- Taehyung, kérlek, szólalj már meg! - kérlelt már legalább tizedjére Haneul, amióta felnyalábolt a betonról, és elkísért a környékünkön lévő parkhoz, hogy letisztogassa a sebeimet.

- Csak pár srác belém kötött, nem történt semmi. - feleltem kissé rekedtesen, miközben a az arcát tanulmányoztam, melyet halványan megvilágított a lámpa fénye. Bár már másodjára látom, az első találkozásunk ráadásul egy randi volt, még sosem néztem meg jobban a vonásait, most azonban volt rá lehetőségem, miközben ő a homlokomon levő sebet tisztogatta - biztosan bevertem, mikor Mark a földre lökött. Hosszú,fekete haja kontyba volt felkötve, arca szív formájú, bőre sima, és egészen fehér - ezzel sápadtságot kölcsönözve arcának, szemei nagyok és éjfeketék, ajkai halvány rózsaszínek és dúsak voltak. Egészen hasonlított Jungkookra, végül is, nem véletlen, unokatestvérek.

- De még mindig nem értem, hogy miért kötöttek csak úgy beléd. Ugyan, mit ártottál te nekik? - kérdezte szomorkásan, szívem pedig összeszorult. Szegény lányt az éjszaka közepén ideráncigáltam és még arra sem vagyok képes, hogy őszinte legyek vele.

- Biztos nem tartottak valamiért szimpatikusnak. - nevettem fel fáradtan, miközben beletúrtam tincseimbe, és megengedtem magamnak egy fájdalmas sóhajt. Úgy érzem, Mark legközelebb nem lesz ilyen elnéző, mint amilyen most volt.

- Kérdezhetek valamit? Persze, ha nem akarsz, nem kell rá válaszolnod. - makogott zavartan Haneul, miközben elrakta az elsősegély ládikájába a fertőtlenítőszert. - Miért pont engem hívtál ide? Mármint, egyszer randiztunk, és én nagyon jól éreztem magam veled, de nem tudom. Úgy éreztem, hogy te mást kedvelsz. Mármint, - itt kissé elhallgatott, és zavartan lesütötte pilláit - van valakid, Tae? Nekem nyugodtan elmondhatod. - mosolyodott el kedvesen, lágyan végig simítva combomon, mire akaratlanul is libabőr keletkezett bőrömön. Nem tehetek róla, túlságosan jól estek a kedves szavak és cselekedetek, melyeket hozzám intézett. Egy fél-őszinteséget igazán megérdemel.

- Sajnálom Haneul. Nem volt szép dolog, ahogy a randinkon viselkedtem, tudom. Van valakim, azt hiszem, igen. - néztem kissé félve íriszeibe, de legnagyobb döbbenetemre, továbbra is kedvesen mosolygott rám.

- Nagyon szerencsés lány, de gondolom ezt ő is tudja. - nevetett fel halkan, majd folytatta - Bár nem értem pontosan, hogy miért nem őt hívtad ide, nem kérdezősködök. Hiszen, nincs is hozzá jogom. - vakargatta meg kínjában tarkóját - De csak, hogy tudd, ha egy barátra lenne szükséged,én itt vagyok. Látom, hogy valami nem oké, szóval akár az éjszaka közepén is hívhatsz, ha beszélgetni lenne kedved. Én meghallgatlak. - ajkait halvány mosolyra húzta, az én szívem pedig minden egyes mondata után összefacsarodott egy kicsit. Haneul egy nagyon rendes lány, én még sem lehetek vele őszinte.

- Köszönöm Haneul, ez tényleg sokat jelent nekem. - simítottam végig felkarján, majd egy kissé vérszegény, baráti ölelésben részesítettem. - Hazakísérlek, rendben? - mosolyodtam el biztatóan, majd nagy nehezen feltornásztam magam a padról, és lassú, fájdalmas, bicegő léptekkel, elindultunk a lányék háza felé.

Némán vánszorogtam haza felé a - lassan már hajnalodó - , kihalt utcákon, miközben a Haneullal megejtett beszélgetésemen gondolkodtam. Tudom, hogy nem fogja el mondani senkinek, ami velem történt - amiért nagyon hálás vagyok neki -, de a rossz érzések továbbra is feszítenek belülről. Ő egy rendes lány és biztos vagyok benne, hogy köztünk maradna, ha elmondanám neki, hogy mik történtek velem mostanság, és hogy mire vagyok kényszerítve, de nem akarom egy ilyen súlyos titoknak kitenni őt. Hiszen nagyon rendes, kedves lány - és minden bizonnyal elég érzékeny is -, nem tehetem meg azt, hogy ilyen kemény dolgokat osztok meg vele. Bármennyire is esne jól kiadni magamból a gondokat, megosztani másokkal is, hogy ne csak én szenvedjek a súlyuktól, nem lehetek olyan önző, hogy másokat is belerángatok egy olyan dologba, ami egyébként csak is rám tartozik. Haneul nem érdemli meg, hogy ilyen titkok jussanak a tudtára.

Halkan nyitottam ki a bejárati ajtó zárját - miközben magamban már felkészültem arra a hatalmas ordibálásra és lecseszésre, ami várni fog odabent az apámtól és a nővéremtől -, de legnagyobb meglepetésemre néma csönd és sötétség tárult elém, miután beléptem.

Eddig bent tartott levegőmet kifújva - egy megkönnyebbült sóhajt kieresztve - indultam el bicegve a konyha irányába, ám a félig nyitott ajtó mögül lámpa fénye szivárgott ki, így rögtön meg is torpantam. Vajon ki lehet odabent? Végül egy nagy levegőt véve, benyitottam a világos helyiségbe, ahol Jungkook üldögélt és a telefonját nyomkodta. Látszólag, nem vett észre, így vele mit sem törődve indultam meg a pult felé, hogy valami fájdalomcsillapító gyógyszert keressek magamnak.

- Mi van? A pasid durván szereti a szexet? - hallottam meg kissé rekedtes, nyers hangját magam mögül, mitől kirázott a hideg. Ezek szerint, nem vagyok láthatatlan.

Végül nem foglalkoztam előbbi kérdésével, továbbra is a szekrényben matattam gyógyszer után - egyenlőre abszolút sikertelenül.

- Tessék. - állt meg mellettem, ledobva elém néhány szem fájdalomcsillapítót. Kérdőn emeltem rá tekintetem, de íriszei és arca nem sugároztak semmit, már-már olyan volt, mintha csak egy érzéstelen szobor állna mellettem. Értetlenségemet látva, hozzá tette. - Nem kis migrént okoztál Iseulnak és Apukátoknak. Csoda, hogy nem kaptak gyógyszermérgezést, annyit beszedtek. Gondoltam, félre rakok neked kettőt, hátha szükséged lesz rá. - vonta meg a vállát nem törődöm módon,  íriszeimbe mégis könnyek szöktek. Annak ellenére, hogy jelenleg valószínűleg ki nem állhat, mégis csak gondoskodik rólam. Miért teszed ezt velem Jungkook?

- Köszönöm. - motyogtam elhalóan, miközben legurítottam torkomon az egyik gyógyszert, s ittam rá egy kis vizet is.

- Tényleg a pasid volt? - kérdezte - továbbra is semleges hangon - miközben feltelepedett a konyhapultra, és onnan vizslatta tovább meggyötört arcomat.

- Nem. Csak egy srác, akinek nem szimpatikus a pofám. - feleltem, kissé félve felpillantva rá, de arca továbbra sem rezdült. Ez rosszabb, mintha dühös lenne!

- Nekem sem vagy szimpatikus, még sem verlek meg. - vonta meg a vállát hanyagul, szívembe ezzel kegyetlen tőröket fúrva. A fájdalom és a kétségbe esés egyvelege kegyetlen módon suhant végig testemen, megállapodva mellkasomban, s szomorú fejjel fordultam Jungkook felé.

- De, izé, pár napja még az voltam, nem? Mármint, kedveltél igaz? - kérdeztem kétségbe esetten, miközben pólóját markoltam meg, úgy állva meg előtte, lábai között, a pultnak dőlve.

- Pár napja még igen. Tudod, ez a jófej - nem jófej dolog gyorsan változik, mikor az ember jobban megismer valakit. - felelte, még egy tört megindítva ezzel a mellkasom irányába.

- Honnan tudod, hogy már ismersz, Jungkook? - kapaszkodtam továbbra is görcsösen pólójába, mellkasát bámulva. Nem merek felnézni rá.

- Miért, talán nem? - kérdezte suttogva, miközben állam alá nyúlt, ezzel kényszerítve, hogy végre felnézzek szemeibe.

- N-nem, nem ismersz. - bár határozott kijelentésnek szántam, hangom akaratlanul is megremegett közelsége miatt.

- Olyan gyönyörű, sebzett angyal vagy, Taehyung. - suttogta - előbbi mondatom figyelmen kívül hagyva -, miközben tenyerét felvezette arcomra, s lágyan végig cirógatott rajta. - De - itt kissé arrébb lökött magától, és leugrott a pultról - ez csak a látszat. A lelked rothadt és csak játszadozol az emberekkel. Fogadjunk, hogy igazából nem is ver senki, csak képtelen vagy beismerni a nővérednek, hogy az idióta pasiddal a durva szexet szeretitek. Hazudsz a szeretteidnek, behülyítetted szegény Haneult is, és még engem vontál felelősségre, amiért megcsókoltalak? - jött egyre közelebb, testem teljesen a szemközti falnak préselve.

- Mondtam már, hogy nem ismersz engem, Jungkook. - suttogtam meggyötörten, mire csak halkan elkuncogta magát.

- Én pedig komolyan elgondolkodtam azon, hogy esetleg érzek irántad valamit, érted? - nevetett fel szarkasztikusan, mire szemöldökeim pedig szerintem az égig szaladtak. Hogy érez irántam valamit? - Mikor megláttalak az esőben, aznap, szét ázva, sebesen. Még megtörten is olyan gyönyörű voltál, érted? Miattad el is felejtettem egy pillanatra, hogy mennyire szeretem a Nővéred, basszus. - fújtatott dühösen, továbbra is rettentően közelről méregetve arcomat. - Nekem komolyan megfordult a fejemben, hogy szakítok Iseullal, csak hogy veled lehessek. Érted, egy fiúval? - nevetett fel idegesen, miközben ujjait tincsei közé futtatva ráncigálta meg azokat. - De most már nem érzek irántad semmit, csak undort, érted? Undorító vagy Kim Taehyung, a családod szégyenfoltja! - fújtatta dühösen, miközben hátrált tőlem egy pár lépést, és idegesen méregette lényemet. Könnyeim már égették a szemeimet belülről, de próbáltam magam tartani.

- Elmehetek? - nyeltem egy nagyot, s igyekeztem, leggúnyosabb hanglejtésem elővenni.

- Téged komolyan nem érdekelnek az emberek érzései? - meredt szemeimbe döbbenten, s kezdtem azt hinni, hogy valami hangulatingadozó gyógyszert vehetett ma be.

- Mintha az én érzéseimet bárki is figyelembe venné. - feleltem dühösen, majd válaszát meg sem várva siettem fel a szobámba, hogy végre utat engedhessek eddig visszatartott, most már azonban nagyon kikívánkozó könnyeimnek.

Tényleg érzett volna irántam valamit? Ott hagyta volna a gyönyörű, kedves és okos nővérem, csak hogy egy ekkora selejttel lehessen együtt? Valóban helyesnek tartana, de közben undorodik tőlem? És miért fáj ez nekem ennyire? Hiszen nem Ő az első ember, aki utál engem. Miért érzem azt, mintha a mellkasomat darabokra szaggatnák? Miért fáj ennyire?

Miért sújt ennyi mindennel az élet?
Miért nem lehetek boldog, kiegyensúlyozott lélek?
Miért nem lehetek együtt a Szerelmemmel?
Miért csak most eszméltem rá az igazságra?

Sajnálom Jungkook, de úgy hiszem, már késő.

Sziasztook^^
Nagyon sajnálom a kihagyást és azt is, hogy nem egy túlzottan jó résszel tértem most vissza hozzátok, de nagyon remélem, hogy van, akinek elnyerte a tetszését!!❤️
Kommenteket és véleményeket most is nagyon szívesen vennék!❤️
További Szép Estét Kívánok^^