Natsu Dragneel bizonyos volt abban, hogy Atlantisz létezik valahol. A nagyapja, Igneel egész életét azzal töltötte, hogy az elveszett várost kutatta. Natsu pedig, aki a nyelvek és a térképek nagy szakértője volt, folytatta a családi hagyományt.

Nemrégiben az Atlantiszról tartott előadása alkalmával egy érdekes felfedezésről számolt be, melyet egy ősi viking pajzsnak köszönhetett:

– Uraim – mondta magabiztosan Natsu, miközben a magasba tartotta a pajzsot. – A hiedelmekkel ellentétben, Atlantiszban legális a marihuána használata. Sőt, ott mindennap kötelező egy slukkot elszívni, mert ellenkező esetben büntetésből téged tekernek be a spangliba... – Natsu ezután egy rövid szünetet tartott. – De ez még semmi: szesztilalom sincs érvényben! Ott annyit ihatunk, amennyit csak akarunk. A csajok teste pedig... – magyarázta lelkesen Natsu az élettelen maszkoknak, amikor hirtelen megcsörrent a telefon.

Felhagyva az előadásból, Natsu unottan sietett a telefonhoz. A kagylóba egy parancsoló hang szólt bele, és a múzeum felső emeletéről utasította valaki, hogy azonnal javítsa meg az elromlott kazánt. Mit volt mit tenni, Natsu káromkodva megérdeklődte az illető édesanyja egészségügyi állapotát, miközben dühösen hangoztatta, hogy ugyan nyáron mi a francért akarnak fűteni?

Miközben a kazánt javította, egyre csak az járt a fejében, hogy az előadása biztosan meggyőzi majd a múzeum vezetőségét, és így állni fogják a magnoliai kutatóútja költségét. „Ó, bárcsak a kezemben tarthatnám a Mavis Naplóját, az biztos eljuttatna Atlantiszhoz."

Ám sajnos nem úgy alakultak a dolgok, mint ahogy azt Natsu remélte. Kapott ugyanis egy üzenetet, miszerint a múzeum igazgatósága számára készített beszámolójának időpontját korábbra helyezték, így aztán már le is késett róla.

– Nem, nem, az nem lehet! Ez életbevágóan fontos! – kiáltotta kétségbeesetten, majd hóna alá csapta a térképeit, és úgy rohant hanyatt-homlok a vezetőség után. – Mr. Lily, kérem, várjon! – kiáltotta. – Azt mondtam baszki, hogy várjál meg! Állj meg, te szemétláda! Hallgasson meg, mert különben szétrúgom a seggét!

Az igazgató azonban rémülten beugrott a várakozó kocsiba.

– A múzeum csak olyan expedíciókhoz adja a pénzét, amelyek tényeken alapszanak, nem pedig holmi mendemondán – kiabálta Lily az autóból. – Amúgy meg: Atlantisz híres pálinkája, az Atlantika nem létezik! Különben is, a citromos sör sokkal jobb pia! – Azzal Lily elrobogott, míg Natsu pedig szitkozódva elővette a stukkerét, és a kocsi irányába lőtt.

– Istenkáromlás! Mi az, hogy a citromos sör jobb a pálinkától? – Natsu ezután tárat cserélve újból lövöldözni kezdett, ám Lily sikeresen el tudott menekülni. – Fenébe! Megszökött a mocsok!

Natsu ezután végtelenül nekikeseredett. Nem tehetett mást, mint hogy hazaballagott.

– Otthon legalább van internet... Nézzek is magamnak valami szexi csajt – motyogta magában Natsu, ám amikor belépett az ajtón, egy rejtélyes idegent talált a szobájában.

– A nevem Erza, és a megbízóm küldött, aki nem mindennapi ajánlatot tartogat az ön számára – mondta az ismeretlen nő. – Ha érdekli, kérem, tartson velem!

– O-Oké– ecsetelte meglepődve Natsu. – Amúgy egy gyors kérdés: hölgyem, maga most részeg?

– Persze, hogy igen! Azonban mielőtt elvinném őt a megbízómhoz, szórakozhatnánk egy kicsit... – mondta kuncogva Erza, majd lassan vetkőzni kezdett.

– Felőlem oké! Tud sakkozni? Sajnos más társasjáték nincs itthon. De talán még van... – magyarázta elpirultan Natsu, ám Erza rögvest rávetette magát a férfira...

Natsu nem sokkal később Makarov Dreyar villájában találta magát. Az idős milliomos éppen jógagyakorlatokat végzett.

– Véletlenül nem ezt keresi, fiatalember? – kérdezte Makarov, és a kezébe nyomott egy könyvet.

– De hisz ez Mavis Naplója! – hüledezett Natsu.

– A maga nagyapja lyukat beszélt a hasamba erről az ósdi könyvről – szólt újból Makarov.

Kiderült, hogy Makarov és Natsu nagyapja régi jó barátok voltak. Még fogadást is kötöttek, hogy amennyiben Igneel egy húzóra megtud inni egy üveg pálinkát, Makarov, a milliomos fizeti az út költségeit Atlantisz felfedezéshez. A hosszú, fárasztó „edzéseknek" köszönhetően Igneelnek sikerült egy húzóra legyűrni a pálinkát, ám sajnos nem sokkal később alkoholmérgezésben meghalt. Makarov mindennél többre tartotta az adott szót, ezért aztán felkereste Natsut ajánlatával.

– Akár már holnap indulhat az expedíció – mondta a még mindig értetlenül álló Natsunak. – Minden készen áll. A rendelkezésre bocsátom a legjobb tengeralattjárómat, a legkitűnőbb személyzettel. Biztosan állíthatom, hogy ez a legénység a legtapasztaltabb. Ilyen emberekkel még nem volt dolga, majd meglátja – magyarázta jókedvűen Makarov. – Ez a csapat a világ minden országában már legalább egyszer segg részegre itta magát. Nincs olyan alkohol, amit az ő májuk ne tudna legyőzni! Azonban a legjobb italból, a híres Atlantiszi piából még ők se ittak. Ahhoz azonban túl hülyék, hogy egymagukban megtalálják az elveszett várost. Ezért is van szükségünk magára! A nagyapjához hasonlóan, az ön ereiben nem vér, hanem alkohol kering, így ha egész nap is innának, még mindig lesz valaki a csapatban, aki hamar ki tud józanodni. Ráadásul Mavis könyvében a térkép japánul van, ezek pedig csak magyarul tudnak...

Néhány nappal később Natsu már annak a hajónak a fedélzetén ringott, amely a csomagokkal és műszerekkel megrakott tengeralattjáró irányába haladva szelte sebesen a habokat. A csillogó-villogó jármű fedélzetén Mirajane kapitány, az expedíció vezetője várta. A kapitány helyettese pedig maga Erza volt, aki rákacsintott Natsura. A férfi ezt látván megijedt, hisz jól emlékezett arra, hogy Erza az ágyban miket művelt vele... Szerencsétlen srác aznap este annyira kimerült, hogy már a szex szó hallatán is rosszul lett. Ellenben amikor a vörös hajú nő rácsapott a fiú fenekére, az sikoltozva rohant vissza Makarov mögé.

– Látom, alaposan megismerte Erzát. Viszont jól jegyezze meg fiatalember: a legfontosabb a becsület! Ha az ember megígér valamit, akkor tartsa is magát a szavához! Szóval ne hátráljon meg! Amúgy elfelejtettem mondani, de a legénység csak nőkből állnak...

– Mi van? – kérdezte tátott szájjal Natsu. – Ezt miért csak most mondja? Bár attól, hogy csak nőkkel utazom, még nem lehet nagy baj...

– Ezt mondta legutóbb Gerard-kun is, aki sajnos már nem lehet köztünk – szólt közbe Makarov, miközben két nő megragadva Natsut, a tengeralattjáró felé vonszolták. – Ne feledd: a Durex mindig veled lesz! Jó utat!

– Neee! Még túl fiatal vagyok a halálhoz! – üvöltötte torkaszakadtából Natsu. – Ezek a csajok egytől egyig nimfók!

– Igen, Gajeel-kun is ugyanezt mondta, aki sajnálatos módon már szintúgy nem lehet velünk – mondta még búcsúzóul Makarov.

Néhány órával később Natsu a fedélzeten egy óriásszörnyről készült diafelvételeket mutogatott útitársainak.

– Ez itt a Happyatán nevű legendás tengeri macska. A monda szerint ez őrzi Atlantisz bejáratát.

Alighogy kiejtette száján a macska nevét... Bumm! Egy óriási tárgy ütközött a tengeralattjárójuknak. Nos, ez a tárgy nem volt más, mint maga Happyatán.

– Szent Zeref! Hisz ez egy gépezet! – kiáltotta Natsu. – A mély telepen vajon mennyit adnának érte? – kérdezte önmagától a férfi, miközben a legénységgel sietve elhagyták a fedélzetet.

A Happyatán óriási lyukat ütött a tengeralattjáró oldalába, és az embereknek mindössze néhány másodperce maradt arra, hogy a mentő-tengeralattjárókba meneküljenek.

– És most merre menjünk, Mr. Dragneel? – kérdezte Mirajane.

– Oda, a hasadékhoz! – irányította Natsu a társaságot egy olyan sziklarepedéshez, amilyenhez hasonlatosat Mavis Naplójában látott. A hasadék azután egy alagútban folytatódott, melynek végén egy rejtett, tenger alatti levegőkatlanhoz érkeztek.

A kis csapat szárazföldre vonszolta a gépeket és a járműveket.

– Szerintem már az Atlantisz szélén lévő egyik barlangban vagyunk – állapította meg Natsu. – Bár még hosszú út vár ránk, szóval ideje lenne indulni... – folytatta a beszédet Natsu, miközben a legénység tagjai keservesen sírtak. – Hölgyeim, tudom, hogy a hajón sok barátjuk veszett oda, akik bizonyára...

– Kit érdekelnek azok a ribik? – szólt közbe a kapitány, Mirajane. – A hajón maradt az összes pálinkás láda. Egyetlen egy üveget se tudtunk kimenteni onnan. Így hát kénytelenek leszünk vizet inni az út során... – mondta sírdogálva Mirajane, míg a legénység ezt hallva még jobban zokogott.

– Oh, ez tényleg szomorú – szólt a témához Natsu. – Bár legalább így talán engem is békén hagynak az út során – mormogta magában a rózsaszín hajú.

– De nézzük a dolog jó oldalát! – ecsetelte Erza, majd letörölte a könnyeit. – Piánk talán nincs, de helyette itt van nekünk Natsu Dragneel! Sőt, inkább megtartom magamnak! – Erza ezután magához ölelte a férfit, aki nem bírt kiszabadulni a nő szorításából.

– Erza, én vagyok a kapitány, így Natsu csak is az enyém lehet! – Mirajane ezután hátulról ölelte át Natsut.

– Én meg gépész vagyok! Szóval, ha azt akarjátok, hogy a járművek működőképesek legyenek, akkor nekem adjátok Natsut! – mondta magabiztosan Levy.

– Levy-can, elfelejtetted, hogy én vagyok a robbantás szakértő? – kérdezte gúnyolódva Juvia. – Nélkülem a járműveid nem fognak tudni haladni, hiszen az út során nem tudunk mindent kikerülni, így kénytelenek leszünk azt a helyszínen felrobbantani. Mindent összevetve: csak akkor robbantok, ha a srác az enyém lesz!

– Juvi-Juvi! – szólt közbe mogorván Kana. – Te és a többiek talán elfelejtettétek, hogy a szakácsotok nélkül éhen halnátok? Mivel piával nem tudtok fizetni, így fizetségként megelégszem a szexi fiúval is.

– Álljunk meg egy szóra! – Lisanna ezután megpaskolta Kana feje búbját. – Szép szavak, meg minden, de arra kíváncsi lennék, hogy orvos nélkül meddig jutnátok. A múltkor is kis híján alkoholmérgezésben meghaltatok, és csak is miattam éltétek meg a másnapot! Ezért is mondom, hogy Natsu-kun kizárólag az enyém!

Mivel a csajok nem tudtak dűlőre jutni, így a maguk módján rendezték le ezt a kényes vitát. Kesztyűt húztak, és ahogyan csak bírták, vadul ütötték egymást. Nem kímélték a másikat, hisz a fődíjért megérte harcolni. Ezzel szemben Natsu értetlenkedve figyelte a hat lányt, akik a fáradtság miatt már a földön feküdtek. Végül sóhajtva egyet úgy döntött, hogy lezárja ezt a vitát.

– Sajnálom, hölgyeim! Engemet kizárólag a szőke hajú nők izgatnak. Egyébiránt én vagyok a térképész, szóval lányok: ha rossz kislányok lesztek és állandóan csak a szexen fog járni az agyatok, akkor biz isten, itt hagylak titeket a semmi közepén! Érthető voltam? – üvöltötte határozottan Natsu, amit a lányok szófogadóan tudomásul is vettek és az út első hetében nem flörtöltek a fiúval.

Egyik éjjel, miután felverték a sátrakat, Natsu félrevonult, és a Mavis Naplójának tanulmányozásába fogott. Bár a csapat tagjai szívélyesen hívták a fiút, aki ezzel szemben most egyedül kívánt lenni.

– Hé, szerintetek Natsu-kun utál minket? – kérdezte érdeklődve Lisanna.

– Biztos lehetsz benne, hogy ki nem állhat minket – válaszolta rosszkedvűen Erza. – Pedig a legtöbb férfi álmát válthatná valóra. Hiszen hat csajjal egyszerre vadul sze...

– Pssz! Maradj csöndben, hülye! – szidta le a barátját Mirajane. – Ez a téma tabu!

– Nem érdekel! – mondta elpirult arccal Erza. – Fenébe, ez nem igazság...

– Mi van veled, Erza? Nagyon furán viselkedsz. Történt veled valami? – puhatolózott kíváncsian Levy. – Bár őszintén, nekem mostanában alig van étvágyam. Sőt, sokszor azt veszem észre magamon, hogy a szívem olykor hevesen zakatol.

– Neked is ez a bajod? Ez érdekes, mert én is ezt tapasztalom magamon – szólt a témához Juvia.

– Dettó ugyanez van velem is – kapcsolódott be a beszélgetésbe Kana. – Hé, Lisanna! Orvos vagy, így biztosan tudod, hogy mi a bajunk.

– Fo-fogalmam sincs – dadogta vörös fejjel Lisanna. – Biztos valami fura baktérium terjeng a levegőben, és ezért viselkedünk furcsán.

– Komolyan? – faggatózót Mirajane. – Fúh, jó ezt tudni. Én meg már azt hittem, hogy szerelmes vagyok Natsuba. Szóval csak a baktériumok miatt viselkedünk furán. Ennek a hírnek valóban örülök. Hahaha! – mondta vörös orcával Mirajane, miközben erőltetve nevetni kezdett.

– Hehehe! Ez tényleg jó! Szerelem? Pff! Hagyjuk már – ecsetelte szintén hahotázva Erza. – Ugyan miért szeretnék bele egy férfiba, akit nem csak a külső foglalkoztat? Ezt a marhaságot...

– Jól mondod. Mit érdekel engem egy olyan aranyos fiú, mint Natsu? Hiszen attól, hogy szívdöglesztő, még nem szerethettem bele – szólott újból Levy. – Ahogyan az se izgat, hogy szeret könyveket olvasni, akár csak jómagam...

– Jaja, hiszen miért is foglalkoztatna egy olyan szexi srác, aki inkább a belső tulajdonságokat preferálja? Ugyan, hisz ilyen biztos nincs... – mondta bizonytalanul Kana.

– Igen, biztos vagyok benne, hogy baktériumról van szó – ecsetelte nem túl meggyőzően Lisanna. – Amúgy is megmondta, hogy csak a szőke hajú lányok érdeklik...

– Tényleg! – üvöltött fel hirtelen Erza, majd felpattant a helyéről. – Úgy is már be akartam festeni a hajamat. Kíváncsi leszek, hogy milyen leszek szőke hajjal.

– De furcsa, nekem is az jutott eszembe, hogy kipróbálom a szőke hajszínt – folytatta jókedvűen a témát Juvia.

– Hé, ne vegyétek el az ötletemet! Én leszek majd az új szöszi csaj, akiért Natsu teljesen odalesz! – Mirajane szintén felállt a helyéről.

– Ezek szerint mindenki ugyanazt a célt tűzte ki maga elé... – mondta el a meglátását Kana. – Azonban nem hagyom, hogy lenyúljátok a férjjelöltemet!

– Tévedsz, mert Natsu engem fog feleségül venni! – jelentette ki magabiztosan Levy.

– Azt majd meglátjuk, kicsi Levy... – sziszegte mérgesen Lisanna, majd a lányok gyorsan a sátrukhoz sprinteltek, hogy aztán új hajat varázsoljanak maguknak.

A csapat órákkal később nyugovóra tért. Natsu azonban nagyon nyugtalanul aludt, és az éjszaka közepén hirtelen fel is riadt. Lámpást gyújtott és a fényben látta, hogy különleges szentjánosbogarak köröznek fölötte. Néhány másodperc telt csak el, és a bogarak lángba borították az egész tábort.

– Uramisten! Lányok, ébredjetek! Menekülnünk kell! Futás a teherautókhoz! – kiáltotta Natsu, aki utolsó pillanatban rántotta ki Levy-t az egyik égő sátorból.

Mindenki fejvesztve menekült, a bogarak azonban a teherautókat is megtámadták, majd... Bumm! Az egyik benzintartály hangos robajjal a levegőbe röpült. A teherautókat a robbanás ereje egy óriási szakadékba taszította, és végül egy alvó vulkán kráterének alján landoltak, a puha hamuban.

Natsu a robbanásban elvesztette az eszméletét. Amikor magához tért, maszkos harcosok vették körül. Megpróbált felülni, de nem ment. Összegörnyedt a fájdalomtól, amit a vállában érzett. Az egyik harcos ekkor felfedte arcát, és Natsu legnagyobb megdöbbenésére egy női arcot pillantott meg. A lány leemelte a nyakában lógó kulacsot, és Natsu szájához nyomta, aki ivott a furcsa ízű nedűből. Ellenben láss csodát, a seb azonnal begyógyult. A férfinak ekkor eszébe jutott, hogy talán most a híres Atlantikát kóstolhatta meg, ám mielőtt erre rákérdezhetett volna, a barlang fala mögül motorzúgás hallatszott, s a harcosok amilyen gyorsan megjelentek, ugyanolyan gyorsan el is tűntek.

Ugyanis miután a csapat tagjai ráleltek Natsura, azok a könnyeikkel küszködve ölelgették minden irányból a szerencsétlen férfit.

– Nyugalom, hölgyeim! – mondta elpirultan Natsu. – Semmi bajom sincs, szóval ne sírjatok! Várjunk csak, ti miattam sírtok? Egyébként csak kíváncsiságból kérdezem: miért vagytok mindannyian szőkék? Ez valami új divat, vagy mi? – puhatolózott érdeklődve Natsu, ám erre a kérdésére nem kapott választ.

– Hülye, többet ne hozd ránk a frászt! – kiabálták egyszerre a lányok, amitől Natsu kis híján szívbajt kapott. – Aggódtunk érted, ha nem tudnád!

– Oh, sajnálom, hogy megijesztettelek benneteket – válaszolta bizonytalanul a rózsaszín hajú, aki addig nem is folytatta a beszédet, míg a lányok abba nem hagyták a pityergést.

A csapat tagjai ezután egy gyors tanácskozás után arra az eredményre jutottak, hogy nem mehetnek arra vissza, amerről jöttek.

– Kénytelenek leszünk utat vájni a markolóval a barlang falába – szólt Juvia, és nyomban munkához is látott.

Mire a csapat átfúrta magát a barlang falán, és ott álltak mindnyájan Natsuval, ismét megjelentek a furcsa harcosok, és körbevették őket.

– Szent Zeref! Ezek meg kicsodák? – kiáltott Mirajane.

– Ezek lesznek az atlantisziak – felelte Natsu.

– Na, ne! Ezt nem hiszem el! – hüledezett Erza. – Honnan tudod, hogy tényleg atlantisziak?

– Nézz a ruhájukra: „Atlantisz forever". Tuti, hogy helyiek – válaszolta készségesen a férfi.

Így derült ki végül, hogy ezek a fura figurák egytől egyig hús-vér atlantisziak voltak. A harcos, aki meggyógyította Natsut, ismét levette maszkját. Natsu megpróbált atlantisziul szólni hozzá:

– Krfmnpt, ümgpftmle? – kérdezte udvariasan, de legnagyobb meglepetésére a lány tökéletesen beszélt magyarul, sőt, még egy csomó másik nyelven is.

– Te most komolyan szidod az anyámat? – kérdezett vissza csodálkozva a nő.

– Nem, dehogyis! – válaszolta Natsu. – Akkor azt mondtam volna, hogy: Bdknytmsz, háhgynzlki!

– Te mocskos állat! Komolyan ezt tennéd a kisöcsémmel? Micsoda beteg világban élünk...

– Mi van? Az előbb az anyádat szidtam, nem az öcsédet! Te Lyrbnc fj hlldk!

– Szó sem lehet róla! Nem fogod feleségül venni az apámat! – mondta dühösen a szőke hajú leányzó. – Egyáltalán kik vagytok, és mit akartok tőlünk? De mielőtt válaszolnál: egyik családtagomat se kapod meg!

– Oh, hogy a... – kezdett volna bele feszülten Natsu, ám Juvia befogta a kezével a férfi száját.

– Maradj veszteg, és ha lehet, ne próbálj meg a nyelvükön beszélni, mert ellenkező esetben tuti kicsinálnak minket – súgta neki oda halkan Juvia.

– A felszínről érkeztünk! Azért jöttünk, hogy megkóstoljuk a híres atlantiszi piát, a legendás Atlantikát – válaszolta meg a másik kérdését Mirajane.

– Cöh, akkor miért nem ezzel kezdtétek? Mindegy, köszöntelek titeket Atlantiszban – mondta közömbösen a lány, majd a mögötte elterülő városra mutatott. – Lucy hercegnőnek hívnak. Gyertek, járuljatok apám elé. Azonban te jobban jársz, ha befogod a szád! – szólt ismételten a férfihez, akit hárman fogtak le, hogy az ne csináljon semmi hülyeséget.

A csapat teherautóra pattant és a harcosok nyomába eredt.

– Mégiscsak nekem volt igazam – motyogta Natsu, miközben áthaladtak a városba vezető hídon. – Atlantisz létezik, és én mindjárt ott fogok részegen piálni. Bár szerintem a hercegnő bunkó...

– Kapitány, ugyan tudtuk, hogy itt lesznek emberek, ám azt már nem, hogy a hercegnőjük egy nagy mellű szőke lesz. Ez számunkra rossz előjel – mondta Erza a másiknak, miközben halkan, tovább sugdolózott. – Mi lesz, ha Natsut el akarja csábítani?

Mirajane szigorú arca, ha lehet, még elszántabbá vált.

– Azt nem fogjuk hagyni! Így is már hatan versengünk érte. Nem kell nekünk még egy vetélytárs, aki ráadásul tényleg vérbeli szőke – válaszolta Mirajane.

Lucy hercegnő az apjához vezette Natsut, Mirajane-t és Erzát. A trónteremben a hercegnő és a király között heves vita tört ki. Natsu alig győzte fordítani, bár a társai szerint a két ember valószínűleg nem azon vitáznak, hogy a Cola vagy a Pepsi a jobb üdítő...

– Ismered a törvényt! Aki inni akar, azt készségesen megkínáljuk a legjobb italunkból – jelentette ki magabiztosan Jude.

– Apám, ezek az emberek alkoholisták! A srác pedig egy perverz állat! Inkább nyírjuk ki őket!

A büszke uralkodó arcvonásai megkeményedtek.

– A vendégeink itt maradnak és annyit isznak, amennyit csak akarnak.

Lucy végül aztán hosszas huzavona után beleegyezett, hogy az idegenek maradhassanak, ám Natsu, a többiekkel ellentétben, egy kortyot se ihatott a híres Atlantikából. Miután az expedíció tagjai távoztak a trónteremből, Lucy és Jude újból diskurálni kezdtek.

– Nagyon szigorú lettél, Lucy. Ezer évvel ezelőtt nem éppen így viselkedtél...

– Ezer éve az emberek nem voltak ennyire bunkók – sóhajtott Lucy. – Az a férfi tiszteletlen volt velem szemben. Ráadásul nem értem, hogy a többi csaj miért van ennyire oda érte...

– Vagy úgy: féltékeny vagy? Zavar, hogy Natsu körül sok lány lebzsel?

– Mi? Dehogyis! – jelentette ki vörös arccal Lucy. – Ugyan miért is lennék én féltékeny? Hiszen Atlantiszban sokkal menőbb és helyesebb pasik élnek. Mellesleg még tisztelettudóak is.

– Aha, de akkor áruld el, hogy miért nézed a kamera felvételeket Natsuról? Sőt, ahogy látom még a telefonoddal is készítettél már pár érdekes képet... 

Közben Natsu, Mirajane és Erza összehívták az expedíció tagjait.

– Úgy tűnik, hogy Jude-san kedvel minket, de a hercegnő... Apropó: mi az, hogy én nem ihatok? Miért utál engem ennyire ez a csaj? – kérdezte rosszkedvűen Natsu. – Mindegy, legalább ti itt vagytok velem – folytatta tovább a beszédet Natsu, ám a lányok mellőle hirtelen eltűntek. – Remek, itt hagytak engem... Biztos vadul piálnak, majd ezt követően felcsípik a város összes férfiját... – sóhajtotta szomorúan Natsu. – Mindegy, inkább lelépek. Atlantisz valójában nem is olyan klassz hely, mint ahogyan az interneten írták...

Natsu ezután céltalanul bolyongott az utcákon fel-alá, miközben hosszasan elmélkedni kezdett. Azonban váratlanul megszólította őt egy ismerős hang, aminek nem kifejezetten örült.

– Hé, Natsu! – szólt utána kissé gorombán Lucy, miközben a férfi szúrós tekintettel hátrapillantott. – Mi van? Miért nézel így rám?

– Most komolyan kérded? – puhatolózott kíváncsian Natsu. – Miattad ez életem második legrosszabb napja! Hála neked, nem ihatok a híres Atlantikából! Pedig elhiheted nekem, az út során többször is az életemet kockáztattam azért a hülye piáért! Azonban te szépen kicsesztél velem! – válaszolt feldúlt állapotban Natsu, majd folytatta. – Ennél az esetnél már csak az volt durvább, amikor is karácsonykor beszorult a kéménybe a Mikulás, mi pedig ezt nem véve észre, tűzet gyújtottunk. Hiába mondtuk, hogy csak baleset volt, a bíróság nem hitt nekünk! Sőt, a rokonaim rám hárították az összes felelősséget! Azóta ki vagyok tiltva az Északi-sarkról, a manók pedig bosszúból minden évben bérgyilkosokat bérelnek fel. A szeretet ünnepe számomra egy kegyetlen háború, ahol rénszarvasháton, géppisztolyos manók próbálják szétloccsantani a fejemet! Tudod te, hogy milyen nehéz így élni? A múltkor Rudolfot is kénytelen voltam megenni, annyira sokáig tartott a harc...

– Úristen, neked aztán tényleg nehéz gyerekkorod volt – mondta el a meglátását Lucy. – De legalább a többi ünnepen kicsit el tudsz lazulni és nem kell manókat gyilkolnod...

– Aha, ez csak szerinted van így – felelte rosszkedvűen Natsu, majd felsóhajtott. – A Mikulás szövetségesei szintúgy neheztelnek rám. A Húsvéti nyúl minden évben robbanó tojásokkal próbál felrobbantani. A Fogtündér pedig, ha tehetné, kiverné az összes fogam. Álommanó, ahogyan a neve is sugallja, sokszor az álmaimon keresztül igyekszik eltenni láb alól. Néha segítségül hívja a Mumust is, és akkor reggelig nincs megállás, megy az adok-kapok! Szóval amint látod, az én életem kissé veszélyekkel teli. Egyedül csak az hoz megnyugvást, hogy néha még nekem is szerencsém van, és ilyenkor végre-valahára a sárgaföldig ihatom magam... 

– Igen, most már mindent értek veled kapcsán... – ecsetelte elszégyellve Lucy. – Én eddig úgy hittem, hogy te egyszerűen csak...

– Kitalálom: alkoholista? Perverz? Arrogáns? Szerencsétlen? Sznob? Esetleg strici? Elismerem, tényleg csak nőkkel érkeztem ide, de attól még nem vagyok strici!

– Oh, én a hülyére gondoltam az imént – szólott újból a szőke hajú szépség. – Ám visszatérve a legelejére, nagyon sajnálom az akkori kijelentéseimet. Biztos vagyok benne, hogy te valójában egy aranyos, vidám, segítőkész, vicces, erős srác vagy, aki mindig próbálja a legjobbat kihozni magából.

– Hercegnő, te most flörtölsz velem? – kérdezte csodálkozva Natsu, miközben Lucy ettől a kijelentéstől teljesen elvörösödött. – Vagy netalántán a pénzemre fáj a fogad? Hidd el, nincs egy fityingem se! Annyira csóró vagyok, hogy olykor én kéregetek a koldusoktól...

– Hülye, nem érdekel a pénzed! – jelentette ki durcásan Lucy. – Amúgy miért ne flörtölhetnék veled? Hercegnő vagyok! Azzal flörtölök, akivel csak akarok! Én pedig úgy döntöttem, hogy veled akarok lenni!

– Ajaj... – mondta elbizonytalanítva Natsu, miközben lassan elkezdett verejtékezni. – Lucy, biztosan átgondoltad ezt? Hidd el, még nem késő visszakozni...

– Ugyan miért visszakoznék? – faggatózott értetlenkedve Lucy. – Amúgy nem értelek téged. Talán nem vagyok az eseted? Esetleg kifogásod van az alakommal? Nem tetszenek a nagy mellű lányok? Vagy úgy hiszed, hogy könnyűvérű nőcske vagyok? Mert ellenben elárulom, hogy még szűz... – kezdett volna a magyarázatba Lucy, amikor Natsu hirtelen befogta a nő száját.

– Sajnálom, Lucy! Nem engedhetjük meg, hogy elvedd tőlünk a férjjelöltünket! Natsu a miénk! – kapcsolódott be a témába Erza, aki mellett felsorakozott a többi társa is. – Tudjuk az igazságot rólad, Lucy Heartfilia! Viszont ennek tudatában sem vagyunk hajlandóak lemondani Natsuról. Nem engedjük meg, hogy ez a történet végül Nalus befejezésű legyen! 

– Egek, mindannyian részegek! – ecsetelte rémülve Natsu, és megragadva Lucy kezét, eszeveszetten sprintelni kezdett. – Fenébe, most túl veszélyesek! Menekülnünk kell, hercegnő!

– Kyaaa! – sikoltotta rémülten Lucy. – Natsuuu, követnek minket!

Így történt aztán, hogy Natsu beletörődött a sorsába és végül mind a hét lányt feleségül vette. Később aztán ő lett Atlantisz „hárem" királya, aki felhagyva a békével, háborút hirdetett az Északi-sark és szövetségesei ellen. A három évig tartó háború végül atlantiszi győzelemmel zárult. Natsu rendelete alapján Lucy öccse, Laxus lett az új Mikulás, aki kéménymászás helyet úgy döntött, hogy egyszerűen csak berúgja a házak ajtaját. A rénszarvasokat pedig AH–64 Apache helikoptere cserélte, és ahol rossz gyerekek éltek vagy pedig valamiért nem voltak hajlandóak a mikulást az otthonukba beengedni, azokat egyszerűen kilőtte a házból.

A fogtündér szerepét Elfman Strauss, Mirajane és Lisanna öccse játszotta el, aki olykor nem csak a gyerekek fogát ütötte ki...

A Húsvéti nyúl Loki, míg az Álommanó Gildarts lett. Róluk is sok izgalmas történetet lehetne mesélni, ám ennek a mesének itt lett vége.

xxx

Sziasztok! Tudom, sokat kellett várnotok erre a részre. Ahogyan talán eddig ez lett a „leggyengusabb" mese is, de sajna nem egyszerű állandóan újabb és újabb vicces szituációkkal előállni. :)