Már jó pár perce kuporogtam egyedül a sötét kis gardrób szobában, lábaimat mellkasomig húzva fel, s átkarolva azokat, úgy nyugtatgatva saját magamat afelől, hogy nem lesz semmi gond, senki nem fog bántani, s már csak néhány röpke perc, s kikerülök az aprócska lyukból.

Hirtelen dübörgő lépések hangját hallottam meg a folyosó irányából, majd Jackson kétségbe esett mondatfoszlányait, melyektől akaratlanul is összébb húztam magamon a köntöst, még jobban a mögöttem levő falhoz húzódva. A néhány órával ezelőtt történtek emlékei, gonosz manócskák módjára kúsztak gondolataim közé, s nem is nagyon akartak távozni onnét.

' - Mindjárt jobb lesz, rendben? Tae, muszáj lazítanod, hallod? Kérlek, ne sírj, mindjárt jobb lesz! - szavait csak egészen tompán hallottam. A fájdalom egészen megbénította testemet, amin kedveskedő csókjai, és tagomon munkálkodó ujjai sem tudtak segíteni. Ziláltam, levegőért kapkodtam, a könnyeim pedig megállíthatatlanul folydogáltak lefelé íriszeimből, a lepedőn találva új otthont maguknak. '

Jackson hangját egyre közelebbről véltem felfedezni, s egyre tisztábban, de ami a leginkább megrémisztett, az Mark rettenetes ordibálása volt, s az a csapkodás, ami a gardrób mellett elhelyezkedő szobák felől érkezett.

- Te szemét állat! - Mark már a könnyeivel küszködött - legalábbis elfúló hangjából ítélve -, de továbbra is ordítozott, egyre közelebbről, a remegés pedig úrrá lett testemen.

'- Nyögj nekem baba! - Jackson csípőjével egyre irdatlanabb tempót diktált, de én tartottam magam, s ajkaimat véresre harapdálva próbáltam meg sóhajaimat, nyögéseimet megfékezni.

- Éhn nhem...Jhungk - a szavakat alig bírtam érthetően megformázni, fejemet össze vissza csapkodtam a párnán, ujjaimmal erősen a lepedőt szorongatva, miközben könnyeim, verejtékcseppjeimmel karöltve - továbbra is folydogáltak lefelé arcomról, már egy szép kis tavacskát létre hozva az arcom két oldala mellett. '

Fejemet megráztam az emlékek hadára - hátha akkor eltűnnek a fejemből -, s idegesen pillantottam az ajtó felé, minek kilincsét Mark eszeveszetten rángatta a másik oldalról.

- Taehyung, odabent vagy? - csapkodta az ajtót, üvöltözött, de nem mertem megszólalni. Néma könnyeim ismét potyogni kezdtek, testem egyre jobban remegett, s kétségbe esetten akartam eggyé válni a fallal - csak hogy, minden próbálkozásom ellenére is, sajnos sikertelenül.

'Lihegve borult le mellém, erőtlen testemet magához vonva, én pedig esetlenül borultam mellkasának. Ujjaival kedvesen kezdte el cirógatni tincseimet, sírásom azonban nem akart alább hagyni.

- Szereted őt, igaz? - hirtelen szembe fordított magával, arcunk alig lehetett egymástól pár centiméterre.

- Ki-kiről beszélsz? - ráncoltam össze homlokomat, mire elmosolyodott, s egy aprócska csókot lehelt ajkaimra. Kínomban lehunytam pilláimat, s kétségtelen, hogy érintése perzselt, ám, egyáltalán nem voltam abban biztos, hogy ez szerelmes értelemben értendő.

- Akivel a mozi mosdójában smároltatok, az a Jungkook gyerek. Szereted, igaz? - mosolya hamiskás volt, miközben ujjaival kipirult arcomat simogatta. Hirtelenjében képtelen voltam válaszolni, pilláimat lesütöttem, s a zokogás egy erősebb hulláma ért el hozzám, így bőgve borultam mellkasának, miközben nyugtatólag simogatta hátamat, becézgető szavakat suttogva fülembe. '

- Jackson, tudom, hogy Taehyung odabent van! Azonnal engedj be hozzá te féreg! - Mark, mint egy őrült, úgy rángatta a kilincset, majd pár pillanat múlva hallottam, ahogy a zár kattant egyet, a lámpa pedig feloltódott, ezzel átmeneti vakságot okozva nálam.

Miután ismét élesen láttam, ijedtemben rögtön hátrébb ugrottam, egészen a sarokig kúszva, s remegve vártam a további történéseket.

Mark állt közvetlenül előttem, csapzott hajjal, vörös fejjel, de amint rám pillantott, minden gyűlölet elillant szemeiből, s egy halvány mosollyal az arcán guggolt le elém.

Hirtelen hangulatváltozásától csak még jobban megijedtem, s gyorsan összezártam szemeimet, mikor felém közeledő kezét pillantottam meg, de legnagyobb döbbenetemre, csak a vállamon lógó köntöst húzta egy kicsit följebb.

- Feltudsz állni? - hangja semleges volt, de az a halvány ajakgörbület továbbra is ott csücsült szája sarkában, - amit egyáltalán nem tudtam mire vélni. Halványan bólintottam, majd az ajtóban álló Jacksonra néztem, aki csak lehajtott fejjel állt, s szemmel láthatólag, könnyeit ontotta ő is.

- Akkor menj, öltözz fel, utána hazaviszlek, rendben? - hangja biztatóan csengett, s bár, továbbra sem bíztam benne, s erősen kételkedtem szavaiban, azért engedelmeskedtem neki, és kissé nehézkesen ugyan, de feltápászkodtam a földről, majd az ajtó felé vettem az irányt. Ám, amint oda értem, megtorpantam, s egy halvány mosoly kíséretében fordultam Jackson felé.

- Semmi baj, minden oké lesz. - paskoltam meg kedvesen vállát, majd tovább indultam a szobájába, hogy visszavehessem ruháimat.

Még hallottam, ahogy Mark halkan átkozza Jacksont, s azt is, amint az utóbbi kérlelte barátját, hogy bocsásson meg neki, de utána már nem foglalkoztam velük. Innentől az ő dolguk, hogy mi lesz ezek utána barátságukkal, és a szerelmükkel.

**********

Amint helyet foglaltam az autó anyósülésén, Mark becsukta mögöttem az ajtót, s átsietett a másik oldalra, majd a vezetői helyet elfoglalva, rögtön be is indította a motort.

- Tényleg hazaviszel? - bár, az első pár percben nem mertem megszólítani, a kíváncsiságom végül győzött, és érdeklődve fordultam irányába.

- Igen. A Nővéred már biztosan aggódik érted, ráadásul, nem hinném, hogy ilyen állapotban haza jutnál gyalog. - egy sajnálkozó mosolyt küldött felém, majd tekintetét visszavezette az útra.

Szavai igazén megleptek, s az is, hogy milyen kedvesen, gúny nélkül ejtette ki őket ajkain, így én is megengedtem magamnak egy halvány mosolyt.

- Köszönöm. - döntöttem fejemet az ablaknak, s szemeimet lehunyva suttogtam el ezt az egy szócskát.

- Kérlek, ne köszönj semmit. Nem érdemlem meg. Nem mondom, hogy valaha bocsánatot fogok kérni azért, amit veled tettünk, de maradjunk annyiban, hogy ennyi a minimum azokért a szemét dolgokért. - hangján hallatszott, hogy igazán sajnálja, - még ha, ki nem is mondta -, s nekem ez bőven elég volt.

Szívesen megkérdeztem volna tőle, hogy mire ez a nagy Pál-fordulat, de annyira fáradt és erőtlen voltam, hogy képtelen lettem volna egy hosszabb, értelmes mondatot kinyögni neki.

- Olyan álmos vagyok. - fészkeltem magam még jobban az ablak üveghez, miközben elfojtottam egy ásítást. Mark halványan elmosolyodott, majd felém pillantott.

- Aludj nyugodtan, ha megérkeztünk, felébresztelek. - s mint ha csak erre vártam volna, pilláimat lehunytam, s átengedtem magam az álmok tündéreinek.

'Miután kellőképp lenyugodtam, s már csak halk szipogásomat lehetett hallani, Jackson eltolt magától, s érdeklődően pillantott vörös íriszeimbe.

- Sze-szeretem őt. Tényleg, azt hiszem, reménytelenül beleszerettem. - egy halk, kínos nevetés hagyta el ajkaimat, miközben könnyeim még mindig folydogáltak, melyeket Jackson igyekezett, egytől egyig letörölgeti.

Láttam, hogy mondani akar valamit, de nem hagytam neki, közbe vágtam, s folytattam mondandómat.

- De ugyan, mit számít ez? A Nővéremet szereti. Belé szerelmes, őt csókolja, őt becézgeti édesen, nem engem. Én pedig nem akarok önző lenni, Iseul a családom! Nem irigyelhetem Jungkookot tőle, nem szabad! - tiltakozóan ráztam meg fejemet, miközben a szoba egyik sarkát fixíroztam.

- Hé, Tae. - Jackson, államnál fogva fordított maga felé, miközben egy hosszabb tincset söpört ki a szememből. - Most az egyszer, azt mondom, légy önző, mert megérdemled! Megérdemled a boldogságot. '

Mondd csak Jungkook, önző legyek?

**********
Sziasztook^^
Elég lassacskán ugyan, de végre itt vagyok a folytatással! :)
Nagyon Remélem, hogy nem lett túl kusza ezekkel a visszaemlékezésekkel.
Véleményeket most is nagyon szívesen vennék, jöhet hideg/meleg is, érdekel a véleményetek!❤️