Nem akart hinni a szemének. A kétségbeesés lett úrrá a fiún, aki továbbra is sápadtan bámulta a telefonját. Egyszerűen nem tudta elfogadni a tényt, miszerint a lány valószínűleg meghalt, és az utolsó néhány üzentet már a gyilkosa írta neki.

„23:31." Előtte úgy írt vissza, ahogyan azt megszokhattam tőle. A rémület miatt pedig még inkább hanyagolta a helyesírást. 23:31. Ezt az üzenet már nem Lucy írta. Vajon ő volt? Gerard tette? Ma is olyan furcsán viselkedett. Azt mondta, hogy a citromos sör jobb, mint a pálinka. Erza elől pedig megette az epres tortát. Nem semmi fickó. Az már biztos, hogy szeret veszélyesen élni. De a legdurvább csak ezután jött: elmondta, hogy ő bizony nemrégiben elolvasta a nyárra kiadott kötelező olvasmányt, és ráadásul megírta belőle a fogalmazást. Viszont amikor ma délután elbúcsúzott tőlünk, attól még most is a frász kerülget... „Ha van kedvetek, jövő héten elmehetnénk együtt a könyvtárba tanulni." Tanulni? A könyvtárba? Kész, vége! A csávó tényleg megzavarodott! Tuti, hogy ő gyilkolta meg a barátnőmet! Vagyis Lucy nem a barátnőm, de ez még később változhat... Vagyis már nem, mert ő ugye halott és... Oh, ne már! Végre-valahára megtetszett nekem egy csaj, erre egy szemétláda gyilkos egyből elteszi láb alól? Áh, inkább tegyünk úgy, mintha mi se történt volna. Keresek egy másik szingli lányt, akit talán nem ölnek meg idő előtt...

Míg Natsu szemlátomást kezdte elveszíteni a józan eszét, hirtelen egy nyávogást hallott az ajtó túloldaláról. A macskazene egyre gyakrabban hallatszott, és az állat időközben a körmeivel kaparászta az ajtót.

– Happy macska vagyok, engedj be!

– Várjál, Happy. Mindjárt jövök – mondta lehangoltan Natsu, ám amikor a kezét a kilincsre tette, hirtelen eszébe jutott valami rémisztő. – Ácsi, nekem nincs Happy nevű macskám. Sőt, sose volt macskám. Sőt... A macskák mióta tudnak beszélni? – tette hozzá alig hallhatóan, verejtékezve Natsu, majd az ajtót kulcsra zárta, és a szobájában található berendezésekkel gyorsan eltorlaszolta az ajtót. – Mocskos bolhazsák. Engem ma tuti nem nyírnak ki!

A fiatal srác eltávolodott az ajtótól, amit a „Happy" nevezetű lény egyre erősebben kapart. Ezután kopogások tömkelege visszhangzott a szobában. Natsu ettől megijedt. Nem tudta, hogy most mitévő legyen. A házban egyedül tartózkodott, hiszen a családja többi tagja elutazott egy távoli rokonukhoz, és elméletileg csak jövő héten térnek vissza Magnoliába. A bátyja, Zeref szintén nem volt otthon. Natsu próbálta elérni a testvérét, ám az nem vette fel a telefont. Ezután a rendőröket hívta fel, ám azok nem hitték el a „gyilkos macska" sztoriját, így Natsu azzal szembesült, hogy a problémáját saját magának kell megoldania. Ellenben meghűlt benne a vér, amikor pillanatokkal később a telefonjára kapott egy ismeretlen üzenetet. Remegő kezekkel olvasta el annak tartalmát.

„Gray-sama! Nagyon szeretlek téged! By: Juvia"

– Fúú, úgy látom Juvia már megint eltévesztette a házszámot – mondta megkönnyebbülve Natsu, ám ekkor újabb üzenet érkezett. – Mi a fene? „Utállak, Gray-sama! Sosem írsz vissza! Tudod mit: mostantól fogva Natsu-sama lesz a pasim!" Istenem, persze, hogy nem válaszol neked, hogyha folyton rossz embernek küldöd el az üzenetet – ecsetelte Natsu, majd homlokon csapta magát. – Ne már, most mit írt? „Ne haragudj, Gray-sama! Juvia nem gondolta komolyan. Juvia szeret téged. Juvia engesztelésül küld magáról egy intim képet." Azt a rézfán fütyülős rézangyalát! Ez a csaj egy Istennő! Mekkora lökhárítók... Nem is értem, hogy az a hülye pingvin miért ignorálja ennyire Juviát? Hee, remélem egyszer Lucy is küld magáról ilyen képeket – jelentette ki perverz vigyorral az arcán Natsu, majd pillanatokkal később csalódottan felsóhajtott. – Jah, el is felejtettem, hogy Lucy-t valószínűleg megölték, és nemsokára engem is ki fog nyírni egy szőrgombóc...

Natsu ráeszmélve arra, hogy most nincs ideje más lányok képeit nyálcsorgatva stírölni, sietősen felkapott magára egy cipőt és egy kabátot, és kinyitva a szobája ablakát, kiugrott onnan. A közeli fán landolt, ám az ág leszakadt alatta, így szerencsétlen srác ráesett egy mókusra, aki mielőtt kilapult, villámsebesen kiköpte a makkot a szájából, egyenesen eltalálva egy kóbor macskát, aki megszédülve kirohant az utcára, ám hirtelen egy arra járó kocsi szélvédőjén találta magát, aminek hála a sofőr úgy megijedt, hogy neki ment egy oszlopnak. Az oszlop természetesen kidőlt, egyenesen rá a szomszéd kocsijára, és ennek hála megszólalt az autó riasztója, ami miatt a szemközti ház Német juhásza megijedt, és hangos vonyítás mellett kiszaladva az útra, „makkon" harapva leszedte a robogójáról a pizza futárt. Viszont a robogó néhány métert követően neki ment egy kukának, és mily meglepő, a járműből kiszivárgott üzemanyag lángra kapott egy csöves fickó miatt, aki jobban járt volna, ha nem gyújt rá arra a cigarettára. A csöves szintén lángolni kezdett, és kiabálva fel-alá rohangált az utcán.

– Nézzenek oda, mennyi hülye ember van szabadlábon... – mondta el a meglátását Natsu, ám meghallotta, hogy a saját házából valaki az ő nevét kiabálja, így hátra se nézve, teljes erejéből sprintelni kezdett.

xxx

Órák óta bolyongott a városban. Úgy érezte, sehol sincs biztonságban. Mindvégig úgy vélte, hogy az a valami követi őt, és egyszerűen sehogyan se tudja lerázni. Viszont ez csak egy volt sok problémája közül. Ezek közül pedig leginkább egy furcsa, orrfacsaró szag rémítette meg. Hiába változtatja a rejtekhelyeit, hiába van szinte állandóan mozgásban... A bűz nem hagyott alább. Azonban hosszas töprengés után rájött, hogy honnan ered a szag.

– Basszus, mikor léptem kutya szarba? – tette fel magának a kérdést Natsu, és megbújva egy ház kertjében, eltávolította a „biológiai fegyvert" a cipője talpáról. – Hmm... Ez a környék nagyon ismerős – tette hozzá még megjegyzésképp Natsu, és ekkor jobban szemügyre vette a helyszínt. – Oh, ilyen nincs... Ez Lucyék háza – jegyezte meg remegő hangon a rózsaszín hajú fiú, de ekkor valami különös dologra lett figyelmes. – Hé, álljunk csak meg egy percre! Miért van ennyi bringa a kertben? Mellesleg a lámpák is égnek. De-de... Lucy azt mondta, hogy lekapcsolta őket, még mielőtt az a fura fazon betört a házba. Vajon ő kapcsolta fel? – kérdezte döbbenten Natsu, aki úgy döntött, hogy óvatosan megközelíti az ablakot, majd összeszedve a bátorságát, szép lassan benézett a házba. – De hiszen ez Lucy. Ráadásul a többiek is itt vannak, miközben idétlenül röhögcsélnek. Mocskok... Várjatok csak, a bulinak még nincs vége. Natsu bácsi kamatostul visszaadja ezt – ecsetelte gonosz mosollyal az arcán Natsu, és megkezdte a bosszúja végrehajtását.

A többiek nem tudva a fiú hollétéről, egymással diskuráltak.

– Mi az, hogy eltűnt? – kérdezte döbbenten Lucy.

– Jól értetted: Natsu kiugrott az ablakon keresztül, majd sietősen elszaladt – válaszolta Erza, aki egy Happy jelmezben ült a kanapén. – Ráadásul kilapított egy aranyos mókust. Szegénykémet el kellett temetni...

– Baszki, ezt jól megcsináltuk – sóhajtotta Gerard, aki Erza mellett foglalt helyet. – Tudtam, hogy a könyvtáros poén már sok lesz.

– Jah, attól a kijelentésedtől én is majd beszartam – reagált a hallottakra Gray. – Azonban Lucy a legnagyobb hibás, hisz ő kezdett rémisztő dolgokról írni. Natsu pedig ezt annyira komolyan vette, hogy kihívta ránk a zsarukat, akiket nem volt könnyű meggyőzni arról, hogy itt bizony semmi se történt.

– Tudom-tudom, röstellem ezt – válaszolta búsan Lucy. – Szegénykém még szerelmet is vallott nekem.

– Úristen! – kiáltott fel rémülten Juvia, majd felpattant a helyéről.

– Mi az, mi történt? – faggatózott Gajeel.

– Basszus, Juvia Natsu-sannak küldte el az üzeneteket... – dünnyögte elvörösödött fejjel Juvia. – Ráadásul a képeket is látta...

– Mi az, Juvia? Valaki írt neked? – puhatolózott Levy.

– Oh... Csak a... Szolgáltató! – felelte elpirult orcával Juvia, aki nem szándékozta azt elárulni a többieknek, hogy ő bizony magáról sok „érdekes" képet küldött Natsunak. – Korlátozták a netemet, így lassan tölt be a Facebook és a Youtube.

– Ez tényleg ijesztő. Remélem, velem ilyen sosem fog előfordulni – szólott ismételten Levy, aki szörnyülködve fogadta Juvia magyarázatát. – Nem bírnám ki Facebook nélkül...

– Nyugi, lányok. Van Wi-fi, szóval nincs gond – szólt a témához Lucy, ezzel pedig megnyugtatta a házban lévőket. – Viszont most mit csináljunk? Valahogy meg kell találnunk Natsut...

– Mi a fene, válaszolt az üzenetemre? – Juvia ezután elolvasta a Natsutól kapott üzenetet, ami miatt még inkább elpirult. – Miért küldött magáról fél pucér képeket? Bár meg kell hagyni, imponál az, amit most látok. Esetleg Natsu-san flörtölni próbál Juviával? – kérdezte önmagától Juvia, amikor is a házban hirtelen kialudtak a fények.

A társaság egy rövid pillanat erejéig megijedt, ám Gray megnyugtatta őket, miszerint semmi ok a pánikra, hisz ez csak egy egyszerű áramszünet. Azonban arra már ő se tudott magyarázatot adni, amikor is furcsa hangokat kezdtek el hallani odakintről. Levy ijedtében Gajeel karjai közé vetette magát, amit a piercinges srác örömmel vett tudomásul. Gerard szintúgy menedéket keresett, és végül Erza ölében találta meg a tökéletes mentsvárat. A vörös hajú lány pedig beleélve magát a szerepébe, ringatni kezdte a félős, óriás csecsemőjét, aki alig várta, hogy Erza megetesse őt a... Khm-khm, szóval értitek...

– Mi adhat ki magából ilyen hangot? – kérdezte a barátaitól Lucy, és elhúzva a redőnyt, óvatosan kikukucskált az ablakon. – Jézusom! Valaki van odakint! Úgy látom, hogy egy mangaka!

– Komoly? Egy mangaka? – Gray szintúgy kinézett, és a barátjához hasonlóan, ő is döbbenten figyelte az alakot, aki még mindig egy helyben ácsorgott. – Ki a fene lehet ez? Mintha már láttam volna őt...

– Fogalmam sincs, de kezdek félni – válaszolta rémült tekintettel Lucy. – Most mit csináljunk?

– Ne aggódj, sokan vagyunk, így biztosan nem lesz baj. A srácokkal felfegyverkezünk, és móresre tanítjuk ezt a rohadékot – vázolta fel az ötletét Gray, amikor is a házban újra visszatért az áram. – Végre, újra van fény.

– Ácsi, van egy kis gond: hol van Juvia? – faggatózott Levy.

– Hova tűnt? Az előbb még itt ült mellettem – reagált a kérdésre Erza, majd felpattanva a helyéről, lelökte magáról Gerardot, aki ezáltal arccal tompította az esést.

Mielőtt elindulhattak volna megkeresni Juviát, a fényforrás ismét megszűnt, és Lucy nagy aggodalmára a kint tartózkodó idegen alakot szem elől vesztette. Ezzel szemben, ami most történt, arra lelkileg egyikük se volt felkészülve. Hallották, mintha valami a falat kaparászná, és közben megállás nélkül morogna. Eleinte azzal nyugtatták magukat, hogy ez valószínűleg csak a szél hangja a fákon. Azonban a hang csak erősödött, és egyre csak erősödött.

Végül nem bírták tovább és összeszedve a bátorságukat, a telefonjuk fényével bevilágították a sötét nappalit. Ekkor szembesültek azzal, hogy a bejárati ajtó felől jön a hang. Félelemmel telve hagyták maguk mögött a nappalit, és lassú léptekkel slattyogtak oda a bejárathoz. A hang pedig egyre csak erősebbnek és... Gonoszabbnak tűnt. Lucy remegő kezekkel megragadta a kilincset. Viszont a hangok abbamaradtak. Mintha soha nem is lettek volna.

Óráknak tűnő ideig álltak mozdulatlanul, kezükben a „rendreutasító segédeszközökkel," miközben várták, hogy a hangok újra előjöjjenek. Ellenben nem hallottak semmit. A szívük már a torkukban dobogott, és egy rövid eszmecsere után elhatározták, hogy kinyitják az ajtót. Döbbenetükre senkit se láttak odakint, miközben a hűvös esti levegő csapja meg az elképedt arcukat. Ekkor ránéztek az ajtóra. Esküdni mertek volna, hogy karmolás nyomok lesznek rajta, hiszen olyan erős dörömbölés és kaparászást hallottak odakintről. Azonban az ajtó sértetlen. Lehetséges, hogy csak a képzeletük játszik velük? Gondolták magukban, majd visszalépve a házba, gyorsan bezártak az ajtót.

– Bármi is volt az, úgy tűnik elment – szólt halkan, kissé remegve Levy.

– Lehet, de azért nem árt nyitva tartanunk a szemünket – ecsetelte bátortalanul Lucy. – Egyébként ti is érzitek? A döglött lajhár szaga ehhez képest parfüm...

– Bocsi, ez én voltam – mondta erőltetett nevetés kíséretében Gerard.

– Te komolyan ide fingottál? – kérdezte köhögve Erza, aki majd megfulladt a barátja miatt. – Úristen, ez nagyon büdös.

– Haver, biztos, hogy nem szartál be? – puhatolózott kíváncsian Gajeel, aki befogott orral próbálta túlélni a gáztámadást. – Baszki, mindjárt meghalok.

– Egyetértek. Ha egy borzot dugnának fel a seggembe, és hagynám két hétig érlelődni, akkor se tudnék ilyen orrfacsaró szagot produkálni – tette hozzá még megjegyzésképp Gray, aki már a földön fetrengett, olyannyira nem bírta elviselni a szagot. – Ez egy új biológia fegyver. Ezzel leigázhatnád az egész világot...

– Hé, ez azért túlzás – jelentette ki sértődötten Gerard, majd sarkon fordult. – Azért ennyire nem büdös.

– Persze, dehogy büdös... De meg merem kockáztatni, hogyha lenne nálam egy gyufa és meggyújtanám azt, a gyufa lángja reakcióba lépne a te gázoddal, és akkor velünk együtt az egész ház felrobbanna a picsába! – szólott ismételten Lucy, aki a barátaihoz hasonlóan, a földön fekve szándékozta túlélni Gerard „alattomos" tettét. – Hé, szerintetek itt van még az az ipse? Hátha megkegyelmez rajtunk, és idő előtt kinyír minket, még mielőtt fulladás általi halált hallunk...

– Szerintem már réges-rég elmenekült. Rájött, hogyha itt marad, a végén ő maga is megdöglik – mondta el a meglátását Erza.

– Kicsim, ez tőled nagyon gonoszul hangzott – beszélt búsan Gerard. – Legalább te ne sértegess...

– Pssz! – szólt közbe Gray, és a társaság elnémult. – Ti is halljátok ezt?

– Netán egy Angyal énekét hallom? Ezek szerint tényleg kinyuvadtunk Gerard szellentése miatt? – érdeklődte kíváncsian Gajeel, majd felült a földről. – Vagy netalántán a pokolba kerültük, ahol az ördög már tárt karokkal vár minket? Ha így van, készüljön fel a pokol ura, mert Gerard ki fingja őt erről a helyről...

– Oké, most már tényleg elég ebből a témából! Különben is, nem emlékeztek? Juvia eltűnt! – magyarázta mérgesen Gerard, majd folytatta. – Nem vagyok benne biztos, de szerintem az ő hangját hallottam. Lehetséges volna, hogy az emeleten van?

– Amondó vagyok, hogy nézzünk szét az emeleten – vetette fel ötlet gyanánt Erza és lassú, óvatos mozdulatokkal felsétáltak a lépcsőn.

Megálltak Lucy szobája előtt, miközben megállapították, hogy Juvián kívül még egy személy tartózkodik a szobában. Úgy tűnt a két ember jól szórakozik, azonban végül a csapat elhatározta magát, és határozottan átlépték a küszöböt. A világítás újból működött, így elképedve vehették szemügyre, ahogyan Juvia és Natsu szenvedélyesen csókolóztak egymással. Natsu hanyatt dőlve pihent az ágyban, míg Juvia a fiún feküdt, miközben a lány ismételten megcsókolta a srácot. Natsu szemmel láthatólag élvezte ezt az pózt, ám akadtak olyan egyének is a lakószobában, akik továbbra sem akartak hinni a szemüknek.

– Oh, Lucy! Látom, mégis életben vagy. Ennek módfelett örülök – kezdett bele vigyorogva a beszédbe Natsu, amikor abbahagyva a Juviával való csókolózást, felült az ágyszélére.

– Na-Na-Na-Na-Na-Na-Natsu? – dadogta válaszként Lucy. – De-de-de-de ezt nem értem. Nem úgy volt, hogy engem szeretsz?

– Szivi, talán elfelejtetted? Ez a mostani történet egy rémmese lenne, ahol az olvasókat muszáj valahogyan megrémisztenünk. Már pedig, ha mi ketten valamilyen módon nem jövünk össze, az számukra felér egy véget nem érő rémálommal – felelte jókedvűen Natsu, és Juviával az oldalán, elindultak a kijárat felé. – Bár elsőnek egyenként akartam rátok hozni a frászt, ám Gerard fingja arra sarkalt, hogy valami más tervvel rukkoljak elől. Ellenben elhiheted nekem, hogy a Nalu és a Gruvia fanok ebben a pillanatban se tudják feldolgozni azt a tényt, miszerint ez a sztori végül egy Naviás mese lett. De ne aggódjatok, Lucy és Gray. Azért még lehettek a gyerekünk keresztszülei – tette hozzá még ördögi nevetés kíséretében Natsu, miközben Juvia is vészjóslóan kacagott.

– NEEE! – sikoltotta kétségbeesetten Lucy és Gray, míg Gerard időközben újabb „galambot" eresztett el, és a háta mögött egy ismeretlen alak magatehetetlenül összerogyott.

Így történt aztán, hogy Natsu és Juvia összejöttek, míg Gerard a rendőrségtől kitüntetést kapott, amiért a szellentésével kézre derítette a híres mangaka sorozatgyilkost, Hiro Mashimát. A Navia fanok pedig boldogan éltek, míg meg nem haltak. A Nalu és Gruvia fanok pedig... Nos, ők még mindig sírnak a történet vége miatt...