-Lis.-hallottam meg a nevemet amikor felvettem a számomra ismeretlen számot.

-Miben segíthetek?-könyököltem fel a konyhapulton heverő papírhalomra.

-Eh nem ismered meg a hangom?-kérdezte Charles.

-Nem.-vetítettem szemrebbenés nélkül. –Meg általában bemutatkozással szoktunk indítani.-oktattam ki kendőzetlenül.

-Charles Leclerc.-jelentette ki és biztos voltam benne, hogy szemeit forgatja.

-Tudom. Egyedül te hívsz Lis-nek és mit ne mondjak ritka érdekes hanghordozásod van, tudod az az akcentus, na az nagyon érződik.-hunyorítottam a félhomályban, ugyanis már későre járt. Jules ágyban én pedig a papírok között.

-Zárjuk rövidre az oltogatásod.-szólalt meg kis idő elteltével. –Armani nagykövet vagyok.-jelentette ki.

-Nagyszerű.-reagáltam le megrökönyödve.

-És holnap lesz egy bemutató.-folytatta én pedig ismét közbevágtam.

-A járvány kellős közepén? Hát ez igazán csodás.-jelentettem ki szarkasztikusan.

-Cha nem lesz itthon, de nekem mennem kell valakivel az olaszországi bemutatóra.-kezdett bele ismét gépiesen, gyanítom már feladta, hogy félbeszakítás nélkül be fogja tudni fejezni.

-Roppant érdekfeszítő és sajnálatos.-forgattam meg szemeimet.

-Mattia azt mondta menjek veled, még úgysem debütáltál semmilyen eseményen a futamokon túl és ez egy tök jó lehetőség lenne, hogy mind a szakmabéli emberek, a szponzorok és a rajongók is többet lássanak belőled.-érvelt egyébként teljesen jogosan.

-Biztosan nem tűnt fel, de nem sűrűn foglalkozom a luxi divatházak aktuális trendjeivel, ebből adódóan nincs a tarsolyomban egy Armani gönc sem, úgyhogy nem, elnézést, keress mást erre.-tártam szét kezeimet, bár ezt ő természetesen nem láthatta.

-Azt biztosítanak, neked csak ki kell nyögnöd, hogy igen.-jelentette ki unottan.

-Mikor lenne?-tettem fel a kérdést és kezdtem azt érezni, hogy adom be a derekam.

-Holnap este.-hallottam meg a választ a vonal tulsó feléről.

-Hogy mi? És addig, hogy lenne nekem ruhám? A méreteimet se tudják! És addig egy ruha sem lesz kész.-akadtam ki teljesen.

-A ruha már kész van Mattia-val összeraktuk a méreteidet.-próbált nyugtatni.

-Hát hallod most levetült előttem a kép, hogy hogyan is fogok kinézni. Vagy túl szűk lesz vagy túl lenge.-masszíroztam a homlokomat.

Két hét szünet volt a brit nagydíjig, örült is a lelkem, hogy addig nem kell találkoznom Lö chair-ral, ám az élet, mint olyan ismét köbeszólt és minden maradék nyugtomat próbálta elvenni.

-Jó lesz nyugi.-szólalt meg nyugtatóan.

-Jó.-törődtem bele. -Akkor elkísérlek.-forgattam meg szemgolyóimat.

-Jó.-hallottam meg beleegyező válaszát.

-Foglalsz repülőjegyet, vagy majd én?-ásítottam nagyot.

-Lis, tudod létezik az úgynevezett magánrepülőgép.-oktatott ki.

-Hogyne, környezetszennyezés felsőfokon, ez annyira te.-jelentettem ki fintorogva.

-Mert annyira ismersz.-kérte ki magának. -Holnap hétkor indulunk.-szólalt meg egy fokkal nyugodtabb hangnemben.

-Jó éjt Charles.-mondtam és meg sem vártam, hogy ő is elköszönjön, egyből bontottam a hívást és este tíz óra lévén elindultam a hívógató, puha ágyamba.

-Bármi van hívjatok.-néztem a legjobb barátnőmre aki ismét készségesen elvállalta, hogy vigyáz Jules-ra még én oda vagyok. Sokkal tartozom neki, nem vitás.

-Asszem tényleg el fog kelni az a ruha.-mért végig Charles a repülőtéren mikor odaértem. Fehér póló és fekete szoknya, elegáns páros.

-Neked is szia.-forgattam meg szemgolyóimat kijelentésén.

Fél órával később elaléltan néztem magam elé és el sem akartam hinni, hogy ebben a ruhában fogok parádézni ma este.

-Ezt ugye visszafogják kérni?-néztem Charlesre aki kényelembe helyezve magát méregetett.

-Nem hiszem. Legfeljebb a sok Swarovski miatt, hogy kiállítsák, de fog hozni annyi bevételt a este, hogy ez a ruha a te tulajdonodban maradjon.-világosított fel.

-Oki akkor ezt megyek magamra operálni.-vettem ujjaim közé a ruhát, majd elindultam a mosdó felé, ahol anélkül, hogy bármi hibát ejtettem volna a finom anyagon vettem magamra.

Még nem volt összehúzva a cipzár, ám meg kellett állapítanom, hogy bár férfi szemmel is, de ritka jó munkát végeztek, mert pont tökéletes lesz a ruha. Szürke alapszínben pompázott és egészen a bokámig leért. A ruha alja lefelé ombre átmenetben teljesen fekete lett. A derekamnál harang alakban nyílt szét és mell résznél szív alakban fogta közre a domborulatomat. A szív legteteje sárga és vörös Swarovski kövekkel volt megáldva, a vállam pedig szabadon volt, ami tök jó, tök szép meg nagyon fancy, csak én személy szerint utálom, ha sokat látnak belőlem és ritka fázós típus is vagyok, blézert pedig nem sűrűn láttam volna, hogy csomagoltak.

-Charles.-léptem ki a kis fülkéből, a férfi pedig telefonjából felnézve mért végig, majd ádámcsutkájának mozgásából ítélve nagyot nyelt. –Segítenél?-fordultam meg miközben hajamat oldalra söpörve fordultam neki háttal.

Forró ujjai a csípőm aljához érve fogták meg a cipzárt amit aztán kínzóan lassan kezdett el felhúzni a gerincem mentén. Forró sóhaj szökött ki ajkaim közül miközben szemeimet lehunytam, mert annyira élveztem azt a bizsergető érzést ami végigcikázott az egész testemen. Óvatosan derekamra téve ujjait húzott közelebb magához, majd fülemhez hajolt.

-Kész.-suttogta. –Most segítesz te?-kérdezte halkan, nekem pedig már mindenféle pajzán gondolat átcikázott az agyamon, hogy ugyan vajon miben kéne segítsek neki, ám amint felé fordultam láttam meg nyakában a csokornyakkendőt ami csak arra vár, hogy megkössem.

-Mindenképp.-fogtam meg az anyag két végét és rutinosan csomóztam meg. –Kész.-jelentettem ki miközben ujjaim ingjének gallérját igazgatták, majd szemébe nézve vesztem el, aztán az ajkaira kaptam a tekintetem amik hívogatóan szétnyíltak. –Van még egy felesleges öltönyöd? Mert azt hiszem fázni fogok.-kaptam el róla a tekintetem terelve a témát.

-Nincs.-mondta kíméletlenül. –De kézséggel felajánlom az enyémet.-nyúlt ülésének karfája felé leemelve róla az öltönyét.

-Köszönöm.-bólintottam miközben köztünk ismét csökkentve a távolságot terítette vállamra a fekete zakót.

-Ez is van még nyugi.-lóbálta meg az Armani maszkot, majd hajamat arrébb söpörve akasztotta be a két pántját füleimre, én pedig csak néztem az erősen koncentráló arcát és elgondolkoztam azon miért nem láttam még sohasem ezt a törődő oldalát, lehet nem indult volna akkor olyan rosszul a kapcsolatunk.

Az este folyamán akkor először – ahogy néztem Charlest - vetült le előttem Charlotte és az ő képe, amint egymás mellett állnak, mint boldog, kiegyensúlyozott pár, illetve Jules, a vele közös múltam és a kisfiam arca, ám nem utoljára, mert az est, mint olyan számtalan meglepetést tartogatott még számunkra.