Egy szőke hajú kislány, talán hat éves lehet, apjával sétált valahova. A szőke már tudta hova tartanak. Az edzőterembe. Talán kicsit fiatal még ehhez a lány, de ilyen az élet ha híres Árnyvadász családból származol. Bátyja, Laxus Heartfilia is hat évesen kezdte az edzést. Természetesen mind kiváló démonölők akartak lenni. Rúnákat még nem használ a gyakorlásnál. Valójában ő még nem is edz, csak kardot tanul forgatni. Makarov mester tanítja. Szegény lánynak nincs könnyű dolga. Nincs gyerekkora sem. Apja gazdag ugyan, de szinte soha nincs itthon. Az anyja meghalt pedig ő nem vetette meg a kislányt. Talán azért nem mert, az ő családjából származik az amit a kicsi apja hibának nevez. Nem, ez nem igaz. Layla igazán jó lélek volt. Soha nem ítélte el a vérfarkasokat, a vámpírokat és még a boszorkánymestereket sem. Pedig nem ő viselte a jelet. Nem ő viselte a rúnát. Ő nem viselte azt ami miatt az apja titkon gyűlöli a fiatalabb gyermekét. De ha ő viselte volna, soha nem is jöhetett volna össze a nagy Jude Heartfiliával. Hiszen a rúna hatalma undorodást kelt a férfi szívében. Olyan erőt ad a hordozójának ami azoktól a lényektől származik, amiket Jude a leges legjobban gyűlöl. Alvilágiaktól. Talán megérthető a feléjük érzett utálata, hiszen szüleit is egy ölte meg közülük. De nem kéne ezért haragudnia mindenkire. Azért mert egy boszorkánymester megölte a szüleit, megveti mind a tündéreket, mind a boszorkánymestereket, mind a vérfarkasokat, mind a vámpírokat. Ez nem helyes. De az, hogy még a saját lányát is gyűlöli, túl megy minden határon. Talán egy napon majd felnyílik a szeme, és meglátja hogy van egy lánya akinek attól függetlenül hogy emiatt a rúna miatt rendelkezik a boszorkánymesterek erejével ugyanúgy az apja. Akkor talán nem csak Laxusra lesz büszke. Egyenlőre viszont ridegen halad kislánya mellett. Hogy miért is foglalkozik akkor a taníttatásával? Hogy ne hozzon szégyent a családjára. A Klávénak szüksége van arra hogy minél több Árnyvadász ölje a démonokat,akkor is ha azok viselik a hibát. Persze, nem mintha sok ilyen lenne. Ez a rúna veled születik, nem lehet eltűntetni. Mikor beértek a teremben a kislányt valami, vagy inkább valaki igazán boldoggá tette. Ott volt egyetlen barátja, Natsu Dragneel.
- Natsu! - rohant oda hozzá a kislány, és szoros ölelésbe vonta.
- Lucy! Szia! - suttogta vidáman a lány fülébe, viszonozva az ölelést.
- Gyerekek! - szólt Makarov. - Majd ez edzés után játszotok. Natsu, ne érdd el hogy megbánjam hogy elhoztalak.
- Megköszönném, ha máskor nem tenné! - szólalt meg Jude.
- De apa... Ő az egyetlen barátom! - suttogta elszontyolodva a kislány.
- Bánom is én! - jelentette ki ridegen majd kisétált.
Makarov volt Lucy védőszentje. Mindig el tudta érni, hogy a kislány mosolyogjon. Natsut is csak miatta ismerhette meg. Igneel, Natsu nevelőapja küldetésen volt, így Makarov vigyázott a fiúra amikor először jött Lucy-hez tanítani. Úgy ismerkedtek meg. Az apja kénytelen volt elfogadni a tényt hogy a rózsaszín hajú fiú is ott lesz, mivel Makarov volt az egyik legjobb Árnyvadász, és nem akart szégyent hozni a családja nevére azzal, hogy egy névtelen kis senki tanítja a lányát. Ez egy hete történt. Natsu és Lucy pedig összebarátkoztak, így az öreg férfi már kétszer elhozta a fiút, mivel tudta milyen magányos is Lucy. A kardforgatást együtt gyakorolták. Ebben Natsu sokkal ügyesebbnek bizonyult a kislánynál. Mikor végeztek ezzel Makarov megengedte hogy fél órát játsszanak.
- Állj ki ellenem, Luce! - kiáltotta izgatottan a nyolc éves kis Natsu. Az ő családja nem híres, és bár Igneel kiváló Árnyvadász, nem vérszerinti apja a kisfiúnak. Őt is Makarov tanítja, bár sokkal kevesebbszer, hisz Igneel is kiváló mesternek bizonyult. Így hát amit Lucy ma tanult meg Natsunak inkább csak gyakorlás volt. Az viszont nem volt kérdéses hogy a kisfiú sokkal tehetségesebb a szőkénél.
- De az nem jó! Úgy is mindig te nyersz! - nézett rá szomorúan a kislány.
Natsu erre elvigyorodott. Ekkor Lucy kezében egy színes kis fénygömb termett. A rúna ereje ismét előtört. Lucy ijedten nézett a kezére, hiszen apja úgy nevelte hogy ezt szörnyű dolognak tartsa.
- Kérlek ne gyűlölj érte, Natsu! - szólt Lucy és könnyek kezdtek potyogni a szeméből. - Nem tehetek róla!
- Most viccelsz velem, Luce? Hiszen ez nagyon király!
A lány nagyot sóhajtott és a maradék időben mosolyogva játszott Natsuval.
Miután letelt a fél óra, Makarov és Natsu elmentek. Az öreg bácsi még egyszer Lucyra pillantott.
Szegény, szegény lány.

Sziasztok! Ezt a történetet valószínűleg MÉG nem folytatom, mivel nincs rendesen megtervezve. Ezt a részt azért raktam ki, mert kíváncsi vagyok mit szóltak ehhez a témához. Kérlek írjátok meg kommentben, mert ez fontos.
Annie-chan