Hamar eljött a péntek, csak egy pár apródág volt felírva, mellé pedig a dolgozó szoba kitakarítása és a szokásos vacsora főzés.
Megérkeztem a házba, még Bang Chan úr ott volt.
- Jó reggelt kisasszony!
- Jó reggelt Önnek is! - hajoltam meg előtte.
- A mai nap ne várjon a vacsorával, később érek haza - igazította meg a nyakkendőjét - mivel céges vacsorán veszek részt pár befektetővel. Ezért ma hamarabb hazamehet. - kis mosolyra húzta a száját- csak seperje fel a kocsifeljárót és mossa fel az alsó szintet és hazamehet.
- Rendben uram! - meghajoltam előtte - Akkor kezdem is. - majd visszafelvettem a pulcsimat, és a szertárból kivettem a kinti seprűt. Kimentünk együtt és felém fordult.
- További szép napot kisasszony! - majd megfordult és kiment a kapun ahol már Kim titkár várta az autóval.
- Önnek is uram! Érezze jól magát később!
Láttam, hogy vissza int nekem, majd beszállt és elhajtottak.
Neki láttam elvégezni a dolgokat, nagyon örültem neki, hogy ma végre hamarabb legalább lesz időm sorozatot nézni esetleg.

Hamar el is intéztem mindent, talán még többet is. Kivittem a szemetet, áttöröltem a konyhát majd mentem is haza.

Otthon gyorsan elvégeztem a saját kis házi munkám, rádöbbentem, hogy egész héten nem mostam szóval utol kellett magam érnem. Mikor végeztem, szinte csak dél volt. Majd leültem sorozatot nézni a szekrénybe talált csipsszel és kólával.
Közbe kiteregettem, de fel is mostam, porszívóztam, port töröltettem és mire oda eszméltem este 7 óra lehetett.
Hasam hangos korgása rángatott ki a házimunkából. A hűtő felé vettem az irányt, és rájöttem minden készletet a héten szinte feléltem.
Felhúztam a cipőm felkaptam a pulcsim, de amikor a zsebébe nyúltam...

Hol a pénztárcám? Kieshetett miközben sepregettem?

Késő este visszamentem gyalog a házhoz, beütöttem a kapu kódot és bementem. Mondanom se kell az orromig se láttam szinte.
Gyorsan a bejárathoz mentem, láttam még sehol nem világít semmi, valószínűleg még nem ért haza.
Felkapcsoltam a kinti világítást és kimentem, keresni a pénztárcámat.
Kisidő múlva szerencsésen meg is találtam amikor autó érkezett a ház elé. Majd csippant a kapu és kinyílt.

A kapun Christopher szinte majd be esett. Ijedtem odaszaladtam hozzá, hogy segítsek neki bejönni.
- Jó estét!
- Kisaaaaszony!? Maga meg? - áradt belőle a pia szag, a két lábán is alig bírt állni, úgy hogy a vállamra raktam a karját és úgy próbáltam neki megtámaszkodni.
- Csak elhagytam a pénztárcámat és visszajöttem érte.
- Oh, azt hittem miattam van itt - majd egy huncut mosolyt nyomott felém.
- Ezt engedjük el uram, jöjjön! Segítek bemenni.

Nagy nehezen elértük végre a bejárati ajtót de szinte úgy kellett berángatni rajta. A nappaliba érve leültettem, elé guggoltam és levettem a lábaról a cipőt. De ő csak bámult, mint aki most látott először embert.
- Jól van? Hozok egy pohár vizet. Maradjon itt. - majd felálltam de elkapta a kezem.
- Miért hordja mindig a haját kontyba? Nem szereti másképpen?
- Nos, ennek egyszerű oka van, ebbe könnyebb dolgozni. Nem lóg a szemembe, és szerintem nem is áll rosszul.
- Engedje ki a haját akkor, már nem dolgozik. Rég lejárt a munka ideje. - szemembe nézve lágyan rám mosolygott.
- Hát jó. - majd a hajamba nyúltam. Kivettem a csatokat, majd a hajgumit is és kiengedtem. Picit megigazítottam majd néztem Chan reakcióját.
Mint a kisgyerek a cukorka boltba úgy nézett rám csodálattal csillogással a szemében.
- Így sokkal szebb vagy. Sőt... - nyelt egy nagyot - gyönyörű.
- Ugyan uram!
- Kérlek, Yoonah . Megtennéd, ha csak kettesben vagyunk akkor nem magázol?
- Biztos uram?
- Yoonah... - nézett rám csúnyán. Megráztam a fejem majd újra kimondtam másképpen.
- Biztos Chan?
- Igen. Biztos.
- Köszönöm.  - mosolyogtam rá.
- Tényleg gyönyörű vagy, pláne amikor így mosolyogsz mellé. - nyalta meg a száját.
- Hozok egy kis vizet, mert ki lehet száradva... - majd megfogtam az arcom, rendesen égett a pírtól és iszkoltam a konyhába.

Biztos, hogy neki kell a víz?

Gyorsan ittam pár korty hideg vizet és próbáltam kihessegetni az imént hallottakat a fejemből.

Biztos csak részeg... Amiatt mond ilyeneket.

Megráztam a fejem és indultam vissza hozzá egy pohár vízzel.
Láttam, hogy végig engem néz, szinte le se veszi rólam szemeit.
Odaadtam neki a poharat.
- Idd meg. Jobb lesz egy kicsit. - majd hirtelen megrezzentem mikor a karomon végig simított.
- Köszönöm Yoonah.
Visszamosolyogtam. Majd megitta a folyadékot és visszaadta a poharat. Gyorsan a elmosogattam és visszamentem hozzá, mire elásította magát.
- Segítek felmenni a helyedre, ott kényelmesebben elalszol, mint itt a nappaliban.
- Köszönöm, de megoldom. - majd azzal felállt és próbált magától kettőt lépni, de csak dülöngélt majd a derekához kaptam el ne essen, mire megszólalt - így is jó. Akkor mennyünk. - mire kínosan felnevettem.

Még jó, hogy senki se látta, miket le műveltem Channal, hogy végre felérjen a lépcső tetejére.

De még akkor... Amikor a szobába értünk az ágya mellé... Na akkor jött az igazán szenvedés.
Mihelyt megálltunk az ágy mellett Chan mint egy zsák zuhant rá az ágyra, az öltönyébe.
- Chan! Nem aludhatsz el csak így! Az öltönyödnek baja lehet! Kényelmetlen.
Majd benyúlt a nyakkendőjéhez, és kirántotta a nyakából.
- Ha azt akarod, hogy ne ebbe aludjak, akkor öltöztess le. Mert én már innen ki nem mozdulok ma. - becsukta a szemét majd egy elégedett vigyorral az arcán feküdt el.
- Hát remek. - majd az öltöny kabátot nagy nehezen lerángattam róla... De utána jött csak a neheze.
Chan a nagy ágyon középre helyezkedett így kénytelen voltam az ágyra mászni, hogy az ingjét kitudjam gombolni és kibújtattam az ingből.
Izmos kidolgozott felsőteste annyira tökéletes volt. Izmos széles válla, eresedő karjai, annyira ...

Te jó ég. Ne kalandozzak el! Yoonah szedd össze magad!

Majd a nadrágja felé vettem az irányt mire majdnem szívrohamot kaptam mikor felsóhajtott és megszólalt amint kigomboltam.
-Tetszik? - majd egy kaján mosolyt villantott.
Mire én csak megütöttem. Az arcom így is izzott a látványtól nem kellett, ez is, hogy zavarba hozzon.
- Chan! Ne beszélj!
Majd felnevetett.

Oh te jó ég vajon mit gondolhat?
Én is mit csinálok? A főnökömet vetkőztetem...

Gyorsan lehúztam róla a nadrágot majd betakartam.
- Jó éjt puszit nem kapok? - szólalt meg majd a kiskutya szemeit rebesgette felém.
- Nem. Annyira azért nem vagyunk jóban.
- Na szép... Levetkőztetsz és még puszit se kapok. - nevetett fel. - de igazad van kiscsillag. Jó éjt akkor.
- Jó éjt.
Majd kimentem a szobából lekapcsoltam a villanyt.
És a falapnak dőltem.

Mi az istent műveltem? Remélem semmi nem fog emlékezni.

Egész úton haza fele ezt mantráztam magamba, csak ne emlékezzen az estére...

Mik lesznek itt még ezután?
Miért gondolok vissza kínosan de még is boldogan?
Akárhányszor Chanra gondolok az édes nevetése, izmos felsőteste van előttem.
De nem tehetem. Ő a főnököm! Nem kellene róla fantáziálnom!