben. A torkomban gombóc lett, keresztbe fogtam a kezem, szigorúan ás marconán. Nem hiszem el, hogy ezen gondolkodom.

- Beavatási szertartás, azt hiszem - nevetett rám Clara, a hangja túlságosan vidámnak tűnt, belekortyolt a sárga löttybe és az egész arcával grimaszolt  - Áh, pont olyan íze van, mint a kétségbeesésnek és s férfi izzadtságnak.

- Mi az, talán megkóstoltad az utóbbit? Melyik fiút használtad nyalókának?

Gyanus szemekkel néztem Newt-ra, aki igencsak elengedte szabadjára a humorát és nem félt olyan területre tévedni, ami nem neki való. Forrni kezdett a vérem nyomban. Flörtölgettek egymással, ez volt az első gondolatom.

- Newt! A fejedbe szállt az ital - csapott a vállára Clara, én pedig mélyen beszívtam a levegőt, feszülten néztem a barátságos nevetésüket és azt, hogy néhol egymás vállához érnek.

A lány felém fordult, oldalra döntötte a fejét és az ajkába harapott.

- Minho, nem csatlakozol hozzánk? 

Nem akartam egyedül hagyni őt Newt-tal. Nem hittem volna, hogy valaha is féltékeny leszek a szőke srácra és a figyelemre, amit éppen Clarától kap. Az nekem járt volna, valami azt súgta bennem. Az sem tetszett, hogy a barátom leitatta a Futárom.

- Legyen, bökje meg - vontam meg a vállam, taktikusabbnak találtam csatlakozni és Newt-ot szemelőtt tartani.

Nem tudom mennyi ideig ülhettünk hárman és iszogattunk, de én vetettem véget a szórakozásnak. Mikor éreztem, hogy a fejembe száll az ital letettem magam mellé és türtőztettem magam. Clara bódultan dőlt az oldalamnak, én pedig egy bizsergéshullámot éreztem végigszaladni a testemen.

- Mennünk kell, Clara - böktem meg a lányt - Holnap futunk.

Nyílvánvalóan először nem támogatta az ötletet. Meggyőző vagyok, kikaptam mindkettőjük kezéből az üveget. Felvállaltam az ünneprontó szerepet. Felsegítettem a lányt és felajánlottam, hogy elkísérem a Térkép szobáig. Clara nem igazán volt beszámítható állapotban. A sötétségben bóklásztunk, csupán a zseblámpám mutatott utat.

- Minho, te mindig itt vagy nekem - nevetett rám - Támaszkodhatok rád, szó szerint is.

Bólintottam, segítettem neki átlépni a küszöböt a Térkép szobában. A kezei erősen belekapaszkodtak a karomba, én pedig kezdtem hozzászokni a teste melegéhez. Ahogyan elhagytam a tábortüzet egyre jobban kezdett kitisztulni a fejem. Féltékeny voltam, nevetséges. Nem hagyhatom soha, hogy az érzéseim sokkal jobban befolyásoljanak.

Clara lefeküdt a földre, az ágyába és csak bódult szemekkel nézett fel rám. A zseblámpám fényében láttuk egymást és nekem eszembe jutott az előző este. Meleg érzést generált a közelségéről ábrándozni. Meg kellett állítanom magam, azonnal. Jó éjszakát akartam kívánni neki, ám ő megelőzött.

- Aludj velem, Minho - kérlelt halkan.

Sóhajtottam, olyannyira szerettem volna én is mellette maradni. A birtoklási hajlamom előtört, amikor most Newt mellett láttam, felébresztett bennem valamit. Clara figyelme értékessé vált, minden meleg pillantást, amit neki küldött magaménak éreztem valójában.

- Bökje meg - sóhajtottam.

A vágyaim felülkerekedtek, noha lehet az ital is könnyűvérűbbé tett minket. Egy pót-takarót húztam elő a szekrényből és mellé feküdtem. Engedelmeskedtem neki és mellé estem, máris éreztem a teste melegét azon a hideg éjszakán. Akkor döbbentem csak rá, hogy az ital jócskán a fejembe szállt, mert zúgni kezdett a fejem és minden neszre érzékeny lettem.

- Tudod, félek a sikolyoktól - szólalt meg Clara halkan - Amik a Kóroncoktól jönnek.

A hangja olyan csendes volt, annyira nem Clarás. Szüksége volt rám. Nem tudtam neki ellenállni. Nekem sosem volt szükségem senkire, mégis a belsőm tüzeli fel az érzés, hogy neki szüksége rám. Lehunytam a szemem, a szájam sarkába egy mosoly költözött. Megpuhított, azt hiszem ez a lány. Méghozzá a keménységével. Tagadni akarom, hogy ennyire végtelenül megkedveltem a makacssága és szájalása ellenére.

- Itt alszom ma veled, Clara, semmi sem bánthat.

- De - vágta rá hevesen - Engem bántana, ha most elmennél.

Félig elmosolyodtam, ahogyan a lányra néztem. Szinte felemeltem a kezem, hogy kisimítsam a szemébe hulló hollófekete haját. A tenyerem izzodt a tétlenségtől.  Clara elhúzódna? Vagy félrelökné a kezem undorodva?  Nem is értettem miért járnak ilyesmik a fejemben.

- Nem megyek el, Clara. Aludj most. 

A lány csak tovább fészkelődött, mintha nem találná a helyét.

- Hol marad a jóéjtpuszi? 

Már éppen azon agyaltam milyen kifogást találjak ki arra, hogy ne kelljen hozzáérnem. Bökött, miért csábít engem csak még közelebb magához? Nem tudom mennyire tudtam volna higgadtan és beszámíthatóan gondolkodni, hogyha még közelebb kellene húzódjak hozzá. Az arcom így is vörös volt és a kezeim égtek a vágytól, hogy felkússzanak a karcsú derekán és magamhoz rántsam.

Bennem is volt valamennyi alkohol, de Clarát teljesen ledöntötte a lábáról. Nem volt ép eszénél, bármit nem tehetek vele, még akkor sem, ha másnap ezekre nem emlékezne. Többet ér nekem annál, minthogy a testén áttiporjam. S őszintén, vajmi keveset tudtam arról, mi az amire mindketten vágynánk.

Nem engedtem volna meg magamnak, hogy kihasználjam a helyzetet. A vonzalmam iránta ugyan tagadhatatlan volt, de nem hagyhattam, hogy erőt vegyen rajtam. A sötétben éreztem, hogy a lány mélyen beszívja a levegőt és a takaró a válláról lecsusszan. A lélegzetem visszafojtottam, amikor konstatáltam, hogy fölém hajol és a kezét a mellkasomra pakolja. Egy pillanatig nem értettem mit csinál. Az ajkai éppen csak szellemérintésként súrolták az enyémet, de látszott, hogy a végső állomásukat az arcomon keresték. Olyan ártatlan volt a gesztus maga, nem érdemelte volna a beszennyezést.

Clara elnevette magát, aztán elkapta az ajkait az arcomról, engem teljes lázban hagyva. Éreztem, hogy a tette egész vágy hullámot indított el bennem. Sóhajtottam, hogyan fogok így mellette ma éjszaka aludni? Melegség áradt szét a belsőmben, zavarba hozott ez a lány. Levegő után kaptam, a kezem megsimította az arcát. Éreztem a selymes bőrét az ujjaim alatt.

Clara leejtette a fejét a párnára és nyomban elaludt, a keze súlyát még éreztem a mellkasomon. Azt hittem a szívem nyomban kiszökik a bordáim közül, úgy galoppolt. Kis híján megcsókolt, szinte már bennem is ott volt, hogy előre hajoljak egy picit és megkaparintsam magamnak a lány ajkait. Itt fekszem mellette, az érzékeim még mindig kihegyezve. Behunytam a szemem. Ez olyan rossz. Annyira tiltott, hogy már éget. De kit érdekel?