Tenyerem hangos csattanás kíséretében találkozott a - Jungkook arcát - fedő selymes bőrrel, mire az említett egyed döbbenten kapta ujjait az egyre jobban vörösödő folthoz. Kikerekedett szemekkel tekintett villámokat szóró íriszeimbe, ami miatt késztetést éreztem arra, hogy akár, itt és most neki essek az utcán, és addig üssem, ameddig csak tudom, de erő hiányában kétlem, hogy bármennyi eséllyel is rendelkeznék ellene.

- Semmit nem tudsz rólam. - sziszegtem ingerülten, miközben tettem egy lassú lépést hátrafelé, ugyanis éreztem, hogy közelsége megfullaszt, de most nem feltétlen abban a bódulatot és mámort okozó értelemben.

- Lehet, hogy nem ismerlek olyan hű, de sok ideje, de amit kellett, azt így is le tudtam szűrni rólad. - felelte undortól csöpögő hangon, majd folytatta - Sajnáltatod magad mindenki előtt, Iseul nap, mint nap szenved miattad és aggódik, miközben te tökéletesen elszórakozgatsz a drágalátos pasiddal, úgy, hogy közben az unokahúgomnak ígértél még pár napja egy második randit! - fröcsögte indulatosan, testemben pedig hirtelen szétáradt a félelem. Tudom, hogy ez a Jungkook, aki itt áll előttem, nem a valódi önmaga! Ő nem beszélne felém ekkora undorral a hangjában, igaz?

- Nincs értelme vitatkoznom veled. - a harag pillanatok alatt szállt ki belőlem a félelemmel együtt, s már nem éreztem semmit, csak kínzó ürességet a mellkasomban. Előttem áll egy fiú, akinek okán hamis reményekkel kezdtem el hitegetni magam, s most mégis, úgy beszél rólam, mint egy szennyről. Én ebbe már belefáradtam.

- Taehyung! - ragadta meg csuklómat erélyesen, miután hátat fordítottam neki, s elindultam a belváros irányába, de amint meglátta arcomat, nyelt egyet, s rémülten hátrált tőlem pár lépést. Tekintetem üres volt, szemeim pedig vörösek a visszatartott sírástól.

- Ne érj hozzám, kérlek! Undorító alak vagyok, de nincs mit tenni, igaz? - nevettem fel gúnyosan egy hamis mosoly kíséretében - Egyszerűen csak élvezem, érted Jungkook? És hát tudod, Jackson annyira hihetetlen az ágyban, hogy azt elmondani nem lehet. - fordultam az ég felé tettetett vággyal a hangomban, majd folytattam - Hanuel pedig, nagyszerű lány, de ezt te is tudod. Gyönyörű és kedves, mit ne mondjak? Telhetetlen vagyok. - nevettem fel, mire egy kemény öklöt éreztem meg arcomon, a következő pillanatban pedig már a földön feküdtem.

- Tudod, jobb, hogy még az előtt rendesen megismertelek, mielőtt... - itt azonban elharapta a mondat végét, és idegesen meredt a messziségbe - Basszus Taehyung, a barátod is lehettem volna! - csapott idegesen a mellettünk található kerítésre, majd ujjait a hajába futtatva ráncigálta meg rakoncátlan tincseit.

- Nincs szükségem barátokra. - feleltem közönyösen - pedig legbelül épp egy barátért és egy megértő ölelésért epedeztem -, miután nagy nehezen felkászálódtam a kemény betonról. - Most pedig, ha megbocsátsz, megyek és megbaszatom magam. - kuncogtam fel nyersen, majd egy utolsó lopott pillantást vetve a - az engem - meredten bámuló fiúra, kissé sántikálva, de megindultam a város irányába.

Egy pillanat erejéig át is futott az agyamon, hogy esetleg felhívom Jacksont, de gyorsan el is vetettem az ötletet és a telefonom kikapcsolása után, bele is rejtettem a zsebembe, mondván, erre többet most úgy sem lesz szükségem.

A nappalt már javában felváltotta az éjszaka, de én még mindig céltalanul kóvályogtam a főváros kihaltabb, inkább gettó és nyomornegyedhez, mint, hogy Dél-Korea legszebb városához hasonlító környéken, miközben könnyeim megállás nélkül folydogáltak. Szánalmasan éreztem magam, és ezen az sem segített túlságosan sokat, hogy az arcom még mindig rettenetesen fájt a Jungkooktól kapott öklöstől. Bár azt nem tudtam pontosan, hogy maga az ütés fájt jobban, vagy a szavak, amiket neki mondtam, és a szavak amiket kiprovokáltam belőle, minden esetre borzasztó érzés volt, még annak ellenére is, hogy tudtam, jól cselekedtem. Közben azonban bennem volt a félelem is, ugyanis nem tudtam, hogy Apám mit fog reagálni, mikor ilyen kinézettel valamikor hazaállítok, és abba sem mertem belegondolni, az Esernyős miket mondhatott el rólam Iseulnak. Egyáltalán, van még hova haza mennem, vagy most már tényleg csak a beszámíthatatlan Jacksonra számíthatok?

Könnyeim teljesen elhomályosították látásomat, így észre sem vettem, hogy valaki áll előttem, csak akkor, mikor nagy erővel pattantam vissza kemény mellkasáról.

- Nocsak, nocsak! Csak nem Taehyungiet látják szemeim? - nevetett fel harsányan egy túlont túl ismerősnek ható hang, mire ijedten kaptam tulajdonosára szemeimet.

- M-Mark, Yugyeom, sz-sziasztok. N-ne ha-haragudjatok, elbambultam. - nyögtem ki nagy nehezen, miközben egyre csak hátráltam egy sikátor féleség felé, ugyanis mondandóm közben a két jómadár körbe vett, és rezzenéstelen arccal közeledtek az irányomba.

- Nem is tudom TaeTae, túl sok van már a számládra írva. Nem szeretném ezt is olyan könnyen megbocsátani, remélem megérted. - mart durván tincseim közé Mark, miután teljesen a nyirkos falnak passzíroztak. - Yugyeom, menj és őrködj! Nem akarom, hogy valaki is félbe szakítson! - intett az idősebb a magasabb fiú felé - aki eddig egy szót sem szólt - , mire az engedelmesen hagyott ott bennünket, és kisétált az utcára.

- M-mit akarsz most cs-csinálni? - kérdeztem ijedten, az engem rémisztő szemekkel pásztázó fiútól, mire csak egy féloldalas ajakgörbületet kaptam tőle, s egyik tenyerét lesimította ölemre, míg a másik kezével megfogta két csuklómat, s fejem fölé szegezte azokat.

- Nem is értem, hogy Jackson mit lád benned. - biggyesztette le alsó ajkát, miközben durván belém markolt lent, ezzel kicsalva belőlem egy fájdalmas nyögést. - Tudod, mindig olyan vágyakozóan néz rád, és nehogy azt hidd, hogy nem tudok a kis randitokról, te szemét patkány. - emelte el kezét nadrágomtól, majd egy durvább mozdulat kíséretében, bal térdét helyezte a helyére. - Én sokkal több mindent megtudnék adni neki, mint te. Miért nem velem van akkor? - harapott bele erőszakosan nyakamba, mire könnyeim újra utat törtek maguknak, s szomorúan csorogtak lefelé arcomon, hogy aztán elveszhessenek valahol, az éjszaka sötétjében.

-Mondd csak! Akkor is kellenél neki, ha már nem lenne annyira szűz a kis segged? - kuncogott fel hátborzongatóan, majd belemarkolt hátsómba, ezzel egy kisebb nyikkanást csalva ki belőlem.

Egy ideig durván markolászta fenekemet, majd megfordított, és arcomat neki nyomta, a nyirkos, hideg falnak. Csípőmet megragadva húzott magához közelebb, majd ölét nekem tolta, ezzel magából egy kéjes, belőlem pedig egy elhaló sóhajt kicsalva.

Ám mielőtt tovább mehetett volna, Yugyeom jelent meg előttünk. - Haver, az előbb láttam itt járőrözni egy rendőrautót, szerintem jobb, ha most húzunk! - dobolt idegesen lábával, mire Mark csak bólintott egyet és letaszított a földre.

- Jobb, ha felkészülsz arra, hogy ezzel közel sincsen még vége! - nevetett fel gúnyosan, majd egy erőset rúgva gyomromba, el is viharzott a haverjával együtt, ott hagyva engem, a földön.

Meg próbáltam ugyan valahogyan felkászálódni, de minden egyes próbálkozásom után elgyengülten zuhantam vissza a betonra. Végső elkeseredettségemben, nagy nehezen előhalásztam a telefonomat, majd bekapcsolva azt, tárcsáztam az egyetlen számot, akiről úgy éreztem, hogy most segíthet.

- Ha-halló Haenul, itt vagyh?

Sziasztook^^
Hát nem csodálatos egy kis dráma, még több drámával megfűszerezve?😄 Nem? Nem, jó, bocsi.😅❤️ Nem tudom, minek erőltetem a poénkodást, amikor nem vagyok a toppon!😅
Minden esetre, Nagyon Remélem, hogy elnyerte ez a rész is a tetszéseteket!!❤️❤️
Egyébként nyugtassatok meg pls, hogy nem csak én éreztem féltékeny, bőgőrohamban és fangörcsben szenvedő egyednek magam a videótól, amivel ma lepett meg minket a BIGHIT...😅

További Szép Estét Kívánok^^

*hibák, ma/holnap javítva*